Összes oldalmegjelenítés

2023. február 4., szombat

Csütörtök

Csütörtökön stílszerűen csütörtököt mondott a laptopom, a bejárati ajtó zára és Zoli belevágott az ujjába A laptop matuzsálemi korú volt, 14 éves, lassú, széles képernyőjű. Kiszolgált, most Vince gépét használom(ami gépelés közben szó szerint csörög), ami az enyémnél is csigább. Körbekérdezgetem ismerősöket, informatikusokat, hogy mit ajánlanak nekem. Kb. alapgépre van szükségem, mert nem programozok, word, exel, power point, net legyen. A héten megérkezett a fizetés, egy minimális emeléssel, gyorsan elköltöttem. Minden elektronikai eszköz távol áll tőlem.Sikerült küldő lemezre lementeni a képeket, pár jelszó a gépre volt mentev(mindig tanul valamit az ember), már csak Kende Moza naplójába nem tudok belépni, mert a felírt felhasználónevet és jelszót nem fogadja el. A bejárati ajtót a beköltözés után egy évvel vettük, pontosan egy betörés után(2009). Amikor megvettük a házat, három lakásból állt, három bejárattal, egyiknél az ajtó helyett redőny volt!Ide akkor egy több ponton záródó bejárati ajtót vettünk(ablakon jöttek be az idegenek), hőszigetelős, prémium kategóriás. Egyszer csak a zár feladta a szolgálatot, pont aznap, amikor fújt és ömlött az eső(a macskák sem jöhetnek be, a résnyire nyitva levő ajtónál próbálkoztak). Este átjött Zoli barátja, aki egy ezermester és ketten szétkapták az ajtót, bütykölték, most zárható az ajtó, de a kilincs lifeg, zárásnál felfelé kell húzni a kilincs. Zoli szerelés közben belevágott az ujjába, gyors kötözés, napi kétszer. Nekem az ujjamon annyira előjött az ekcéma, hogy bereped, fáj, vérzik. A hüvelykujjam inkább már letapasztom, mert berepedt, csúnya, fájdalmas és gyakran vérzik. Télen, hidegben, mindig ez van, éjjel már kesztyűben alszom. Vince hétfőn és kedden itthon volt, csúnya orrfolyással, erős náthával. Szerdán féltve engedtem el iskolába, délutánonként inhalált és ma már úszni is ment. Kende a térdét fájlalja, hirtelen sokat nőtt megint, akkora, mint én. Megint minden kicsi rá. Ő pénteken , amikor reggel és délelőtt havazott , délután szakad at eső, túrázni ment a János hegyre,átázva, vizes bakanccsal jött haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése