Összes oldalmegjelenítés

2025. április 27., vasárnap

Stockholm

Ahol eddig jártam Stocholm tetszett a legjobban(Belgiummal szoros versenyben),a szomszédunk már többször járt Stockholmban,amikor mondtuk, hogy megyünk(megkértük, hogy a kukát húzzák ki, etessék Pocakot), akkor azt mondták, hogy 1 hét elég a városra. Kimaradt a közlekedési múzeum és a mesemúzeum(szerettem a Harisnyás Pipit és a Pettson és Finduszt is), sok mindent láttunk, napi 20-22km gyalogoltunk és a második nap vettünk egy 7 napos bérletet. Vincének még ingyenes a tömegközlekedés, nekünk drága a tömegközlekedés és az ottani élelmiszer árak. Arlanda Expressel mentünk be a reptérről a városba, soha ilyen gyors, tiszta, kényelmes vonaton nem ültünk. ennek is megkérték az árát, 3 főre 17.000ft átszámítva a jegy, az út kb. 30 perc. 180km/h szálguldott a vonat, a székek a most divatos magas és széles háttámlájúak voltak, külön az első sor a kismamáknak, időseknek, a táskáknak nagy rakodótér. T-Central után már csak 2 megálló volt Odenplan megálló, aminek a közelében volt a szállásunk. Első nap, tapasztalatlanok voltunk és vettünk a 2 megállóra vonaljegyet, egyébként le lehetett volna gyalogolni vagy már az első nap 7 napos bérletet venni. Tanulópénz. A szállásunk Best Western Plus szállodában volt családi apartman, 3 főre hirdették, mielőtt lefoglaltam volna, felhívtam őket, hogy mi 4-en mennénk, elférünk-e vagy kérhetünk egy plus matracot. Elfértünk, matracra végül nem volt szükség, kb. 30m2 kis garzon, mindennel felszerelt konyhával, pihe-puha takaróval és kényelmes matrac volt az ágyban. Már egy ideje(öregedés jele),nagyon fontos, hogy jó(inkább kemény)matrac legyen az ágyban. A reggelink pazar, úgy éreztük, hogy ebéd is egyben, annyiféle étel volt, hogy minden reggel dugig ettük magunkat(csomagoltunk is, tudom, hogy nem illik, de a fiúk 2 óránként esznek)Legalább 5-6 féle hal, rénszarvas hús, alap fahéjas tekercsek és húsgolyók(reggelire), szusi, kencék(ebből is vagy 5 féle halas), céklás is nagyon fincsi volt, gondoltak a vegán, vega, glutén, laktóz érzékenyekre is.A fiúk mindennap ettek nutellás, tejszínhabos palacsintát(is), smoothie. A reggeli félhomályban, gyertyafénynél, kanapékon , dizájnszékeken ülve reggeliztünk, mint a királyok.Érdekes volt látni, hogy sok a gyerek és kulturáltan, csendben, rendesen étkeztek. Friss alma és cukorka egésznapra volt kitéve a recepciónál. Svéd enteriőr szerint volt berendezve a hotel, ami nagyon bejött(pedig nem vagyok IKEA fan). Ettünk Ikeában is, mert olcsóbb, mint más kaja, főtt étel és más íze volt a húsgolyónak, mint itthon. Az IKEA egy plázán belül volt. Bárhová mentünk, külvárosba is, mindenhol tiszta köztereket láttunk, harapnivaló jó levegőt. Ami tetszett még, hogy nem dohányoztak a közterületeken és nem fújták a büdös füstöt(ahogy a marihuána szagát sem éreztük), volt, aki azt mondta nekünk az utazás előtt, hogy a svédek már kisebbségben vannak és arabok vannak többségben, mi ezt nem tapasztaltuk(és ha így is lett volna, ha békében tudnak egymás mellett élni)

2025. április 25., péntek

Falmászás

Elsősorban azért vittem el Vincét falat mászni(hátha beleszeret a sportba), hogy a koncentrációját, figyelmét fejlesszük. 10-14 évesek korosztályához regisztráltam, az edés 18.30-20.00-ig tartott, ami neki már egy késői időpont. A 10 év alattiak vannak délután, ott teltház volt. Az edző, A. nagyon kedvesen, empatikusan állt Vincéhez is, kb. 7-en voltak a csoportban,fiúk voltak többségben, két lány volt, akik régóta járnak a csoportba és barátnők.Az edzést egy alapos bemelegítéssel kezdték, végig bent voltam a teremben, Vince mindent félvállról csinált(a karkörzést is olyan hányavetin csinálta, közben az arcára volt írva, hogy pfúj, de nem akarom ezt az egészet). Az edzés jól felépített volt, az alapokat és a szabályokat tisztázták, utána jöhetett a mászás, különböző fokú és nehézségű "pályán". Vince mindent ügyesen végig csinált, volt, amit kétszer is megcsinált, nagyon büszke vagyok rá!.
Visszafelé ismászni kell és nem ugrani. Speciális falmászó cipőt béreltünk, úgy gondoltam, hogy heti egy alkalom fér bele, de miután kijöttünk határozottan közölte, hogy ő ide többet nem jön. Meg egyébként is éhes volt(vacsoraidőben sportolni...)Hát ha nem, hát nem, talán egyszer visszatérünk.

2025. április 16., szerda

Ortopédián

Az éves ortopédiai kontrollon jártunk. SOTE-n kezdtünk gerinc röntgennel, minden gyorsan ment, várakozás nélkül. Aztán vissza a Shopmarkhoz az autónkhoz(SOTE környékén nincs parkoló)és irány a Merényi kórház, ott rendel a doktornő. Állandóan pakolgatják az ambuláns rendelőt, nem lehet az ott dolgozóknak sem könnyű. A váró tele, a folyosón állnak, egy szobában a betegfelvétel. A váróban közben felszabadult három hely, készültem logikai játékokkal, egy ideig jó is volt. Közben egy idős házaspár összes betegségét megtudtuk, amíg vártunk. A doktornő most is kedves, precíz, alapos volt. Kendével hetente egyszer találkoznak, mert jár hozzás flexit tornára, továbbra is nagyon feszes, az ágyéki szakaszon görbület van, kapott talpbetétet(holnap megyek érte)és felvette KEndét várólistára, a lábujjai alatt nőnek a vízömlenyek, évről-évre egyre nagyobb, egyik már borsó nagyságú(a rossz tartás az egyik oka), most azt mondta, hogy nem küld el uh-ra, mert ő is érzi, hogy nő. Kende tiltakozik a műtét ellen, a doktornő le is írta, hogy nem szeretné Kende a műtétet, őt nem zavarja, hogy ott van és nő. Én biztos altatásban végeztetném, de KEnde fél az altatástól, maradtunk a helyi érzéstelenítsnél(térdben), utána legalább 1 hét ágynyugalom. Ez azt jelenti, hogy legalább 4 edzés kimarad. Azt is leírta, hogy az iskolai gyógytesi jövőre nem ajánlott, mert Kende szerint ott jóga van, Vince máshová jár gyógytesire, ott szerinte kidobós van. Anno Kende általános iskolájában az ottani gyógytestnevelő komolyan vette a munkáját, mindig behívott az órára, tartott konzultációt, adott itthoni feladatokat, sőt a covid alatt online tornát tartott. Füzetet vezetett a gyakorlatokról, a fejlődésről, a nehézségekről. Mindenkinek így kellene. Vince is csatlakozik a flexit csapathoz, már egy alkalmat kipipálhat. Fájt neki. Az orvos ismeri őket, kis csoportos a foglalkozás és hatékony. Vince gerincferdülése stagnál.

2025. április 11., péntek

Szemészeten

Hétfőn szemészetre volt időpontunk Vincivel. Még elsőben kapott szemüveget, második osztályban azt mondták, hogy nem kell viselnie. Bal szeme felfelé tekintéskor elmarad, amit csak akkor vesz észre az ember, ha Vince fáradt vagy ha kéred, hogy a kezedet kövesse a szemével. Mostanában újra mondja, hogy nem lát. Lakcímünk alapján már nem a Heim Pál kórházhoz tartozunk(egyre kevesebb a gyerekszemész is), hanem a Mária utcába. Telefonon kértem az időpontot, beutalót nem kellett vinni. Zolinak egy nagy sárga mappába"szemészet" feliratúba betettem az előző ambuláns lapokat(nem is tudom miért, mert TAJ alapján minden online utánanézhető)és a lakcím, TAJ kártyát is, mellette pedig a szemüveg. Odamennek a kért időpont előtt, de nem találják elsőre a nevét a foglalt időpontok között, felhívnak, hogy most mi legyen. Beszélek a betegfelvételissel, fogadják őket. Leülnek, Zoli elmerül a telefonjába, Vince meglát valahol a bejárat közelében egy nasi automatát, eltűnik, az apjának nem szól. Behívják őket, amikor Zoli észreveszi, hogy Vince nincs sehol. Türelmet kér, megkeresi. Visszaülnek a helyükre. Ismét szólítják őket, kéri a szemész, hogy vegye fel a szemüveget Vinci. Ja, azt a kocsiban felejtették, legalább 3 utcányira siekrült parkolóhelyet keresni. Kimennek a szemüvegért. Érthetően a doki mérges. Visszamennek, újra szólítják őket. Kap pupillatágítást, megállapítják, hogy szemüveggel rosszabbul olvas, mint előtte. Javasolták, hogy üljön az első padba. Tanítónéni megoldja, hiába magas és széles vállú Vinci. Amíg ők a szemészeten voltak, addig én fogadóórán.

2025. április 10., csütörtök

Kendeszáj

Kérdezem az anyagot a füzetéből és mondom, hogy Kende ezt a rondaságot te írtad? Igen, Anya a buszon, tudod milyenek a magyar utak és ezt-mutatom a másikat-, ezt meg a metrón. Mi a szinesztézia? Ezt pont nem tudom. Mi a metafora? Ez pont nem tudom. Kémiából felet, az első kérdés: Kende a víz poláris vagy nem? Válasz: poláris. Köszönöm, ülj le egyes.

2025. április 9., szerda

Fogadóórán

Hétfőn délután Kende iskolájában voltam fogadóórán. Már szinte mindenhol online lehet időpontot foglalni, náluk a titkárságot kell felhívni és a titkárnőnél foglalni. Végülis négy tanárhoz: matek, magyar, angol, ofő(töri)jelentkeztem be. Idén Kende alulteljesít önmagához képest, langyos víz, jó neki a hármas. Ami azért bosszantó, mert elfogultság nélkül tudom, hogy ő okos gyerek, szivacs aggyal.Még szerencse, hogy neki a nyolcadik osztály nem számít. Mióta Vica barátnőm mondta, ha jogász szeretne lenni, sportjogász, akkor 4 év múlva mehet hozzájuk gyakorlatra, ez kedvet hozott a tanuláshoz, azóta minden délután tanul. Észrevettem, hogy idén tanulás címszó alatt a telefonon meccset néz, ép Japánból közvetítik Hing Xuang Long meccsét, ha nincs ping-pong, akkor biztos van foci, ha az sincs, akkor sportközvetítés. Mindezt az edzések, a gyógytesi, a külön matek mellett. Kezdtem az angol tanárnőnél(szemtelenül fiatal), de úgy tűnt, hogy meglepődött az én fiatalságomon is:)Kende osztályában az általános iskolában a szülők között én voltam a legfiatalabb(28 évesen szültem)és úgy tűnik a gimiben is(sok a nagycsaládos, van 7 gyerekes osztálytársa is). Kende legutóbbi angol dolgozata 4-es lett,de egyértelműen látszik, hogy kampányszerűen tanul, szavakat ritkán. Cél lenne két év múlva a nyelvviszga. Ofő mondta, hogy folyamatosan dumál órán, pedig töriből teljesített legrosszabbul az első félévben(töri tanár anya mellett)....kicsi a terem, de jó lenne, ha nem ülne a barátja mellett, aki tiszteletlen is a tanárokkal és nem erőssége a tanulás.34 fő és a tanár van egy pici teremben. Utána mentem a magyar tanárhoz. Kedden és csütörtökön bármikor mehetne javítani, de Kendénk jó a hármas, ő soha nem megy javítani. Ráadásul a szorgalmi memoritereket más anyukáktól tudom meg,mert ő nem hallott róla... Matekon ugyanez a probléma. Azt többször elmondták, hogy okos gyerek, de lusta, nem figyel és beszél órákon. Ez a félév már annyi. Jön az érettségi szünet, kompetenciamérés és egyéb, pl: sportnap Jövőre javít, megígérte!

2025. április 7., hétfő

Gánt II. rész

Mentünk kéken és sárgán is. A kirándulásokat Tamás találja ki, általában a kéktúrához igazodva. Hideget ígértek, meg is kaptuk, azt mondtam, ha esik, akkor itthon maradunk. Kirándulni csak én szeretek a családból, nehezen rá lehet venni Zolit, utólag mindig azt mondja, hogy milyen különleges helyeken jártunk, de utána ő egy napra kidől. A fiúk meg inkább itthon maradnának. Most kb. 22 km mentünk a sarki szélbe. Mára vörös lett a fejem, kifújta a szél, erősen sütött hozzá a nap. Elektromos autónk van, amivel egyszer voltunk Szécsénybe és hazafelé izgultunk, hogy kibírja-e töltés nélkül, ott is töltöttük egy keveset. Teljesen feltöltve 260 km írt ki, de a fűtés rohamosan veszi le az egységeket, hazafelé vacogtunk, amikor kezdett párásodni az üveg, akkor kapcsoltuk be(Viccesen mondta a nagybátyám, hogy ne kapcsoljuk fel a világítást, az is fogyaszt).A legjobb az lenne, ha a teteján lenne napelem és menet közben töltené magát. Az autópályát sem bírja, tipikus városi autó. Gánton a Marsbéli tájat jártuk körbe, pár éve a NG címoldalán volt róla egy fotó, azóta a fejemben van, hogy mnjünk oda. Tamás olyan túrát kersett, ami Pannonhalma és Budapest között van kb. félúton. Megnéztük a bányamúzeumot, oda legalább nem fújt be a szél:) Innen mentünk a hegyre és azt tervezték a fiúk, hogy sütögetünk. Nem bíztam benne, hogy sikerül tűzet gyújtaniuk, de ment nekik. A Tescóban vettem szeletelt császárszalonnát, hát nem volt sós, olyan semmilyen íze nem volt. Maradtam a virslinél és a kolbásznál, paradicsom, hagyma, kenyér. A tűz mellett levetettem a kabátom, mert toll bélése van és nem akartam füstszagú lenni. A tűz mellett, szélvédett helyen még jó idő volt. 3 család kirándult együtt, gyerekekkel. Ilyenkor beszélünk könyvekről, filmekről, politikáról, utazásról. A túra végén valaki kitalálta, hogy menjünk cukrászdába. Találtunk is a faluban, sütemény nélküli cukrászdát, teát és forrócsokit ettünk és siettünk vissza az autókhoz, mert a jegyszedő ment haza, mi meg bent parkoltunk a Látogatóközpont előtt. Kendének kedveztünk azzal, hogy megálltunk Felcsúton és megnéztünk egy meccs félidejét(Puskás-MTK), semmi izgalmas nem volt benne. Hazafelé Mekiben vacsiztunk. Ami feltűnt, hogy a környéken kiváló az út minősége, mellette vízelveztő, ami ritka. Se egy kátyú, se egy toldozás, foltozás.

2025. április 6., vasárnap

Gánt

Ebben a hideg, napsütésben Gánton túráztunk.Csak ez a hideg, északi szél ne lett volna.

2025. április 5., szombat

Alapítványi est

Vince iskolájában(ahol én is otthon érzem magam) tegnap alapítványi estet tartottak/tartottunk. A 4.c osztályos diákok Rosé és Bruno Mars számára adtak elő táncot, hihetetlenül ügyesek voltak, hatalmas taps fogadta és zárta a produkciót. Vince annyira izgult, hogy már az előző éjjel állítása szerint 2 órát aludt és aznap az este előtt kértem, hogy pihenjen le, a kérés ordításba torkollot és aludt vagy 2.5 órát. Utána mindenkinek kisimultak az idegei. Vincének és nekem előbb kellett az iskolába érni, Zoliék később jöttek és elkéstek, mert menet közben jutott eszükbe, hogy a cipősszekrényre készített jegyek otthon maradtak. Itthon megbeszéltük, hogy még a bál előtt kell pékárut venni a suli melletti boltba, ezért (is)kértem, hogy időben induljanak. A gyerekek és a tanárok is szuper műsort adtak!A tombolán nyertünk egy JBL hangszórót, wellness belépőt 2 főre és egy havi zumba bérletet. Az utóbbit nem fogjuk felhasználni, ezért írtam ismerősnek, hátha kell neki, kárba ne vesszen. A tombola alatt Kende végig a telefonján ping-pong közvetítést nézett, mennyivel izgalmasabb... Zoliék előbb jöttek haza, mi Vincével éjfél után, kérdezte, hogy ha 0.00 mutat az autóban az óra, az mennyi idő. Sokat szalagdáltak a discó alatt, leizzadt, a hajáról is csurdott a víz, éjszaka már hallottam, hogy köhög.