Összes oldalmegjelenítés

2017. december 21., csütörtök

Indul a téli szünet!

Reggel meglepődött Zoli, amikor a csoportszobában még nem volt gyerek. A sünisek közül nem ment be senki, kivéve az én fiamat. Összevont csoportba került.
Délutánra már egyértelműen látszott, hogy kötőhártya gyulladása van. Itthon van Tobrex-amiből már cseppentettünk is- de krém nincs, kamillázom(ami ellen kézzel-lábbal tiltakozik). Kezd lerobbanni, alvás előtt jéghideg volt a keze, ez nála a láz előjele. Vacsorázni nem akart. Helyette kölyökpezsgőt kért:)
Kende reggel sírt, hogy fáradt és ő itthon marad tévézni. Szerencsére csak 12-ig kellett kibírnia. Filmet néztek Jézusról, elmesélte, hogy ki az a Heródes, Mária, József. Leegyszerűsítve előadott egy hittan órát. Hétfőtől kezdve mindennap mentek templomba, kedden részt vettünk a roráté misén, 5-kor ébresztettem, hősiesen vette az akadályokat. Kapott leckét a téli szünetre, de nem vészes. Az iskolában járt az Angyalka, színezővel, ceruzával, játékkal jött ma haza.
Aktívan fog telni a szünetünk vagy legalábbis azt tervezzük. Aztán meglátjuk, hogy mennyire húzza keresztül a programjainkat a felbukkanó betegség.
Holnap Dédihez mentünk volna, ha Vince nem lett volna beteg és nem esik a hó. Szécsény fele néhány centi hó már komoly közlekedési fennakadást okoz. Újratervezés: írt a tenisz edzőm, hogy holnapra van pálya bérelve, menjünk. Kende jön velem labdát szedni, futni. Egyszer már elvittem és nagyon élvezte, igaz, sokkal gyorsabban futott nálam, már a bemelegítéskor. Az alkata megvan a teniszhez, talán később kipróbálja.
Szombaton jönnek Erikáék ebédelni, karácsonyozni. Vasárnap reggel jön hozzánk a Jézuska, egész nap játszunk(ajándékot szerelünk össze), nem lesz hagyományos ünnepi menü. Halászlét nem tudok csinálni, nem hoz lázba a passzírozás, töltött káposztáért sem vagyunk oda. Helyette lesz más, tavaly egészben sült csirke volt, rengeteg fűszerrel töltve, héjában sült krumplival, húslevessel, sütikkel.
25-én tesós nap lesz, mi megyünk Halásztelekre. Aztán két napot elmegyünk a Börzsönybe szánkózni(remélhetőleg), hazajövetel után színház, családi fotózás, barátnős, Szlovákiába testvéres találkozás is lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése