Összes oldalmegjelenítés

2020. január 26., vasárnap

Allergia vizsgálaton

Kende 3 éves koráig tejcukor érzékeny volt, kinőtte, de azóta is több tejtermék fogyasztása után hasmenése van. Egy ideje kiütések jelentek meg a hasán, karján, arcán. Olyan grízszerű az egész, kidudorodik. Jártunk bőrgyógyászaton, ahol mosakodókrémet és radírozást ajánlottak. Tüneti kezelés. Közben gyakran fáj a hasa.
Ételallergiára gyanakszom, ezért kértem időpontot a gyerekkórházba. Szemfülesnek kell lenni, mert a hónap első hétfőjén 9-12 között osztják az időpontokat, persze állandóan foglalt a telefon, de próbálkozzon kedves anyuka:)Aznap reggel rátapadtam a telefonra, így sikerült.
A héten megtörtént a vérvétel és a vizelet leadása, ma a széklet lesz. Vérvételnél egy hős volt Kende(Zoli vitte)én annyira nem bírom-nyilván pszichés, hogy ájulok. A terhességben is számomra a csapolás volt a legelviselhetetlenebb, azóta sem jártam tű közelébe. Délután panaszkodott, hogy fáj a keze , sőt még gyógytorna is várt rá, kíméltük szegénykét.
Ha Zoli viszi a gyerekeket dokihoz, egy külön bugyiba rakom a taj/lakcímkártyát/előző leleteket(ha van/instrukciókat(hová kell menni, hány órára, kihez stb). Ezt most is megtettem, sőt felírtam, hogy hasfájás/kiütés miatt jelentkezünk. Azt azonban elfelejtettem, hogy az előzményeket, egyfajta kórtörténetet pontokba szedjek. Pl: Hányadik héten született, hány kg, milyen gyerekbetegségeken esett át, volt -e kórházban, volt-e érzékenysége. Szomorú, de ezeket nem tudja.
A papíron az áll, hogy apuka nem tud felvilágosítást adni, a gyerek szerint tejcukorérzékeny volt.....
Sajnos X alkalommal feküdt kórházban Kende(ezekre sem emlékezett, más volt számára a fontossági sorrend), pl: lázgörcs, Rota többször megjelent az életünkben, bárányhimlő utáni lábadozás, homloktörés csak, hogy néhányat említsek. Legelőször 6 hetesen került be, fosással, magas lázzal, kiszáradással, onnantól gyakori vendégek voltunk a Lászlóban. Szerencsére ennek vége.
Helicobakter miatt kérik a széklet vizsgálatát.

2 megjegyzés:

  1. Homloktörés is volt? Te jó ég! Kis hőőős!
    Hát nem tudom, Tibi is mire emlékezne a gyerekek "történelméből" , bár nekik eddig nem nagyon van, esetleg Réka csuklótörése, Zalánnal meg a fütyi ügye....Pasiknak máshol van az esze. Tibinek 99% meló.

    VálaszTörlés
  2. Zolinak is a munka, munka, munka

    VálaszTörlés