Összes oldalmegjelenítés

2024. január 30., kedd

Budapest Bajnokság

Régóta készült erre a versenyre Kende. Ősszel volt Nyírbátoron bajnokság, ahová nem vittük őt el. Annyira izgatott volt, hogy alig bírt elaludni, a végén már felkínáltam, hogy aludhat mellettem. Elég lett volna 6.45-kor ébredni, az ágy már 6-kor kidobta őt, 10-kor kezdődött a BVSC-ben. Vasárnap délelőtt nincs dugó, a felüljáron egyszer rossz helyen fordultunk le, de így is időben érkeztünk. A vidékről érkezett versenyzők már bemelegítettek a kisteremben. KEnde párosban és egyéniben is indult, párosban ne jutottak a főtáblára, egyéniben egy meccset sikerült megnyerni, szoros küzdelem után. Tavaly Kiskunmajsán összeismerkedtünk egy budaörsi fiúval(az ő csapatuk és a szegediek asztaliteniszben is profik), ő most is itt volt, KEndétől 1.5 évvel idősebb és hajnali edzésekre is jár. Mi, szülők az edzést/versenyt időnként soknak tartjuk, főleg a szerda későieket, amikor 21.00-re ér haza és reggel 6.30-kor már úton van. Ez van, mindene a sport. Egyszer egy sz. betűs szó elhagyta a száját, amit magára értett, de majdnem kapott egy sárga lapot, az edzője kidumálta magát a bírónál.Itthon lazításként is az M4 megy. Láttunk olyan fiatal fiúkat, akiknek szponzoraik voltak, jó lenne, ha államilag több támogatást kapna ez a sportág.

2 megjegyzés:

  1. Ezek szerint most nem kiemelt? Tenyleg tobb támogatást érdemelne. Tovabbi sok sikert Kendének!

    VálaszTörlés
  2. Tudomásom szerint nem kiemelt, ha jól tudom a pécsi egyetemen lehet csak asztalitenisz edzőnek tanulni.

    VálaszTörlés