Összes oldalmegjelenítés

2021. december 25., szombat

Karácsony

A legszebb karácsonyaim a 2010-es, december 5.-én lettem anya és a fa mellett már Kendével a vállamon ültem, 2013-ban pedig egy náthás majdnem féléves Vincével ünnepeltük a karácsonyt(emlékszem az éjszakai orrsziporszívóra, hogy nálunk aludt anyósom, akit kihoztunk az otthonból és kértük, hogy ne ijedjen meg, ha éjjel porszívó hangját hallja, sajnos a következő karácsonyt nem velünk töltötte) Mióta nagyobbak, azóta rendszerint átvisszük őket Ronihoz és amíg itthon felállítjuk, feldíszitjük a fát(az idei is duci, formás, élőfenyő), addig ők ott vannak. Az idei év az első, hogy Roni és a párja együtt laknak. Hazaérünk, Vince síkitva berohan, fényeket lát és ordít, hogy itt volt a Jézuska. Előtte többször rákérdez, hogy mennyit kell még aludni. Tavaly azt gondolta, hogy a Jézuska minden éjjel leglátogat és újabb és újabb ajándékokat tesz a fa alá, ezért vagy 2 napig éjjel gyakran ébredt és elindult egy ellenőrzésre. Tegnap kértük őket, hogy ne bontsák ki az ajándékokat, csak reggel. Ők pedig szófogadó gyerekek(ritkán)és betartották ígéretüket, éjjel a mosdó felé igyekezve Vince a fa mellett üldögélt, Kende is kb. 3-tól várta a reggelt. Vince kérdezi az apjától, hogy melyik ajándék kié, ő pedig tűnődés nélkül válaszolt, erre Vince:"Apa, te extra gyanús vagy nekem, honnan tudod ezeket??" Látni az örömüket az arcukon, az örömujjongásukat és az ember arca kisimul, örül velük. Az idei az első, hogy mi is kaptunk tőlük ajándékot, Kende a saját pénzén vett nekünk ajándékot a vásárban, Vince rajzolt, színezett, írt és egymást is megajándékozták, úgy, hogy az egészről semmit nem tudtunk.(Utána már verekedtek és marták egymást,szó szerint) Délelőtt vendégeink voltak, aztán a szokásos csendes pihenő után(amit imádunk a szünetben, gyerekkoromban utáltam a délutáni alvást, most már kívánja a szervezetem)Zoli húgához mentünk át. Itt és ott is rengeteg ajándékot kaptak a fiúk, szinte már nem fér a fa alá. Vince kapott egy kis projektort:"erre vágytam egész évben!", este vetíti nekünk a mesét, Kende a Jumanji play station játéknak örült legjobban.

1 megjegyzés:

  1. Boldogságos, pihentető, együtt töltött ünnepi napokat kívánok Nektek Meli, sok szeretettel!

    VálaszTörlés