Összes oldalmegjelenítés

2020. június 21., vasárnap

Kemény menet a fiúk hajnyírása

Még egy lány/nő élvezi, ha elmegy a fodrászhoz, megmasszírozzák a fejét, csinos frizurát kap, addig a fiaimnál egy tortúra a fodrászat. Kende egyik osztálytársa ajánlott egy borbélyműhelyt, ahol csak fiúk/férfiak szépítkeznek. 1,5 hétet vártunk az időpontra, aztán Kende felülírta az egészet azzal, hogy nem értek haza időben a táborból. Legközelebb 1 hét múlva lett volna időpont, de nekünk aznap délután Vinci első iskolai szülő értekezletére kell mennünk(az, hogy mikor lesz vége kiszámíthatatlan)Ezután mondtam azt, hogy legyen a Bio Hair. Közben eladtuk az autónkat, gondoltam úgyis keveset buszoznak a gyerekek, menjünk Auchan busszal. El is indultunk, de menet közben leszakadt az ég. A fiúk március végén voltak utoljára fodrásznál, már rálógott a fülükre, igaz csak engem zavart.
Tegnap végre eljutottunk a gyors fodrászatba, le kellett őket konkrétan fogni, mert sírtak, hogy nekik ez mennyire fáj....mintha csecsemők lennének. Néztek is ránk csodálkozva...

Ma délután Vince a körömnyíró ollóval belevágott a hajába, pontosan a homloka fölé egy háromszögnyi területen konkrétan kivágta a haját, mert neki a fodrász által végzett munka nem tetszett...

2020. június 19., péntek

Panic Lab

Néhány éve jártam egy társasjáték továbbképzésen, a vezetője egy olyan férfi volt, aki kitalálja, megvalósítja a játékokat, de teszteli a külföldi játékokat is. Természetesen, mint résztvevő többféle(stratégiai, logikai,kártya,szórakoztató stb)játékot kipróbáltam. A Panic Lab ott ismertem meg és emlékszem, hogy elsőre megértettem az egyszerű szabályt, koncentráció és figyelem szükséges hozzá.
Lilinek rendeltem először, aztán megláttam, hogy az Aldiban akciós és vettem Kendének is(Vince nem hajlandó leülni mellé)
Gyors játék, csak kiterítjük körbe a csigákat és az egyfejűeket és azt a néhány instrukciós kártyát, ami változtatja a szabályokat,majd dobunk négy kockával és keressük a megfelelő állatkát. Kende először hangosan elmondja, hogy milyen külső jegyekkel rendelkező csigát keressünk(színe, mintája, irány). Az nyer, aki a leggyorsabb és a legügyesebb. Jutalma piros kis korongok, amiből sokat kell gyűjteni.

2020. június 17., szerda

Nyári bakancslista

Elkészítettük a hagyományos nyári bakancslistánkat, ha már kitört a vakáció!Ez a vakáció azért más, mint az eddigi, mert az osztálykirándulások, az ovis ballagás/évzáró, sportnap, amivel lezárjuk az évet, idén elmaradt.
Kendének tegnap bővült egy tétellel a listája: Robirtok(a tábor keretében volt itt és azóta is mesél róla).
Vincének tárgyakra koncentrálva fogalmazta meg a listáját: iskolai cuccok vásárlása a Kikben(színes papír, csillám, ragasztó és egyéb kívánságok), tolltartó.
Augusztusban esküvőre vagyunk hivatalosak(mindjárt itt van, nekem nagyon furcsa, hogy már június közepe, biztos az időjárás is közrejátszik ebben)mindkettőjüknél szerepel, hogy éjfélig ébren maradjanak és bulizzanak.
Vince étteremben(különleges)szeretne vacsorázni(kaja is központi kérdés), Kendénél szerepel a Margitsziget és a barátok áthívása is. Kiragasztottuk az ajtajukra, ha teljesül megy a pipa:)

2020. június 16., kedd

Esőkabát

Elengedhetetlen a reggeli indulásnál az esőkabát, kiszámítható az időjárás, biztosan esni fog, a mennyiség változó. Nálunk napok óta szemerkél, esik, zuhog, ömlik. A virágok, palánták tálkájának aljából többször kell kiönteni a vizet, Vince csak annyit mond, hogy árvíz van az udvaron. A cseresznyénk ropogós, édes, de az eső megtörte a szemeket.
Kende hétfőtől jár a templomos táborba. Úgy érzem, hogy nagyon kell neki a közösség, mert itthon antiszociális lett. Hétfőn az ostyaellátóban voltak(engem is érdekel), készített is egy családi kiszerelésűt, amit a tesója jóízűen megevett, azt mondta, olyan, mint a palacsinta:)
Ma, kedden Kosdra mentek a Robirtokra. Már több blogon olvastam a helyről és terveztük is, hogy majd elmegyünk négyesben. Kende vitte magával az esőkabátot, esernyőt és váltás ruhát, amire szükség is volt. Az esőkabátot elhagyta/otthagyta(nem könnyen mondok le róla, írtam a birtok tulajdonosának, hátha megtalálja, leírtam hogyan nézett ki, név nem szerepelt benne)Kipróbálta, milyen tehenet fejni(erről fotót is kaptam:), kincskeresésben is részt vettek (hűtőmágnás jutalom jött haza), látott alpakát és mesélt a helyről. Teljesen lenyűgözte, eddig is kiváncsi voltam rá, ezután még inkább.  Nyakig sarasan hozták haza, elromlott gps is a mai történések része, eltévedés az erdőben és állatsimogatás. Holnap túráznak a Pilisben, 10 km a táv, ami nem okoz nehézséget neki, de most szemölcsös talpakkal nem tudom hogyan bírja majd.

2020. június 15., hétfő

Harsány

Soha nem halottam Harsány településről, egészen addig, amíg egy turisztikai kiadvány nem került a kezembe Miskolctapolcán. Esett az eső, majd zuhogott, ezért beltéri programokon gondolkodtunk. Harsány település kb. 10 km-re van Miskolctapolcáról és írtak egy sóbarlangról. A sóbarlang a vírus miatt zárva volt, de a mellette lévő pincesort megnéztük, láttunk egy építkezést. Olyat sem láttunk még, hogy a kalapácsot és a patkót beépítették a házba.
Vincit mindig leköti a munkások látványa és az estek többségében megszólítanak minket és elmondják, hogy van felvétel:)
 Szerettem az eső utáni föld illatát(a csigákat és a gilisztákat már nem)Itthon a fiúk feladata összeszedni a csigákat és kivinni az udvaron kivűlre.
,rendezett udvarokat, orgonákat, pipacsokat, hársfát is láttunk.

2020. június 13., szombat

Bújócska Vince módra

A benti bújócskát nem szeretem, mégis egyszer-egyszer előfordul. Ahogy ők mondják, "vészvész búvóhely"Vince ruhás szekrénye(az akasztós rész alá), leszakadt a csapkodásban a szekrény ajtaja.
Kint: hívjuk, nem találjuk Ronival. Kiabál, hogy bebújt a kukába. Hangosan mondom, hogy remélem a szelektívbe....áááá, dehogy a háztartási hulladékos kukába, a szemeteszsákba. Vicces volt és találékony, nem engedte, hogy lefotózzam.
Máskor pedig az autó csomagtartójába bújt és magára döntötte a hátsó üléseket, ott sem találtam meg.

2020. június 12., péntek

4 nap után "elhagytuk a várost"-ahogy Pataki énekli. Utolsó este bementünk a belvárosba sétálni, amit tapasztaltunk, hogy a sütizők-kávézók biztosan megélnek, mert egymás hegyén hátán vannak(a legtöbben a Frei kávézóban ültek, nem hiába), középkategóriás étteremben szerettünk volna vacsorázni, de nem találtunk ilyet. Helyette maradt a gyros, ami gyors és finom és laktató volt. Két tálat ettünk négyen.
Az utcák este 19 körül már kihaltak, az épületek-amely megítélésem szerint műemlék kategória-sajnos roskadoznak.
Villamosban jobbak, mint a főváros és a buszok is környezetkímélőek, dizájnosak. Egy mini nyaralást töltöttünk el Miskolcon, a képeket már előhívtam, holnap albumba rendezem őket. Érdemes kelet Magyarországot is felfedezni, rengeteg kincset rejt.