Összes oldalmegjelenítés

2023. június 19., hétfő

Izületi gyulladás

Már a szomszéd is azt kérdezte tőlem, hogy miért sántít Kolombusz?Befogni nem tudtuk, amikor észrevettük, hogy a jobb lábát nem teszi le, külsérelmi nyomokat nem láttunk, vérnyomokat sem. Azt gondoltam, hogy rosszul ugrott valahonnan(de Zoli szerint a macskáknál ilyen nincs)vagy a legrosszabb, hogy futás közben egy autó kereke utolérte. Kértem az állatorvoshoz időpontot, de befogni nem tudtuk. Aztán lemondtam és sikerült befogni. A doki viszont lebetegedett, ajánlott mást a kerületben, aki mondta, hogy hosszú a várakozás, késő este tudott volna velünk foglalkzni, mi kb. 14.00 körül fogtuk be Kolit, szenvedtetni órákon át a hordozóba nem akartam, olyan keservesen nyávogott, elengedtük. Harmadjára minden sikerült: a mi állatorvosunk(egy kedves, hangosan beszélő görög férfi)fogadott, aki megállapította, hogy Kolinak izületi gyulladása van. Kapott fájdalomkcsillapító szurit és 5 napig kétféle gyógyszert kevertünk a nedves eledelbe, amit első körben kajával együtt otthagyott, de az éhség nagy úr és másodjára elfogyott minden a tányérról. Érdekes tapasztalat, hogy amíg vártunk az állatorvosnál, előttünk voltak időpontosok és akut esetek, mindenki mindenkivel szóba elegyedett, közvetlenül ment a beszélgetés az állatokról(miért lett a néninek covid alatt kutyája, miért jobb a macskának a háti hordozó, a német juhász hazdija azért hozta a kutyáját, mert este megevett egy nyestet és nincs beoltva stb)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése