Összes oldalmegjelenítés

2024. február 17., szombat

Földrajz verseny után

Kendét biztattuk, hogy menjen el az iskolai földrajz versenyre. Az első csapat(3fő), ketten visszaléptek. A második csapatba jelentkezett fiúkról azt mondta Kende, hogy rossz tanulók és csak a versenyért kapott ötös miatt mennek a megmérettetésre. Szerintem földrajzból könnyű érettségizni, legalábbis 23 évvel ezelőtt az volt. Jó választásnak bizonyult anno. Kendének azt mondtam, hogy amíg nem próbálja ki magát a földrajz versenyen, addig nem is tudja, hogy mi ellen tiltakozik(a szoktalan ételről is csak akkor mondok kritikát, ha megkóstoltam). Ő pedig szófogadó gyerek, elment, azt mondta, hogy többet nem. Hosszú volt(több, mint 2 óra), 10 csapatból 8. helyezést értek el. A tanár legalább megjegyezte a nevüket. Hazafelé a Deáknál hívott, hogy rengetegen vannak, leállt a metró, ó hogy fogok a KÖKI-ig eljutni és közben azt hallom, hogy bocsánatot kér, mert valakire rálépett. Mindez péntek délután, azon a bizonyos péntek délutánon.

3 megjegyzés:

  1. Remélem épségben hazajutott!
    Nekünk pénteken színházjegyünk volt az Örkényben, és hiába indultam el időben, mert a tömeget besanszoltam, de azt nem, hogy nem fog járni a földalatti egyáltalán... Így újra kellett terveznem nekem is, és az Astoriától futva estem be, 18.56kor :-)

    VálaszTörlés
  2. A várományost. De nem volt olyan jó. :-(

    VálaszTörlés