Összes oldalmegjelenítés

2024. február 26., hétfő

Betegeskedés

Ilyen év utolsjára az ovis korában volt Kendének, kb. 1-1,5 hét suli után lebetegszik. Sokat tömegközlekedik, új bacikkal, vírusokkal találkozik, metróról való leszállás után nem az első dolga a kézfertőtlenítés, a tantermük kicsi, 34 tanuló ül benne és a tanár. Idén már mi is voltunk lázasak(pedig nem szokásunk), szedtünk antibiotikumot. Kendét ma látta a háziorvos, kapott antibiotikumot. Péntek óta lázas, vasárnap Algopyrin után volt 38.4. Mióta elájult, volt olyan aki azt mondta, hogy a lázgörcshöz köthető. Ráadásul szédül is, hiába 13 éves nem merem itthon hagyni egyedül. Náthás, tüsszög, fújja az orrát és ha jobban van, pótolja a leckéket, órai anyagokat. Van az osztálynak egy WhatsApp csoportja, vannak felelőssök, jönnek is rendesen a feladatok. Ha tehetné, akkor M4 menne egésznap, elolvasta a Makrancos Katát és sokat pihen.

2 megjegyzés: