Összes oldalmegjelenítés

2024. december 12., csütörtök

Unokatesós

Advent első hétvégéjén a keresztszülei jöttek köszönteni, a másodikon az öcsémék. Lili és Kende között 5hónap a különbség, Lili javára, ebben az életkorban már érezni azt, hogy a lányok előbb fejlődnek. Közös kártyázás, csocsózás és focizás is volt(bent nem engedtem, de csak csinálták), kint meg hamar sötétedik és a kövezés több helyen megsüllyedt, sötétben balesetveszélyes. Egy nyár végi vendéglátás alkalmával a melegszendvicsnek nagy sikere volt,két tepsivel rögtön elfogyott a tányérról.Kendét, ha kérdezték a születésnapi ajándékról, akkor azt mondta, hogy nem kér semmit. Mi tudjuk, hogy egy szép karórára vágyik. Az apja rögtön mondta, hogy neki van egy használaton kivüli márkás, csak pár szemet kell belőle kivetetni, arra jutottunk, hogy nem egy fiatalos darab. Kende kedvenc ruhaüzlete(Pull and Bear, ide kapott utalványt, amiből egy farmert vett az apjával, itthon láttam és rögtön feltűnt, hogy bokalengő, szerintük ez a divat)is árul kiegészítőket, órákat is. Mutatta az üzletben, nekem túl hivalkodó. Kendus növésben már lehagyta Lilit is, pedig ő is magas. Amikor túl nagy volt a csend Kende szobájába, bekukkantottam, feküdtek a kanapén, Lili félig aludt, Kende meccset nézett a telefonján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése