Összes oldalmegjelenítés

2014. március 8., szombat

Ha-ha-ha

Vinci 17.30-kor fürdik, van aki korainak gondolja az időpontot, kipróbáltuk, aludni nem alszik, csak nyafizik, fürdés után meg szopizik és ha jók a csillagállások, akkor alszik is:)
Ha nem, akkor 18.15 körül még kap teát.
Simogatás, cirógatás és alvás. Így képzelem én:)
Mióta beindult a mozgása, azóta esténként körbeforog az ágyban, a rácsban beakad a lába, elkezd dumálni a napraforgónak-meg is akarja érinteni.
Valamelyik este nagy hahotázásra mentünk be Kendussal a szobába.
Vincinek az ágy végében van két-három játék(persze ezen változtatni fogunk, csak legyen szekrénye, polca, tárolója, hogy ne a földön legyen és éjszaka kitörjem benne a nyakam)a zenélő kutyájának a csontját rágta, miközben a másik kezével püfölte a xylofont.
Gondolta, túljárok az eszeteken. Kimentek a szobából és elkúszok a játékokhoz, indítom az afterparyt:)
Az első, amit kimondott: BRÜÜÜÜMMM. Kérdezem tőle, hogy megy az autó?Brümmmm:)
(Éjszaka kérdezni sem kell, ő  mondja: Brümmmmmmm)
Amellett, hogy sokat sír, lehet dögönyözni a húsos pofiját, imádom puszilgatni a párnázott kezét, lábát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése