Összes oldalmegjelenítés

2013. március 15., péntek

Húsvétra készülünk

A házat kidekoráltuk, mindenhonnan  nyuszi, tojás, barka figyel.
A levélre nyomda és rajz is került
Írtunk levelet a nyuszinak, KEndus tesz-vesz város dvd-t szeretne(amit ő csak tep-vesz városnak hív). Egyszer-kétszer látta az emkettőn, azóta azt szeretné.
Hádában turiztam egy mindentudó Villám Mcquenn autót csak elemet kellett bele venni(annyira kapós volt, hogy többet ígértek érte, mint, amennyibe a súlya alapján került, de nem adtam:) és egy gyerek táblagépet. Mindkét játék angolul beszél.
Elterveztem, hogy festünk tojást, de az Auchanba annyira olcsó volt a hungarocell tojás, hogy inkább a bíbelődés helyett(főzés, festés)inkább a könnyebb utat választottam. A hungarocell tojásokat zsírkrétával dekoráltuk. Egyet közösen csináltunk meg, aztán kimentem wc-re, Kendus jött utánam, hogy megette a tojásokat, vagyis beleharapott , több helyen. Ő  a fogával is díszített. Biztosra ment, az első után nem jött rá, hogy nem ehető a hungarocell.
Az utcánk végén lévő piacon egy bácsitól vettem nemes barkát. Attól nemes, hogy sokkal vastagabb a szára és hosszabb, mint a hagyományos társa. Kendus segítőkész, ő szerette volna hazahozni a hosszú barkát, de elismerte, hogy nagyon nehéz és átadta nekem. Gyönyörű az asztalon, a vázában alanature van, nincs alatta víz. A barkára színes nyuszik kerültek papírból.
Az asztalra került a gyurma nyuszi is(amit még Roni csinált!!!)és a wc papírból készült cica, ami nyuszinak indult, de cica lett belőle, teljesen KEndus keze munkáját dicséri, én csak ragasztottam és asszisztáltam mellette.
Ma tízóraira lett csokis- kókuszós keksz(recept a NL Konyhából), de valamiért olyan szétesős lett, ízre olyan, mint a Milkás csokis keksz, csak az állaga nem tetszik. Ennek ellenére gyorsan fogy:)

2013. március 14., csütörtök

Fotósorozat

Az utóbbi napokban sokat voltunk "fuvarban". Segítettünk autót szállítani vidékről és a közelünkből is.
Kendus ezeket az utakat is élvezi csak legyen mese a magnóban, harapnivaló a kézben, takaró a lábán és kutyás párna a feje alatt. Tényleg nincsenek nagy igényei:)
A fotókat egy tatabányai út alatt készítettem:
















                                                                                                                                                      

2013. március 13., szerda

Elkészült

Úgy készült, mint Luca széke.
Még januárban vették le Kendus lábáról a mintát és március közepére elkészült az új cipője.
Az ortopéd szakorvos egyenesen ehhez a céghez küldött, mi mint szófogadó szülők odamentünk ahová irányítottak. A fejünkben később fordult csak meg, hogy lehetne egy B verzió is. Utánajárni annak, hogy máshol mennyi idő alatt készítenek el egy gyerekcipőt és mennyiért. Később kiderült létezik olcsóbb és gyorsabb megoldás.

A cipő 23,5 méretű, zárt, magas, kék és finom bőrből van, suplinált. Amikor Kendus lábmintáját levették éppen aludt. Nem állt rá a minta papírra, hanem fekve vettek róla mintát.
Lehet, hogy 24-es cipőre kellett volna beruházni, mert több, mint 12.000 forintba kerül és a lába, ahogy a magassága is rohamosan is nő. A másik gyógycipője 23-as. A címet elfelejtettem, ahol mintát vettek róla, telefonszámom nem volt, neten nem találtam a cégre, hogy jelezzem,  nagyobb méretet szeretnénk.
A TB évente egy lábbelit támogat, támogatás nélkül kb. 20.000 forint. Kendus benti cipőnek is gyógyszandit hord. Erősen befelé dőlnek a bokái, lúdtalpas.

Amikor odaértünk(egy külvárosi, alagsorban működő gyógyászati bolt)a cipőért,csak mi voltunk ott , mint vevő. Jeleztük, hogy a cipőről kérünk egészségpénztári számlát. Azt mondja a pasi, aki kiadta a cipőt, ok, szól a kolléganőnek, hogy írja meg. Ő pedig eltűnt. Eltelt kb. 35 perc, amikor Zoli ismét bekopogott az "üzemi területre", hogy a cipőre vártunk 2 hónapot, most a számlára 1 hónapot várjunk?!
A pasi ismét mondta, hogy szól valakinek, aki megír egy nyamvadt számlát. 2-3 fehér ruhás munkatársnak szóltunk, hogy mi még mindig a számlára várunk.
Az egyik megjegyezte, hogy most nincs főnök és megállt az élet, ez Magyarország, de bízzunk benne, ő szól valakinek....
Majd felháborodottan megjelent egy nő, aki megkérdezte, hogy mi vagyunk azok, akik a számlára várunk(rajtunk kívül senki nem volt) és ő is szólt valakinek, aki megírta. Eltelt 1 óra, mire elkészült a számlánk.
Mint a népmesében................

2013. március 12., kedd

Nem szeretem

Nem szeretem, amikor megjegyzik, hogy jééé, de nagy fiú és még pelusa van............................
(Megjegyzem, hogy decemberben töltötte be a két évet)

Nem szeretem, amikor gumicukorral, kemény cukorkával kínálják.........................................(legyen túró rudi vagy dörmi inkább)

Nem szeretem, amikor megjegyzik, hogy bölcsödében, oviban van a helye, mert a gyereknek közösslgre van szüksége.....................(Nem az anyjára)

Nem szeretem, amikor azt állítják , hogy hiperaktív, önállótlan és fél az emberektől...............................................(szerintem közvetlen, barátságos. Az egy másik dolog, hogy hihetetlenül érzékeny és hát sok mindent megérez)

Nem szeretem, amikor fegyelmezik, akkor amikor én is ott vagyok és látom, hogy mit csinál................................................

Ébresztő!!!

Mióta Kendus megvan, azóta nincs szükség ébresztőórára. Már hajnalban kuvikol és felébreszt minket, a hajnal nálunk 5.30-7.00 között van, annak függvénye, hogy hányszor ébredt éjszaka, milyen ingerek, hatások érték napközben, mennyit volt levegőn, pajtik között, jön-e a front:)

Idilli állapot, amikor az éjszakát végigszundítja és 6 után ébreszt. Nála ez úgy megy, hogy kiabál nekünk a szobába, hogy kéri a reggeli kakaó adagját, csak lazán ennyivel oldja meg: Kakaót Apa!Kakaót Anya!
Tényleg igazi kis megmondóember. Miután megitta a kakaóját már tudjuk a következő parancsot:)Kapcsoljunk mesét vagy vegyük le a polcról az éppen aktuális kedvenc játékot.

Ha éjszaka többször ébred és a sokadik melléfekvés után magunkhoz vesszük, akkor simán alszik akár 7-ig is. Persze keresztbe az ágyon, a lába a hasamon vagy a combomat rúgja.Miután kinyitotta a szemét, lemászik az ágyról és felkapcsolja a létező összes villanyt a szobába. Vagyis az állólámpát, a két kis arab lámpát és kijelenti, hogy ÉBRESZTŐ!!!

2013. március 10., vasárnap

Edináék nálunk

Lettike Hello cicás pulcsijában
Nyaranta, amikor Szécsényben vagyunk, akkor minden harmadik napot együtt töltjük. Edinával még a gimnáziumban kötöttünk örök barátságot, ahogy Ziával is.

Ritkán tudnak meglátogatni minket, mert rengeteget dolgoznak, állatokat tartanak, földet művelnek. Kendusnak nyáron (is) aranyélete volt(van), kényeztették őt rendesen. Látott silózást, etettet malacokat, bekapcsolták neki, csak neki a kombájn szirénáját, felmehetett traktorra, volt tyúkok között.
Örök emlék maradt neki, amiért mindig hálás leszek.

Szombaton meglátogattak minket, nagyon örültünk nekik. Készültem ebéddel, ők is tele kosárral jöttek. Kaptunk általuk készített hurkát, kolbászt( nem akármilyen szarvaskolbászt!), házi sütit és sok finomságot!
Terveztük, hogy elmegyünk a Kac-kacba, de úgy elment a nap, hogy már nem jutott rá idő.
A zenélőszőnyeg, játszóalagút és a szivacs mindig előkerül
Együtt görgették a puffpkat, teljes az összhang
A gyerekek a kezdeti civakodás után, teljesen egymásra találtak. Kendus a hancúrban többször leizzadt. Lettike nagyon aranyosan segített elaltatni Kendust ebéd után , ügyesen kezelte a kisherceg irigykedéseit(is). Eleinte Letti tiltakozott a fotózásért, aztán szupi pillanatképeket csináltam róluk.
Letti papucsában, neki kacsalábként volt kényelmes:)
Kicsi a rakás
Tomi teljesen partner volt abban, hogy a gyerekek megmásszák, volt csikizés, babzsákozás, lovaglás és még annyi minden. Amikor Kendus elaludt, akkor csak Lettikével játszottam: kip-kopp kalapácsot, gyurmáztunk, előkerült a tanyás játék is.
 Eleinte teljesen beszippantották Kendus könyvei. Letti ősszel iskolába megy, amit már vár.

A másé mindig jobb, legalábbis Kendus úgy gondolta, hogy kipróbálja Lettike és Tomi ruháit.
Tomi sapkája

                                                         

2013. március 9., szombat

Vinci baba

21 hetesen, 400gr. Hosszú lábai vannak, amivel akrobata mutatványokat hajt végre. Tömpszli orra és hasonló buksija, mint Kendusnak .A méhlepény mellett érzi magát legjobban.