Összes oldalmegjelenítés

2021. április 30., péntek

Iskola

Az a helyzet, hogy se velem, se Zolival nem tanultak a szüleink, mégis elvégeztük az iskolákat. Érettségi előtt jártam matek korrepetálásra és eldöntöttem, hogy olyan helyre megyek tovább tanulni, ahol nincs matek. Az első félévben szembe jött a logika:)Mióta a gyerekek iskolásak én leülök melléjük és tanulok velük. Kende szépen , szorgalmasan csinálja a dolgait, de átnézem, kikérdezem és dolgozat előtt gyakorló feladatokat írok. Vince nehéz eset ebből a szempontból. Nehezen tudom elképzelni, hogy a napköziben azt a házi feladat mennyiséget, amit kapnak a gyerekek, megoldják, sőt hibátlanul oldják meg. Rengeteg, napi 2,5-4 óránk megy rá a tanulásra, házi feladat megoldásra, ami egy elsős gyerek esetében nem normális. Ha a fele lenne ennek az időintervallumnak, még az sem fér bele a normális kategóriába. Ez van, hamarosan vége a tanévnek, ezzel biztatom magam. A befektett idő, energia még nem hozta meg a gyümölcsét. Kende a héten két hármassal jött haza(egy angol és egy matek), az előzőből eddig mindig dicséretes ötös volt. Leeresztett, erre azt mondta, ha Vince hármast hozna, akkor milyen boldog lennék!Hát igaza van. Vinci, önszántából nem készít szorgalmi feladatot,ha nem tud róla, akkor én megcsináltatom vele(egy kedves barátnőm mondta: "így ölöm ki Vinciből a iskolaszeretet utolsó csíráját is)Péntek a kedvenc napunk, mert akkor nem kell tanulni.Éljen a péntek!

3 megjegyzés:

  1. Marci se csinál magától szorgalmit, de amikor homeschool volt, akkor én nem mondtam meg neki, és megcsinálta. ( vagy együtt megcsináltuk). Aztán mikor visszamentek, kapott rá egy ötöst, hogy minden szorgalmi kész volt. :-)
    Sajnos a jegyeket mi is hasonlóan értékeljük..., ami tudom, hogy nem helyes, de mégsem Máténál tényleg örülünk a négyesnek, míg Milánnál elfogadhatatlannak tartom... sokat beszéltünk már erről velük, hogy nem a jegyek miatt vagyunk dühösek, hanem azért, ha nem hozzák ki magukból a maximumot, ami meg mindkettejüknél máshol van.

    VálaszTörlés
  2. Szorgalmi? Ááááá, az mi? Már mindenféle érvet felsorakoztattam, esély nincs rá, hogy - az amúgy bőséges - szabadidejéből Ábel rászánjon időt, energiát.
    Én is tanulom elengedni a kitűnőség gondolatát, számomra ez egy komoly tanulási folyamat. :D Mostanság egyiküknél sem áll fenn a reális esélye. Viszont elvárás, hogy mindent megtegyenek, hogy - ahogy Bea írja - a maximumot kihozzák magukból. Ha az a négyes, akkor az, a hármasra már ráncolom a szemöldököm.

    VálaszTörlés
  3. Szorgalmi? Réka csinált utoljára. 😆😆😆 Nekünk bőven elég a sima suli, sok is... 😆

    VálaszTörlés