Összes oldalmegjelenítés

2023. augusztus 28., hétfő

Biciklitúra III. rész

Esztergomban tudnék élni(főleg a Bazilikával szemben),szerethető kisváros, egyetemistaként többször kirándultunk barátnőkkel oda Piliscsabáról(emlékszem pár éve nem volt közvilágítás) Ébredés után kerestünk egy reggeliző helyet, mert megérdemeljük. Soha nem próbáltuk ki a reggelizést étteremben. Sokat vártunk a kiválasztott menüre(előzőleg elolvastam, hogy 5 csillagra értékelték a helyet), megérte!Királyi napindításban volt részünk. Utána elkerekeztünk a szervízbe és a vasútállomásra. Napjában kb. háromszor megy vonat közvetlenül Esztergomból Komáromba(úgy, hogy nem megy fel a fővárosba). Most kipróbáltuk azt is, hogy a kis piroson szállítunk két bicót, a kalauz felengedett, elmondta hová akasszuk be a kerekeket, de elmondta, hogy bajban leszünk ha más is jön bicóval, mert nem férnek fel. Ez nem következett be, 1.5 óra volt az út és nagyon lassan haladtunk. Esztergomba felmentünk a Szent István lépcsőn, kb minden lépcsőfoknál szusszantunk egyet. Közben egy ismerős hangra lettem figyelmes, gyerekkoromban a család jó barátja volt, aludtam náluk, ma már ismert színésznő, elsőre nem ismert meg, de miután mondtam a nevem kapcsolt. Váltottunk néhány szót, bemutatta a férjét(ő is ismert színész), elmondta, hogy ruhapróbára megy Telkibe, előtte kirándulnak. Esztergomba a Szamosban kávéztunk, sütiztünk, tekertünk 10 km. Harmadnapra Zoli térde begyulladt, gyógyszert kapott rá. Ha bicikliseket láttam megnéztem a ruhájukat, kesztyűjüket, táskájukat. Mi rutintalanok vagyunk, legközelebb jobban felkészülünk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése