Összes oldalmegjelenítés

2023. február 8., szerda

Kerek

Kerek szülinapot ünnepeltem január végén, az idősebb kollégáim, ismerősem azt mondják, hogy sok jó vár még rám, a 'B' oldal távolinak tűnik. Születésnapomra kaptam egy madridi hétvégét, amikor Zoli bejelentette(meglepetés volt, de nem közvetlenül előtte szól róla)hozzáfűzte, hogy csak ketten megyünk, az oldalbordáim itthon maradnak. Válaszom az volt, ha olcsó a jegy, rögtön csapjon le még kettőre, együtt vagyunk egységben, velük együtt szeretnék ünnepelni. Mióta Kende megszületett nem voltunk kettesben úgy, hogy reggel az ébredésnél ne legyünk otthon. A gyerekeknél aludt anyukám, Öcsi és Roni pedig itt töltötték a hétvégét, a kollégnőm pedig bevállalt helyettem egy órát, mivel 3.50-kor indult a gép és nekem kettőig van órám. Madridban(Spanyolországban) még soha nem jártunk, Zoli választási szempontjai között szerepelt, hogy menjen fapados péntek délután és jöjjön vissza vasárnap este, meleg hely(melegebb, mint nálunk)legyen. Szombaton napközben-3, vasárnap 0 fok volt. Wizz Air járatával még nem utaztunk, odafelé kiválasztottak a böröndöm alapján:)Szerintük nem szabványméret(pedig de), fizessek még 15.500 és mehetek priority sorba:), így is jobban jöttünk ki büntetéssel, mint ha előre megvesszük a priority jegyet. Rajtam kivül még két fiút büntettek meg. Teltházas volt a gép, odafelé 2.40 óra volt az út, vissza több turbulenciával 3.20. Az utazás hetén erős nátha, kimerültség gyötört, fájdalomcsillapitókkal csináltam végig a hetet, Madrid lebegett a szemem előtt. Szállásunk(luxuskivitel)a központhoz közel volt, reptéri busszal a reptértől két megálló. Isteni reggeliket ettünk, a terülj-terülj asztalkám roskadozott a tapasoktól, mellette étlapról lehetett rendelni, a pincér rábeszélt minket lazactálra, palacsintára és tojásra is, minddegyik remekműként díszelget a tányéron, konkrétan, mint egy képzőművészeti alkotás. Tulajdonképpen a hétvége gastrohétvége is volt egyben, mert, amit lehetett azt megkóstoltuk, beültünk sütizni híres cukrászdába, piacoztunk, a sapanyol konyha legjavát megkóstoltuk. A hotel azért is volt számomra különleges, mert az aljában múzeumként görög és arab(szír) dísztárgyakat állítottak ki, a falakon mozaikképek(350 éves), a földön is mozaikok. Végignézésük is megért egy-két órát. Érkezésünk estéjén vacsorázni egy a belső enteriőr alapján kiválasztott étterembe mentünk, paellát, steaket és tengeri herkentyűket ettünk. Az utóbbihoz vágóeszközt, nedves törlőkendőket is hoztak. Reggel napsütésre ébredtünk, de annyira fáztam, hogy a farmer alá leggingst húztam és felülre is három réteget a kabát alá. Érdekes volt úgy sétálni, hogy nem álltunk meg, csak akkor, amikor kedvünk tartotta. 22.000 lépés után mondtam, hogy hatnak a gyógyszerek, izzadok és jó lenne egy kicsit ledőlni, visszamentünk a szállásra és aludtam kb. 1.5 órát, majd kipihenve, energikusan újra nekivágtunk a város felfedezésének, mindenhová gyalog megyünk ilyenkor, mert többet látunk és spórolunk a vonaljegyeken(azt inkább megeszük:) Szombaton megkerestük a madridi vasútállomást(Az egyik kedvenc sorozatom a vonattal a világ körül), össze nem lehet hasonlítani a mi pályaudvarunkkal(egyikkel sem, ahol eddig jártunk). Tisztaság, patyolattisztaság mindenhol, eldobott szemetet nem látni, banánfák, aloe vera, zöld növényzet(egy kisebb arborétum a belseje),a wcben szól a relax zene(mintha masszázsszalonban lennék), trópusi tapéta(a wcben!), kétféle hidratáló krém a szappan mellett. Body shop, kávézók , bisztrók. Vonatokat nem láttunk, mert egy ellenőrző kapun túl állnak. Pradoba szerettem volna elmenni(18-20-ig ingyenes), a szállásunk a Prado mellett volt, de ez a kevés ott töltött idő nem ad lehetőséget múzeumra. Churrost sem hagytuk ki, folyós csokiöntettel. Serrano sonkás szendvicset is kóstoltunk, mini hamburert is ettünk még szombaton. Minden számunkra mini adag volt(tapas), de megfizethető. Nagy álomom teljesült azzal, hogy láttunk egy flamenco estet. Úgy történt, hogy szerettünk volna valahová beülni kávézni, sütizni, de az éttermek teltházzal mentek vagy kint volt szabad ülőhely. Véletlenül benyitottunk egy óriási komplexumba(kivülről nem látszott, hogy mit rejt a belseje), olyan mint nálunk kb. az Operett színház, esznek, beszélgetnek, táncolnak az emberek. Itt a flamenco est után jött egy helyi dj, fényjátékkal tette különlegessé az estét. A sétánk során megnéztük a felfedezőknek állított emlékművet, múzeumokat, Real Madrid stadiont. Összeségében azt tapasztaltuk, hogy egy elegáns, patinás, tiszta, megfizethető város Madrid. Vasárnapra Vince belázasodott, a hétfőt és a keddet vele töltöttem itthon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése