Összes oldalmegjelenítés

2023. január 2., hétfő

Karácsonyról, évértékelés

Eddig minden évben december 24.-én Ronihoz vittük át a fiúkat, amíg mi feldíszitettük a karácsonyfát(Zoli mindig a legszebbet hozza haza, általában az utolsó darabok közül szokott válogatni, de most azt hallotta valahol, hogy a fenyőfa is hiánycikk és résen kell lenni, ezért előbb megvette, az udvaron eldugjuk vagy az autóban hagyjuk)Vince hisz a csodában és annyira szokta várni!Kendével erről nem beszéltünk, hogy is van ez, de ő sem hozza szóba, szerintem már tudja, hogy mi rejtjük az ajándékokat a fa alá. Idén Öcsiékhez vittük a fiúkat, mert Roniék elköltöztek a kerületből. Amíg ők vendégeskedtek, addig mi beszereztük a hideg tálakat és a karácsonyi meleg tálakat két étteremből. Fát állítottunk, terítettem, csomagoltunk, délután 16.-re mentünk a pásztorjátékra. Ahogy Zoli beállt az udvarra Vince hangosan elkezdett kiabálni, hogy itt volt a Jézuska, Úrisssteeen!(A fényekből már látta a jeleket)Rohant be és nem tudott betelni az ajándékaival. Ebédeltünk, kicsit pihentünk. Délután jöttek az én testvéremék, anyukám, sogornőm anyukája. Játszottunk, beszélgettünk, fényképalbumokat néztünk. A mi ajándékainkat csukott szemmel, tapogatva találták ki, kaptunk sok-sok élményajándékot. Másnap Zoli testvére és annak családja jött hozzánk. Zoli keresztlányának a kisbabája 5hónapos, sokat babáztam, elaltattam, ringattam, kezemben tartottam. Jónak bizonyult, hogy rendeltünk kaját, mert 26.-án elutaztunk, így is tettem le a fagyasztóba és dobozoltam Öcséméknek. Évértékelés: ha jól emlékszem Csíkszentmihályi mondta, hogy boldog ember, mert sokaknak lehet hálás. Ezzel a gondolattal teljes mértékben tudok azonosulni. Jobbat nem is kívánhatnék,mint a 2022.-es évünk volt. Mindenki egészséges a családban és ennél több,nem is kell!Kirándultunk belföldön sokat, nyáron Korfun, tavasszal Prágában, télen Nápolyban voltunk. Barátainkra, rokonainkra bármikor számíthatunk, annyi jó dolog történt velünk 2022.-ben.Ami eszembe jut rögtön, hogy rengeteg cseresznyénk volt, amiből sokat eladtunk a piacon, életünkben először eveztünk a Rábán és a Dunán, jártunk a kéktúra egy nagyobb szakaszán, Öcsém kifestette a hálószobánkat, a fiúk sok szép minőségi ruhát kaptak baráttól, szomszédtól. Stoppoltam Korfun,amikor más választásunk nem volt és egy pakisztáni fiú felvett(üres tankkal)elvitt minket az állomásra és nem fogadott el pénzt, mert ő azt látta, hogy segítségre van szükségem, amikor ő menekült annyian segítettek neki, hogy megfogadta, ha rászorulót lát ő is hasonlóan fog cselekedni. Jókat és sokat olvastunk, a Pagony kiadó nyári könyvkihívás pályázatára beküldtük azt az 50 könyvet, amit nyárig olvastunk el(jutalmunk nem maradt el), Vince osztályának lett egy tündéri pedasszisztense, kész főnyeremény Sz. néni. Kende sportsikerein túl szépen teljesít a suliban, szorgalmas és okos is.

2 megjegyzés:

  1. Boldog új évet kívánok nektek! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen, mi is boldog, sikeres új évet, jó egészséget kívánunk az egész családnak!

    VálaszTörlés