Fiúbuli

Szülinap alkalmából Kende áthívta hozzánk két osztálytársát. Először azt gondoltam, hogy a hármas szerencsétlen szám, mert az egyik biztosan perifériára kerül. Vince is nagyon várta a délutánt, mindenben résztvett, érezhetően összenőttek és a kis korülönbség egyik előnye, hogy jól eljátszanak együtt(békeidőben). A benti nurf csatát kevésbé díjaztam, a rohangálásban mindig benne van az elcsúszás, elesés, sérülés veszélye. Az én fiaim úgy futnak előre nurf csata közben, hogy hátra néznek. Jobb szeretem, ha kint az udvaron lövöldöznek, de a korai sötétedés miatt, beszorulnak a házba. Ment a csocsózás is, majd elmentek a Tescoba ping-pongozni. Kende profi benne, 2 évvel ezelőtt járt külön edzésre, de a covid azt is eltörölte. Szombatra beneveztem Zolit és Kendét egy amatőr ping-pong karácsonyi bajnokságra. A két osztálytársról ismét megállapítottam, hogy okosak, tisztelettudóak, értelmesek, rendes gyerekek.Magasságra kb. akkorák, mint én, egyikőjük lábmérete: 40-es 11 évesen. Egyikük meglátta a diavetítőt(ami már egy ideje porosodik a szekrény tetején)és kérte, hogy meséljek. Kihúztuk a kanapét és meghallgatták a Rege a csodaszarvasról, Attila mondáját(úgyis tanulják majd)és a Világ legrosszabb gyerekét, amikor telefonált az az osztálytárs anyukája, hogy ideje hazamenni, mert másnap reggel 6.-kor rorate mise az osztálynak és 5.55-kor lesz a templom előtt a találkozó.