Összes oldalmegjelenítés

2023. március 13., hétfő

Küzdünk

Február 2.-án voltunk Vincivel SNI felülvizsgálaton, nyilván még mindig SNI, nem változott semmi, sőt!Matekból és nyelvtanból konrétan bukásra áll, csak elégtelenje van és március közepénél tartunk, egy szempillantás és vége az évnek(jön egy tavaszi szünet és a pünkösd). Egyesei vannak, mert nem tudja, nem érti a matekot, kb. ugyanott tartunk, mint az első év tavaszán.Kudarcos. Legrosszabb rémálmaimban előjön a matek érettségi, nekem is az volt a gyengém, de nem ennyire, azt gondoltam, hogy olyan helyen fogok továbbtanulni, ahol nem kell a matek, aztán csak ott volt a logika, ami más, mint a gimnáziumi matek és abszolváltam. A gimis évek alatt jártam végig külön matekra(a gimi egykori igazgatójához, a fülemben cseng, amikor azt mondta, hogy ő vár arra, hogy kiszámítsam a feladványt...)Azt pedig semmiképpen nem szeretnénk, ha osztályt ismételne. Kértem szorgalmi feladatokat, egy kicsit felhúzzuk a jegyet vagy órai munka vagy projekt. Még várok, jövő hét szerdán megyek fogadóórára. Nyelvtanból a beszédhiba és a beszédértés miatt vannak egyesek, nyilván mindent úgy ír le, ahogy hallja, a legújabb, hogy mindent egybe...te jó isten, eddig ilyen nem volt, vajon mi történt?!Kihagy betűket, felcserél stb. Kértem egy rendkivüli felülvizsgálatot és felmentést a két tantárgyból az értékelés alól. Felmentést negyediktől adnak, indokolt esetben. Az órán ott ül, megírja a dolgozatokat, de nem kerül be a rakat egyes. Azt gondolom, ha megbukna, az nem lenne célravezető, mert jövőre sem tudná, nem lustaság miatt nem tudja az ayagot. Kértem egyéni előrehaladási tempót, hátha segít valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése