Összes oldalmegjelenítés

2023. augusztus 26., szombat

Biciklitúra II. rész

Zoli kombi autójába hátulra befért a két bicó(az első kereket levette és onnan már sima ügy volt), bicikliszállítónk nincs és soha nem közlekedtünk még így(ha tehetjük, akkor a helyszínen kölcsönzünk). Komáromban a vasútállomáson volt a találkozó 9.00 körül, előző nap bepakoltunk a bicókat,szerettem volna kipórbálni milyen gyerekzsivaly és ébresztő nélkül természetesen kelni, ebből az lett, hogy 7.30-ig húztuk a lóbőrt, Tamásék megvártak. Révkomáromban soha nem voltam eddig, egy pezsgő várost láttunk, ahol délelőtt kávéztak, beszélgettek az emberek a központba, egy kávéra mi is leültünk, a városban sok a látnivaló: Komáromi erőd,Jókai szobor,Európa -udvar stb. Itt még nem szólt Tamás, hogy szerinte túl alacsonyan ülök, nem tudom rendesen kinyújtani a lábam, nekem nem tűnt fel, de amikor állított az ülésen és olyan lett, mintha a trónon ülnék, könyebben és gyorsabban haladtam. Késő este éreztem a fenekemet, addig csak a térdemet:)Másnap azt mondtam, hogy sürgősen keressünk Esztergomba egy szervízt, zselés betét nélkül nem bírok tovább tekerni. Találtunk is egy szervízt, ahol mondták, hogy az egész nyereg kuka, mert a rugó széttört(estefelé éreztem, hogy olyan furcsa a hátsómnál, de ezt nem gondoltam, így tekertem talán végig a 77 km-t)Izsán kofoláztunk, magas a Duna, egy résznél letértünk a bicikliútról és a fiúk belementek letesztelni a víz hőmérsékletét. Érintetlen, tiszta természet!Sík terepen mentünk végig, sőt hosszan frissen betonozott úton, volt, ahol éppen csinálták, viszont 17 km szakaszon Párkánynál apró kavicsos terepen tekertünk(én voltam itt az utolsó, elfáradtam és azt éreztem, hogy tekerek, tekerek, de nem jutok előbbre)Tamással beszélgettünk végig és időnként biztatott, hogy ha sétálok, akkor utána rövidesen üljek vissza a biciklire. Eredetileg 50km terveztünk, de elfogyott az út és ezt sehol semmilyen tábla/applikáció nem jelezte. Jobbra a Duna, balra egy gyár: belépni tilos táblával, szögesdróttal és kamerákkal, mellettünk olyan erdős szakasz, amin nem tudtunk átvágni, emiatt 17 km vissza kellett tekerni, hogy autóútra érjünk. Itt izgultunk, hogy ránk sötétedik, nekem rossz a lámpán, mi lesz velünk, abban biztosak voltunk, hogy ha Esztergomig eljutunk, akkor aznap éjjelre szállást keresünk. Csúcsszezonban nem egyszerű, volt hotel 82.000 ft/éjszakáért, három helyen teltház. Végül Zoli talált egy apartmant, ahol egy szoba szabad volt, útközben egy tábla jelezte, hogy panzió felfelé. Becsöngettem semmi(20 óra után voltunk már), becsöngettem másodszor, semmi.Indultam lefelé, mikor a tulajdonos megjelent és közölte, hogy nincs már recepció, árat kérdeztem és mondtam, hogy bicóval vagyunk, az ár ok, de csak kp-t fogad el, itt jött a következő: pont 25.000 forint kp volt Zolinál, miénk a kecó. Egy gyors zuhany után még elmentünk a panzió mellé vacsorázni. Érdekes volt, hogy a bicikliúton csak angolokkal, németekkel találkoztunk illetve egy vietnámi lánnyal, aki Bécsből indult, sokáig végig mögöttem jött, az utolsó állomásnál már nem láttam(ő tudott valamit, amit mi nem)Megnéztük a zsitvatoroki békekötés helyszínét, jártunk egy római-kori ásatáson is, egykor limes húzódott ezen a vonalon(őrtornyot pl. felújították), pont egy régész mesélt az angol turistáknak erről, kicsit hallgatóztunk, világörökségre szeretnék felterjeszteni.Pat településen Jupiter szentélyre épített templomot nyitott nekünk ki egy régész. A templom zárva volt, a szomszédok biztos szóltak a régésznek, hogy ott vagyunk és odajött,beengedett minket a csaknem 2000 éves templom maradványába. Sajnos végig németül beszélt, a német tudásom eléggé berozsdásodott, sokat megértettem, de a válaszadás döcögösen ment. Nagyon kedvesen mindent megmutatott.

1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés