Összes oldalmegjelenítés

2018. szeptember 18., kedd

Felújítás hatodik rész

Az ember álmodik, tervez, a szakik keresztülhúzzák ezt.
Szombat délelőtt 9-re ígérte az asztalos , hogy jön. Előtte 8.30-ra hívtam a villanyszerelőt, hogy kösse ki a tűzhelyet. Párhuzamosan, összhangban tudnak egymás mellett dolgozni(ezt az ötletemet a villanyszerelő is támogatta és nem kell kétszer fordulnia-vidékről jön), amikor összerakták a bútort, akkor ő visszaköti a tűzhelyet. Közben talál magának elfoglaltságot: páraelszívót állít üzembe, kapcsolókat  szerel, led világítást rögzít.
Igen ám, de az asztalosok olyan 12 körül megérkeztek, majd közölték cirka 20 perc után, hogy nekik két másik címre is el kell menniük munkát felvenni, persze a város másik felébe:)
A villanyszerelő pedig várt egy darabig, aztán elment(jogosan).
Szombaton dúltam-fúltam, elkezdtem más asztalosok után kutatni(ismeretségi körben). Rögtön kaptam két számot, mindkettő ígérte a hétfői szemlét, aztán mondanak valamit. Biztos érződött, hogy a mindig kedves, mosolygós nő átment hárpiába. Az eredeti asztalosok visszajöttek vasárnap. Állandó felügyeletet kívánnak-tapasztalatból mondom-,(nemcsak ők, hanem minden szakmunkás,akkor lesz olyan a végeredmény, amilyet szeretnék.
A villanyszerelő jött ma, napközben Zoli volt itthon, délután én. Simán elment volna félmunka elvégzése után, mondtam, hogy ha már elkezdte a páraelszívót összerakni, akkor fejezze már be. Ja és a ház oldalán lóg az elszívó borítása, igazítsa már meg. Nincsenek nagy elvárások, extra igények.
A hétre rendeltem meleg ételt, a bizonytalanság miatt.
Ma lehet ünnepelni!
A felújításnak még nincs azért vége:)
Nagyon passzol hozzánk


Beépített rendszerezők


6 megjegyzés:

  1. A mesterember szerzésnél már csak a mesterembereket összehangolni a nehéz. :) Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett! Hasonló az ízlésünk, a mi konyhánk is ilyesmi színvilág :) ...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett fehér bútor most nekem is nagy kedvenc. :) jó főzést, sütést benne!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm!Nem fehér, hanem bézs:)

    VálaszTörlés
  5. Majd oda a főzőlap mellé a falhoz rakjatok valami üveglapot, vagy egyéb megelőző "pajzsot", ha nem lesz burkolva, mert foltot hagy rajta előbb-utóbb a menü. :) Nekünk a konyhabútoros szólt, még a tervezési fázisban, úgyhogy gyorsan ott is kicsempéztünk. Azóta kellett is ama csempét takarítani. :)
    De persze nem akarok én okoskodni, csak mondom. :)

    VálaszTörlés