Összes oldalmegjelenítés

2021. augusztus 6., péntek

Piacozás majd fürdőzés Gyomaendrődön

Szombat reggel a piacon vettünk maguknak reggelit és körbejárva még néhány olyan tárgyat, amire feltétlenül most nincs szükségünk, de kár lett volna otthagyni. Legalább három lángosozót számoltam meg, feloszlott a család és versenyeztünk ki jut előbb sorra. Lángos tekintetében el vagyunk kényeztetve, mert a kerületi piacos lángos volt tavaly is az év lángosozója(sajnos nehéz jó munkaerőt találni az üzemeltetőnek, ezért rövid ideig zárva volt)és az általam készített lángost is szokták dicsérni. Sajtos-tejfölös a favorit. Gyomán sajnos túlsózta a lány, olyannyira, hogy számunkra ehetetlen volt. Kértem egy napindító kávét is, tej nem volt hozzá, csak tejszín, brutál erős volt, a vége már ihatatlan, gondoltam, ha lehörpintem tutira fejreállok:) A mi piacunkhoz képest meglepően alacsonyak és szépek voltak az áruk. Egy mezőtúri sajtos-tejes nőnél bevásároltunk(még ma is reggeliztem a körözöttel töltött sajtból), bodzás ivójoghurtot, parenyicát, füstölt sajtcsíkokat, minden isteni finom volt!Kolbász nélkül ritkán jövünk haza piacról, vettünk ott csabait, könnyen, gyorsan fogyott el. Egy néninél bőr pénztárcát Zolinak és egy fonott kosarat nekem, ami szépen pácolt, festett, egyedi darab, fából van a közepe. Jelenleg iratokat tartunk benne a folyosón, de lehet később virágtartó lesz. Erősen gondolkodtunk, hogy veszünk banánfát, ott azt is árulták, végül nem jött velünk haza. A fürdőbe Zoli kapott beutalót, még az indulás előtt elmentem érte a házidokihoz. Sajnos reumatológus csak kedden van, így ez kimaradt, 30 perces masszázsra elmentünk(milyen rég voltam), frissítően hatott, természetesen a gyógyvízben is áztatta a fájós lábát. A fürdő árai is megfizethetőek. 1700 a felnőtt belépő, 16 után 1000. Ezek a mérsékelt árak jellemzőek a büfére is(790-1000 a menü ára) Folyamatosan ügyeltek a tisztaságra, fertőtlenítésre. Ezt kihasználtuk és egy teljes+ egy fél napot lubickoltunk.
A benti részt 2002-ben adták át, az úszómedence is 27 fok körüli, nekem tetsző:)
A két szélső sáv szélesebb és fokozatosan mélyül, Vince úszómellényben jött be, Kende úszott. Wellness részben bugyogtattuk magunkat, az előrejelzésekkel ellentétben 31-34 fok körül volt, egyszer esett egy kis eső. A kinti medencéket is kipróbáltuk, a fiúknál a legnagyobb sikert az "exatlonos" viz tetején egyensúlyozó rész aratta. A mostani hétvégn rendezik meg a Nemzetközi Bogártalálkozót, egy kis bogárból lehet a vizes játszótéren csúszni.Kende hiányolta a csúszdákat, tervben van, olvastunk róla. Hatalmas ősfák biztosították az árnyékot, a fürdő ligetben van.

1 megjegyzés:

  1. Jó kis hely lehet :) , még azt hiszem nyolcadikban, Mátéék mentek osztályirándulásra Gyomaendrődre, és ők is nagyon élvezték, bár ők szabad vízben fürödtek és nyilván a társaság is közrejátszott :) , de nagyon jó élményekkel tértek haza :) ...

    VálaszTörlés