2010.12.05-én született Kende. A nevét ő választotta, a Kende név szimbolikája illik az egyéniségére: harc, küzdelem, kinyílás, vonzás, erők egyensúlya.
2013.07.22-én született Vinci, nevének jelentése győztes.
A velük való kalandokat örökítem meg a blogban.
Összes oldalmegjelenítés
2024. december 18., szerda
Korizás
Csepel jégpályája az egyik legszebb. Vinciék testnevelés óra keretében kimentek korizni(oktatót/pingvint is kaptak). Most pont akkora a lába, hogy jó az én korim rá. Bajban vagyunk, mert többek között korcsolyát kért a Jézuskától, most, hogy kb. 6 havonta nő egy számot a lába, nem praktikus korcsolyát venni.
Nagyon élvezte a korcsolyázást,ezért kérte, hogy amíg én Kendével színházba megyek, addig ők Zolival menjenek korizni(az apjánál majdnem győzött a fáradság, szívesebben maradt volna itthon). Első útjuk az erdélyi kürtőskalácsoshoz vezetett(kell az energia), utána jégre mentek.
2024. december 15., vasárnap
Bajor Söröző és Burgerező
Kende hamburgerezést kért születésnapjára(tényleg minden a kaja körül forog). Szeretünk új helyeket kipróbálni, ezért egy távolabbi burgerezőt választottam a streetkitchen írás alapján, a kiszemelt helyre nem telefonáltam asztalfoglalásért, csak úgy odamentünk és zárva volt a hely. Újratervezés és közeli helyként kidobta a XI. kerületben a Bajor Sörözőt és Burgerezőt. Felhívtam és volt szabad asztaluk. Mindig elolvasom a legutóbbi értékeléseket, ezalapján nem volt egyértelmű, hogy húmegha, főleg a kiszolgálást húzták le. Mi nagyon elégedettek voltunk. A fiúk M-es méretben classic beaf hambit ettek, hozzá négyen kértünk három adag steak krumplit(jaj, de nagyon szeretjük), én s-es méretben ettem ezt csirkés változatban. A kaja guszta és finom volt, gyorsan kihozták, kedves volt a pincérlány. Szilvás gőzgombócra vágyom egy ideje, ott szerepelt az étlapon, de már nem fért belém és elvitelre nem kértem.
Az ünnepelt ebédjére felvettem a Mikulás pulcsim(ilyenem nem volt, most is december 6. után vettem féláron, mert karácsonyi flashmob tánchoz kérték). Még vártam a wc-n egy pasi jött állt mellettem, szembe dicsérte a pulcsim, mondtam neki aznap volt a premierje, de utána rendesen zavarba jöttem, nem vagyok már 16 éves.
2024. december 12., csütörtök
Unokatesós
Advent első hétvégéjén a keresztszülei jöttek köszönteni, a másodikon az öcsémék.
Lili és Kende között 5hónap a különbség, Lili javára, ebben az életkorban már érezni azt, hogy a lányok előbb fejlődnek. Közös kártyázás, csocsózás és focizás is volt(bent nem engedtem, de csak csinálták), kint meg hamar sötétedik és a kövezés több helyen megsüllyedt, sötétben balesetveszélyes. Egy nyár végi vendéglátás alkalmával a melegszendvicsnek nagy sikere volt,két tepsivel rögtön elfogyott a tányérról.Kendét, ha kérdezték a születésnapi ajándékról, akkor azt mondta, hogy nem kér semmit. Mi tudjuk, hogy egy szép karórára vágyik. Az apja rögtön mondta, hogy neki van egy használaton kivüli márkás, csak pár szemet kell belőle kivetetni, arra jutottunk, hogy nem egy fiatalos darab. Kende kedvenc ruhaüzlete(Pull and Bear, ide kapott utalványt, amiből egy farmert vett az apjával, itthon láttam és rögtön feltűnt, hogy bokalengő, szerintük ez a divat)is árul kiegészítőket, órákat is. Mutatta az üzletben, nekem túl hivalkodó.
Kendus növésben már lehagyta Lilit is, pedig ő is magas. Amikor túl nagy volt a csend Kende szobájába, bekukkantottam, feküdtek a kanapén, Lili félig aludt, Kende meccset nézett a telefonján.
2024. december 10., kedd
Olvasás
A könyv , amit harmadjára olvas Kende: A magyar asztalitenisz világbajnok anekdotái.
Utazás közben is, elsőként venném meg a folytatását, ha lenne...
2024. december 8., vasárnap
Mikulás
Akkora a lábuk, hogy alig fér el a négy cipő a radiátoron(42-es és 40-es méret).
Kende az édesség eltüntetésében élen jár. Vinciéknél az iskolába is ment a nagyszakállú és itthon azt mondja: "A Mikulás kábé úgy nézett ki, mint a technika tanár, kábé!"
Pucolták a cipőjüket rendesen, az Apjáét is.
Vince annyira izgult, hogy alig bírt elaludni este. Kende reggel, amikor még át sem nézte alaposan, hogy mit tartalmaz a csomag, Anya, betegyem a hűtőbe?!
Nem is tudom....
2024. december 6., péntek
2024. december 5., csütörtök
Kende 14 éves lett!
Hová repül az idő? 4 év múlva érettségizik és választópolgár lesz.
14 évvel ezelőtt született, pont ma hasi ultrahangra kellett mennem a kórházba, mondtam is a nővérkének, hogy 14 évvel ezelőtt a 8. emeleten ilyenkor szültem.Anyósom azt mondta, ha lehet ne szüljek december 6.-án, mert neki orvoshoz van időpontja és a fia viszi, én szótfogadtam.
Első gyerekes anyukaként sokat olvasva az elfolyt magzatvizet vártam. Nekem olyan nem volt, csak erősődő derékfájásom. 6 körül felhívtam a szülésznőt, hogy nekem fáj a derekam, szerintem ez a szülés jele, mondta, hogy zuhanyozzak, bejön a kórházba és ott találkozunk, vasárnapi nap volt. Az orvos azt mondta, hogy ő Egerszalókon wellnessel, pénteken látott utoljára, szerinte én gyorsabban megszülök, mint, ahogy ő ideér(9 hónapig tömtük a pénztárcáját, Vincinél már okosabbak voltunk). A 8 emeletre lifttel mentünk, közben egyet rókáztam, ahogy a terhesség alatt is sokszor. Zita szülésznő megvizsgált, burkot repesztett. Féltem mindentől és a mai napig azt vallom, hogy alacsony a fájdalomküszöböm(a fogorvos erre mindig rácáfol), abban állapodtunk meg a szülésznővel, hogy mindig mondja mi történik, mit csinál és mi a következő lépés. Engem ez megnyugtat, ha tudom, hogy mire számítsak. Burokrepesztés után kaptam beöntést is. Aztán alacsony fájások miatt oxitocint, akkor már éereztem a fájásokat, mondtam cifra káromkodásokat is, Zota pedig jól helyre tett(a mi napig itt cseng a fülemben): "Melinda ez nem az a hely, ahol így beszélünk".Hol felálltam, hol feküdtem, Zoli kint telefonon autót árult, Anyám bent velem, kint pedig az Apám, a húgom apja(Anyám második férje)és az akkori élettársa(tiszta MAma Mia). Anyámat arra kértem, hogy jó erősen masszírozza a derekam, mert leszakad. Zita kérdezte, hogy kérek-e valami zenét és akarok-e kádban lazulni, egyiket sem szerettem volna. Aztán órák teltek el, iszonyú szomjas voltam, felkerültem az ágyra és a lábaim remegtek, mint a kocsonya, mondtam is, hogy nem bírom abbahagyni. Jött két tolófájás és kibújt az én gyönyörű fiam. Állítólag vastag szája volt és megviselt feje, ezt mondták az öcsémék, én nem láttam olyanak,ráncos és puha volt. Karomba tették, cicizett. Székben gurított ki Anyám, hogy lássanak a férfi drukkereim is, mellettünk a szülésznő megkérdezte a 4 pasi közül melyik az Apuka.
Az első éjszaka a 8 ágyas csecsemőrészlegen eseménydúsan telt: arra ébredtem, hogy egy roma nő, állítólag bugyit keresve turkál a táskámba, hogy hoznak egy velem korú csajt, aki nagyon szarul nézett ki, egy másik nőt, aki nem akart még másnap sem zuhanyozni, ezért vezsekedett vele a nővér. Én arra vágytam, hogy aludhassak a babám mellett. Tejcsárda voltam(örököltem), már a terhesség utolsó szakaszában folyt a tejem. Másnap az unokatesóim, nagybátyám, barátnők is meglátogattak, felpattanva jöttem-mentem és azt mondtam bármikor hazamennék, jól vagyunk.
2024. december 4., szerda
2024. december 1., vasárnap
Adventi vásár
Vince kérdezgette, hogy mikor megyünk már adventi vásárba??
Tegnap este a MÜPÁ-nál hagytuk az autót és villamossal bementünk a Vörösmarty térig, mától jár a fény villamosa,ezt elfelejtettem.
A vásárba gyönyörű kézműves portékákat árultak, tényleg minegyiknél tudtam volna valamit venni(szeretem a táskákat, fülbevalókat, szép díszeket). Pár éve Zolitól karácsonyra kaptam a vásárba kinézett táskák közül egyet, azóta ennek a bőrdíszművesnek a portékáját árulják a reptéren és Mesterségek ünnepén is. Megdöbbentettek az árak(tegnap lesokkolt a nagy dobozos Kun tejföl ára). Nézelődtünk és csodálkoztunk. A két mindig éhes fiú ott is rázendített az éhen fognak halni szövegre. Nagy ételmentő vagyok(feketeöves), megnéztem az alkalmazását és a Váci utcában többet is feldobott, ráadásul volt rá 30% kedvezmény. Pho levest ettünk egy kínainál, eredeti árát nem érte meg, meleg volt és frissitő, jól esett. Még sátáltunk egy kicsit és hazajöttünk. A kivilágított budai vár mindig káprázatos!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)