Összes oldalmegjelenítés

443,127

2025. január 30., csütörtök

Kulacsok

Nincs szeremcsénk a kulacsokkal. KEndének rövid időn belül kettő is eltörött. Az egyiket a csapattárs edzés alatt valahogyan eltörte, a másik az osztálytárs kezéből csúszott ki. Ars Una márkájú volt az első, a második olcsóbb Decathlonos. Vettem egyet a KIK-ben(olcsó húsnak híg a leve),azt nem néztem meg, hogy milyen a szája, alig jön belőle ki a folyadék. Munkába 3 féle folyadékkal indulok. Termoszban kávé tejjel, műanyag flakonban szörp/gyümölcslé/tea, üvegben szóda. Az üvegemet sokan dicsérték már, pár éve vettem leárazottként a Tescóba, vastag üveg. Nehéz is, de úgy vagyok vele, hogy a kocsi elbírja(ha tömegközlekednék nem hiszem, hogy cipelném), ráadásul higénikusabb is, mint a műanyag és még a környezetemre is figyelek. A műanyagokkal nekem is meggyűlik a bajom. A héten a szörpöm folyt ki, ráadásul könyvtári könyv is volt a táskámba. Ragadt,becsületes ember lévén elmondtam a könyvtárosnak, vettem egy új Musso könyvet a könyvtárnak, a csírizes pedig az enyém lett. Az utóbbi években-kivéve a covid-könyvre nem költöttem.(Annyira azért nem volt izgalmas, hogy magamtól megvettem volna a könyvet)

2025. január 26., vasárnap

Koccanás

Ezzel a bejegyzéssel elmaradtam. Álltam ki az udvarról reggel, indultam volna dolgozni(Vincét viszem magammal hétfőn, de a köhögés miatt itthon maradt), lassan indul az ember, kb. 5km/h. Az utcánk szűk, jobbra magas teherautók, balra M. néni bokra, körülnézve, lassan gurulok ki. Kukanap volt, kikerültem a kukát(legközelebb kiszállok és behozom), elkezdett esni a hó. Nézek jobbra, nézek balra. Semmi, indulok és előttem elsuhan egy régi VW.Kiálltam, ő előttem megáll és mondja, hogy nekimentem. Pedig én nem éreztem semmit, de mondja, nézem meg a rendszámtáblám. Ó, tényleg!Ő is siet, én is sietek, mondom neki, hogy itt lakunk, ő is mutatja, hogy hol lakik, délután kitöltünk egy betétlapot. Délután 17. Ő nem jött, Zolival elmegyünk, csöngetünk, senki nem jön ki, az autója kint áll a ház előtt, mutatom Zolinak, hogy hol a kár, amit én okoztam. Az ő autójának az eleje teljesen törött. Mivl senki nem jött ki, hazajöttünk. Este csöngetnek, jön a károsult. 3 gyerekes apuka(elmondása alapján egyedül neveli őket, amíg nálunk van rácsörög a legnagyobbra, 11 éves, mint az én Vincém, hogy mehetnek fürdeni, albérletben lakik az utcában)Kitöltjük a betétlapot, meséli, hogy elvitte a gyerekét iskolába és hazafelé előlről neki mentek, nagyobb kár, mint, amit én okoztam. Rövid beszélgetés után felhozza, hogy 50.000 az általam okozott kár és ha kifizetjük neki kp., akkor nem is kell betétlap(Zoli szerint az autója max 250eér). Ebbe nem mentünk bele. Zoli az autómon a hibát higítóval kijavította. Az autót árultuk már akkor is és azóta is.

2025. január 23., csütörtök

Adogatógép

Már nem jelent akadály, ha nincs ping-pong partner, mert van adogatógép!Okos, praktikus, gyors találmány. A lényeg, hogy legyen elég labda(most rendeltünk 100 darabot), kint mínuszok, de ő akkor is nyomja.

2025. január 22., szerda

Névnapos Vince

Ma ünnepeltük a névnapos Vincénket. Ünnepi reggelivel, ebédre kukoricás pizzát kért. Itthon van múlt hét kedd óta és a héten már nem is megy iskolába. Hőemelkedéssel, torokfájással kezdődött, aztán nagyon durva köhögésbe ment át. Száraz köhögés, fulladásos, az orrából nem jön váladékos trutyi, csordogál hátra, ettől volt az egyik nap kemény hasmenése és a sok köhögéstől pedig hányása. Nincs étvágya, a mellkasa, nyaka pöttyös, piros foltos lett. 1.5-2 óránként ébredünk éjjel. Zoli itthon dolgozik, vele maradt, holnap és holnapután én leszek táppénzen.Vasárnap megjártuk az ügyeletet is, a mentős(ők viszik az ügyeletet), fiatal lány mondta, hogy mindent nagyon jól csinálok, ő se tud semmi mást mondani, max Sinecod lefekvés előtt 10ml. Másnap megnézem a betegtájékoztatót és a 3-6 éves korosztálynak írja a 3X10ml. Inhalálás, sópipa, hideg levegő és fájdalomcsillapítás. Ma meglátogattuk ismét a háziorvost, mert nincs változás. Elkeserített, mondta, hogy akár 2-3 hétig is elhúzódhat, szerencsére nincs tüdőgyulladás és hörgőgyulladás(ettől tartottam). Kapott a Salvus vizhez Berudualt és ma már adtam neki Fenistil cseppeket(most azt látom, hogy ez segített). Szombaton már zombi üzemmódban működtem, mondom Zolinak, aludjon mellette, szeretnék éjszaka pihenni. Nem kelt fel a masszív köhögésre sem. Reggel azt mondta, hogy ő komolyan veszi az alvást:)Azt se vette észre, hogy kinyitottam az ablakot, pedig mínuszok vannak éjjel. Névnapjára a DM vásároltam. Nagyon szereti a különböző fürdősókat, olajokat(a nyugtató most különösen jól jön), kis testápolókat. Reggelire puffasztott kukorica karikákat kért, almalevet, estére bolognait, mire elkészült bealudt. Csak ne kéne a házi feladatok elkészítésén túl az órai munkákat is pótolni. Szerdán a hétfői matek felével vagyunk meg és hol van még a többi???

2025. január 19., vasárnap

Róma még mindig

Cestius piramisa: Piramyd metró megállónál van, egyiptomi mintára épült, sajnos bemenni nem tudtunk. Azt láttuk, hogy temető van mellette. Az építetője Augustus császár uralkodása alatt magas tisztséget töltött be, világörökség része, itt rajtunk kivül még talán 4 turista volt, körbesétáltuk, buszmegálló a közelében, valamiért az volt az érzésünk, hogy nem egy jó környéken van. Testaccio: itt véletlenül bukkantuk csillagos házra, a kapu nyitva volt, ült bent egy portás, nem kérdezte, hogy kik vagyunk és mit akarunk. A ház falán a történetéről képek vannak kint, a másik oldalon pedig kőzetek a régmúltból. Nagyon tetszett ezekben a bérházakban, hogy az udvar tele zölddel, pálmával, naranccsal, páfránnyal és látszik, hogy fontos a lakóknak, mert tisztaság volt és gondozták a növényeket.Egy tábla őrizte azok nevét, akiket a házból hurcoltak el. Sant'Angelo is zsidó negyed, kóser ételekkel, kávézókkal. Egy rendezvényre készültek, sütiket, kávét tettek ki, a fiúk rögtön kiszúrták és megvendégelték őket. Campo Marzio: itt van a Medici villa, ahová csak előzetes regisztráció után lehet bemenni, mi kihagytuk. A parkban sétáltunk, kávéztunk, élveztük a decemberi napsütéses tavaszt. Nekem hasonlított a Városligetre, a csónakázó tó, a játszótér. Ostia Antica: Pompeiben még a héten is fürdőváros nyomaira bukkantak a régészek, Ostia Antica is hasonló, ókori város maradványai vannak meg. Metróval jól megközelíthető, Pompeinek jó a PR-ja, Ostica Antica is hasonlóan feltárt ókori élet nyomait mutatja be. 1 nap kell rá, mi gyalogosan jártuk körbe, de lehetett kisvonattal is menni, nincs tömeg és több háznál fel lehet menni az emeletre. Ott egy őrt kérdeztünk meg, hogy ő melyik éttermet ajánlja a környéken. Egy Tripadvisor ajánlásban szereplő éttermet mondott a fiú, megkerestük, de teltház volt, mondták, hogy menjünk vissza kb. 1 óra múlva, mi kivártuk a sorunkat és életem legfinomabb paradicsomos tésztáját ott ettem eddig. Az étterem falán régi freskók, fa födém és házias jelleg, piros kockás abrosz. Mi nem kértünk vizet(mindenhol töltöttünk a kulacsunkba)és volt egy napi limit, amit nem akartunk túllépni, egy nagy köcsög vizet így is kaptunk:)2 desszertet ettünk négyen, természetesen tiramisut. Kevés helyen találkoztunk tiszta mosdóval, ott igen. Sikátoros kis utcácskában van vagy 5 étterem. A házak karácsonyi diszben, volt,ahol a bejárati ajtót is becsomagolták. A belépőnk a templomba és a várba is jó volt, rajtunk kivül senki nem volt bent, a várba záráskor jöttünk ki. Tartalmas nap volt mind, aznap több, mint 20.000 lépés volt a lábunkba. Rómába bármelyik templomba belépünk tátva marad a szánk, elképesztően jó állapotban vannak, mindegyikben bethlehemes(mozgó, fából, műanyagból, óriási) Pláza: Zoli szeret ruhákat vásárolni, doppingolja őt. Itthon jó előre kinézte, hogy hová megyünk shoppingolni. Város széle, két átszállással már nyitásra ott voltunk, hogy délutánra tudjunk menni romokat nézni(ami nekem kimaradt Warhol, Bansky és Chagall kiállítás). Zoli egy mustársárga kabáttal lett gazdagabb én néhány kozmetikummal, a gyerkek pedig hamburgerrel. 9 napot töltöttünk Rómában, a tengerhez nem jutottunk le, mindennap mentünk, de Rómára legalább 2 hét szükséges. Vatikán: küldtünk képeslapokat, ingyenes a belépő és annyi látnivaló vn, hogy az ember nem tudja, merre nézzen. Itt zavart egyedül a tömeg, azt éreztem, hogy löknek minden irányból és elmerülni nem lehet. Itt leszólított egy fickó, hogy ebédeltünk-e már, mert tud egy jó pizzériát. Nem szoktunk bedőlni az ilyen ajánlatoknak, de akkor valamiért, megmagyarázhatatlan ok miatt elkezdtük követni a kis utcákba a fickót és tényleg egy eldugott kis helyre vitt minket, ahol isteni pizzát ettünk. Alice nevű franchise pizzériákban vett pizzaszeletetk ízlettek még nagyon. Nagyjából+3 kg hízott mindenki 2025 szent év, így is rengeteg turista van a kiemelt részeken, idén még többen mennek.

2025. január 12., vasárnap

Izgulás

Kende a sportversenyeken mindig izgul, mondja is, hogy szétizgulom magam, emiatt nem tudja azt az eredményt elérni, amit szeretne. Pénteken nem ment iskolába, mert Gödöllőn volt az U15 korosztály számára nyílt kupa. Azt vezsem észre, hogy az ő korosztályában fogynak a versenyek, inkább U12 írnak ki. Bejutott az első 16 közé, főtáblás lett, ott az izgulás miatt már nem jutott tovább. Feljástzik kerületI és ott egy ismerős felkarolta őt. Szombaton elmentem vele személyi edzésre és azt mondta T., hogy Kendében látja a tehetséget, amit mond neki, azt megfogadja és később beépíti a játékba, nagyon akar, az biztos. Már a verseny előtt éjjel alig alszik(iskolai dolgok miatt nem szorong, csak a ping-pongnál) Vékony és magas, a keze is vékony, alig van rajta izom, csont és bőr. Az edző szerint naponta 30 percet kellene kondiznia, gyúrni kézre. Ma dolgozott kint az apjával, hamar bejött, mert remegett a keze. A kézfejénél észrevettem, főleg a hüvelykujjánál, hogy a csontok"kitüremkednek" A versenyen elhagyta a JOOLA törölközőjét és voltak Szécsényből is. Kétszer volt ott edzésen, mint régi barátok hangosan üdvözölték egymást. Kende azt kérte tőlünk, hogy nyáron Szécsénybe szeretne menni edzőtáborba.

2025. január 9., csütörtök

Róma II. rész

Dohányzás: mi nem dohányzunk és utáljuk a cigifüstöt, függetlenül attól, hogy milyen típusú szerből jön. Rómában és Olaszországban azt tapasztaltuk, hogy függetlena kortól, nemtől, mindenki szívja, közterületen is, közvetlenül melletted a buszra várva.Ha tudtunk, mert nem volt tömeg, arrébb mentünk és megjegyzést tettek ránk. Az ottlétünk alatt olvastam, hogy Milánóba a közterületeken betiltják a dohányzást és pénzbírságot kap, aki szívja. Jelentős bevétele lesz belőle a városnak. Belépők: mi sehová nem vettünk előre online jegyet. Azt tudtuk, hogy a szállásunk a külvárosban lesz, a menetrend az olaszoknál képlékeny, ott már sehová nem tudtam online jegyet venni. A Colosseumnál Zoli beállt a jegypénztár előtt kígyózó legalább 1 km sorba, délután, kb. 1 óra alatt jutott jegyekhez és bent töltöttünk 2 órát. Sehová nem kérünk idegenvezetést, mert a fiúk nem tudnak angolul, nem értenék. 18 év alatt mindenhová ingyenes a belépés. Vatikán teljeen ingyenes, vannak kivételek, oda ne mentünk be. Verőfényes napsütés volt aznap(is), nem okozott gondot sorban állni, mellettünk egy orosz cuki kisbaba szórakoztatott. Piac: vasárnaponként a porte portese megállónál piac van, több utca átalakul ócskapiaccá, ruhapiaccá.Minden második árusnál hasonló a portéka, egy szenegáli fiútól szerettünk volna két pólót venni, de az ár nem volt alkuképes, ezért a póló ott maradt. Árak: élelmiszereket a "Karfiol"(Carrefour)szupermarketben vettünk. Sajnálom, hogy Magyarországon nincsenek jelen, mert minőségben sokkal jobb, mint nálunk bármelyik szupermarket, az árak változóak. Ha van akció, akkor az nagyon megérős. 18 után 50%leárazták a frissensülteket és a köreteket. Pékség, cukrászdák: a külváros több pontján is több étterem, pékség,kávézó a házak aljában. Megfigyelhetem, hogy sokan nem otthon(vagy nemcsak otthon)isszák meg az első kávéjukat, hanem beugranak egy kávézóba, 2-4 euróig ittunk kávét. Nekünk ez luxus, én itthon lefőzöm és viszem a helyes kis termoszomba magammal. Az egyik kisboltban, ahol gyönyörű sonkák, finom sajtok és pékárúk voltak, mindig raktak ki munchot, 2 euroért 6-8 finom pékárut. Fodrászat: Kende ha utazunk ott elmegy fodrászhoz. Barber shop már mindenhol van Európában, a szálláshoz közel, a "központba"mentünk el, egyiptomi fiúk dolgoztak, nagyon sokáig, szinte hajszálanként vágták a haját,fotó alapján. Kedvesek voltak, nem beszéltek angolul, háttérben szólt az ima. Megkérdezték, hogy kérek-e kávét, naivan azt gondoltam főznek ott az üzletben, de átmentek a kávézóba, hoztak egyet és nem számolták fel. Mindenhol érik a cirtom, narancs, mandarin. Kertesházakat sehol nem láttunk, 4-6 emeletes, kiváló állapotban(külső szemmel)lakóparkhoz hasonlóakat igen. Tetszett, hogy az erkélyek kisebb oázisok, virágok, növények lógnak le az erkélyről.

2025. január 6., hétfő

Róma I. rész

20 évvel ezelőtt szilveszterkor voltunk Rómában, még ketten, most elvittük a fiúkat is. Első körben azt néztük, hogy hová olcsó eljutni repülővel, utána jön a szállás. Ismerősök közül többen szálltak már meg a Szent István házban, írtam nekik, gyors válasz után kaptam egy viszautasíthatatlan ajánlatot, árban nagyon megérős volt. Aztán eltelt több, mint 2 hónap és felhívtak, hogy a kolléganő, aki kiküldte nekem az ajánlatot, egy főre és nem négyre számolta az elhelyezést, na ez már nagyon nem tetszett. Az új ajánlat pedig rohadt drága lett, kértem gondolkodási időt, szállást keresett Zoli, de a finisben-indulás előtt 2.5 héttel, csócsidőszakban lehetetlen megfizethető szállást találni. Így maradtunk a Szent István háznál és kértem árengedményt, végül is károlsult vagyok. A kedvezményt megkaptam és december 28.-án az első géppel utaztunk. Hajnali ébredés senkit nem riaszt vissza, sőt Vincét motiválja, hogy a KFC-ben kap reggelit. A becsekkolásnál persze az elmaradhatatlan táskaméricskélés(három ugyanolyan méretű/márkájú/fazonú szabványmérettel megyünk, mégis be kell tenni mindhármat a dobozba)elindultunk Rómába. A szállásadó felajánlotta a transfert(60 euro), de mi azt a pénzt inkább megesszük:)Kétszer szálltunk át és már megérkeztünk. A tömegközlekedés flottul megy Rómában, csak a megállók helyszínei vannak kiírva, a menetidő nincs,sokat(45 perc) csak két alkalommal vártunk a 9 nap alatt.A buszok tiszták, kisebbek, sok helyen van megálló és kb.1 perc/megálló. Mi hetijegyet vettünk a reptéren, majd az utolsó két nap vonaljegyet a recepción. Sehol nem találkoztunk ellenőrrel, mentünk villamossal, busszal, metróval. Miután kicsit szusszantunk sétáltunk a villamosig és bementünk a belvárosba. A szállás a külvárosban van, olyan, mint Hűvösvölgy, tényleg dombnak felfelé kell gyalogolni(nyugis, csendes rendezett rész), 27 megálló a belvárostól busszal. Minket ez nem zavart, addig is nézelődünk, beszélgettünk, együtt vagyunk. Este kivilágításban megnéztül kivülről a Colosseumot, rögtön feltűnt, hogy sokan vannak, túl sok a turista. A metró fele este hömpölygött a tömeg, a szentév(2025)miatt még többen mennek az örök városba, sok minden felújítás alatt van. Ami még feltűnt, hogy rengeteg ember babakocsiban(biztos nem ez megfelelő szó)sétáltatja a kutyáját. Megérne egy szocitanulmányt, hogy mennyire elmagányosodott az ember, főleg a covid óta. Láttunk olyat is, hogy a babakocsiban a szépen felöltözött kutya a kapucnit nem fogadta már el, de a gazdi addig erősködött, míg ott maradt a fején. A városi ember nagyrésze lakásokban él, nagytestű kutyákból sem volt hiány. Állatkínzás bezárni őket a lakásba, babakocsiba. Több ilyet és hasonlót láttunk, mint kisgyereket. Volt, aki a nyusziját a parkban pórázon sétáltatta, a hátihordozó táskában többször láttunk a szupermarketben papagájt, legviccesebb a szöcske "sétáltatása" volt. A vendégszeretettel kapcsolatban most nem voltak pozitív tapasztalások. Nyilvános mosdók nincsenek(egyik nap futóverseny, másnap római parádé miatt volt a központban), étteremben bementünk, hogy mosdóhasználatért cserébe veszünk kávét. Előfordult, hogy mondták, csak akkor ülhetünk le, ha ételt fogyasztunk. De olyan is, hogy 1 pizzaszeletet kértünk és 4-en szerettünk volna leülni, de nem engedték....hoohhhó, to go, ha csak 1 pizzaszeletet veszel. Egy cukrászdában átvertek. 4 euro volt a süti, ha ott fogyasztod, akkor 5 euro, a számlán 6 euro szerepelt. Már fizetés után esett le...Általában 2 eur, 2.50 lehet finom sütiket enni. Kb. mindennap ettünk pizzát(Alice szeletelt pizza), ami súlyra megy és nem darabra és kétnaponta tésztát. Sehol nem csalódtunk, kb. 3 kg pluszt jelentett a 9 nap, úgy, hogy 15-20km gyalogoltunk naponta. Az utolsó nap esett, de nem volt hideg, 4-5 fok, napközben napsütés, előfordult, hogy 13 fok, tavaszi szellő.