Összes oldalmegjelenítés

2023. november 13., hétfő

Reptár élménybeszámoló

Zoli régóta szeretett volna elmenni Szolnokra a Reptárba. Kapóra jött, hogy kaptunk Feldobox Családi Móka utalványt(ez itt a reklám helye), 150 lehetőség közül ezt választottuk. Már jó ideje halogattuk, hogy megyünk: most nem jó az idő, most dolgozni kell, most tanulni kell, és satöbbi. Szombaton egész nap esett, reggeli után indultunk a Kökire, a kocsit otthagytuk és vonatra szálltunk(kiszámoltam, hogy ilyen-olyan kedvezményekkel: közalkalmazott, diák, 33% olcsóbban jövünk ki, mint autóval és a vonaton Zoli tud pihenni). Szerencsénkre rögtön jött egy vonat, azt nem tűnt fel, hogy IC, ami helyjegyköteles, mi azt nem vettünk, nem kértünk és az jegyértékesítő sem ondta, annyira nincs gyakorlatunk a vonatozásban. A kalauz Szolnok előtt jött, majd megállapította, hogy helyjegyünk, de gyerekkel vagyunk és mindjárt leszállunk, ne fizessünk, mert sok lesz. Jófejségből ötös.Sokszor megköszöntem. A vasúttól kb. 15 perc gyaloglás után megláttuk a Repülőmúzeum feliratot(rétegesen öltözködtünk, Vince hazafelé nem tudta kikerülni a pocsolyát, átázott a ruhája, mondtam, ha még nyitva lesz a Hongfu bolt, akkor kap egy nadrágot és egy zoknit)Letettük a ruhatárba a holminkat és indult az ingyenes tárlatvezetés. Az elején még volt mellettünk 2-3 család, de gyorsan elpárologtak. A hölgy tett fel kérdéseket: pl. hová és mikor ment először vonat Magyarországon?Kende most tanulta:)valahogy velünk tudott interaktív lenni a tárlatvezetés(kérdezte, hogy ki jött vonattal), a Balatonban megtalált roncsról pedig voltak kérdéseink. Utána beültek a fiúk azokba a helikopterekbe,amikbe be lehetett, készítettem róluk fotókat és kezdődött a mozizás. Vincém annyira izgult, végig imádkozott:)de az elején megkérdezte Kendét, hogy foghatja-e a kezét:)Utána rögtön jött a szimulátor kipróbálása. A kiállítási anyagokat elolvastuk. A hangár és a kinti rész is teljesen lenyűgözött minket. Az eső ellenére kimentünk és végigjártuk a kinti részt, bementünk a "dühöngőbe", a sötét labirintusba kétszer is végigmentek a fiúk. Sajnáltuk, hogy a csúszkát nem lehetett kipróbálni.Ott ebédeltünk az étteremben, menüt választottunk, nagyon finom volt, zárás előtt 30 perccel jöttünk ki. Hazafelé már vettünk helyjegyet. Másnap a Tiltott Zónák adásában szolnoki repülőpilóták voltak.

2 megjegyzés:

  1. Arra járunk kutyát sétáltatni, közel a Tisza. Nagy lett volna, ha összefutunk. 😂

    VálaszTörlés
  2. Terveztük, hogy lemegyünk a Tiszához, de Vince cipője totál átázott, majd legközelebb!

    VálaszTörlés