2010.12.05-én született Kende. A nevét ő választotta, a Kende név szimbolikája illik az egyéniségére: harc, küzdelem, kinyílás, vonzás, erők egyensúlya.
2013.07.22-én született Vinci, nevének jelentése győztes.
A velük való kalandokat örökítem meg a blogban.
Összes oldalmegjelenítés
2023. augusztus 6., vasárnap
2023. augusztus 4., péntek
Hajókázás Cipruson
Két alkalommal hajóztunk a szigeten, ahogy írtam a kikötőben nem lehetett sétálni felújítás miatt, egy szűk ösvényen lehetett a hajóutak értékesítőinek standjához eljutni. Itt két ajánlat nyerte el a tetszésünket, az egyik egy üvegfenekű hajó, a másik egy egész napos hajóút, étkezéssel, több megállóval. Végül az üvegfenekű mellett döntöttünk, mert még soha nem utaztunk ilyenen. Naponta kétszer indult, 1,5 óra volt az út. A fiúk éhesek voltak a hajón, nem akadály, hogy indulás előtt ettek, még jó, hogy csomagoltam szendvicseket. Kristálytiszta a tenger, a kék legalább ötven árnyalatában játszik, halakat a bokáig élő vízben láttunk és akkor, amikor beetették őket a hajóról(akkor sem sokat), sokkal érdekesebb volt búvárokat munka közben látni.A hirdetés szerint egy világháborús hajóroncsnál horgonyzott le, a hajóroncsot bárhogyan néztük, nem láttuk. A lenti részben még klíma is működött és fent volt napelem. Közel mentünk a reptérhez, érdekes volt alulról is látni a gépeket, egészen közel. Vince elvitte a halaktól a show-t:)Bizonytalan az úszása(még mindig)és a fejébe vette, hogy ő bizony bemegy a tenger közepére(ha jól emlékszem, ott 42 méter volt a víz)mentőmellényét vitte. Mi(Zoli, Kende és én)biztosak voltunk benne, hogy nem fürdünk(így Vince sem, mert egyedül mellényben nem engedem be), inkább a látványban gyönyörködünk. A matróz kifeszít egy kb. 10 méteres kötelet, végén mentőgumi és abban a sávban lehet maradni. Ordított, toporzékolt, mondták is neki:"relax"
A másik hajókázásunk nekem Cipruson a legnagyobb élményt, szépséget jelentette. Ayia Napából indultunk, ezt a település Ciprus "Siófoka", buliváros, nappal tangás lányok sétálnak az utcán, kigyúrt fiúk oldalán, mindenhol szól a zene. Reggel intercity busszal mentünk, viszonylag gyorsan és könnyen találtuk meg a kikötőt, de akkor már 11.15 körül volt és rekkenő hőség. Egy standnál yacht utakat árult egy fiú, máshol értékesítőt nem láttunk. Mutatott képeket, amik nagyon megnyerőek voltak, csak az árral volt egy kis gond, nekünk túl drága. Megkérdezte a fiú, hogy miért gondolkodunk, 11.30-kor max. 12 fővel indulnak egy nagy körutazásra, legalább 3.5 óra az út, érinti a Kék Lagunát, a világítótornyot, barlangokat, teknősök lakta részt. Amikor mondtam, hogy nekünk az általa mondott ár drága, akkor elengedte a gyerekek díját és megkérdezte, hogy így ok?Yachton sem utaztunk még, pazar kivül-belül. A matróz és a segítője nagyon kedvesek voltak, beszélgettek velünk,a hely nevezetességeiről meséltek, a nő mutatott képet a kislányáról. A többi utas orosz volt(érdekes, hogy a sziget tele van orosz turistákkal, de ők hogy utaznak, ha légtér zár van?), ide nem csomagoltam, felkészületlenek voltunk, az út végén egy tavernában ettünk, a legfinomabbat Cipruson.Az út során csak kapkodtuk a fejünket, itt türkiz a tenger, ott egy barlang.Bulis zenék szóltak a hajón, a fiúk kaptak ajándék Fantát, leégtünk.
2023. augusztus 2., szerda
Még mindig Larnaca
Tulajdonképpen minden történelmi látnivaló elérhető volt gyalog a szállástól. Kition, ami régészeti lelőhelyéről híres(hasonlóan, mint Pafos)csak körbesétáltuk. Érdekes volt, hogy megkérdeztem ruházati eladót, pékségben dolgozót és nem tudták, hogy mit keresek, végül egy ajándékboltis segített útbaigazítani. Érdekes, hogy talán ott élnek, az biztos, hogy Larnacaban dolgoznak és háromból ketten nem tudták, hogy miről beszélek. Mellette van a Régészeti Múzeum, előzetesen olvastam róla, ide sem mentünk be. Este, mikor már kicsit elviselhetőbb volt a kánikula, akkor már zárva voltak. Kb. vele szemben van a Graffitis ház, ahol bulizni, vacsizni, sportközvetítést lehet nézni, esténként teltház volt. A hotel 5. emeletén laktunk,Finikoudes- a híres sétálóutcában- innen láttuk a kikötőt is, amit folyamatosan felújítanak. Szeretek kikötőkben sétálni, itt erre most nem volt lehetőség. Telepített pálmafák szegélyezik az utcát, amit reggel locsolnak, karbantartanak.Este csodálkoztunk a hömpölygő tömegen, nappal hol volt ez a rengeteg ember?!A strandon mindig találtunk szabad napozóágyat közel a tengerhez, akkor is, amikor délután mentünk csak le. Este mobil vidámpark, kukoricás, árusok, illat cunami. A sétány végén található a Nagymecset, többször hallottuk a müenzint,meséltem a fiúknak az iszlámról. KEndét az érdekelte leginkább, hogy miért hordanak csadort a nők és a lányoknak hány éves kortól kell és van-e jelentése a fehér és a fekete csadornak.A nők abban fürdenek, hát nem lehet könnyű nappal 43 fokban abban élni.Mellette a tengerparti erőd, ami esténként diszkivilágítást kap és egy helyi művész emlékére esténkét koncertet tartottak, ami ingyenesen látogatható volt.Egyszer bementünk, megpihentünk, egy görög kisfiú mellénk ült, beszélt a fiúkhoz, de nem értettük. Az erőd belsejében kiállítást látunk és ágyukat. Az első nap megkerestük a Szent Lázár templomot, aminek a belseje, felépítése, a szertartás már ismerős volt Encs után. Gyönyörűséges!Larnaca védőszentje volt Szent Lázár püspök. Limassol irányába , a buszról többször megnéztük a vízvzetéket(Nicosiaban is láttunk), a boltívei nem egyformák, a külvárosban található. Tervben volt még a Hala Sultan mecset, hiába a 14 nap, az már nem fért bele a programba.
Bárhová ültünk be enni, mindenhol terülj-terülj asztalkámat kaptunk. Előétellel, desszerttel vagy gyümölccsel amit nem számoltak fel(vagy a főétel árába számolják bele eleve),kebabot, bárányt, saslikot gyakran ettünk, moussakát is, a fiúk tengeri herkentyűket választottak. Nem múlhat el nyaralás indiai vagy vietnámi étel nélkül, most vietnámiba ültünk be és nem csalódtunk. A családban mindenki édesszájú, nyaralás alatt majdnem mindent szabad, csokis fánkot ettünk reggelire, tízóraira narancsszirupos sütit, ebédre pedig fagyit. Az eredmény csak rajtam látszódik, a család többi tagja szerencsés testalkatú.
2023. július 30., vasárnap
2023. július 28., péntek
Ciprus I. rész
Tervezősen, odafigyelve viszonylag közepesen alacsony költségvetéssel hoztuk ki a két hetes nyaralást. Fél évvel ezelőtt vettük meg a repülőjegyeket és foglaltunk szállást. Ami nekünk bevált, hogy közvetlenül a szállodától kérünk árajánlatot és nem közvetítőn keresztül(pl. booking), így is spórolunk. Aztán a település térképét kinagyítva nézzünk szállásokat(mi van közel a tengerparthoz, központhoz, boltokhoz, tömegközlekedéshez), így sikerült egy háromcsillagos apartmanhotelt foglalni, tengerpartra nézőt, terasszal. Larnacaban szálltunk le(a szigetnek van Pafoson is egy reptere)és ott volt a hotelünk is, a kikötőre nézett a sétálóutcában, központban. Reggel 6.45.-kor szállt fel a gép, 3 után ébredtünk, ez azt jelenti, hogy miénk ott egy teljes nap a 14-ből. Már "megjártuk", ezért nem adunk fel poggyászt, hanem hátizsákban pakolunk, amit felviszünk. Wizz Air gépnél már előfordult, hogy a kis börönd(amit a Samsonite kabin méretűnek árul)ott nem volt kabin kompatibilis, ezért megbüntettek(így is olcsóbban jöttünk, mint a priority jeggyel). 170 literes túrazsákunk van Zolival, egy priority-t vettünk, Vincénél az előbb írt kis börönd volt, számítottunk rá, hogy büntetni fog a mosolygós, szöszi lány, így is lett. Hazafelé nem volt probléma. Szeretem, amikor magyar a kapitány, megbízhatónak gondolom a magyar kapitányokat(az érzés megvan, hogy most biztonságban vagyok, mert magyar a kapitány). Ügyesen tette le és szállt fel a gép, érkezéskor jó magyar szokás szerint tapsoltak az utasok:)Felkészültem és tudtam, hogy a reptértől melyik busz megy a szálláshoz(annak ellenére, hogy egy kolléganőm azt állította, nincs Cipruson tömegközlekedés)Cipruson pontosan, gyorsan, mgbízhatóan közlekednek a buszok(nincs vasút vagy egyéb más közlekedési eszköz az autón kivül), városon belül és a távolsági intercity buszok is, légkondis mind(egyet kifogtunk, ami nem az volt és leszálltunk), álló utas nincs, a járatok sűrűn közlekednek, meghizethetőek. Július azon két hetében voltunk, amikor itthon is megdőlt a melegrekord, ott is 42-43 fok volt napközben. Sokat gondoltunk a korfuiakra, ahol tavaly nyaraltunk, idén tűzvész pusztít. Bárkivel kapcsolatba kerültünk: eladó, pincér, helyi, hajós,jegyszedő, pék stb. mindenki hihetetlenül kedves, előzékeny, segítőkész volt. Előfordult, hogy a grillcsirkésnél nem volt nálam csak 20 euró, a kért ételek többe kerültek(elvitelre kértük sokszor, mert olcsóbb)és annyit mondott a pincér, no problem, enjoy!Vagy Vince hisztizett, hogy a koktélját jéggel vagy jég nélkül kéri, a pincér azt mondja, gyere barátom a konyhára és csináld meg magad. Már az ételválasztásnál a desszerten gondolkodik(kire ütött ez a gyerek), kihozzák a fagyikat és nem számolják fel, ahogy az előételt sem(terülj-terülj asztalkám volt mindenhol 4 személyre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















































