Összes oldalmegjelenítés

2023. június 4., vasárnap

Egyéni 4. hely, csapatban 2. hely

Nincs bajom a koránkeléssel, aznap délután vagy másnap szokott előjönni a kialvatlanság, az elvesztett órák, tompa vagyok, olyan másnapos érzés, alkohol nélkül. 4.35-kor ébredtünk KEndével, 6.00-kor már vonaton ültünk Kiskunfélegyháza felé. Jött É. néni is, aki az asztalitenisz szakkört tartja Kendének és a fiúknak, egyébként nem tanítja(sokat köszönhetünk neki). A többi fiút egy apuka lehozta autóval. Kende nagyon izgult, hiába feküdt le 20.00-kor pénteken, egy hosszú tanítási nap(péntek a legnehezebb, leszakad a háta a sok súlyos könyvtől), 2 óra edzése van aznap 22.00 után aludt el. A vonaton nem aludt, dolgozott az adrenalin. A helyszínen kiderült, hogy a középiskolás korosztály kezd, nem ők. 11 körül kerültek sorra az általános iskolások. Ott voltak a kecskemétiek is, akik tavaly a legnagyobb riválisnak számítottak. Idén a budakesziekre igaz ez. KEnde teljes beleadással, wc és kaja nélkül volt asztalnál órákon keresztül. Ebéd után volt kb. 10 perc pihenő, akkor ép nem sorsolták ki őt, leült egy pogácsával, aminek a felét tudta megenni. 14 éves fiútól kapott ki az elődöntőben, Kende játékát izgalommal néztem végig, a 14 éves fiú valami elképesztő, újszerű technikát mutatott. Büszkeséggel hallottam, amikor azt mondták, hogy a ping-pongos pólós fiú nagyon ügyes, biztos egyesületben játszik már évek óta. Bárhová ültem/álltam, a ping pongos fiúról mindenhol beszéltek, hogy húúú meg haaa. Este fáradtan érkeztünk a Kökihez, kapott egy KFC vacsit és bedöltünk az ágyba. Annyira izgultam, hogy videót nem készítettem csak fotókat.

2 megjegyzés: