A felújítás alatt vannak olyan munkálatok, amikor nem szerencsés, hogy itthon vagyunk a fiúkkal. Ilyen volt az, amikor kiverték a falakat, lebontották a cserépkályhát vagy betonoztak. Kedden lesz egy hónapja, hogy "sátrasan"élünk, nincs komfortzóna, nincs hűs szoba, nincs saját ágy, konyha.
Kétszer mentem el a gyerekekkel 2-3 napra Szécsénybe, Dédihez. Most úgy látjuk, hogy még egy ilyen kiruccanás szükséges lesz, amikor lerakják a burkolatot(közben a kőművesünknek hétfőn robbantják a vesekövét...)
Gesztenyés étteremben ebédelünk: finom és olcsó a menü hétköznap, hétvégén is jókat ettünk. Vince ma végignyalta a szomszéd asztalon megterített kanalat. Mondtam, hogy jön a pincérbácsi és ajajjj, lett sírás, rívás.
A vidéki gyerekek sokkal közvetlenebbek és barátságosabbak(az eddigi tapasztalatok alapján), például lementem a fiúkkal a lakótelep által határolt játszótérre(Dédi erkélye rá néz), aztán a helyi , vagány srácok jöttek oda a fiaimhoz, hogy menjenek focizni velük. Második alkalommal már név szerint hívták őket.
Reggel senki nincs a várkerti játszótéren, rajtunk kívül:)Bementem volna a kastélyban lévő múzeumba(nagyon rég voltam ott), de 10-kor nyit, akkor már elviselhetetlen a hőség.
Fáról ettük a "fosóka szilvát", vadász sztorikat hallgattunk(fényképezőgépen néztünk egy előző éjjel elejtett őz tetemet), Vince megkóstolta a kocsonyát, Kende megtanult magyar kártyával játszani, kiismerik magukat a Pennyben, kávéztam a Frei kávézóban(Szécsényben csomagolják a termékeket), a közeli étteremnek köszönhetően lakodalmas zenére aludtunk el,valahogy úgy tűnt, hogy mindig harangoztak, több régi ismerős rákérdezett, hogy enyém a két gyerek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése