Összes oldalmegjelenítés

2022. július 15., péntek

Svábhegyi Csillagvizsgáló

Régóta szemeztem ezzel a programlehetőséggel. Vince elmondása alapján a tavalyi nyár legnagyobb élménye a sátorban alvás és a túrzás volt Tamásékkal, éjjel csillagokat néztünk, énekeltünk, meséltünk. Kapott egy távcsövet, nem egy komoly darab, most a célnak és az érdeklődésének megfelel. Bámuljuk a csillagokat. 10-kor kezdődött a vezetés a Svábhegyi Csillagvizsgálónál, a kezdés előtt pár perccel már gyülekeztek a gyerekes családok a kapunál, a beengedés egyszerre és pontosan történik. Egy fiatal, humoros csillagászfiú vezett minket körbe, tartott előadást, úgy, hogy közben minket, a gyerekeket is bevont az előadásba. Gyönyörű zöld körnezetben, ősfák között van a csillagvizsgáló, előtte egy teremben(klimatizált)megnéztünk egy vetítést, kipróbálhattunk egy szerkezetet, amely megmondta, hogy hány kg lennénk a Marson(én nem álltam rá, nem barátom a mérleg:)Utána átmentünk a Csillagvizsgálóba, amelynek kupolája 150 éves és eredeti állapotában megtekinthető, sőt elfordítható. A gyerekek nyitották, zárták. Az óriási távcsövet körbeültük, érdekességeket tudtunk meg a Napkitörésről pl, vagy a Vénuszról(ezt meg is néztük). Itt vagyunk a Föld nevű bolgyón és olyan keveset tudok a csillagokról, a bolygók működéséről. A csillagvizsgáló mellett van egy kisebb épület is(ugyancsak csillagvizsgáló), amit az ELTE hallgatói használnak kizárólag. A csillagvizsgáló egy nagy monstrum, ahhoz, hogy lássuk a Napot nyilván el kell fordítani, be kell lőnni a pontos szöget, ehhez laptopot is használt az idegenvezetőnk. Érdemes regisztrálni a programra, mi nagyon jól éreztük magunkat! A parkolásért természetesen fizetni kell(sokat), ebédidőben lett vége, átsétáltunk a Normafához(az építkezések egy része még tart, új helyen van a réteses, lángosos). Lángosra vágytunk, nem kaptunk, mert elfogyott ebédidőben(pedig az árát megkérik), ilyenkor mindig megfordul a fejemben a pályamódosítás lehetősége(a lángos hozzávalói egyszerűek és viszonylag olcsók, szoktam is sütni finomakat), végül rétessel laktunk jól.

2 megjegyzés:

  1. Ó, ez egy szuper jó program :) ! Mi is voltunk már itt, jó 2 éve, március 7-én :) ... Azért tudom ennyire pontosan, mert Toma névnapi ajándékának élményes része volt a program. Akkor Toma barátaival mentünk az esti programra, mi vittünk mindenkit. Volt 3 gyerek velünk, a többiekkel ott találkoztunk és mindegyik gyerek, Tomával az élen nagyon élvezte az egészet, nagyon hasonló volt, mint amit írtál, talán előtte volt még egy előadás is. Mondjuk este 9 -10 körül volt vége és akkor eléggé fáztunk már, de még így is nagyon éveztük és pont mostanában tervezgetjük mi is, hogy újra megyünk :) ... Ja, és rá egy hétre lezárták az országot a korona miatt, pont azon hüledeztünk később, hogy következő hétvégén már elmaradt volna ez a jó kis csillagászkodás....

    VálaszTörlés
  2. De jó, arra nem emlékszem, hogy ti is voltatok itt!

    VálaszTörlés