Összes oldalmegjelenítés

2023. szeptember 23., szombat

Mesterségek ünnepe

Ez a program sem most volt. Kende edzőtáborban volt azon a héten, amikor a nyitónapon felmentünk a várba a Mesterségek ünnepére. Évekkel ezelőtt voltunk már ezen a rendezvényen, úgy élt az emlékezetemben, hogy magyar népi mesterségek mutatkoznak ilyenkor be. Idén azt tapasztaltuk, hogy fele-fele arányban voltak külföldi népművészek és magyarok.Vince ahol valamit is ki lehetett próbálni, már ült és csinálta. Festett koreai betűket, asztalosok mellé állt be, kovácsoknak segített. Mindig elvarázsol a vár és környéke, szívesen élnék ott. A népi játszóházból már kinőtt. Az évek során lett egy bőrdíszműves, aki vásárokon, kiállításokon árulja a szebbnél-szebb portékáját. Anno egy Vörösmarty téri karácsonyi vásáron találkoztunk vele először, kinéztem egy táskát, de az ára meghökkentett. Majd a Jézuska meglepett a táskával. Most egy piros-fekete pénztárcával lettem gazdagabb és már kedvezményesen jutottunk hozzá, mint törzsvásárlók:)Előttünk kérdezte a hölgy: magyaroknak van kedvezmény?Persze mondta! Vince még nem volt a Mátyás templomban, oda is bementünk, ép egy keresztelőt tartottak. A rétesesnél zártuk a délelőttöt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése