Összes oldalmegjelenítés

2020. május 15., péntek

Vaskapu

A közösségi hálón nem vagyok fent(megítélésem szerint több az árnyoldala, mint a pozitív hozadéka)és az egyik ovistárs anyukája talált az fb-n féláron, másodosztályú, új , márkás cipőket és rendelt Vincinek is(33, 34 lába van jelenleg). Áttekertünk hozzájuk, kb. 20 perc tőlünk és nagyon kell még Vincire figyelni, mert sokszor előfordul, hogy teker és befelé bámul a kerítésen egy ugató kutyát. Összeengedtük a gyerekeket(ott 3 fiú+mi 2)egy negyedórára és az örömködésen túl rögtön meglett a baj. Kende lábára ráesett a kis focikapu, ami vasból van. A térde alatt ütötte be, ő egy hős, magas fájdalomküszöbbel, nem sírt, amikor megmutatta nem tűnt vészesnek, csak egy kis horzsolásnak. Hazatekertünk és befele már alig tudott ráállni a lábára, lila színű lett és kidudorodik egy tenyérnyi nagyságon. Csúnya, fájdalmas.
Ma délelőtt még az udvarra sem ment ki(online óra, vers felelés miatt), de bice-bóca nem is akart kimenni. Délutánra felvetődött bennem, hogy esetleg eltörött(nincs róla tapasztalatom), hívtam a dokinénit, küldtem neki a képeket. Elmenetem gyógyszertárba, árnika krémet vettem, itthon van fekete nadálytő azzal kenegetem sűrűn. Estére mintha jobb lenne, már kimerészkedett, ebből arra gondolok, hogy nem olyan nagy a baj.

2020. május 12., kedd

3 pasit etettek karantén idején 4. hét

Itt az eperszezon és mi nagyon szeretjük mindenben: öntetnek, szörpnek, dzsemnek, sütikbe és csak úgy magában is. Zoli megcukrozza, mindig, ahogy régen Mamám is. A gyerekeknek azt tanítom, hogy ami önmagában édes, azt ne cukrozzuk még. Zoli nem hitte el, hogy mennyibe kerül az eper kilója, ha ő vásárol csak olyan dolgokat vesz, ami a foga alá való, elsősorban édességeket:)Piacra is én járok. Azt mondta, hogy vesz ő "néhány száz forintért epret..."kiment a Nagybani piacra és egy láda(5kg)epret hozott 10.ezer forintért. Lekvárt már nem tudtam belőle főzni, vittünk Erikának egy adagot, készítettem túrós nudlit eperszósszal, eperkrém levest, epres kuglófot. Megunhatatlan.
Spárga szezon is van....mindenki szereti nálunk:)
Mióta tart a karantén csütörtök, szombat reggel a piacnapom.

1. Hétfő: bableves+túrós nudli eperszósszal
2. Kedd: bableves(kuktában főzöm)+epres kuglóf
3. Szerda: paradicsom leves+carbonara spagetti
4. Csütörtök: eperleves+ sült pulyka, párolt rizs
5. Péntek: Rakott krumpli
6. Szombat: Grilleztünk+ görög saláta
7. Vasárnap: Rántott hús, tesis krumpli+ saláta

2020. május 9., szombat

Technikai bakizásaink

Kendének hittan óra elején elment az internet. 2 laptopunk van, ilyenkor én mellőzöm a gépet. Tanácstalanul álltam felette, hogyan lehet, mert wifi van és a telefonon is működik a net. Este felhívtam az unokatestvérem, aki informatikus és rájöttünk, hogy a gépen véletlenül lehúzta a kezével a netet Kendus.

Online órát tartok, mondják a gyerekek, hogy zúgó hangot hallanak, ha lehet a háttérben kapcsolják ki a porszívót. Nem ment a porszívó, akkor kérdezték valaki szárítja a haját?Nem, senki nincs itthon válaszoltam. Estére megint okosabb lettem, kiderült, hogy a 15 éves gépem ventilátorra soha nem volt még takarítva, onnan jön a hang.

Kende angol  zoom órája küldi a linket a tanárnő. Nem tudtunk csatlakozni, kértünk kódot, jelszót. Hívtuk az osztálytársát, akinek a linkre kattintva sikerült csatlakozni. Kb. 10 perc múlva írt a tanárnő, hogy nála valami nem stimmel, elmaradt az óra. Kende nagyon várja az online órákat. Hittanból, angolból és gyógytesiből van(az utóbbi hetente kétszer, hálásak is vagyunk érte). Nagyon örülnék a mateknak is, mert rengeteg leckét kap. Átlagosan napi 5-6 A4 oldalra nyomtatom ki a tanulnivalókat(vannak olyan extrém esetek, mint például környezet 4db A4 oldal vagy matek 3db A4 es oldalra fér ki)Harmadikos gyerekről beszélünk. Akinek visszaírják, hogy az iskolában olyan szépen írtál....csak azt nem kérdezik meg, hogy mennyire van a gyereknek ebből az egészből elege. Napi 5-6 órát ül a könyvek, füzetek felett.

Ebéd után mindig van csendes pihenő. Mindenki jól jár vele, az esetek többségében Kende is alszik(eljutott oda, hogy kiborul hét elején és ez tart péntekig, teljesen érthető okok miatt), hiába próbáltam keltegetni 13.50-kor , hogy kezdődik a torna, ő mélyen aludt tovább. A délutáni szieszta nem jelenti azt, hogy este nehezebben alszanak el.

2020. május 7., csütörtök

Origami állatok


Ez egy pitbull alkotója szerint
Májusban életvitel tantárgyból(technika)projekt feladat 3 origami állat készítése. Origami papírunk nincs itthon, színes/fehér papírból kiviteleztük.
A tanítónéni visszaírt, hogy május 28. a határidő. De ha Kendének most volt hozzá kedve?
Ez a tanítónéni Kendének múlt hónapban 3-ast adott énekből!! Mindent időre teljesítettünk, visszaküldtünk, egyszer visszadobta, hogy nem cseresznyemagokat rajzolunk hangjegyek helyett...majd javítottam, amennyire tudtam. Ez példa arra, hogyan vegyük el a gyerek kedvét a tanulástól.
Ráadásként csákó is készült




Vinceszáj

Elkezdtük Bartos Erika Duna című könyvét olvasni. Ez egy sorozat része(Buda hegyei, Buda tornyai stb), amikor megláttam, hogy megjelent a Duna,  rögtön megrendeltem meg a fiúknak. Ismeretterjesztő, olyan információk vannak benne, ami nemcsak nekik, néha nekem is új. Közben az egész egy kisfiú, Brúnó köré íródik.
Vince megkérdezi, hogy miért halt meg fiatalon Szent Margit?
Aztán gyorsan hozzáfűzi: ha sokat és finomakat evett volna, akkor biztos tovább él:)

2020. május 3., vasárnap

3 pasit etettek karantén idején 3. rész

Megérzésem szerint ezt a rovatot szeptember elejéig fogom vezetni.
Napi ötször étkeznek a fiúk, gyümölcsöt, zöldséget nyers formában csak tízóraira fogadnak el. Pékárut sütök, ma pl. császárzsemle készült, de a héten volt sajtos pogácsa, zabkása, tojáspizza is(ami tulajdonképpen, tojás felverve, tejföl és száraz kenyér darabok fűszerekkel és vajjal pite formában kisütve, gesztenyés muffin

Hétfő: Vaddisznó pörkölt+ mákos guba juharszuruppal(egyikből sem lehet kis mennyiséget csinálni)
Kedd: Hétfői maradék
Szerda: grilleztünk
A karanténban az a jó, hogy hétköznap is lehet ráérős reggelit, ebédet készíteni.Nem rohanunk sehová, belefér az időnkbe a hosszú előkészület.
Csütörtök: grill maradék+ rántott hagymakarikák
Péntek: Zöldborsó leves+pizza
Szombat: Zöldborsó leves+ sajtos/tejfölös tészta pirított hagymakarikával, kukoricával
Vasárnap: Paradicsomleves+paraszt tarhonya

2020. május 2., szombat

Igar, Ozora

Még a múlt hétvégén jártunk ezen a két településen. A hét fénypontja mindig a kirándulás, amit tervezünk, utánaolvasunk, várjuk. Betesszük az autóba a piknik takarót, finomságokat és csavargunk. Az időjárás változékony volt aznap is, hol sütött, hol beborult. Igar-Vámpusztát Zoli választotta, talált egy elhanyagolt kastélyt(Stasszer kastély), azt néztük meg. A kerítés, amivel egykor körbekerítették szétlopva(a környező házak, lakók sem bizalomgerjesztőek), a tábla még áll rajta: omlásveszély, illetékteleneknek belépni tilos. A tiltott gyümölcs pedig mindig izgalmas, a fiúk bemerészkedtek én inkább kint őriztem a autót. Megállapították amiről itthon olvastunk: romos állapotban van, pedig milyen nagy kár érte, gyönyörű, pompás lehetett fénykorában.(más is írt róla)róla:https://elherdaltorokseg.blog.hu/2018/02/15/strasszer_kastely_igar-vampuszta)
Sétáltunk egy nagyot, kb, egy méterre futott tőlünk el egy őzike és egy kastélyhoz hasonlóan omladozó, enyészeté vált egykori gyárépületre bukkantunk.
Ha már aznap jártunk Fejér és Tolna megyében is, megnéztük a közeli Ozorai várat kívülről(belül még soha nem jártunk).
 Vince mindenre felkészült :)
A fiúknak meséltem Ozorai Pipóról, jót nevettek a nevén.
Energialevezésnek sem utolsó ez a fahíd a vár bejáratánál.


Kaptunk egy hatalmas zuhit a nyakunkba, onnan már futottunk a parkolóig.
Több olyan kirándulóhelyet ismerek, főleg a Cserhát térségében, ami kevésbé népszerű és csak a helyiek ismerhetik. Új szabályok léptek életbe, Zoli ma nem mert elindulni kirándulni, félt, hogy visszafordítanak bennünk a rendőrök. Nógrád megye egyébként is híres a szigorú rendőri jelenlétről.