Összes oldalmegjelenítés

2012. augusztus 7., kedd

Építkezés

Otthon javában zajlik az éptkezés. 2008-ban vásároltuk meg a házat, azóta építjük, szépítjük, felújítjuk.
Első évben az udvar, Csibó irodája volt a soron, aztán a tetőtér és a terasz, utána született Kendus, tavaly a fűtés korszerűsítése, idén az egyik szoba és az egyik fürdőszoba kerül renoválásra. Volt, aki azt mondta miután megvettük a házat, hogy romhalmaz, volt aki azt mondta, hogy a civilizáción túl élünk és volt aki azt mondta, hogy itt igazán jó gyereknek lenni:)
A felújítás, főleg, ha falbontással, ablakcserével is jár, akkor nagy a por, kosz. Mama szerint 3 napig csak takarítanom kell majd, de megéri. Kendusnak új szobája lesz.

Persze jövőre és még az azt követő évekre is ad feladatot, kihívást, de ha egyszer készen lesz, akkor (is)büszkén vállaljuk majd a fészkünket. Dédinél társasházban vagyunk, de többször megállapítom, hogy sokkal jobb családi házban élni.(nem hallom, hogy milyen zenét kedvel a szomszéd, hogy milyen konfliktus van a szomszéd családnál )Otthon bármikor homokozhatunk, akár reggel 7kor is és este 20kor is.

Most olvasom Wass Albert Valaki tévedett című könyvét.
"Gondolja el :milyen lassan épül fel egy-egy ház. Mennyi minden kell ahhoz, hogy otthonná legyen. Mennyi idő, mennyi munka, mennyi élet. Emberek dolgoztak egy életen át, dolgoztak és álmodtak egy saját otthonról, amíg végre fölépíthették a gyermekeiknek. Sokszor csak az unokáiknak. Beleépítették az egész életüket, hogy hallhassák benne az unokák kacagását."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése