Összes oldalmegjelenítés

2022. december 9., péntek

Igazgatói dicséret

Kende igazgatói dicséretben részesült, amiért a kerületi diákolimpián második lett asztaliteniszből!Nagyon büszkék vagyunk rá!

2022. december 8., csütörtök

Advent második vasárnapja- Kende szülinap

Igazságtalan, hogy a dolgos hétköznapok után rövid két nap a hétvége(ebbe bele kell férjen a házimunka, tanulás, pihenés). Vasárnap délelőttre annyi lecke, tanulás maradt, hogy misére sem jutottunk el. Vincének minden hétvégén egy mondókát, verset kell megtanulni, ahhoz, hogy rögzüljön és ne keverje a múlt heti feladvánnyal, leglább két délután kell rászánni. Csokis-meggyes tortát sütöttem, mellé két rúd kókuszos tekercs is készült, hogy a suliba is tudjon vinni az ünnepelt. Zoli vállalta a dekorációt, a legtöbb dísznél megjegyezte, hogy megszolgálta már az árát(pl. a Party feliratú lufi vagy a Happy birthday girland, a neylon boldog születésnap asztalterítő sem új), ahogy van karácsonyi, húsvéti kacatos táska, úgy van szülinapos is. Kende szülinapjára kapott egy órás személyi edzést asztaliteniszből, amit szombat este ki is használt, emellett egy konzol led lámpát(Tiger) és egy félig ehető tortát(torta formájú papírdoboz), az oldala túró rudis, gesztenyegolyós, tejszeletes. Délután 16-re érkezett M., Kende barátja. Társasjátékoztak, csocsóztak és gyors tortázást és gyertyagyújtást követően indultunk a Pirate étterembe-A kalóz birodalmába. Isteni finomakat ettünk,hangzatos nevű italokat ittunk a pincér szórakoztatott minket, ott töltöttünk majdnem 2 órát. Hazavittük M.-ot és már este volt. Mindenki nagyon jól érezte magát!

2022. december 7., szerda

Mikulás túra

Szombaton a budai hegyekbe ment túrázni Vince, a túrát az iskolájában tanítók szervezték és ahogy láttam öregdiákok is eljöttek a kirándulásra. Viccesen mondta Vinci, hogy a fához is elmemtek, nem jöttem rá, hogy milyen fához, majd beugrott neki, hogy a Normafához. Péntek délutánt a közeli bevásárlóközpontba töltöttük sínadrágra, alulöltözetet keresve, túracipőt is vettünk, elköltöttünk rengeteg pénzt. Alapvetően két helyről is örökölnek nagyon szép, jó állapotban lévő, márkás ruhákat a fiúk, a szeretcsomagban cipők is vannak néha, az utóbbi években szinte csak alsóneműre költöttünk. Most a sínadrág is 14e forint volt a Reserved-ben, örültünk neki, hogy találtunk olcsóbban, mint a Hervisben, pár hónapig használja csak és valahogy hiánycikk volt az üzletekben a vastag nadrág(146/152 a mérete),mindkét fiú kapott két túrabakancsot, karácsonyi pulóvert, alsóneműt, hátizsákot. 8-kor indultak BKK-val a suli elől, az osztályból csak M. ment, előtte mondták, hogy az egy osztályból valóknak össze kell majd tartani, össze kell dolgoznia. Volt kincskeresés, feladatokat oldottak meg, cukoreső, várta őket a Mikulás, túráztak egy nagyot, 16.00 után sarasan, kifáradva, csatakiáltással értek haza. Az altatással nem volt gond. Érdekes, hogy valahogy mindketten elkezdték utálni a sapkát, sálat, kesztyűt, mert ők már nagyfiúk. Kende eddig sem vette fel a bolytos sapit, de most mindketten kapucni pártiak, én nem szerettem ,mert befúj alá a szél. Vincére rászóltam, amikor délután megláttam, hogy nincs sapka a fején. Válasza: abba gyűjtötte a cukorkákat, hozott haza egy Mikulásos színezőt is. Szerinte aki a Normafánál volt, az nem az igazi Mikulás, az csak egy beöltözött fiú volt.

2022. december 4., vasárnap

Alapítványi bál

A gimis nyílt nap után hazajöttünk átöltözni(ott vettem észre, hogy Zoli kék farmerben maradt, ami nem alkalomhoz illő) és mentünk tovább Kende iskolájába az alapítványi bálra(Vince addig Öcsiéknél volt, utána Roni vette át őket). A szomszéd utcában lakó A. szüleivel mentünk,ahogy évek óta szoktunk, Zoli volt a sofőr. Farkaséhesen érkeztünk, aznap egy piritóst, egy almát és egy banánt ettem(5.30-kor kezdem a napot, 18.30-kor már kopogott a szemem és csak a büfére tudtam gondolni)A bál legizgalmasabb része a tombola, ajánlottunk fel finomságokat, szerencsére nem azt nyertük vissza, hanem szaloncukrot, asztalterítőt, pezsgőt. Az első fele bunda volt, a kihúzott számokkal megegyező számú ajándéktáskák voltak, a nagyobb díjaknál nem láttuk ezt. Az iskoláról összeállítottak egy kvízt, ezen mi Katikával résztvettünk, csapatnévként nyerő párosok lettünk és a jól választott névnek (is)köszönhetően megnyertük a kvízt. Igaz, helyezkedni tudni kell és mi B. bácsi közelében álltunk, aki Kende egykori tanítóbácsija és 39 éve az iskola tagja, nem mellesleg az alapítványi bál DJ-e.(Többször volt Neoton, Fenyő, R-go szám) Egy üveg bort nyertünk négy pohárral, mivel mi nem iszunk, továbbadtuk:) Fellépett a kerület zeneiskolájának növendékei, kicsik és nagyok. A karnagyot régről ismerjük, a volt feleségétől vettük a házunkat. Kb. 15 éve nem láttuk egymást és Zoli nem ismerte meg. Egy operetténekesnő is előadott néhány számot.A büfében kétszer ettünk sütis tányért és egyszer szendvicset. Sokat tándoltunk, a limbózást sem hagytuk ki, az egyik osztálytárs apuka felvett minket, másnap elküldte. A végén a kegyes csalásom látszik rajta:), a buli végén cipő nélkül roptuk. Másnap ismét korán indult a nap, mert a színház előtt advent első miséjére mentünk, a tanulás sem maradhatott el.

2022. december 3., szombat

Nyílt nap

Kendének három gimit néztünk ki(mind egyházi, kettőnél a nyílt napot ugyanazon a szombaton tartották)Még októberben egy távoli(Halászbástya melletti)gimiben volt nyílt nap, ahová Zolival ment, mi Vincével akkor tükrözésen voltunk a kórházban. Nagyon tetszett mindkettőjüknek, de a közlekedés, távolság miatt nem jöhet szóba, Zoli szerint bírható a napi kb. 2 órás utazás(hát nem ő megy reggel 7.30-ra suliba). Kende egyébként is fáradékony típus, nem szeretném kitenni ennek. A vágyott gimi a Vigadó mellett van, ott megáll a 2B villamos, ami mellettünk lévő utcából indul, lassú és sok a megálló, de nem kell átszállni vagy ha igen, akkor a buszozik egy szakaszon, ami sűrűn megy és gyors. Nagyon megnyerő volt, hogy az ajtóban már a diákok vártak minket, kaptunk útmutatót, útbaigazítást. A ruhatárat is a diákok csinálták, a pulton egy kis kosár: felirat: kirándulásra gyűjtenek. Kérdezem hová szeretnének menni, válasz: még nem tudják, attól függ, mennyi pénz jön össze. Minden teremben-kivéve kémia-voltak odajáró diákok, fizika órát is tartott 6 fiú, élvezetesen, érdekesen, interaktívan. A tanárjuk oldalról támogatva figyelte őket. A hallgatókat bevonták az órába, minden válasz cukorkát ért. Rejtély, hogy lehet, hogy egy 6. osztályos gyerek tud fizikával kapcsolatos kérdésekre válaszolni, úgy, hogy még nem tanulják. Az iskola épülete impozáns, szépen felújított(több híres, magyar járt a falai közé, pl. Szerb Antal)2 osztályt indítanak, 30 fő feletti létszámmal, magas a léc. A központi írásbeli után még hittan írásbeli is van, eddig arra egyáltalán nem készültünk, Kende nagyon szeretne oda bekerülni és ezért minden tőle telhetőt megtesz. Üzemelt egy teázó(diákok csinálták azt is), kérdeztem tőlük, hogy szeretnek-e odajárni. A válasz egy hangos igen volt, szerintük a legjobb suli az övéké!(Ott vannak a legjobb tanárok mondja egyikük, a másik azt mondta, hogy a közösség miatt és a sok program miatt)Cserkész tesztre is rábeszélték Kendét, de nem szeretne cserkészkedni. Az egyik asztalon dixit kártyák voltak, a 7. diákok felügyelték , koordinálták azt a részt: kérték, hogy húzzon egy kártyát, mondja el miért azt választotta, jengából épített, megnéztük a robotikát és a kémia tanár érdekességeket árult el az új modern gépről/programról, ami a színek tulajdonságait elemezte, kutyulni is lehetett. 4 emeletes a gimi, az egyiken tornaterem és ami a legjobban tetszett Kendének az 5 ping-pong asztal a folyosón(második lett a kerületi diákolimpián). Matek a gyengéje, ha nem sikerül a központi, akkor a matek miatt lesz. Azt gondolom, hogy most is jó helyen van, ha nem sikerül nem szeretném, hogy kudarcként élje meg.

2022. december 1., csütörtök

Advent első vasárnapja-Egerek című musical

Soha nem voltunk az az unatkozós család, mióta szeptemberben elkezdődött az iskola magasabb fordulatszámmal pörgünk(és csak nosztalgiával gondolunk vissza arra az időszakra, amikor a covid bezárt minket vagy előfordult, hogy hirtelen egyik napról a másikra itthon maradtunk)Zajlik az élet. A múlt hétvégi program sűrűre sikeredett: adventi vásár, alapítványi bál, nyílt nap, színház, felvételi előkészítő stb. Az Egerek című musicalt néztük meg a Turay Ida színházba,Szécsényből két színész is van ott(Pásztor Máté, Vanya Timi), mindkettőjük szerepelt a darabban(Fehér Adrienn hangja még mindig jól szól) Vittük Lilit is, aki olyan nagylány már!Vincének még kértünk ülésmagasítót, de nem volt rá szüksége. A színház kicsi, a 7. sorban ültünk, a darab kétfelvonásos, az első résznél mindenki fázott, a másodikra már melegebb lett. Mikó István komponálta(gyerekkoromban sokat láttam a tévében, Antal Imrével együtt)Ha már van Macskák című musical, miért ne lehetne egy olyan zenés darab, ami az Egerekről szól?Ahány egér, annyi jellem, a darabban születnek egerek,mindenhol megjelennek(Észak-Afrikában is), sajnos az egércsapda áldozatai is, de szó van a bőregérről is. Egy sajt van a középpontban, ez adja a díszlet alapját. Nincs színház perec(és gesztenyeszív) nélkül,az előadás előtt és a szünetben is ettek a kiskamaszok.