2010.12.05-én született Kende. A nevét ő választotta, a Kende név szimbolikája illik az egyéniségére: harc, küzdelem, kinyílás, vonzás, erők egyensúlya.
2013.07.22-én született Vinci, nevének jelentése győztes.
A velük való kalandokat örökítem meg a blogban.
Összes oldalmegjelenítés
2026. január 4., vasárnap
Francia sanzon est
Régóta szemezek olyan koncerttel, ahol Csemer Bogi francia dalokat énekel. Téli szünetben is feldobott az fb egy estet, ahol Müller Péter Sziámi és Csemeg Bogi francia számokat énekel, hívtam a barátainkat Pannonhalmáról, menjünk együtt, ők végül elutaztak síelni. Zoli szereti Edit Piaf hangját és zenéit, elvittük a fiúkat is, ráadásul megvártam, hogy a maesteszinhazon lesz-e féláras jegy és volt(aznap volt az Igazából Karácsony koncert is, a zenekarban egy volt kedves kolléganő is énekel, győzött a francia sanzon).Elhangzott, hogy sokáig úgy tűnt kevés érdeklődő van az koncertre(Müller Péter szerint azért, mert a plakát, amivel hirdetik azon kancsal)
Zongorista kísérte az énekeseket, Marcibányi téri Művelősési Házban volt. Aznap hivatalosak voltunk Balázsékhoz ebédelni, hazajöttünk, átöltöztünk, ettünk, zuhanyoztunk és indultunk. A közönség 90%nyugdíjasokból állt, amit a fiúk megjegyeztek. Müller Péter sokat anekdotázott, Zoli szerint teljesen elnyomta Csemeg Bogit, aki nagyon tehetséges,csinos, alázatos, intelligens. Müller Péter is nagy tudású, mesélt a franciaországi életéről, a hat gyerekéről. Bogi egy általános iskolában önként tanít franciát 9 éves gyerekeknek(4 tanulója van), több, int fél évet készültek az estre. Jobban tetszett volna, ha Bogi többet énekel. A fiúk azóta is mondják, hogy Müller péter úgy kezdte az előadást, nem azt mondta, hogy Jó estét kívánok! hanem Jó estét csinálunk!
Vince a koncert közben(nem volt szünet)kikérezkedett mosdóba(nem bírta ki, pedig az előadás előtt volt), a szélén ültünk, de így is felállítottak 6 embert. Nagyon kínos(úgy tűnt, most jár először koncerten), ráadásul mondtam Zolinak, hogy ne üljenek mellénk vissza, hátsó sorok üresek, nem ők, visszajöttek. Jól felbosszantottam magam utána és megfogadtam, hogy most egy ideig nem megyek velük kultúrálódni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Jót mosolyogtam, mert mi meg egy operett előadáson voltunk pont ilyen javarészt nyugdíjas közönséggel :-)
VálaszTörlés