Összes oldalmegjelenítés

2021. augusztus 9., hétfő

Bárka nap

Bárka Látogatóközpontban tartották a Bárka napot.
Nyitásra odamentünk és kb. ebéd körül pedig haza, mert nagyon meleg volt aznap(is).
A pavilonok alatt találtunk árnyékot, a halastó felett, a táblajátékok felett sütötte a fejünket a nap.
A Látogatóközpont a Pájer Kemping mellett található Gyomaendrődön(ha jól tudom az Endrődi részen). Aznap ingyenes volt a belépő és kaptunk mellé kóstolójegyeket is.
Ingyen kaja, ingyen program:)A kóstoláskor a hajózás során megismert Zsolt volt az egyik szakács, rántott halat ettünk, uborkás-majonézes mártógatóssal, friss sült krumplival hozzá házi szörpöt kaptak, később készültek lángosok is. Eszünkbe jutott, hogy mi életünkben egyszer ettünk így ingyen. Krétán nyaraltunk a kapcsolatunk elején(kevés pénzből) és egy helyitől megkérdeztem merre van a kikötő. Egy közelben lévő galériamegnyitón(besurrantunk, mint sajtósok) ismét találkoztunk a helyi idegenvezetővel, aki meghívott minket a svédasztalos fogadásra. Felejthetetlen élmény, maga a szituáció és a sok finomság is! Kipróbálták a fiúk, hogy milyen nehéz dolga van egy horgásznak, hajtogattak papírcsónakot, kajakot, tutajt, kötelet sodortak, parafadugóból készítettek hajót és a Látogatóközpontban is eltöltöttünk legalább 1 órát.
Gyerekbarát, játékos hely, mindent elolvastunk és kiróbáltuk a puzzlet(ez aratott a legnagyobb sikert). Több helyen jártunk már, nálam a Bárka mindent visz! Nagyon sok mindent ki lehet próbálni és meg lehet fogni, nem egy üvegvitrinbe nézni és az apróbetűs részeket elolvasni. Ebéd körül érkezett Ricsi bohóc, akinek a műsorából a fiúk már kinőttek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése