Dob

Megjelent a dob/dobolás az életünkben:)
Vince imádja a zenét, jó a ritmusérzéke, ha szól a zene, már rázza a hátsóját, ha meg nem szól, akkor kapcsol magának. Itthon gyerek/játékgitárunk van, abból kettő is. Nagyon idegesítő, főleg, amikor az egyik elhallgat(mindig ugyanaz a dallam), akkor jön a másik. Egy kis konga dobunk is van, Marokkóból. Furulyámat még a gyerekek születése előtt eladtam, egy kicsit már bánom.
Az apámról kevés emlékem van és az sem fényes, de arra emlékszem, hogy mindig járt a keze. Dobolt az ebédlőasztalon, dobolt a térdén és szerette a dob hangját. Aki ismerte és látta már Vincét mindenki azt állítja, hogy kiköpött nagyapja. Ez a vonal tegnap ugrott be.
Egy ideje mondogatta Vinci, hogy szeretne tánciskolába járni és hangszeren tanulni. Kiderült, hogy A. nagybátyja doboktató, tőlünk 5 utcára lakik. Vince már számolta a napokat vissza, mikor megy dobolni. Hétfőre lett megbeszélve, de Zolinak vidékre kellett mennie, én pedig gyógyúszásra vittem Kendét. Már az oviban kibukott, hogy miért nem mehet dobolni. Másnapra sikerült áttenni és az apja elvitte. Azóta áradozik róla, azt mondták, hogy koncentrált, visszaütötte a ritmust, kihúzta magát és a nagydob mögé is ült és ütött(kapott is itthonra egy ütőt az oktatótól), azóta azt hallgatom, hogy mikor mehet legközelebb. Heti egy alkalommal fog járni(hozzáteszem ismerős alapon sem olcsó)és még mellette az ovi, fejlesztés, úszás fizetése...
Egyfajta zeneterápia(az oktató Á. bácsi, 34 éves)és a Zeneakadémián végzett jazzdobos. Megtanít figyelni, koncentrálni, energiát levezetni, csak pozitív hatása van:)
Kendével zenei tablót készítünk az iskolába, estére már nyomtattam Vincének is dobos színezőt.