Összes oldalmegjelenítés

2023. augusztus 20., vasárnap

Atlétikai Világbajnokság

Nyitónap délelőttjére vettem jegyet még hónapokkal ezelőtt. A jegyértékesítő honlapján a legolcsóbbat 3000/fő, vásárlásnál kiírták, hogy korlátozott látási viszonyok, ennek tudatában vettem meg a jegyeket. Ehhez képest a második sorba szóltak a jegyek, mindent láttunk, a szemünk előtt futottak el a versenyzők, súlylökés versenyszámainak edzői mellé. A nyitás előtt hirdettek egy akciót, minden jegy féláron. Tehát 1500 ft lehetett hozzájutni ezekhez a jegyekhez. Szakadt, ömlött, villámlott szombat délelőtt, 8.30-tól hirdették a kapunyitást, 10.30.-tól a kezdést, az időjárás miatt ez csúszott és mi is később indultunk.A beléptető rendszer az esőt nem bírta, hiába volt fedett részen, az is elázott, nem vagy nehezen ment a QR kód beolvasás. Tisztaság mindenhol, felkészült önkéntesek, wc, mosdók már a belépésnél. Az eső miatt rögtön nem tudtuk elfoglalni a helyünket, szektorunk legfelső része nem ázott el, nem volt senki, ezért le tudtunk oda ülni. Spanyolok mögöttünk, kérdezték, hogy kitehetik-e mögénk a zászlójukat és a versenyzőjük kabaláját. Ők voltak azok, akik meghallották, hogy spanyolul beszélnek mögöttük, látszólag ismeretlenek, de körbeálltak és himnuszukat énekelték. A híresztelések ellenére sok magyar volt kint, szurkolásunkkal minden magyart buzdítottunk, Vince szerint túl hangosan is.Rengeteg ember skandálta egyszerre: Ria, Ria, Hungária!!Felemelő érzés volt. Fantasztikus hangulat volt, szívem szerint a délutáni eseményre is kimentem volna. Már csak a tévében láttam a drámákat, nagyon sajnáltam a holland váltófutót.A büfé kínálata kritikán aluli, a hot-dog kiflije több napos, a kukorica sem volt friss és a kávéra sokat kellett várni, mert lassú a gép. Az biztos, hogy a büfébe ilyen alkalomra hungarikumokat árulnék(Pick szalámis szendvics,Tihanyi sajtválogatás, túró-rudi volt:) de nem vagyok büfés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése