Összes oldalmegjelenítés

2019. szeptember 16., hétfő

Libegőn

Sátoraljaújhelyen ültünk már négyesben libegőn, a János hegyen csak hárman. Régen jártunk ott, ráncba szedték a játszóteret, táblákat tettek ki,  újra betonoztak. Vasárnap nyugodtan kitehette volna a BKK a megtelt táblát, rengetegen voltak! Inkább a 3+ gyerekek találnak korosztályuknak megfelelő játékot, egyedül a "csimpaszkodós mászóka"-t próbálták ki a fiúk. Nagyon ügyesek benne, végig mennek rajta, főleg Kendének az erőssége. Megnéztük a Békás tavat, ami méretét tekintve inkább pocsolya, viccelődtünk is rajta, hogy mennyi béka élhet benne...vagy már mind királyfivá változott.
A jegyárak pofátlanul drágák, egy retúr jegy 2 gyerek+2 felnőttnek 4800 forint, biztos vagyok benne, hogy több bevétel jön a libegőből, mint a villamosokból. Visszafele olyan libegőn ültünk, aminek az ülőrésze szét volt szakadva, középen csak a vas. Nóri lakását látni:)a miénket nem:)
 Vince ült Zolival, nyugisan megült a fenekén(más választása nem maradt), lefelé egy ott lakónak köszönt, bemutatkozott, elmondta, hogy ő most hazamegy a Frangepán utcába. Szemrebbenés nélkül beszédbe elegyedik idegenekkel, sőt beszélgetést kezdeményez. Kendus felfelé félt, hányingere volt, folyamatosan a lába alá nézett és nem a tájat. Zacskó nem volt nálam, végig falfehéren ült, beszéltem hozzá, eltereltem a gondolatait, végül nem rókázott.
Egy nagy séta után beültünk az autóba és hazajöttünk. Egy-két elhagyatott villát láttunk, Zoli eljátszott a gondolattal, ha nyernénk a lottón, hogyan újítaná fel, persze az udvarral kezdene:)

1 megjegyzés:

  1. De jó lehetett :) ! Bár mostanában engem visszariaszt a tömegnyomor, ami jó időben borítékolható arrafelé :) , mert már a Libegő is régóta tervben van, na és az Orczy-kert is régóta várólistás, sőt ez utóbbit, amikor a Természettudományi Múzeumban voltunk majdnem felfedeztük, de visszafordultunk szinte a kapuból, mert Toma már fáradt volt, hideg is volt akkor (márciusban), szóval csak tolódik rendszeresen :) ...

    VálaszTörlés