Összes oldalmegjelenítés

2012. november 14., szerda

Aprók színháza

Színházban jártunk, bábszínházi előadáson a Csiliben. Vuk volt az e heti darab, minden héten más mesét dolgoznak fel a Fabula bábszínház színészei(ketten voltak)és egészen karácsonyig minden kedd délelőtt egy-egy mesét adnak elő. 

 Sok oviból jöttek lurkók, kifelé Kendebende elvegyült egy csoporttal, mondta is délután, hogy ő megy az ovisokkal. 11 sorban ültünk, innen is élvezhető és látható volt a darab.  Külön öröm, hogy Ata és Noel is ott volt!
Kendus a Vuk történetét még nem ismeri, talán egyszer meséltem. Kiváncsi voltam, mennyire fogja lekötni a bábok játéka, mert Királyréten szájtátva figyelte a Jancsi és Juliskát , a Halász Judit koncerten tombolt. Jó ez más, itt bábok vannak.

Az elején kicsit furcsálottam, hogy a bábok nem szólaltak meg, hanem csak artikulálatlanul nyögtek, mormoltak valamit. Ezen egyébként az ovisok hahotáztak. Amikor elsötétedett, akkor Kendus félt, fogta a nyakam és bújt, pedig itthon nem fél a sötétben, sőt volt, hogy vendégségben is bement a sötét szobába, nem zavarta, de ott a színházteremben igen.
Sajnálom, hogy a színészek nem énekeltek többet, mert a Fürge róka lába című dalt, Kendus szereti.
Miután elkezdtek beszélni a bábok, nekem és talán Kendusnak is  onnantól kezdve lett élvezhető. Szép és praktikus volt a paraván, a bábok szuperek. Miután vége lett az előadának, bemutatkoztak a színészek és kijöttek Karakkal és Vukkal.(meg lehetett simogatni, ebben Kendus aktívan részt vett)
Az előadás 30 perces lett meghirdetve, amiből majdnem 1 óra lett. A szervezők biztos úgy gondolták, hogy a gyerekek kibírnak 30 percet, akkor már 40-t is, ha már 40-et, akkor már végigülnek 50-t is:)
A fiam egyébként 30 perc után kezdett mozgolódni és hangosan mondta, hogy menjünk haza a Golffal. A látottak alapján jobban bírt egyhelyben ülni, mint a nagy ovisok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése