2010.12.05-én született Kende. A nevét ő választotta, a Kende név szimbolikája illik az egyéniségére: harc, küzdelem, kinyílás, vonzás, erők egyensúlya.
2013.07.22-én született Vinci, nevének jelentése győztes.
A velük való kalandokat örökítem meg a blogban.
Összes oldalmegjelenítés
2023. augusztus 15., kedd
Farkasfog
Ciprusról hazajövet a következő héten egészségügyi köreinket tettük meg. Kendével voltam házoorvosnál, ultrahangon, bőrgyógyászaton(még januárban kaptam az időpontot)és fogorvosnál. Ortopédiára már nem jutottam el, márciusra(2024)van időpontunk, a vízömlenyt a lábujja alatt műteni kell(ezt tudjuk március óta), jó lett volna ezen is túl lenni a nyári szünetben. Farkasfoga van, amit tőlem örökölt. 16 éves koromig ezzel nem foglalkozott senki, akkor kiesett a tejfogam(ami még most 40 évesen is van)és nem nőtt ki a maradandó, szájsebészet, fogszabályzó és tadam, hosszú folyamat eredménye a szép fogsorom. Kendénél megvolt a tejfog és azt láttuk, hogy az ínyében rossz helyen nő a maradandó. Éjszakai fogszabályzót hord 2021 óta(állami ellátás), nyelvkilökése is van, ezt is szabályozza a szilikonos készülék. Egyéb fogászati problémával(lyukas fog)tavaly elvittem magánrendelésre. Idén gondoltam, hogy írok annak a fogorvosnak, aki Vincét kezeli(ő SNI-s gyerekekkel foglalkozik), nem vállalta el Kendét, de ajánlott egy kollégáját, aki a megkeresésemre rögtön reagált és 2 nap múlva várt a Bethesdában.Azt mondta, hogy legyünk türelmesek, várjuk meg, amíg kisenek a tejfogak, de ő átküldene a SOTE-ra, hogy egy másik doktornő nézzen rá Kendére. Hihetetlen, de 2 nap múlva várt is minket.Ő azt mondta, hogy ki kell húzni két tejfogat. Ha már ott vagyunk, akkor ő egyszerre kihúzza. Kende nem kért szurit(soha nem szokott), de mondtam, hogy most kell!Kimentem Vincével a rendelő elé, szuri után és a húzás után is behívott a doktornő(egyébként bent maradhatunk volna, de Vince miatt nem akartam), végül 3 tejfogát húzta ki egyszerre! Ott egy fogszabályzós doktornő is ránézett, szerettem volna a mostani fogszabályzóst leváltani a hozzáállása miatt(a belépés és a távozás között 2 perc sem telik el, ha kérdezek valamit, ami pl. nem fogszabályzás, lyukas fog, akkor válasz: ő fogszabályzós, Kendét úgy hívja, hogy rongybaba, mert állítása szerint nem tartja jól a fejét, többször előfordult, hogy nem volt rendelés, de nem szóltak stb.), de csak nagyon későre kapnák időpontot(2024 tavasza). Most Kendének kell az, hogy sűrűn lássák a fogai növekedését, így maradtunk a jelenleginél,de az ottani fogszabályzós mondta, ha megyünk kontrollra(3 hónap), akkor mindig megnézi Kendét, kedves tőle. Aznap éjszaka kapott fájdalomcsillapítót, nagyon hősiesen tűrte az egészet!Kérdeztem mit szeretne foghúzás után, érdeztem, kínai kaját!!
2023. augusztus 13., vasárnap
Armageddon után szülinapi buli
Egy hete történt, hogy annyi eső esett éjszaka, mint még soha, mióta itt élünk.Éjszaka a villámlásra felébredtem, olyan érzés volt, mintha az ablak alatt csapódott volna be, kinéztem a bejárati ajtón és nem láttam ki. Zoli és Vince is felébredt mennydörgésre, Kende aludt tovább. Terasz, két lépcső, viszonylag magason van a ház, a bejárati ajtón kezdett el beesni az eső. Annyi esett, hogy nem tudta a csatorna elnyelni, Zoli kétszer kirohant, hogy megnézze az udvaron mi a helyzet, a csatornafedőt leszedte, közben hallottuk, hogy a nagy szélben erős fák ágai dőlnek ki, féltettük az autókat is. Másnap reggel kiderült, hogy Zoli barátjának az autójára ráesett egy fa, a szomszéd utcában pedig egy lakóházra. Hajnalban már láttuk, hogy nincs áram. Érdekes, hogy a mi utcaszakaszunkon két házban volt. Legnagyobb félelmem az volt, hogy belecsap a villám a napelemekbe és leég a házunk(májusban Soroksáron zárlat miatt ez történt egy családdal)Másnapra terveztük Vince szülinapi buliját, hívtunk vendégeket, az éjszaka után azt mondtam, hogy fújjuk le. Kelt tészta a hűtőben, a tortája már készen volt a hűtőben(ami áram nélkül nem hűtött). Reggel hosszas telefonálás után sikerült bejelenteni az MVM az áramszünetet, az ügyintéző azt mondta, hogy rajtunk kivül ezen a részen senki nem jelentett áramszünetet, bár a szomszédok mást mondtak. A risztó aksiról megy ilyenkor, ahogy merül két háznál is megszólalt. Ettől is tartottunk, hogy mi lesz, ha éjszaka közepén megszólal és hosszú időn keresztül nem tudunk vele mit kezdeni. Másnap sem volt áramunk. Kávét kaptunk és több barátunk felajánlotta, hogy átmehetünk fürdeni, mosni stb. Vince osztálytársának az anyukája hideg innivalót küldött, más gyümölcsöket. Hétfőn indultak a fiúk ottalvós táborba, szerettem volna még mosni is. 16.00-re hívtuk a vendégeket. A torta az utolsókat rúgta, a krém kezdett megolvadni(volt, aki nem hitte el, hogy nem cukrászdai:)törökmogyorós-nutellás lett), pizzát rendeltünk, görögdinnyét vettünk.A gyerekek nagyon jól elszórakoztak az udvaron, versenypályát építetettem nekik, kincset kerestek, kidobóztak, aszfaltra rajzoltak, táncoltak stb. 7 gyerek volt , a szomszéd úgy ítélte meg a hangok alapján, hogy legalább 15 gyerek van nálunk. Harmadnapra lett áramunk, egy dobozos lazac került a kukába. Vince boldogsága határtalan volt, elmondása alapján élete legjobb szülinapi bulija volt!
2023. augusztus 10., csütörtök
Vinceszáj
Szülinapja előtt Öcsi kérte, hogy írja le minek örülne szívesen, én erről nem tudtam. Öcsi pedig nay fába vágta a fejszéjét, mert Vince írásához kódfejtéshez szükséges.
Utólag Vince mondja, leírtam a papírra, hogy Aquaworld szállással. Hm. Vince az nagyon drága, mondom neki. Nem baj feleli, majd vesz fel hitelt:)(Éljen a Game of life játék!)
Kendeszáj
Ronitól kérdezi, hogy Ármin(5 hetes)is annyit alszik, mint egy normális ember?
Roni a szülés során sok vért vesztett és javasolták neki, hogy kapjon vért. Kérdezi, hogy mi a vércsoportom, de nem tudtam megmondani. Erre KEnde: mindenkinek piros a vércsoportja!
2023. augusztus 9., szerda
Érdekességek Cipruson
1.Egy nap arra ébredtünk, hogy olyan nagy a pára, hogy az előttünk lévő buszmegállót sem látjuk. Néhány óra múlva rendeződött az időjárás, ismét hőség és napsütés lett.
2.A görögöknél is sok kóbor macskát láttunk, éttermeknél etették is őket. Cipruson a legenda szerint a kígyók miatt van asok macska. Több olyan furcsa testű(az átlagtól eltérő a külseje, pl: pici fej nagy test) macskát láttunk, ami valószínű belterjes/beteg volt. Itt nem láttuk azt, hogy a lakóházak előtt vagy az éttermeknél itató, étel lenne nekik kitévé.
3. Isteni finomak az édességek, kalóriabomba mind, minden nap ettünk valamilyen szirupos-mázas-csokibevonatos süteményt. Óriási a választék a kis pékségekben is.
4.43 fok volt a csúcs, akkor már olvastuk a hírekben, hogy Rodoszról és Korfuról telepítik ki az embereket az erdőtűz miatt. Ciprus tulajdonképpen egy nagy kopár sziklára épült, inkább cserjék és telepített pálmafák vannak a szigeten. Láttunk zöldnövényekkel borított magasházakat. Aznap, amikor megdőlt kint a melegrekord mi Pafoson(az egész város a világörökség része, pár éve Európa kultúrális fővárosa is volt)kirándultunk az ókori római-görög maradványoknál.
5. Szeretünk piacon enni, kóstolni, vásárolni. Szombaton tartották Larnacan a nagypiacot, helyi kézműves termékekkel, árusokkal. Hát, amit ott ettünk nem lett a kedvencünk. Pl. kóstoltam sütőtökös-lencsés-quinoa pékárut, ami Ciprus egyik kedvelt pékáruja, olívás kekszet és sajtokat. Persze árultak csigákat is:)
2023. augusztus 6., vasárnap
2023. augusztus 4., péntek
Hajókázás Cipruson
Két alkalommal hajóztunk a szigeten, ahogy írtam a kikötőben nem lehetett sétálni felújítás miatt, egy szűk ösvényen lehetett a hajóutak értékesítőinek standjához eljutni. Itt két ajánlat nyerte el a tetszésünket, az egyik egy üvegfenekű hajó, a másik egy egész napos hajóút, étkezéssel, több megállóval. Végül az üvegfenekű mellett döntöttünk, mert még soha nem utaztunk ilyenen. Naponta kétszer indult, 1,5 óra volt az út. A fiúk éhesek voltak a hajón, nem akadály, hogy indulás előtt ettek, még jó, hogy csomagoltam szendvicseket. Kristálytiszta a tenger, a kék legalább ötven árnyalatában játszik, halakat a bokáig élő vízben láttunk és akkor, amikor beetették őket a hajóról(akkor sem sokat), sokkal érdekesebb volt búvárokat munka közben látni.A hirdetés szerint egy világháborús hajóroncsnál horgonyzott le, a hajóroncsot bárhogyan néztük, nem láttuk. A lenti részben még klíma is működött és fent volt napelem. Közel mentünk a reptérhez, érdekes volt alulról is látni a gépeket, egészen közel. Vince elvitte a halaktól a show-t:)Bizonytalan az úszása(még mindig)és a fejébe vette, hogy ő bizony bemegy a tenger közepére(ha jól emlékszem, ott 42 méter volt a víz)mentőmellényét vitte. Mi(Zoli, Kende és én)biztosak voltunk benne, hogy nem fürdünk(így Vince sem, mert egyedül mellényben nem engedem be), inkább a látványban gyönyörködünk. A matróz kifeszít egy kb. 10 méteres kötelet, végén mentőgumi és abban a sávban lehet maradni. Ordított, toporzékolt, mondták is neki:"relax"
A másik hajókázásunk nekem Cipruson a legnagyobb élményt, szépséget jelentette. Ayia Napából indultunk, ezt a település Ciprus "Siófoka", buliváros, nappal tangás lányok sétálnak az utcán, kigyúrt fiúk oldalán, mindenhol szól a zene. Reggel intercity busszal mentünk, viszonylag gyorsan és könnyen találtuk meg a kikötőt, de akkor már 11.15 körül volt és rekkenő hőség. Egy standnál yacht utakat árult egy fiú, máshol értékesítőt nem láttunk. Mutatott képeket, amik nagyon megnyerőek voltak, csak az árral volt egy kis gond, nekünk túl drága. Megkérdezte a fiú, hogy miért gondolkodunk, 11.30-kor max. 12 fővel indulnak egy nagy körutazásra, legalább 3.5 óra az út, érinti a Kék Lagunát, a világítótornyot, barlangokat, teknősök lakta részt. Amikor mondtam, hogy nekünk az általa mondott ár drága, akkor elengedte a gyerekek díját és megkérdezte, hogy így ok?Yachton sem utaztunk még, pazar kivül-belül. A matróz és a segítője nagyon kedvesek voltak, beszélgettek velünk,a hely nevezetességeiről meséltek, a nő mutatott képet a kislányáról. A többi utas orosz volt(érdekes, hogy a sziget tele van orosz turistákkal, de ők hogy utaznak, ha légtér zár van?), ide nem csomagoltam, felkészületlenek voltunk, az út végén egy tavernában ettünk, a legfinomabbat Cipruson.Az út során csak kapkodtuk a fejünket, itt türkiz a tenger, ott egy barlang.Bulis zenék szóltak a hajón, a fiúk kaptak ajándék Fantát, leégtünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

























































