Összes oldalmegjelenítés

2020. december 31., csütörtök

Leltár 2020

 Szokatlan mederben folyt az idei év, minden bizonytalan, minden kiszámíthatatlan, új helyzetek, amire nem lehet felkészülni.

Januárban még a londoni élményeink adták az erőt, abból töltekeztünk és az igazság az, hogy ma is elmondtuk, hogy egy évvel ezelőtt jöttünk haza, szilveszter napján. És huss, milyen gyorsan elrepült egy év. Januárban még jártunk iskolanyitogatóra, nézegettük az iskolákat. Nekem az első, ahová most is jár Vince volt a nyerő, csak nem az első, hanem a nulladik évfolyam. A környéken ilyenről eddig soha nem hallottam, hogy nulladik év, de az egész olyan, amit Vincére találtak ki. Zoli ellenkezett, sokat vitáztunk azon, hogy Vincének hol lenne jó. Ment elsőbe, tele van kudarccal, nem megy neki, nehézségei vannak, elég gyorsan eljutottunk a "nem érdekel" szindrómához. Novemberre látta be Zoli, hogy aha, tényleg jó lenne az a nulladik, de akkor már nem lehetett visszatáncolni. Szegény Vincét nagyon sajnálom, megismétli az elsőt majd.

Kende szárnyal az iskolában, januárban írja a nyolcosztályos felvételit, próbaként, hogy szerezzen egy kis rutint a hatosztályos felvételi előtt.

Február mindig a farsangról szól, búcsúztatjuk a telet. A gyerekek sokat készülnek rá(én is, mert több tepsi sós és édes aprósütit készítek)

Márciusban jött el a karantén ideje, amivel nem terveztünk. Zoli munkája már február végén leállt, akkor azt gondoltuk, hogy ideiglenes állapot, de májusig eltartott az, hogy nem volt bevétele. Az én félállásos fizumból éltünk és akkor jött az ötlet tőle, hogy annyi kacat, alkatrész, autós lámpától kezdve a csomagtartó rolóig mennyi minden van a padláson, tartsunk lomtalanítást. Ez olyan jól sikerült, hogy a vevők adták egymásnak a kilincset. Megszabadultunk a felesleges tárgyaktól és pénzhez is jutottunk. 

Nyár elején voltunk Miskolctapolcán, nyáron pedig a Balatonon, Fonyódon. Mindkét kiruccanás nagyon jól sikerült. Ebben az évben sokat túráztunk, kéktúráztunk Tamásékkal. Tamás az ötletgazda, mi a kiindulóponthoz érkezünk, hegynek fel, vízen, sziklákon keresztül, több család megy együtt, gyerekekkel, délben valahol tüzet raknak és szalonnát eszünk, sütögetünk.Decemberben kettőt kihagytunk(egyet tegnap az eső miatt, a másikon már elígérkeztünk Szécsénybe)

Itthon strandoltunk-kétszer mentünk el a kerületi új strandra-, ide hívtunk barátokat. Vince kb. 2 hét után véletlenül kilyukasztotta a medencét, a szomszédtól kaptunk ragasztót, nyár végén az is elengedett. Élveztük és hálásak vagyunk az udvarunknak, a teraszunknak. Bográcsoztunk, tartottunk a volt kollégáimmal egy nyárköszöntő party-t, Zoli sütögetőt eszkábált régi szekrény polcaiból:)

Szeptemberben visszamentünk az iskolába, Kende már nagyon várta, a bezártságtól, a közösség hiányát megszenvedte. A karantén alatt ügyesen, szorgalmasan tanult egyedül, én már csak ellenőriztem és kikérdeztem. Könnyen vette az akadályokat. Jobb lett volna, ha online matek órát tartott volna az ofőjük, ezen változtatni nem tudtunk, továbbléptünk a problémán. A karantén alatt kezdett el tetemes mennyiséget olvasni, sajnos a könyvtár csak rövid ideig tartott nyitva, megy a csere-bere, ünnepnapokon a könyvesbolt látogatás. 10 éves lett, rengeteget segít magától, kérdezi, hogy "kell valamiben segíteni?", lehet rá számítani, ma pl. felajánlotta, hogy vigyáz Vincére, amíg kiszaladok a piacra, de nem mertem bevállalni. 

Folyamatosan motoszkált bennem a pályamódosítás, végül arra jutok, hogy Vince mellett nem tudok más munkakörben dolgozni. Ebéd után alszik, hazahozom őt, tanulok vele. Pár évet még várok, leginkább a fizetés motivál.

Ennyit soha nem voltunk még itthon, mint idén. Állandóan dolgozik a mosógép, mosogatógép, elengedhetetlen a napi takarítás is. Nagy felismerés, hogy mennyi étel elfogy nálunk(nem landol a kukába, mert mindent megeszünk)

Novemberben Mama lerobbant, jobb már nem lesz a helyzet, elsírtam az összes könnyem. Járunk hozzá vasárnaponként, ki tudja meddig, elváláskor sírunk, lehet , hogy az utolsó találkozásunk...

2020. december 28., hétfő

Rajzolni tanulunk Agócs Irisz könyvéből

 





Karácsonyi ajándékok egyike Agócs Irisz: Rajzolj egy krumplit című könyve. A családban senki nem tud rajzolni, Zolinak sokkal jobb a kézügyessége, mint nekem: ügyesen csomagol és nálam a rajzolás sajnos megrekedt a pálcika embernél, nála tovább fejlődött, de nem az igazi. Vincének, ha van rajzolós házi feladata, pl: ló mellé egy üres négyzetbe lovat rajzolni, akkor kettőnk közül ő segít ebben Vincinek. Pedig szeretnék szépen rajzolni. Kendének az ábrázolásmódja alakul,könyvből autókat szokott másolni, ha fejből csak úgy, kedvtelésből rajzol, akkor olyan "Bogyó, Babóca-féle" alakok születnek. 
Agócs Irisz illusztrációit ismerjük, amikor olvastam a könyvről rögtön tudtam, hogy kell nekünk. Minden ott kezdődik, hogy rajzolj egy krumplit!Krumplit mindenki tud rajzolni, mert a krumpli bármilyen lehet. Lehet picit szabálytalan, egyik oldalán laposabb, máshol kerekebb("minek bonyolítani a dolgokat?") Ebből indul ki minden, a krumpli az alapja a medvének, lajhárnak, tacsinak, makinak, 
zsiráfnak stb.  Csak ajánlani tudom, a fiúk megrajzolták mind az 58 állatot, az utolsó, hogy rajzold le magad(hú.. a legnehezebb), szeretem könyv!

2020. december 27., vasárnap

Téli séta a Margitszigeten

 azaz a Maldív szigeten, ahogy Kende mondaná. Nehezen lehet rávenni a fiúkat a mozgásra, arra, hogy kimenjünk a levegőre. Könnyen hozzászoknak az itthoni tunyasághoz: ahhoz, hogy óra nélkül ébredünk(gondolkoznom kell, hogy milyen nap van, ilyenkor  gyakran elveszítem az időérzékem, csak az éhség figyelmeztet), nincsenek kötelességek és az egész nap arról szól, amiről szeretnénk. Ők legfőképp azt, hogy játszunk(még két társasjáték és egy kártya kipróbálásra vár), olvasunk, filmezünk. Mozgásnak elég nekik-szerintük-a csocsózás és a darts(Roni Jézuskája hozta). 45 perc tanulást, gyakorlást beiktatok délelőtt(januárban felvételi és javító dolgozat is lesz).

Télen emlékeim szerint nem jártam kint a szigeten. Az oda-és a visszaút hosszabb volt, mint, amennyit ott töltöttünk. Lépésben haladtunk már a Soroksári úton is, a járvány és/vagy az ingyenes parkolás miatt araszoltunk a belvárosba. Az Olimpia parknál találtunk parkolóhelyet, onnan sétáltunk. Közben éhesek lettek(most nem csomagoltam és a Mekibe sem lehet bemenni, a Vígszínháznál lévő Szeráj gyrosát is kihagytuk), ezt kb. 5 percenként elmondták. Aztán jött a pisilni/kakilni kell sztori. A szigeten 4-es elmentünk mosdóba(megrendelésre képes vagyok pisilni:)1000 ft-ot fizettünk érte. Nem olcsó buli(nincs gyerekjegy:) legalább tiszta volt.

Furcsa volt, hogy egy-két futón és friss randevúzós párokon kívül szinte nem volt ember a sziget közepénél, a másik furcsaság, hogy félhomályban sétáltunk(Zoli szerint csak mi vagyunk ilyen idióták, hogy sétálgatunk hidegben, sötétben). Vince alaposan körbejárta a szökőkutat, zárt , lefedett állapotban még nem látta(egy őr vigyázz rá:)Emlegették a gyerekek az állatokat(ha jól rémlik, akkor télen nincsenek ott), nem néztük meg, mert 8-ra haza kell érni és egyébként is hazafelé is araszoltunk.

2020. december 26., szombat

Meglepetések karácsonyra

 Úgy van, hogy mi felnőttek nem ajándékozunk egymásnak. A testvéreket meghívjuk vacsorázni és együtt vagyunk. Karácsonykor a fa alatt nekem is volt egy csomagom: táska és parfümöt rejtett. Mióta gyerekek vannak, mások a prioritások, szeretem a szép táskákat, de nincs minden táskámhoz illő cipelő. Közös vásárlás során megakadt a szemem egy csinos, sárga/zöld bőr táskán. Másnap is jártunk arra, akkor már nem láttam(másnak is tetszett). Pont az a táska várt engem reggel.

Kende örökölni szokott egy halom ruhát kedves ismerősünktől. Több olyan darab is van közte, ami egyszer sem vagy egyszer volt Ákoson. Ő olyan fiú, aki iskolába is ingbe megy(szeret elegáns lenni vagy galléros felsőrészben)Két ikeás táska ruhával lettünk gazdagabbak, most ott tartunk, hogy nem tudom a fiókot rendesen betolni.Mindig örömmel fogadjuk el!Rohamtempóban nőnek a fiúk, mindig kell az utánpótlás.

Keddi napon reggel kaptam egy sms-t, hogy vegyem le a kilincsről a csomagot(reggel jöttek a kukások, nehogy azt higgyék, hogy nekik szántam) Még az ágyban fetrengtünk, Kende mondta, hogy biztos Roni írt. Nem Roni, hanem Edi jött el reggel Piliscsabáról és lepett meg minket egy nagy táskányi ajándékkal. A fiúknak nem engedtük, hogy rögtön nekiugorjanak, egészen 24.-ig tartották magukat és utána bontottuk ki a játékokat, édességet. Nagyon köszönjük!

Meglepetést kapni és adni a legnagyobb boldogság!Azt hiszem idén sikerült nekem is egy-két közeli és távoli ismerősnek is apró ajándékot küldeni. Ha már nem tudunk találkozni. Fontosnak tartom, hogy menjen egy képeslap, sms, telefonhívás azoknak, akiket szeretünk!


2020. december 25., péntek

Karácsony

 Vince azt mondta, hogy ő ma nagyon boldog!Annyi mindent kapott, teljesült a kívánsága!Kende örömében sikított, és többször nekikezdték megfejteni a nagy titkot: hogy és mikor jöhetett a Jézuska. Hajnalban ébredtek(5. 30-kor már bontogatták az ajándékot), Kende azt mondta, hogy ő 2 körül ment wc-re, akkor már ott voltak a csomagok, Vince pedig határozottan állítja, hogy látta és hallotta a Jézuskát:) Mióta gyerekeim vannak, azóta várom, készülök és örülök a karácsonynak. Látni a meglepődésüket, jókedvűket, örömüket leírhatatlan boldogság nekem is. Írtak levelet,amit a Mikulás postaládájába bedobtak és onnan a levél eltűnt. Vince az elmúlt napokban elmondta, hogy szeretne egy új hangfalat, mert a régiek tönkre mentek(leejtette és az volt a játék, hogy cipelte A. pontból B.-be, nem rendeltetésszerűen használta), ezt nem kapta meg, minden mást igen. Ma korai vacsora vendégeink is voltak. Zoli ilyenkor azon szokott aggódni, hogy nem lesz elég az étel.....hiába, nem sűrűn mozog a konyhába, nem fogadja el, amit mondok. Ő vesz 6 adag halászlevet, rendel egy csokitortát , két doboz tiramisut és vesz ilyen-olyan húsokat. Kende ma megjegyezte, hogy egész nap főztem, sütöttem. Szeretek főzni, sütni, de nem egész nap. A halászlevek mellé főztem kacsalevest, rántott husik, kolbásszal töltött dagadó, kacsát sütöttem, édeskrumpli, bulgur, francia és zöldsaláta, mellé linzer, kókuszgolyó, diós bejgli, sós-köményes korong, gyümölcskenyér. Bélpoklosak vagyunk, de ennyi nálunk sem fogy el, szerencsére holnap is lesznek vendégeink, biztosan csak melegítés(és mosogatógép pakolás)céljából fogok a konyhában tartózkodni. 

Hiányoznak a testvéreim Szlovákiából, karácsonykor mindig összejövünk.

Az itteni tesóimmal ma jókat röhögtünk, olyan könnycsorgatóan, festéklefolyósan. A végén már a Delta zenekar(most tudtam meg, hogy kik ők, miután egy zenefelismerő játékban eltaláltam a TNT Rendőrnő slágerét) számát hallgattuk(a hangulatunkhoz illett:) Ettünk-ittunk. Játszottunk tic-tac bummot, römit, ajándékoztunk és mindenki hazaért 8-ra.









2020. december 23., szerda

Karácsonyi manó szörpös üvegből


Kende karácsonyra kapta az angyalkájától, Pankától. Egyedi, szuper, ötletes! 1000 ft volt a limit(ami valljuk be alacsony összeg ajándékvásárlásra), fincsi házi bodzaszörp volt az üvegben, mellé Kende kedvenc péksütije(csomagolt)és néhány darab szaloncukor. Az eredeti szörp két nap alatt elfogyott, szeretik ha édes a lötyi, azóta boltival pótoljuk, a Manó a konyhai asztalt díszíti.

 

2020. december 22., kedd

A páratlan zoknik birodalma

 Hogyan kerül ennyi páratlan zokni a vasalós kosárba?Rejtély...Hirtelen felindulásból(amikor már szemet szúr a tele kosár) szoktam zoknipárosítós versenyt rendezni a gyerekek között. Kifejezetten karácsony előtti, húsvét előtti nagy-nagy takarítást nem szoktam csinálni, rendre és tisztaságra törekszem, de nem húzom el a szekrényeket stb. Kende és én versenyeztünk, vannak nagyon megtévesztő zoknik: csak a sarok színe más, vagy a talpon lévő aláírás színe, oda kell figyelni. Ilyenkor egy kupac kinőtt zoknit is találunk, nyáron jók célbadobásra, egyet mindig megtöltünk sóval-fülfájás esetére-, most mentek a kukába. Kendének a zoknimérete megegyezik az enyémmel: 35-38:)Vince is csak egy számmal marad le. A jó minőségű zokni nekem olyan fontos, mint a cipő. Mostanában egyre ritkábban tudok olyan darabokat venni, aminek magas a pamuttartalma vagy az egyik cég bambusz zoknija is kényelmes és lábhoz simuló.

 

2020. december 20., vasárnap

Idén úgy alakult, hogy


 Már áll a karácsonyfa!!!

Jézuska hozza a fát(is), még hisznek a csodában, várják a Jézuskát, levelet írnak neki és árgus szemekkel figyelik az ajtót:)minden neszre felkapják a fejüket este. Reggel elszóltam magam: "Kende hozzunk haza egy fát a piacról?"Erre ő okosan: "minek Anya kettő?Egyet úgyis hoz a Jézuska!" Eddig bevált az, hogy éjszaka faragta Zoli a fát, közösen díszítettünk, utána még egy gyors takarítás. Most, hogy Vince szobájában alszanak együtt, egyre nehezebb megoldani ezt az éjszakai akciót. Járnak pisilni(esküszöm többet, mint egy lány), inni, időnként átjönnek éjszaka. Tavaly átvittük őket Ronihoz és nyugiban, szépen feldíszítettük a fát. Idén az esti időkorláthoz is vagyunk kötve, ráadásul Roni nem ér rá 23.-án. Így történt, hogy 19.-én már teljesen pompájában áll a fa, lehet benne gyönyörködni. Vince cukin beszél hozzá/rajta keresztül a Jézuskához. Az ajándékok még nincsenek becsomagolva, az 24.-én kerül a fa alá. Élő fenyőnk van, imádom az illatát, sajnos eléggé hullajtja a leveleit, duci, szépséges kis darab. Átalakult a konyha-nappali, zsúfoltabb, fényesebb, színesebb lett.

Vince találgatja, ha nem voltunk itthon és be volt riasztózva a ház, csukott ablakok mellett hogy jöhet be valaki a házba.............


2020. december 18., péntek

Kendeszáj

 Szóba került, hogy tulajdonképpen mit csinál egy gyógyszerész.

Kende: akkor a gyógyszerész egy varázsló!

2020. december 16., szerda

Kendeszáj

 Tervezzük már egy ideje, hogy kimegyünk a Margitszigetre sétálni, eddig nem valósult meg.

Kende kérdezi: Kimegyünk a Maldív szigetekre?

2020. december 15., kedd

Advent harmadik vasárnapja

 Olyan gyorsan repülnek a napok, most kezdtük a decembert és már a közepénél járunk. Szombati munkanap miatt rövidebb volt a hétvégénk: a fiúk iskoláiban nem volt tanítás, még online sem, ügyelet sem(egyiket sem bánjuk), ellenben nekem mennem kellett. Csúsztunk az ebéddel, aztán csendes pihenő után próbáltam összekapni a háztartást, este pedig egy karácsonyi filmet kölcsönöztünk: Elfeledett karácsony a címe, svéd, aranyos, rövid.


Vasárnapra maradt a tanulás, Vince számolja a napokat mennyi van még hátra a szünetig. Szegénykém, valamelyik nap nem láttam a krétában a leckét, helyettesítés volt, írtam a tanítónéninek, aki visszaírt, küldte a feladatokat. Na akkor Vince teljesen kiakadt, dobálta a könyveim, ordított, teljesen beleélte magát, hogy nincs lecke. Innen szép győzni, végül úgy ment suliba, hogy minden elkészült. Állítja, hogy a leckét a szünetekben is meg tudja írni, pedig még csak elsős, én ezt gimiben csináltam, akkor is csak ritkán. Utolsó hétre Kendének is lesz egy hittan, matek, angol, környezet, nyelvtan, fogalmazás, szövegértés felmérő. Halmozzuk az élvezeteket.

Vasárnap estére pedig a Scobby D. című filmet kölcsönöztük ki. Milyen jó, hogy olyan korban élünk, amikor egy gombnyomásra az újdonságnak számító filmek a nappalinkba vannak, nem kell videó kölcsönzőbe menni:)Eddig a premierek 600ft.-ba kerültek, most már 890. Nincs mozi és olcsóbb is, más a hangulata. Ilyenkor megengedett az ágyban popcorn-t enni, pisztáciát törni.

Gyújtottunk csillagszórókat, közben énekeltünk. 



2020. december 14., hétfő

Régészkedős játék

 Nóritól kapott pár évvel ezelőtt Kende hasonló játékot, most is szülinapjára kapta Erikától. A játékhoz elengedhetetlen a türelem és az alaposság, egy nagy tömben elrejtettek dinoszaurusz állkapcsot, ezt kell a kis régészeknek előásni. Kaptak hozzá ecsetet, fabotot és egy mini csákányt(fa), a tömböt hárman körbevették és ütötték, jó ha kéznél van a porszívó:)Végül sértetlenül(minden fog egyben)kibányászták a dinoszauruszt.





2020. december 13., vasárnap

Rénszarvasos képeslap





 Néphagyomány házi feladata az volt Vincének szombatra, hogy készítsen karácsonyi képeslapot. Imádom a pinterestet, annyi inspirációs ötletet merítek onnan(főzéshez is), ott néztem ki a rénszarvasos képeslapot. Eredetileg kinyitás után kinyújtja a nyelvét az állat, a fiúknak ez elsőre nem jött össze. Ha már házi feladat és szívesen ül neki, akkor én csak asszisztáltam mellé. Vince rosszul hajtogatta össze, aki nem ismeri az eredetit, nem tűnik fel. Mozgó szem és pom-pom mindig van itthon, egy kis ragasztás, vágás és már kész is a karácsonyi képeslap. A workshophoz csatlakozott Kende barátja is.


2020. december 12., szombat

2020. december 11., péntek

Angyalkázás

 Első alkalommal angyalkáznak Kendéék az iskolában, a szokás legalább valamit hozzátesz ehhez az adventi időszakhoz, amikor nincs közös kézműveskedés, nincs Diótörő az Erkelben, nincs Luca nap, színházi előadás, Mikulásos mozizás, közös éneklés, nincs gyerekes-szülős roráté, mindezek a karácsonyra hangolódás része, hiányzik az egész, sivárabb tőle az életünk. Ő csak találgat, hogy ki lehet az angyalkája, mióta "játsszák"azóta kapott tőle egy Dörmit(most Dörmi túltengés van, Mikulás és angyalka is hozott), nála nem telik el nap, hogy valamivel ne kedveskedjen az általa húzott fiúnak és tervezgeti, hogy karácsonyra milyen aprósággal lepi meg. Nagy becsben tartja a Dörmit, nem eszi meg, oldalt hordja a táskájában.

2020. december 10., csütörtök

Advent második vasárnapja

 Elmentünk Dédihez Szécsénybe, aki azóta mióta szóba került az öregek otthona jobban van. Változó állapotokat szül a betegsége, most sokkal üdébbnek láttam, mint a múltkor és sokat javított a helyzeten, hogy levitték a földszinten működő fodrászhoz. Egy csinos frizura csodákra képes, mióta az eszemet tudom, azóta a fodrász megmossa, szárítja és ha szükséges vágja a haját, ami sokáig tartós neki. Vittünk túrógombócot, oldalast krumplival, hagymakrém leveset és szülinapi tortából is kóstolót. Az utóbbit nagyon csokisnak találta(lúdtalp,azaz lúdláb)nálunk az utolsó morzsáig elfogyott. Enni jelentős mennyiséget nem evett, de ivott(Szentkútról származó vizet), aloe verát. 

A szombati nap bulival telt, elvittük a fiúk iskolatáskáját, ott tanultak. Kende hatékonyan és gyorsan, Vince több részletben színezett ki egy számolós feladatot. Mama sokat alszik, egy idő után úgy gondoltam, hogy eljött neki a pihenés ideje és sokak vagyunk neki(Zolinak fájt a feje, ő is aludt), a gyerekekkel elmentem sétálni. Sok ismerőssel, volt osztálytárssal futottam össze, ők pedig 5 percenként kérdezték, anya ez ki volt?Hát ilyen egy kisváros, mindenki ismer mindenkit, hiába nem lakom már ott 2001 óta. Még leírni is sok:)

Meglátogattuk keresztanyámat, átmenetileg nála lakik a fia és a családja. A 4 éves fiú unokával Kende rögtön megtalálta a közös hangot, szereti a kicsiket. Amikor Vince odasúgta neki, hogy ő tudja mi lesz az ajándéka, akkor Kende visszakérdezett: egy kistesó?

Visszamentünk Mamához, beadtam neki a gyógyszereit, elpakoltam magunk után a konyhába és hazajöttünk, sírósra sikerült a búcsú. Mama kezdte, aztán én folytattam. Kisétált az erkélyre és onnan integetett nekünk.

2020. december 7., hétfő

Jött a Mikulás!



 Hát nem egyszerű 9 éven keresztül valakit találni, aki beöltözik Mikulásnak, a fiúk nem ismerik(hangról sem ismerik fel az illetőt), olyan boldog voltam, amikor kitaláltam, hogy ki legyen a Mikulás, sőt még, amikor az illető elvállalta:)Utána a következő feladat egy Mikulás ruha vásárlása volt, egy nap alatt ezt is kipipáltam(ajándék szakáll is járt hozzá)Megállapodtunk az időpontban(szombat délután, Kende szülinapja), előtte hívott az illető, Kende rohant a telefonomért(a meghívott nagyszakállú telefonált, hogy csúszni fog egy kicsit)A csomagokat összeállítottam, írtam a gyerekekről jellemzést és a találkozás előtt még eljutottam a Mikuláshoz. Vince egyik szobából a másikba szaladgált, hogy ez nem az igazi Mikulás, mert látja, hogy ragasztott a szakálla és szőrös a nyaka:)Az igazi olyan, mint amilyet ők az iskolában rajzoltak. Nekem megtévesztésig hasonlított rá. Vince dobolt neki, bemutatta a rajzait, Kende és Magor pedig sütivel kínálták. Énekelni, verset mondani, egyikőjük sem akart(állították, hogy nem tudnak), mégis egy kis táncolással, közös dalolással ajándékoztuk meg a Mikulást. Nem néztük az órát, kb. 1 órás beszélgetés lett a találkozásból. 



2020. december 6., vasárnap

Kende születésnap

 A kialakul vírushelyzet miatt csak a legkedvesebb barátja Magor jött át délután és Roni. Délelőtt pedig unokatesós köszöntés volt.






















2020. december 5., szombat

Kende 10 éves lett!

 Milyen ő 10 évesen?

Ami rögtön eszembe jut: jó gyerek, szófogadó, ahogy szokták mondani: példás magatartású, aki emellett nagyon szépen teljesít az iskolában. Önállóan, szorgalmasan, rendszeresen tanul. Tipikusan szabálykövető gyerek:)(Ha nem érünk be az iskolába csak 7.40.re, akkor olyan, mint, aki chili paprikár evett)Még nagyon gyerek, kisgyerek(maradjon ez sokáig is így)

Szülinapjára kapott tőlünk egy FRADIS pulóvert és egy Ferencváros tollat, maszkja már volt:)Mióta elment az apjával élete első nagy focimeccsére(Szécsényben volt már), azóta rajongó. Olvas, sokat. Előfizettünk neki a Hahotára(amit gyűjt), falja a könyveket. Geronimo Stiltontól- Kertész Erzsiig mindent, most, hogy zárva a könyvtár előkerültek az indiános könyvek. Csocsóban verhetetlen. Nurf gyűjteménye és a katicabogaras drón az aktuális kedvenc játékai.

Vékony, magas. 29 kg és 146-os ruhákat hord, 35-ös a lába. Kevés olyan étel van, amit nem eszik meg: borsó, máj(ez érthető), húsfélék közül csak csirke jöhet szóba, abból is rántva, mint sülve. Édesszájú.

Az osztálytársai közül mindenkivel jóban van(17-en vannak az osztályban, ebből 4 lány). Szeret utazni, kirándulni, világot látni és színházba menni(idén kevesebbszer mentünk), filmet, mesét nézni(a Bébiúr elé még mindig szívesen leül), legózni(Technic és Star Wars), a sütésből, főzésből is kiveszi részét(főleg miután a Master Chef Junior összes adását végignézte). Ahová lehet, oda rollerrel megy. Jár gyógytornára, ahol mindig dicsérik, apró édességekkel jutalmazza Zs. néni.

Idei év legnagyobb élménye elmondása alapján a Bükkfürdőn lévő sárga csúszda. 

Isten éltessen sokáig kicsi Kende!


2020. december 2., szerda

Vinceszáj

 Végeztünk a tanulással. Megszólal: Hol van a kofettieső?Ezt ünnepelni kell!

Kaptam egy hajvasalót névnapomra. Anya ezután már soha nem kell menned fodrászhoz, megcsinálod, itthon magadnak!

2020. november 30., hétfő

November utolsó napján

 Elvittem a szomszéd kerület gimnáziumába a központi írásbelire a jelentkezési lapot. Tapasztalatnak, élménynek biztosan jó lesz, egy kis rutin szerez a vizsgázáshoz Kendus. Mindenféle stresszelés, tét nélkül megy az egész. Tavasszal angol vizsga(szóbeli+írásbeli)és a cél egy jó hatosztályos gimnázium. Konkrét elképzelései vannak a jövőről: építész vagy ügyvéd, de egyetemen szeretne mellékállásban tanítani. 

Nem tudtunk Kendusnak supis, bőr, téli bakancsot venni a 36-os lábára. Készítettünk egyet, egy hónapja van folyamatban, legutóbb szerdát ígértek. Bama márkájú jött még be(nem supis, de jó a betétje és a vékony lábfejéhez illő a kialakítása), de abból is velúrbőrt lehet venni. Nő, mint a gomba. Legfontosabb kérdései: Ti ettetek már?Mi lesz a reggeli/ebéd/vacsora/uzsonna stb?

Vince az elmúlt hetekben csak mosolygós arcokkal jön/jött haza. Múlt héten elkezdték az osztályban az adventi készülődést, vitt be egy nem használt, de szép, mutatós koszorút. A suliból már jelezte a tanítónéni, hogy Vince nem lát-panaszkodik is-, ma pedig a gyógypedagógus mérte fel, aki végett nála szemvizsgálatot és nagyon rossz lett a végeredmény. Októberben jártunk a Czeizel intézetben speciális szemészeti vizsgálaton, ott nem láttak eltérést. Holnap próbálkozom a Heim Pálban is, több szem , többet lát. A négyest és az ötöst keveri, de ez más tészta.

Ismét túl vagyok egy "kéményseprős" teszten, ismét negatív:)Most egy tapasztaltabb, ügyesebb kezű lány elé ültem le, még kellemetlennek sem nevezném. Gyors az egész.



2020. november 29., vasárnap

Advent első vasárnapja

 Ha az embernek iskolás korú gyerekei lesznek, akkor másról sem szól az élet, mint a tanulásról. Hogy nekem milyen emlékeim vannak erről?Szorgalmas, kitartó gyerek voltam, aki örömét lelte a tanulásban. A hétköznapok estéi is a leckékről, felmérők és dolgozatok körül forognak, hétvégén sincs ez másképp. Ahhoz ragaszkodom, hogy egy nap legyen szabad. 

Elmentünk a délelőtti misére, egy négygyerekes család zenélt, szépen, tisztán énekeltek a lányok, apa-fia gitározott. Feldíszítettük az ebédhez az asztalt, meggyújtottuk az első gyertyát. Szeretem a meleg fényű girlandot, az illatmécsest és becsomagoltunk egy cipősdoboznyi ajándékot egy ismeretlen kisfiúnak. Több, számunkra kedves ismerősnek készítünk ilyenkor gasztroajándékot vagy csomagolunk valami finomságot. A doktornéni meglepetését holnap leteszem a rendelő portájára. Fejben már eldőltek az ajándékok(tárgyat a fiúkon kívül Lili kap). Megírtam a karácsonyi üdvözlőlapokat egy -két kivételével(Amerikában élő barátnőmék költöztek, nekik is még hiányzik).



2020. november 28., szombat

Kendeszáj

 T. néni saját gyerekét tanítja az osztályban(nekem ez nem menne).

Kérdezi A.-tól a fiától, te itthon is T. néninek hívod az anyukádat?

2020. november 26., csütörtök

Kendeszáj

 A közeli cukrászdából rendeljük idén Kende szülinapi tortáját. Iskolából megyünk a cukiba, kérem, hogy döntse el milyen ízű tortát szeretne.

Válasz: Lúdtalp!

2020. november 25., szerda

Apró örömök

 Kendének sokat mesélek arról, hogy kisgimnazista voltam és mennyi élményem kötődik azokhoz az évekhez és milyen szuper közösség volt a miénk, kamaszkor, érettségi. Általános iskolától egészen az érettségiig Zia volt a padtársam, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, barátnők vagyunk. Kende eltervezte, hogy ő is gimnazista lesz. Ehhez mindent megtesz, szorgalmasan , önállóan, noszogatás nélkül tanul. Ma letöltöttem néhány 6. osztályos magyar feladatsort, szerintem a magyar része könnyebben menne neki. Mindennap ránézek a moza naplóra, ma 10 darab(!)ötös fogadott!Van hármasa is-rajzból-no comment!Ha jó jegyek után zsebpénzt kapna, akkor hamar elfogyna az apróm. Az iskolába visz magával olvasnivalót(most az Utolsó Mohikánt olvassa, szünetben, ügyeletben)Kérte, hogy fizessek elő  neki a Hahotára. Annyi  nyomtatott újság szűnik meg mostanában, hát legyen, minden hasonló kérést támogatok:)

Vinci is kezdi kapirgálni a matekot, a 'aha' érzés örömmel tölti el(minket is) Magyarból még mindig keveri a szótagolást a hangokra bontással. Lassan haladunk. 

Gipszből angyalkákat öntöttünk ki, két adventi illatos(fahéjrúd, mandarin,narancs, zöldfűszerek) koszorút készítettünk. Hétvégén gyakoroltuk a pelenkaöltést és Mikulásos poháralátétet is csináltunk. Vasárnap lesz advent első vasárnapja és már csak 10 nap Kende kerek szülinapot ünnepel!

2020. november 23., hétfő

Nehéz a batyu

 Megvisel, nem tudok aludni, nincs energiám. Mama készül odafentre, erős vagyok és próbálok nem sírni, főleg nem előtte/gyerekek előtt. Vasárnap elmentünk hozzá négyesben, beszélgettünk, nevettünk és megpuszilgattam, ott felejtettem a táskám. Mégegyszer puszi, puszi. Lehet, hogy utoljára.

Vince írt egy 0%-os matek dolgozatot, az ötös bontásból.

Túl vagyok egy orrbaturis koronateszten. Nekem fájt, alacsony a fájdalomküszöbön, vérvételt sem bírom, pénteken azon is átestem. Az egyik kolléganőt, akivel együtt voltunk bent, kértem, hogy maradjon és hadd fogjam a kezét. Ő pozitív lett.

2020. november 20., péntek

Mikulás postaládája

 Elkészült, ma már levelet is írnak a fiúk. Szeretek az ünnepre készülni-akkor is, ha ez most nem egy átlagos, normális időszak-várakozni, látni, ahogy a fiúk hisznek a csodában. Az ötlet a Kézműves karácsony c. könyvből való.



2020. november 19., csütörtök

Sokat sejtető jövő

 Vincénél ma volt a határidő, hogy a classrommhoz csatlakozunk, tartunk majd egy próbát is. Ne érjen senkit váratlanul, ha másnap digitális formában tanul a gyerek és a szülő. Kendééknél ma új online órarend érkezett, át kell nézni, hogy ütközik a testvérekével. Mindez sokat elárul. A hírekben azt olvasom, hogy hétfőtől tesztelik a tanárokat, ne legyen igazam, de többeknél lesz pozitív a végeredmény. Onnantól kezdve borul minden és maradunk itthon. Elfogadom a helyzetet. Úgy gondolom, hogy Vince az első osztályt újra fogja járni, azt gondolom, hogy a szakmából adódóan is rendelkezem módszertannal, de ebben a helyzetben-Vincinél-ez kevés. Nehezen megy. Hogy mi?Minden. Holnap felmérőt írnak az 5-ös bontásból, ami a legegyszerűbb(csak nem neki), ott vannak az ujjaink. Szeptember arról szólt, hogy beszoktatás a közösségbe, iskolába. Október, november pedig a folyamatos tanulásról, azt érzem, másról sem szól. Közben -ez az én hibám-rossz feladatot oldunk meg házi feladatként.  Ha megkérdezem a tanítónénit, hogy minden rendben volt?Akkor olyan jó lenne, jót hallani(is), pedig biztos csinált ez a gyermek olyat, ami dicsérendő, csak megközelítés lényege. Persze elhangzik az, hogy Vince nem figyel, nem érdekli, nem akarja...A nyolc általános kell ahhoz, hogy szakmát tanuljon. Ő abban nagyon szuper lesz, ott eljön a flow érzés, amikor dolgozhat. Ha mindhárman itthon leszünk(jelenleg hibridben vagyok), egy-két géppel még nehezebb lesz. Minden rosszban van valami jó: Kende képes az önálló tanulásra,ügyes, precíz, alapos, lelkiismeretes. Csak kikérdezni szoktam.

2020. november 15., vasárnap

Vinceszáj

 Az i.,í hangot tanuljuk. A feladat a következő, mondj egy i hangot tartalmazó szót és rajzold le színessel. Ivett!-mondja(az óvónéni)lerajzolja grafittal, de rá szólok, hogy színessel kell. Ő egy csillag, színes így is!

Monostori erőd

 Tatára indultunk vadludakat nézni, hogyan vonulnak melegebb éghajlatra. Lekéstünk róla, túlmentünk az autópályán így maradt a második programpont a monostori erőd. Reggeli után még ránéztem a tatai Fényes tanösvény honlapjára, amit lezártak a vírus miatt. A monostori erőd területén szombat délelőtt még egy család volt rajtunk kívül. Többször elmentünk már mellette, de be még soha nem mentünk. Egy kisebb sétát tudtunk tenni, mert nagy része zárva volt a látogatók előtt. Felmásztak a fiúk a tankra, többször körbejárták a hajót, néztük az uszályokat a Dunán és bújócskáztunk az erőd körül. Érdekes volt látni, hogy az erőd oldalára cserepekbe virágokat ültettek(!), hogy mennyien ültettek a családjuknak/gyereküknek emlékül fát és mennyire puha még a pázsit.Átfagyva, elfáradva jöttünk haza ebédelni.







2020. november 14., szombat

Maszk

 Kendééknél kötelező egész nap a maszkhasználat. Úgy vagyok ezzel, hogy inkább egész napos maszkhasználat, mint digitális oktatás. Nehéz megtalálni a tökéletes méretet és fazont. Van olyan-amit aztán ki is dobtam, mert lehúzza a gyerekek fülét és úgy néznek ki, mint Tapsi Hapsi. A leginkább bevált a "melltartó" fazon, aminek a pántjait lehet állítani és téglalap alakú. Három maszk mindig van a táskájukban, ennek ellenére Kendét leszúrtam, mert nem cseréli, nyálasan, beleizzadva jön haza. Vinciéknél kértek nyakba akasztót, így biztos nem felejti el. A mintájuk eltérő, Vincinek a kutyás a kedvence, Kendének az indiános. Nem tudok varrni, rendeltem és üzletsoron is vettem néhányat. A mindennapi maszkviselés 1 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt(el sem hittem, hogy a Kínában tomboló koronavírus eljut hozzánk és ennyien halnak meg benne. Tavaly ilyenkor már terveztük a londoni utunkat). Ma pedig úgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a ruházkodás. Velünk még nem fordult elő, hogy maszk nélkül indultunk volna el itthonról, tartok a táskákban, kabát zsebekben is.

2020. november 11., szerda

Negyedikben

 Egész vasárnap azon izgult, hogy egyes fog énekből kapni. Feladatként azt kapta, hogy szolmizálva énekeljen és közben a szolmizációs hangokat mutassa(állítólag ezt az osztálytárs találta ki, akinek az anyukája az ének tanár, tehát a saját gyerekét tanítja, ami szerintem nem egészséges)Este már azt mondta, hogy remeg a pocakja, reggel nem tudott enni, mindezt egy ének miatt......végül megkönnyebbülve ötössel jött haza.

Az osztály fiúosztály, időnként ők is összekapnak, egymásról gúnyrajzot készítenek, majd másnap azt mondja Kende, hogy nem is vesztek össze:) ő és M. barátsága eddig sziklaszilárd. Pénteken közösen járnak ping-pongra,ami most a vírus miatt elmarad, helyette eddig Magoréknál bandáztak egy fél órát. Ez azt jelenti, hogy kint Nurf csatáznak. Szülinapi bulija idén szűk keretek között lesz, M. átjön. Kérte, hogy menjünk el a Kékestetőre, még a nagy bejelentés előtt foglaltam egy vendégházban szobát, most ez ugrott. Majd legközelebb, a legfontosabb most az egészség.

Tavasszal angol vizsga, eddig 1 tételről tudok. Biztos benne van sokakban, hogy bezárják majd az általános iskolákat, ezért, ameddig lehet írjanak napi 2-3 dolgozatot a gyerekek. Nem tudok másra gondolni, mire ez a nagy rohanás, számonkérés. 

Továbbra is jár gyógytornára, várjuk, hogy elkészüljön az ortopéd cipője, mostanában sokat fáj a lába, nő. A tornát szereti, sokat fejlődött, itthon is csináljuk és naplót vezetünk róla. Januárban lesz esedékes a fogszabi, szegényt nagyon zavarja a két félig kinőtt foga, tényleg nem esztétikus, de cuki!

Karácsonyi fotózásra jelentkeztünk az iskolába. Erről eszembe jutott, hogy ideje összeállítani a naptárakat és a bélyegekre a fényképet kiválasztani. 

2020. november 10., kedd

Első osztályos

 Senki nem tudja, hogy mit hoz a jövő(holnap)ebben a vírusos időszakban. Örülök annak, hogy az alsós gyerekek iskolai keretek között tanulnak. Vince hazajön ebéd után mindennap, így láttuk jónak. Ez azt jelenti, hogy hétfőn és kedden 14-re, a többi napokon 13-re megyek érte és várok rá az iskola előtt, bekukucskálva az ajtón, hogy mikor jön már, közben a kijövő osztálytársaitól azt kérdezem, hogy hol van Vince mit csinál. Általában azt a választ kapom, hogy pakol. Figyelemmel vannak problémái, így gyakran előfordul, hogy lejön benti szandálba, majd visszaküldöm, lejön ismét szandiba(közben valami eszébe jutott és elterelte a figyelmét), harmadszorra sikerül abszolválni az elindulást. Itthon egy pótebéd, mosakodás után mese és alvás a napirend. Ébredés után jön a tanulás. 

Ő igazából annyit tapasztal az iskolából, hogy ott tanulni kell, leckét kell írni(szorgalmit is megcsináljuk, de köti az ebet a karóhoz, hogy az szorgalmi és nem kell megcsinálni!!!)figyelni és csöndben maradni. Elmaradnak azok a kirándulások, programok(advent, Luca nap, karácsony), ami egy iskolásnak élmény, jó buli, közösségformáló. Amit lehet várni, amire lehet készülni. Vince esetében nem mondhatom azt, hogy a tanulás élmény. Ő dolgozni akar(már 5 évesen megfogalmazta), az olvasásnál tippelget, nem érti miről van szó, a matek jobban megy, de azt is összecsapja. Technika, néphagyomány, tesi a kedvencek. Ja meg a rajz!

A padtársa lett a barátja. Többször volt már ültetés, de őket egyben tartotta a tanítónéni. Azt mondja Vince: "Mi Á.-val olyan vagyunk, mintha össze lennénk ragasztózva, mindig együtt vagyunk"

2020. november 7., szombat

Önállóság

 Kettőjük közül Vince az önállóbb, határozottabb. Előfordult, hogy a suliban elhagyta a maszkját, tudta hol és utánament-közben persze nem szólt a tanítónéninek, csak a padtársának és elég nagy a suli, ráadásul, most a vírus miatt a a csoportosulások megelőzése érdekében új szabályok vannak-nem találta, majd elment a portára, hogy vesz magának egyet. Pénze nem volt, de megbeszélte a kedves portás nénivel, hogy másnap rendezi a költségeket:) Azt már csak elbeszélésekből tudom, hogy a padtárs-barát utánament és azt mondta, hogy menjen gyorsan, mert nagy a baj!A. néni őt keresi és mérges!

Még mindig Vince: az iskola logójával ellátott, egyenpólóban tornáznak. Év elején hiánycikk volt, novemberben jelezték, hogy megérkeztek. Vince nem elégedett meg azzal, hogy lezárt borítékban, névvel és összeggel ellátva beküldöm a pénzt az osztályfőnöknek, ő akarta megvenni magának. Azt mondja, semmi gond, tudja, hogy hívják az igazgatónőt, ott kell megvenni, elintézi önállóan. Annyira örült a pólónak, hogy másnap abba akart menni iskolába:)

Kende ma egyedül ment a piacra a tejboltba. Ilyen most fordult elő először, el tudtam volna én is menni, de már egy ideje mondogatja, hogy elmenne egyedül. Ha pl. átmegy a barátjához, akkor a szomszédos utcákban rollereznek a fiúk. Vince féltette, sírt, hogy ne engedjem el egyedül, mégis csak kisgyerek. Egy nagy dobozos tejfölt kértem a lángoshoz. A pénztárcájába tettem a pénzt, megkapta a telefonom(hívhatja apját, ha gond van), az övé pont lemerült. Keretes házak között kell egyenesen menni, egy kis kereszteződésen át, tőlünk 5 perc. A piacon a sorba egy néni beelőzte, ő nem szólt. Az eladó pedig megkérdezte, hogy egyedül érkezett és , hogy a közelben lakik-e. Rendes volt, a dobozra ráírta az árát is(súlyra megy). Gyógytornára is szeretne egyedül átmenni, a sulija szomszédjában van a másik iskola, ahová át kell gyalogolni egy forgalmas kereszteződésen. Szerdán a gyógytesi miatt 3szor fordulunk a másik kerületben. Eddig azt mondtam, hogy legalább hazahozzuk az iskolatáskáját és megöleljük egymást. Második félévben kipróbáljuk Kende verzióját is.

Lassan 10 éves lesz Kende, Vince pedig 7. Büszkék vagyunk rájuk!

2020. november 3., kedd

Kendeszáj

 Vettem egy kis szőnyeget Vince szobája elé. Puha, meleg, jól mutat(ott) az ajtó előtt.

Elkezdett belőle hullani a szál, mindenhonnan azt szedegettem fel(és a hajam)végül beraktam a szekrény aljába. Kende azt mondja, hogy ne tegyem el, inkább ne lépjünk rá. Kérdezem tőle, akkor minek van?Hogy nézzük!

2020. november 2., hétfő

Felfedezőként a Nemzeti Múzeumban

 Régóta szemezek ezzel a programmal(igazából arra az időszakra vártam, hogy Vincével is lehessen menni). Kis felfedezők lehetnek a gyerekek a Nemzeti Múzeumban, az őszi szünet kiváló időpont, a covid miatt vaciláltunk, hogy menjünk vagy maradjunk. Egy nagymama volt a két unokájával és egy pár rajtunk kívül, furcsa helyzet, szinte az egész múzeumban csak a mi hangunkat lehetett hallani. A jegyvásárlás során külön kell szólni és fizetni, hogy melyik "túrát" szeretnénk kipróbálni, a ruhatárban pedig megkapjuk a táskánkat. Vincének Tündérország nyomában mesés felfedezést választottuk, Kendének pedig a Segítség elvesztem Pannóniában!címűt. Mindkettő az 5-7 éves korosztályt célozza meg.

 A felfedezőfüzet segítségével kell a termeket megkeresni és ott pl. Tündérország kapuját megkeresni, ehhez a felfedező úton a kiállítás tárgyain szereplő állatok és virágok segítenek, helyüket a kincskereső térkép mutatja. A messzilátó kismadár segít útbaigazítani. A zsákban elrejtettek egy csengőt, amivel csilingelni kellett, közben rajzolni, színezni a füzetbe(színes ceruza, grafit, faragó is a táskában)labirintusos feladatot megoldani. Szőlőtőkéket is számoltunk, a füzetben pedig karikáztuk azokat a fegyvereket és ruhadarabokat, amelyeket a kiállításban a szőlőfürtök között látunk. Festményeket kerestünk(Ferenc gróf, Anna grófné) és azon Tündérország bejáratát. Tündérország királyától és királynéjától varázserőt kapott Vinci ajándékba, ami egy gyöngyös ékszerben rejtőzött(itthon készítette el), ahogy a marcipános sütihez kapott rózsavizet is.

Kende füzetének története Savariában kezdődik. Korabeli katona fegyvereit néztük meg és karikáztuk a füzetbe. A kiállításon megkerestük azt a vitrint, ami Savariát ábrázolja, megnéztük a piacát, a korabeli edények díszítését. Figyelmesek vagyunk és a zsákban találtunk egy levegőre száradó gyurmát, ebből fogjuk itthon elkészíteni a saját római kori edényeinket. Kerestünk mézeskalács sütőformát és kiderítettük, hogy mit ábrázol. Az ő felfedezése során a legnehezebb a 37 szám keresése egy sötét sarokban, ehhez a táskájába rejtettek el elemlámpát, ami még izgalmasabbá tette a kalandokat. Végül egy táborkapu modelljében találtuk meg.

Szuper gyerekes program, egyik módja annak, hogy megszeressék  a múzeumot a gyerekek!

2020. november 1., vasárnap

Múzeumkert

 Kende kezd kinőni a játszóterezésből, nem is a kora miatt, inkább a méretei szabnak ennek gátat. Olyan hosszú, hogy a normál csúszdákon már nem tud élvezetesen csúszni, a kalandparkszerű játszótereket szeretjük. Zoli a Kálvin mellé ment röntgenre és elkísértük, addig a fiúkkal rollereztünk a környéken(szuper a burkolat minősége arra, szélesek a járdák, itt-ott egy kutyakakit kellett kerülni.)Múzeumkert tiszta(csap van, sajnos mosdó nincs), a játékok a Pál utcai fiúk hangulatát idézik. Sajnáltuk, hogy az üveggolyós játék nem működött, enélkül is jól éreztük magunkat. A fiúk egy képzeletbeli hajós-tengeres játékot találtak ki, teljesen belemerültek.