Összes oldalmegjelenítés

2020. június 6., szombat

Lillafüred

Még szerelmünk hajnalán voltunk Lillafüreden, a kastélyszállóban.
Akkor is és most is elmondta többször Zoli, hogy ott forgatták a Meseautó c. filmet és benne van az alagút:)Őszintén elmondom bennem ilyen mély nyomot nem hagyott. Pünkösd miatt vagy egyébként is, de azt láttuk, hogy tumultus van. Kirakhatták volna a "Megtelt"táblát, parkolóhelyet alig találtunk(ha én vezetek, akkor nem parkolunk le, mert nekem kicentizve nem megy a parkolás, radar segítségével sem:)
Az idő itt is szeszélyes volt, hol esett, zuhogott, majd 2 percre kisütött. Garnadáig vonatoztunk,
a vonat indulása előtt röviddel kellett a jegyet megvenni, mert a pénztáros azt mondta, hogy nem tudja mennyi ember fér fel(az előző állomástól függ). 5,8 km-re egy retúr családi hegy:7700 ft, nem kevés.
A vonat indulása után Vince rázendített a pisilni kell, nem bírom tartani nótára. Az első állomásnál leugrottak Zolival, a masiniszta megvárta őket és az utazóközönség jót nevetett rajtunk. Legalább nem unatkozunk mellettük:)
A végállomásnál ettek a fiúk egy jégkrémet, megnéztük a játszóteret,  ami inkább ovis korosztálynak szól és visszautaztunk.
A vízesés környékén sétáltunk, a barlangokat most kihagytuk és másnap visszamentünk pisztrángozni.

2 megjegyzés:

  1. Régen jártam arrafelé, úgy látom, érdemes lenne újra elmenni.

    VálaszTörlés
  2. A 4 nap alatt végig programoztunk a gyerekekkel, a tervezett libegőzésen kívül mindent kipróbáltunk.

    VálaszTörlés