Összes oldalmegjelenítés

2022. október 23., vasárnap

Melyiket a 9 közül?

Péntek este a Fővárosi Nagycirkuszba kaptam két ajándék jegyet(második sorba szólt, soha nem ültünk még ilyen közel a színpadhoz), mivel mindkét fiú szereti a cirkuszt, ezért négyen mentünk és két kedvezményes jegyet vettünk Zolinak és Vincének a legutolsó sorba,persze azt szerettem volna, ha mellettünk ülnek, de erre nem volt lehetőség, mert szinte teltházzal ment a műsor. Néprajzi Múzeum garázsában parkoltunk, 1400 forintot fizettünk a parkolásért, kevesebbet, mintha magunknak vonaljegyeket veszünk. Jókai Móra: Melyiket a kilenc közül novellájára épül fel az előadás. Bevallom őszintén a novellát nem ismertem, a történet már karácsonyra hangolódik. Artisták, énekesek, zsonglőr egészíti ki a műsort. Nekem nem állt össze olyan kerek egészé a darab, a gazdag embernek a hangja torz volt, tehetségesnek nem mondanám, a szegény embernek kilenc gyereke van, hangoskodnak, énekelnek és egyet oda kell adnia a gazdag embernek. Nem tud választani a gyerekei közül, mind tehetséges valamiben. Azt nem értettem, hogy például a kutyás műsorszám hogyan kapcsolódik ehhez(biztos nincs cirkuszi műsor állatok nélkül)vagy a lóról buzogányokat dobáló fiúnak mi itt a szerepe. A stáblistát átnézve több az orosz fellépő, akik mind tehetségesek, nagyon ügyesek. A magasban kötélen bicikliző fiú, a kötéltáncos lány(a szegény ember egyik lánya)hajmeresztő mutatványt hajtott végre. A figyelmemet végig nem kötötte le, többször a zenészeket hallgattam inkább, Zolinak is ez a véleménye, láttunk már káprázatosabb előadást a cirkuszban. A fiúknak tetszett és az a legfontosabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése