Szokatlan mederben folyt az idei év, minden bizonytalan, minden kiszámíthatatlan, új helyzetek, amire nem lehet felkészülni.
Januárban még a londoni élményeink adták az erőt, abból töltekeztünk és az igazság az, hogy ma is elmondtuk, hogy egy évvel ezelőtt jöttünk haza, szilveszter napján. És huss, milyen gyorsan elrepült egy év. Januárban még jártunk iskolanyitogatóra, nézegettük az iskolákat. Nekem az első, ahová most is jár Vince volt a nyerő, csak nem az első, hanem a nulladik évfolyam. A környéken ilyenről eddig soha nem hallottam, hogy nulladik év, de az egész olyan, amit Vincére találtak ki. Zoli ellenkezett, sokat vitáztunk azon, hogy Vincének hol lenne jó. Ment elsőbe, tele van kudarccal, nem megy neki, nehézségei vannak, elég gyorsan eljutottunk a "nem érdekel" szindrómához. Novemberre látta be Zoli, hogy aha, tényleg jó lenne az a nulladik, de akkor már nem lehetett visszatáncolni. Szegény Vincét nagyon sajnálom, megismétli az elsőt majd.
Kende szárnyal az iskolában, januárban írja a nyolcosztályos felvételit, próbaként, hogy szerezzen egy kis rutint a hatosztályos felvételi előtt.
Február mindig a farsangról szól, búcsúztatjuk a telet. A gyerekek sokat készülnek rá(én is, mert több tepsi sós és édes aprósütit készítek)
Márciusban jött el a karantén ideje, amivel nem terveztünk. Zoli munkája már február végén leállt, akkor azt gondoltuk, hogy ideiglenes állapot, de májusig eltartott az, hogy nem volt bevétele. Az én félállásos fizumból éltünk és akkor jött az ötlet tőle, hogy annyi kacat, alkatrész, autós lámpától kezdve a csomagtartó rolóig mennyi minden van a padláson, tartsunk lomtalanítást. Ez olyan jól sikerült, hogy a vevők adták egymásnak a kilincset. Megszabadultunk a felesleges tárgyaktól és pénzhez is jutottunk.
Nyár elején voltunk Miskolctapolcán, nyáron pedig a Balatonon, Fonyódon. Mindkét kiruccanás nagyon jól sikerült. Ebben az évben sokat túráztunk, kéktúráztunk Tamásékkal. Tamás az ötletgazda, mi a kiindulóponthoz érkezünk, hegynek fel, vízen, sziklákon keresztül, több család megy együtt, gyerekekkel, délben valahol tüzet raknak és szalonnát eszünk, sütögetünk.Decemberben kettőt kihagytunk(egyet tegnap az eső miatt, a másikon már elígérkeztünk Szécsénybe)
Itthon strandoltunk-kétszer mentünk el a kerületi új strandra-, ide hívtunk barátokat. Vince kb. 2 hét után véletlenül kilyukasztotta a medencét, a szomszédtól kaptunk ragasztót, nyár végén az is elengedett. Élveztük és hálásak vagyunk az udvarunknak, a teraszunknak. Bográcsoztunk, tartottunk a volt kollégáimmal egy nyárköszöntő party-t, Zoli sütögetőt eszkábált régi szekrény polcaiból:)
Szeptemberben visszamentünk az iskolába, Kende már nagyon várta, a bezártságtól, a közösség hiányát megszenvedte. A karantén alatt ügyesen, szorgalmasan tanult egyedül, én már csak ellenőriztem és kikérdeztem. Könnyen vette az akadályokat. Jobb lett volna, ha online matek órát tartott volna az ofőjük, ezen változtatni nem tudtunk, továbbléptünk a problémán. A karantén alatt kezdett el tetemes mennyiséget olvasni, sajnos a könyvtár csak rövid ideig tartott nyitva, megy a csere-bere, ünnepnapokon a könyvesbolt látogatás. 10 éves lett, rengeteget segít magától, kérdezi, hogy "kell valamiben segíteni?", lehet rá számítani, ma pl. felajánlotta, hogy vigyáz Vincére, amíg kiszaladok a piacra, de nem mertem bevállalni.
Folyamatosan motoszkált bennem a pályamódosítás, végül arra jutok, hogy Vince mellett nem tudok más munkakörben dolgozni. Ebéd után alszik, hazahozom őt, tanulok vele. Pár évet még várok, leginkább a fizetés motivál.
Ennyit soha nem voltunk még itthon, mint idén. Állandóan dolgozik a mosógép, mosogatógép, elengedhetetlen a napi takarítás is. Nagy felismerés, hogy mennyi étel elfogy nálunk(nem landol a kukába, mert mindent megeszünk)
Novemberben Mama lerobbant, jobb már nem lesz a helyzet, elsírtam az összes könnyem. Járunk hozzá vasárnaponként, ki tudja meddig, elváláskor sírunk, lehet , hogy az utolsó találkozásunk...
