Összes oldalmegjelenítés

2024. január 12., péntek

Európai Parlament Látogatóközpontja

Felkészülve érkezünk az úticélra, sehol nem írtak ajánlót, "feltétlenül látni kell Brüsszelben" felsorolás alatt az Európai Parlament Látogatóközpontjáról. Mi a második nap találtuk meg, szinte véletlenül. Nem ez volt az egyetlen helyszín, amire séta közben bukkantunk rá, inkább gyalogolunk-akár szakadó esőben is-, mint metrózunk, mert így látjuk hogyan élnek a helyiek. A Látogatóközpont szomszédságában volt a szállásunk, amikor beléptünk az épületbe, akkor kígyozó sor fogadott, gyorsan pörgött a beléptetés, nem kellett sokáig várni. QR kódos lolvasás után néhány személyes adatot kellett megadni és már mehetünk is, vannak hostesek, akik segítenek, ha nem megy. Biztonsági átvilágítás is van, előttünk egy fickó bicskát akasztott a kulcscsomójára, természetesen becsipogott, nem is tudom, hogyan gondolta. Magyarul beszélő emberrel két alkalommal találkoztunk(mindekettő megkérdezte, hogy költözünk/munkás keresünk). Itt volt az egyik, a fiú tanulni ment ki és kint maradt, segített nekünk a ruhatárban. Audiogióuide-t mindig kér Vince, igaz nem ért angolul, de jó buli nyomkodni a szerkezetet. A belépés ingyenes!Az Eu tagállamairól is néztünk videót, képeket, a Parlament működéséről, lehetett "szavazni", gyerekbarát a felépítése, nekem nagyban hasonlít a Pénzmúzeumra. Egy egész délutánt-estét tartalmasan el lehet itt tölteni. A környezetvédelemnek, az EU tagországairól is van bemutató kisfilm. Ingyenes és tiszta a mosdó, a legtöbb helyen fizetős: 1-2 euró, még a reptéren is!Ki nem hagyhatjuk a shopot, Annáéknak vettünk ceruzákat, amiért vállalták a macskák etetését, a kukák kihúzását/postaláda ürítését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése