Összes oldalmegjelenítés

2016. június 30., csütörtök

Kendeszáj

A reggelt mindig kakaóval indítják. Felújítás után kaptunk egy szép indonéz, faragott konyhai tárolót, ebben van a kakaó.
Kende kérdezi: "Hogy van az, hogy ebből soha nem fogy ki a kakaó?"

Fagyizunk. Új helyet próbálunk ki. Sok fagyinak fantázianeve van.
Ők minion-at kértek. Fekete és sárga volt, innen a neve.
Este kérdezem, hogy milyen volt?
Válasz: volt benne vanília és ételfesték.

Vinci hisztizik.
Erre Kendus: én le tudom őt nyugtatni!!!















2016. június 29., szerda

Aquaworld

Tamásékkal közös csopaki strandolást beszéltünk meg. Hajnalban(vasárnap) nálunk vihar volt, lemondtuk. Ők elmentek nélkülünk, mi nem voltunk bevállalósak. Még aznap hazajöttünk volna, nem kockáztattunk, mi lesz, ha ott is szakad az eső?
Délelőtt 9-kor az esőnek nyoma sem volt, sőt egész nap vakító napsütés...
Majd legközelebb.

Fiúk sokáig aludtak ebéd után. Zoli felvetette az Aquaworld-t programként, én semmi jónak nem vagyok az elrontója:)Jött velünk Erika is(Zoli nagylánya)
Soha nem voltam még az Aquaworld-ben(Zoli a nagyokkal járt már ott), azt hallottam, hogy baromi drága, de egyszer érdemes kipróbálni, mert, amit nyújt az egyedülálló.

17.30-ra mentünk. Utána kedvezményes jeggyel(after work a neve)zárásig lehet lubickolni. Még aznap megtudtam, hogy a szálloda résznél is be lehet menni, olcsóbb a belépő, de nincsenek csúszdák, látványelemek, "csak"úszkálni lehet. Még aznap azt is megtudtam, hogy rengetegen vannak, hiába van nyitva az összes jegypénztár, akkor is sokat kell sorban állni.
17.30-ra lecsengett a tömeg, sorban állnunk kb. 5 percet kellett,addig megettük a bejáratnál ingyen osztogatott Landliebe joghurtokat:)

Kint cuccoltunk le, több szabad napozóágy is volt. Hátul szuperül felszerelt játszótér várja a kicsiket(trambulinnal, hintákkal), mi kezdésnek becsobbantunk a legközelebbi kültéri medencébe. Vinci nem tűrte meg magán az új úszógumit(amikor megvette az Apja nem gondolta, hogy a rákot formázó fej, pont a gyerek feje előtt lesz, nem lát ki és nagyon zavaró)karban maradt meg.
Kendus felvette az úszószemüvegét és átváltozott halacskává:)Legtöbbször víz alatt volt a buksija, nagyon élvezte az egészet!
Kipróbáltuk a sodró medencét, a hullámot, nyak-hát masszázst, "bugyogtunk" a 34 fokos vízben.
Zoli Erikával többször csúszdázott.
Kendus a benti gyerekmedencénél lévő kétféle csúszdát próbálta ki.Az egyiknél közösen csúsztunk, én féltem, ő hangosan kacagott. Most úgy tűnik, hogy Vinci örökölte tőlem a csúszdáktól való rettegést, egyáltalán nem vonz, hogy pörögjek, villámsebességgel csobbanjak be a vízbe.
Vincit még a kétlépcsős mini csúszda sem érdekelte, helyette inkább a mellette lévő játszóház-féle.

Rengeteg élménymedence,  többféle csúszda van, emiatt is más, mint egy hagyományos strand. Láttam például vízen járó labdát, amibe belemászhatnak a gyerekek. A medencék hőfoka-amiket kipróbáltunk-kellemes volt.
A hely tiszta, a medencék mellett több úszómester sétál. Több zuhanyzó, wc van a medencék mellett.
Mi vittünk kaját, arról nem tudok nyilatkozni.

20-kor indultunk haza, az autóig vonszoltuk magunkat, jól elfáradtunk!Ottlétünk alatt egyszer jöttünk ki vacsorázni a vízből, akkor letudtuk a mosdót is.
Egy bakancslistás élmény kipipálva:)




2016. június 25., szombat

Itthon nyaralunk

Itthon nyaralunk, ami azt jelenti, hogy délelőtt az udvaron játszunk/medencézünk. A kis csúszdát kivittük a medencéhez(Kende találmánya)
, nem számoltam, hányszor csúszik le egy nap....
Fociznak a trambulinban. Vincinél visszalépést tapasztalok a szobatisztaság terén: mindennap van "baleset". Érzi, hogy wc-re kell mennie, de inkább hisztizik, mint ráüljön a bilire(amit már kivittem a teraszra).
 Ebéd kint a teraszon(jó az étvágyuk, már 10.30-kor kérdezik mi lesz a korai ebéd és a desszert) aztán bent egy fürdés és megyünk aludni.
Az ebéd utáni sziesztázást könnyen meg tudnám szokni. Lefekszem velük-Vinci mostanában ragaszkodik hozzá, hogy mellette aludjak-minden moccanásomra felébred, az autós gyerekágyat mégsem az én méreteimre találták ki. Várok, pihenek és amikor eljutott abba a mély alvási szakaszba, akkor kijövök és olvasok vagy a háztartással haladok. Szerencsés vagyok, mert egyidőben fekszenek és ébrednek(nem volt ez mindig így)
Bent hűs van, a konyhába/nappaliba és a hálóba megy a klíma. Így könnyen kibírható a kánikula.
Délután a csavargásé,
Elmehetnének fagyi tesztelőnek
bandázásé.
Kopaszi-gáton
Este később kerülnek az ágyba- a nyári 'időszámítás'és a délutáni alvás miatt.
Szigetszentmiklóson, Duna parton

2016. június 24., péntek

Macis szülinapi meghívó

Egy hónap múlva 3 éves lesz Vinci!
A szülinapi póló már elkészült, a menüt megbeszéltük, most a meghívót is elkészítettük.
Mackós lett, szeptembertől az oviban maci lesz a jele.

A/4-es fehér lapra mackót rajzoltam, kis tálkákba kiszórtam színes homokot
(pár évvel ezelőtt rendeltem Kendusnak),
a maradékot eltettem, az került most felhasználásra.
A macit beragasztózták a gyerekek. Vinci ragaszkodott az ecsethez, ő azzal kente be a maci testét, Kende rászórta a ragasztóra a homokot.
A szöveg a legvégén került rá.
Nem tudom, hogy így homokosan lehet-e laminálni, de egyet eltennék emlékbe.

2016. június 23., csütörtök

Szenilla nyomában

Megnéztük a moziban, a 'halacskás filmet'. Mióta reklámozzák a tévében, azóta rágja a fülem Kendus, hogy menjünk. Az utóbbi időben az Apjával volt kétszer is moziban(Zootropolis, Angry Birds)nézték meg. Mindketten nagy mozirajongók!Elég korán feltűnt, hogy Kende örökölte a filmimádatát az Apjától.
A film közepén megkérdezte tőlem, ha kimegyünk, akkor veszek neki focis kártyát?Válaszom: Nem!Eltelt megint egy kis idő, megkérdezte, ha vége a filmnek elmegyünk Mekibe?Nem!
Többet nem kért, annyit mondott: "Legközelebb, Apuval jövök!"
(Apu az, aki mindent megvesz)

Tombol a kánikula, bent a klímás teremben elviselhető a meleg, a legközelebbi moziba mentünk. Délután, rajtunk kívül kb. 10 ember volt, Kendus választotta, hogy közép középre üljünk, előttünk senki:)Már nem kérek neki székmagasítót, anélkül is kényelmesen látja a vásznat.
A büfében kell megvenni a mozijegyet(Lurdy), kisméretű kukoricát, őszilevelet is kapott a nagyfiú. Simán megette a sós kukoricát(mindig megkérdezem, hogy mikor készült az utolsó, mert párszor kaptunk már régi, sós kukoricát, pfújjj), közepes méretűvel is megbirkózott volna. Utána persze mondta, hogy fáj a szája...úgy eteti magát.
3D-ben láttuk, már nem kell szemüveget vennünk, itthonról viszünk:)

Könyvben van meg a Némó nyomában(talán Ronié volt), filmben nem látta Kende. Egy időben a kedvencek között szerepelt.
A film a Némó nyomában folytatása, csak most Szenilla a főszereplő és nem Némó. Az első részben Némót kereste az apukája, most Szenilla keresi a szüleit. Szenilla és szülei a Tengeri Élővilág Intézetében lakik, ahonnan elveszik és az otthona megtalálásában a rövid távú memóriazavara sem segít. Minden jó, ha a vége jó: Szenilla megtalálja a szüleit, egy kagylóösvény segítségével.
Kedvesek a szereplők, nincs benne 'nagy'akció, követhető az  egy egyszerű esemény. Szerepel a filmben polip(hétkarú, Hank a neve, aki az alakját és a színét is változtatni képes), cetcápa, tintahal, delfin, oroszlánfóka.

Amerikában a Szenilla nyomában rengeteg nézőt vonzott, itthon állítólag nem olyan nagy rá az érdeklődés, pedig aranyos a sztori.

Amikor a Némó ment a moziba, akkor a húgomat vittem még el rá. Most a nagyobbik fiamat. Amikor moziba jártunk, akkor mindig bementünk utána az Alexandrába(nem esik messze az alma a fájától:)

2016. június 22., szerda

Jégkrém, ahogy mi szeretjük!

Elég sok helyen lehet már jégkrém formát kapni, én évekkel ezelőtt az Ikeában vettem, ugyanazt tudja mindegyik, csak esetleg a méret eltérő lehet.
Ma gyümölcsöset rendeltek a fiúk. Áfonyát(egy kis dobozost)összeturmixoltam 2 dl natúr joghurttal és porcukrot tettem bele(mézzel is finom, a maiból én is ettem, ezért maradt ki a méz, allergiás vagyok rá). Ilyen egyszerű. 5 formánk van-eredetileg 6 volt, de valahol elveszett. A 'nyalókás'részbe beleöntöttem a gyümölcsös turmixot és 6 órára beraktam a fagyasztóba. Könnyű elkészíteni, tudjuk mi van benne és nagyon finom!
Holnapra csokisat kértek:)
A menet a következő: jó minőségű csokit lereszelek, natúr joghurttal összekeverem és mehet a fagyasztóba.
Vince azt mondta(mutatta), hogy neki a jégkrémezés volt a mai napban a legjobb. Idei első itthoni jégkrémezésünk.





2016. június 21., kedd

Margitszigeten

Bringózni indultunk a Margitszigetre, de előtte megígértem a fiúknak, ha alszanak ebéd után(és szót fogadnak), akkor fagyizunk is.
Nekem egy kávéházra esett a választásom, Zoli lebeszélt a gyerekek(hangosak, nem ülnek meg a fenekükön) miatt, helyette bementünk a Mekibe. Kendus túró rudis fagyit kért(ami pontosabban nem fagyi, hanem hideg édesség)és ha már neki az a kérése, akkor Vinci is olyat kap(vita elkerülése véget). Miután kézhez kaptuk, csodálkoztam, hogy milyen nagy adag. Ettek belőle, de a mennyiség kifogott rajtuk, felváltva használtuk a mosdót és célba vettük a szigetet.
Közben Vincinek eszébe jutott, hogy amit ettek, az igazából nem is fagyi, mert nem nyalni kellett. Reklamált egy tölcséres fagyiért, a Meki mellett talált is egy fagyizót, ordított egy sort, amikor közöltük vele, hogy nem kap. Egy ismeretlen idősebb úr odajött hozzánk, hogy megkérdezze, ez a szép, fürtös kisfiú miért kiabál????

A hídon Vinci a biciklis sávban akart futni, egy ideig engedtem is-amíg nem jött velünk szembe senki, kb. 5 másodperc-aztán folytatta a műsort tovább. Bármerre megyünk van nézőközönségünk. Ha az egyik gyerek befejezi a hisztit, tutira kezdi a másik valamiért. Ritka pillanat, amikor mindenki vidám/nincs elégedetlenség/ nincs követelőzés.

Felültünk egy bringóra.
Kende ült elől, egyedül. Ügyesen navigált, nagyon élvezte. A hölgy, aki kiadta nekünk a biciklit, mondta, hogy jobb lenne, ha a kisebbik gyerkőc mellénk ülne(pedig csak 3 percre látta a magánszámát:)A kölcsönzés szerintem drága, következő életünkben bringósok leszünk:)Fenntartási költsége majdnem nulla, 30 perc tekerés 2000ft. Bérelhetőek elektromos  kocsik is, de abban nincs kihívás:)
Egy ideig megült a fenekén, aztán folyamatosan kormányozni akart vagy fékezni. Zoli pedig azt hitte terepversenyen van, hirtelen, gyorsan kanyarodott-általában le a betonútról, hangosan kacagtunk rajta. Csak azt kértem tőle, hogy a játszóteret kerülje ki nagy ívben.

Meghallgattunk egy zeneszámot a szökőkútnál(csak egyszer próbáltak meg belemenni a vízbe),
észrevették a fiúk a kukoricást, amit nem hagyhattunk ki.
Csepegő esőben sétáltunk vissza a kocsinkhoz. Egy élmény volt!

2016. június 19., vasárnap

Kendeszáj

Ha már nincs a 'mi' Duna partunkon hekkes, sütöttem itthon.
Kint eszünk a teraszon, Vinci a nagy halas meg sem kóstolja-marad a lazacnál, a köretből(sült krumpli)háromszor is kér(mellé a majonézt imádja).
Kendének is vágok fel a hekkből.
Szerintem még soha nem ettek hekket vagy legalábbis nem emlékszem rá.
Kende: Anya, és a hecket nem szeretem!(meg sem kóstolja)és undorító a csontváza. Csak a prézlijét eszem meg!

Másnap mákos gubát csináltam. Eddig bármikor jöhetett mákos tészta/mákos guba.
Kende abból sem kér és kioktat: Ne mond, hogy mákos guba van, mert az csak egyszerű kifli mákkal!
(majdnem igaza is van)

Új szokása, hogy bevizezi a haját, fésüli(nem tüsinek, hanem 'lenyalva').Illegeti magát a nagy tükörben.
Mit csinálsz?
Belövőm a séróm!(Itt tartunk, pedig most született és már a mellemig ér...)
Ó!
Kendus, tetszik valaki?
Igen, te Anya!

2016. június 18., szombat

Vizes játszótér a Duna parton

Új vizes játszóteret nyitottak a Duna parton. Igényes, szép, tiszta. A Duna partnak ez a része rendezett, a Boráros felé tele van háztartási hulladékkal, lommal, nagyon elhanyagolt.

Még ovi idő alatt-nem sokkal a nyitás után-elmentünk megnézni. 16-ra értünk oda, belépés után a biztonsági őr azzal fogadott, hogy az ő munkaideje lejárt és zárja a játszóteret!16-kor?!Akkor ezt nem gyerekeknek tervezték!Később több szülő felháborodott ezen és mára 20-ig tolták ki a nyitvatartási időt(gondolom a téli időszakban majd ez változni fog)

Az utca felé, oldalt zárt a játszótér, a Duna felé nyitott(vakmerő gyerekeket egy percre sem lehet szem elől téveszteni)Szerencsére izgága Vincit teljes mértékben lekötötte a 'vizezés', 'sarazás' és meg sem fordult a fejében, hogy megnézze a kajakosokat..

Hirtelen ötlettől vezérelve mentünk ide, nem volt nálunk egy árva homokozó lapát sem, Kendus ezt sérelmezte is. Vinci gyorsan feltalálta magát, amelyik vödör/lapát/ásó/szita gazdátlanul hevert a homok közepén felkapta és játszott vele. Egyszer jött oda egy kislány, hogy adja vissza a játékát, Vinci erre morgott egyet és továbbállt, nekem kellett közbe lépnem.
Van egy nagy hajó, amibe be lehet mászni, kormányozni, magason kikukucskálni. Itt is úgy érezte, hogy övé a világmindenség és attól a fránya kormánytól nehezen lehetett elhívni, pedig mellette már sorakoztak a többiek.
Kendus durcázott
egy darabig, aztán ásott egy gödröt, amibe az öccse hordta neki a vizet és várat épített. Az egésznek olyan Balaton parti hangulata van.
Érdemes váltás ruhát vinni, mert a gyerekek nyakig sarasak lesznek(az legalább volt nálam)

Van egy olyan játék, ami a műugrók deszkájához hasonlít. Nem magas, be lehet ugrani a homokba, egyensúlyozni kell a deszkán. Emellett van csúszkahinta, aminek az a különlegessége, hogy pont a tócsa felett áll meg:)
Vinci sokat hintázott.
Több helyről folyik a víz, a gyerekek kisebb patakokat csináltak.
A domb tetején két nagy csúszda van, abban is folyik a víz és az egyik sárba érkezik.
A nyugisabb gyerekek szüleinek padok is vannak, lehet takarót vinni és a gyepen leheveredni, bambulni a Dunát.

Szuper hely, jó lenne ha a közelben lenne egy hamburgeres/lángosozó/hekkes:)


2016. június 17., péntek

Korai fejlesztés-Játszóház

Kedden korai fejlesztés keretében játszóházban voltunk. A játszóházat a beszédfogyatékos ovi-ahová járunk logopédiára-udvarán tartották a fejlesztők, pszichológus, óvónők, logopédus, gyógypedagógus, az egész vezetője is ott volt, minden gyerekre jutott az anyukáján kívül egy szakember.
Elkísért minket Kendus is(utána robbant le), nem is volt más választása, mert Zoli Németországban volt.
Két épület(az egyikben iskola és kollégium van) között tartották a játszóházat-a másikban(a fejlesztés és az ovik vannak).

Az elején egy Ringatóhoz hasonló énekelgető rész volt. Kendus kiült a padra, vitte a fociskártyáit és azokkal kötötte le magát, egészen addig, amíg az egyik fejlesztő be nem hívta a körbe. Ő lett a kecske a játékban, az "én elmentem a vásárba fél pénzzel"kezdetű dalt játszottuk el, amikor rá került a sor a mek-mek helyett mondott ő be-be, me-me és hasonlókat.
A végén altatót dúdoltunk, a gyerekek a kézfejükre rajzoltak egy babát(Vinci kész tetoválást pingált magára).
Kendusnak felcsillant a szeme, amikor meglátta a homok-víz asztalt, onnan kellett halakat kihorgászni, kipróbálta a tekét, motorozást, szivacskockákból az építést és a rajzolást is. Nem unatkozott-pedig az elején többször hangoztatta, hogy milyen kevés a játék és milyen uncsi lesz ott neki-aztán jól feltalálta magát.
Vinci papírból készített fagyikat, kb. 4 darab után mondtam azt, hogy hagyjunk másoknak is. Ragasztást-vágást-illesztést imádja!Az sem utolsó, hogy fagyikat gyártott!

Sasszemű gyerekeim-más gyerek nem tüsténkedett a közelébe- észrevették a 'büfé asztalt', Kendus még a XIXO jeges teákra is rácsapott, mondta az egyik ott dolgozónak, hogy ő hoz olyat haza az Apukájának is, mert ő nagyon szereti!Gondoskodó nagyfiú!Más szituációban is jellemző ez rá!
Vincinek mindig az kell, ami a másiknál van, megpróbált egy nagybicóra felülni-amivel Kende körözött-végül feladta. A lényeg, hogy elvette a másiktól, ő meg elsőre átadta neki.

Szuper, hogy a fejlesztésen, kutyaterápián kívül a gyerekeknek speciális játszóházat is tartanak, havi rendszerességgel a lelkes, elhivatott szakemberek.

2016. június 15., szerda

Make'n'break

Újratervezésben nagyon jók vagyunk.
Előző napon/héten/hónapban az elvégzendő feladatok/programok/események bekerülnek a közös családi naptárunkba. Ezeket az utóbbi időben felülírja az időjárás, betegség, rengeteg tennivaló.
Június közepe van, talán eddig két nap volt, amikor a fiúk medencézhettek, vízipisztolyoztak, trikóban kint lehettek az udvaron. Folyamatosan esik, sarazás megy a fürdőzés helyett.
A legtöbbet használt ruhadarab az esőoverál(talán nem ez a neve, az egész testet beborítja)és a gumicsizma.
Ma hivatalosak vagyunk ballagásra, Zoli elment Vinivel, Kendus az ágyat nyomja. Megnézte őt a doki(a mi dokinénink ma kezdte a külföldi nyaralását), hányt, hasmenése van és magas láza. Abban maradtunk, ha estig nem változik a helyzet, akkor ismét jelentkezem(cél a kórház elkerülése és persze a gyógyulás.
Az elesettek táborát egy délelőtt erejéig én is erősítettem. Zoli külföldön lerobbant, minden napban van kihívás, megoldandó feladat.

A fiúk imádják az építőkockákat(lehet az egyszerű, színes kocka jenga)leköti őket.
E. néni, Kende leendő óvónénije tartott a juniálison 'okosító' foglakozást. Ott próbálta ki először, tetszett neki(nekem is)és rendeltem egyet.

Egyedül(is) lehet játszani. A játék tartalmaz kártyákat(három nehézségi fokú), dobókockát és kockákat. A gyereknek a kártyán látható ábrát kell felépíteni( nincs hozzá homokóra, pedig jó lenne:)
Dobókockát akkor vetjük be, ha többen veszünk részt a játékban.  A dobókockán 1-3 ig vannak számok, aki 1-est dob, az a legkönnyebb kártya közül választhat.
Ravensburger család tagja a Make'n'break.
Kb. 5 perc alatt lehet egy feladatot megoldani, 4 éves kortól javasolt.


2016. június 13., hétfő

Nyári bakancslista

Írtunk a fiúkkal egy nyári bakancslistát,
Kende diktálta, Vinci mutatta, hogy mit szeretnének ők 2016 nyári szünetében.
A papír kikerült az ajtóra, menet közben lehetőség van még bővíteni:)
Nem kell nagy dolgokra gondolni, Vinci kérte, hogy fagyizunk, együnk sütit cukrászdában vagy hintázzunk. Kendus hajózni szeretne, erdőbe kirándulni, moziba menni.
Vinci teljesen rákapott a hintázásra
, nagy hintapárti vagyok, ennek nagyon örülök. Bent csepphintánk van-teljes kihasználtságban, ha nyűgös, ha beteg, ha relaxálni szeretne, akkor beleül, el is alszik benne:)
Kint hintaágyunk van, szeret benne pihenni, mesét hallgatni. Játszótéren ha ráül, akkor nehéz őt onnan kirobbantani.
Kendus moziban a Szenilla nyomában című mesét nézné meg(Némó nyomában 2)
Mondja: Adják a Szenilla nyomában mesét 3D-ben is.
Én: Tényleg?És az mit jelent?
Kende: Fel kell vennünk a szemüveget?
Én: De miért?
Kende: Hogy ne vakuljunk meg a moziban!

2016. június 12., vasárnap

Karate évzáró

Vége van az évnek a karatén is.
 A szünetben András bácsi szervez egy tábort, az oviban lesznek nagyrészt, kétszer mennek lovagolni(András bácsi lovagoltat is) 8-16-ig tart. Ez lesz Kendus élete első tábora. Ismeri a többi gyereket, környezetet. Szerintem megszínesíti a nyári vakációt. Egyébként horror áruk van a nyári táboroknak.
Az utolsó óra rövidített volt, a szülők leültek a padra és figyelték, csodálták a csemetéiket.
Az edzések vége elég kiszámíthatatlan, gyakran pótolnak vagy később jutnak be a tornaterembe. Általában a vége előtt 15 perccel már ott szoktam lenni, ilyenkor beülhetek, ha Vinci velem van, akkor neki külön öröm, hogy ő is részese a foglalkozásnak.
Ott nagyon szabálykövető. Kiscsoportban még nem ajánlják az óvónők a külön foglalkozást- először szokja meg a kis 3 éves, hogy ovis lett, úgy látom, hogy Vincinek kifejezetten jót tesz a mozgásos foglalkozás.
Úgy vettem észre, hogy figyelemzavaros, a karate segít ennek fejlesztésében is. Előnye még, hogy férfi tartja.
Egy-két feladatnál Kendus meghátrált: pl: zsámolyról ledőlni a szivacsra, egyensúlyozni fagerendán(megcsinálta, de többször leesett róla)
Érződött a levegőben az év vége,
már nem volt annyira lelkes Kendus, mint az év nagy részében.

2016. június 11., szombat

Fogtündér

Kendusnak egészséges, szép tejfogai vannak. Még mind a helyén, az oviban volt olyan csoporttársa, akinek kiesett vagy mozgott.
Hazafele jövet kérdezi: Ha kiesik a fogam és beteszem a párnám alá, akkor hogy látja azt a fogtündér?Honnan tudja a fogtündér, hogy melyik legót szeretném?

Hisz még a csodákban és ez így van jól!

Most olvassuk a Berci foga mozog(Berci sorozat része)füzetet.
Már most kijelentette, hogy ő almába fogja az első fogát elveszíteni.

2016. június 10., péntek

Napi öröm

2,5 órát aludt Vinci ebéd után,
 Vidáman, jókedvűen ébredt. Este minden hiszti nélkül aludt el.
Mi, zokniban alvó család vagyunk:) Vinci kivétel, ő csupasz lábbal bújik ágyba, a szobatisztaság egyik jele, hogy pucérra vetkőzik(a logopédustól tudom, Kendénél nem volt ilyen. Zavarja a pelus már és az alsógatya is, emiatt kemény harcaink vannak!

Amíg a  kis fürtösöm aludt, megpucoltam 5 kg ribizlit és lekvárt főztem belőle.

2016. június 9., csütörtök

Fekete-fehér

Délelőtt felhívott az óvónő(a kettő közül az, amelyik Kende szerint nem kedves a gyerekekkel).
Privát számon hív, azt hiszem Zoli az,úgy is szólok bele.
Lényegtelen dolog miatt hívott: holnap délután a juniálison, ismét elbúcsúznak a középsősök a ballagó gyerekektől(egyszer már megtették a ballagás/évzáróm, de több 'puncsos'szülő csemetéje megy suliba)
Arra kér az óvónő, hogy holnap fekete nadrág-fehér ingben legyen Kendus. Biztos feltűnt neki, hogy az évzárón kockás ingben és sötétkék lenvászon rövidnadrágban szerepelt(közel 30 fok volt)
Van egy hosszú, fekete nadrágunk(ami bélelt), az évzáróra vettem a sötétkék(egyébként csinos, elegáns)lenvászon nadrágot. Hosszú ujjú fehér ingünk van, rövid nincs.
Nem ballagó diák, nem iskoláról van szó és különben is kb. 10 percről van szó. Szerintem a fekete nadrág(az az élre vasalt féle)és a fehér inge helyett is tud egy fiú alkalomhoz illően felöltözni. Bezzeg a lányok!Nekik nincs ilyen előírás!
Sokan azt gondolják, hogy a lányokat könnyebb öltöztetni(nincs tapasztalatom), de fiúknak is lehet venni szép ruhákat!
Még jó, hogy ma szólt, holnapra kell az ünnepi öltözék. Nincs időm/lehetőségem ma/holnap a közeli bevásárlóközpontba gyerek nélkül elmenni(Vincivel meg sem próbálom, egy-egy boltba elmegyek vele, de plázába nem)és üzletekbe járkálni ruha után.
Marad a hosszú fehér ing és a rövid nadrág, hozzá Kende hosszabb szárú zoknit vesz, ő ragaszkodik ehhez, utálja a titokzoknit. Mondták már, lehet, hogy informatikus lesz(ők öltöznek hasonlóan:)
Remélem annyira nem fog kilógni a többiek közül. Ha kilóg is, akkor is ő a legszebb!

2016. június 7., kedd

Leszokott

Idén Vinci leszokott a cumiról, babakocsiban alvásról, nagyjából a pelusról is(alvásnál éjjelre van, ma napközben nem volt, nem történt 'baleset', ellenben délután a játszótéren bekakilt:(.
Jó úton haladunk az ovihoz.
A hisztiről, a verekedésről, követelőzésről még nem szokott le, remélem hamarosan az is eljön.
Babakocsit Zoli bezsákolta, felkerült a padlásra. Kísértésbe sem tudok esni: ha nem alszik el mese, simogatás után sem, akkor nem tudom kivinni az udvarra aludni. A babakocsi akkor is segítség volt, amikor hazafelé elaludt az autóban. Nincs árnyék az udvaron, nem megoldás, hogy hagyom őt a kocsiban tovább aludni(szabálytalanul ülésmagasítóban utazik, ami a bátyjáé elvileg)
Ma is elaludt logopédia után, beszaladtam felállítottam neki a széles horgászágyat és szunyált még kb. 30 percet(ami kevés)
Tegnap az ő szülői értekezletén voltam, szívbemarkoló, hogy ez az idő is eljött...pedig tényleg most született!Óvónéni alapján választottunk csoportot a beiratkozáskor, majd kb. 2 hét után mondták, hogy aki miatt választottuk a pillangó csoportot, más kerületbe megy óvodavezetőnek. Helyette pályakezdő jön, aki nagyon lelkes, de nincs tapasztalata. A lelkesedés, elhivatottság nálam többet ér, mint a tapasztalat. Majd meglátjuk.

2016. június 6., hétfő

Pöttöm kert a Budapest Parkban

Közel lakunk a Budapest Parkhoz, mégis most jártunk itt először. Vasárnap 9-15-ig a gyerekeké a park, ingyenes program, megéri elmenni. A terület jól belátható, körbekerített(állandóan mozgásban lévő gyerekeknek pont ideális a park mérete), tetszett, hogy végig fa burkolat van(nem homok, por, fű)
OBI-nál parkoltunk, sajnos jún. 15 után fizetősé teszik. A fiúk sokáig vakarásztak(gyorsabban összekapom magam, mint ők, állandóan noszogatni kell őket), nem értünk oda kapunyitásra, mégis sok mindent ki tudtunk próbálni. Szeretünk kezdésre menni, utána jön a tömeg, sorban állás, stb. Vincinél 11 óra még mindig holtpont, nyáron ezt kell kitolni 12-re legalább.

Először egy old timer tűzoltóhoz mentünk,
ott slaggal kellett labdákat lelocsolni bóják tetejéről. Minden, ami 'vízeskedés'Vininek bejön. Itthon figyelmeztetni kell, hogy ne nyissa meg a kerti csapot. Általában a járműparkját tisztogatja.
Vinci beült a kormány mögé is,
Kende inkább a Playmobil részleghez ment.
Azt hitte lehet építeni, játszani lehetett több figurával, egy nagyobb méretű várat is kihoztak. Kende szereti az újságokat(ebben rám van), elég vaskos Playmobil katalógust cipeltünk innen, rögtön kettőt vettünk el, a viták elkerülése véget.

Vinci életében először egyedül(Kendus mögött már ült)lovagolt
, vagyis ült a lovon, ami szegény ment körbe-körbe.
Ha tudom, hogy hoznak ki lovakat(3 jószágot hoztak), akkor viszünk ki nekik répát-almát. Vinci imádja az állatokat etetni. Mielőtt ráültettük megkérdeztük, hogy mehetünk-e a gyerek mellett(Vincire jellemző, hogy hirtelen cselekszik), végül Vini kérte, hogy menjünk messzebb. Ügyes volt, kapaszkodott!Azt éreztem nála is, mint Kendénél: felül a lóra és fülig ér a szája.
Szeretném, ha járna terápiás lovaglásra ő is, már beszéltem a gyógypedagógussal, október körül kezdheti(ha beszokott az oviba)

Kendus festett fülpiszkálóval,
mindig ámulok azon, hogy milyen jó színeket párosít össze, konkrét elképzelése nem volt arról, hogy mit fest, csak pöttyözött, karikázott, belemerült az alkotásba. Sajnos egy következő 'állomásnál'letettem a földre , már csak a Soroksári úton jutott eszembe, hogy ott maradt.
A fiúk Zoli segítségével készítettek csúzlit!
Lehetett nemezelni, logikai játékozni, koncertet hallgatni, jógázni, só-liszt gyurmázni
. Vinci leült a Gipszkorszak Játszóházhoz, kiválasztotta a legnagyobb formát, amiért fizetni kellett. Meggyőztem, hogy a konyhájába a formás, színes muffin jobban mutatna.

Mizo támogatta a rendezvényt, náluk tejtermékeket kaptak azok a gyerekek, akik végigcsinálták a pályát, valahogy a fiúknak nem volt annyira vonzó, mint a KFC- konténere:) Vinci egyébként is felnőne vajas pirítóson, hamburgeren,sült krumplin és fagyin.
Hiába vittem tízóraira házi sajtos pogit a KFC-s krumplival nem tudtam versenyezni.

2016. június 4., szombat

Juniális a régi/új oviban

Juniálison voltunk ma Kende régi ovijában, aminek szeptembertől ismét a tagja lesz és Vinci is oda fog járni.
Damiék elővételben megvették nekünk a családi jegyet, örültem, hogy Zoli itthon van és el tud velünk jönni. Két gyerek két felé szalad, Kendus már 'nagy'nem kell mindig a nyomában lenni, de szeretem ha a látómezőmben van. A szülők és a gyerekek nagy többségét ismerjük innen-onnan.
Az időjárással is szerencsénk volt, ahogy hazaértünk, betettük a lábunkat a házba jött a zuhi.

Már a bejáratnál összefutottunk Vini egyik leendő óvónénijével, mosolyogva fogadta őt, szerintem Vinci nem emlékszik rá(egyszer találkoztak), Kendus egykori csoportja(ami feloszlott)nagyon összetartó, az egykori csoportból két gyerkőc nem jött el. Nagyjából egyidős gyerekekből állt a kacsa csoport, a vegyes csoport nekem több okból nem tetszik(pl. a nagyok az empátián kívül nem tanulnak a kicsiktől, az óvónő nem tud egyszerre egy 3 évessel és egy 7 évessel is érdemben foglalkozni, szerintem)

Az egész juniális olyan volt, mint egy jól megszervezett gyereknap. Minden igényt kielégített.
Az udvar mindkét végében két-két ugrálóvár(ezekért külön nem kellett fizetni, benne volt a belépő árában)az egyik a kisebbekre fókuszált(maga a vár kisebb volt). A fiúk imádták!
Bukfenceztek, vetődtek, marháskodtak, ugráltak benne. Én abban elfáradtam, hogy néztem őket.
Kendusnak leginkább a horgászás jött be!Itt leragadt, nehezen lehetett elhívni a medence széléről. Reggel beszélgettünk a tavalyi rendezvényről és neki egyből a horgászat ugrott be, ez az ami megmaradt a buksijában. Természetesen ezért sem kellett fizetni. Az egyik medencét megtöltötték vízzel, kisebb nagyobb műanyag/fa halakat dobtak bele és azt kellett egy pecabottal kihorgászni. Nehéz volt, nekem alig ment, erősen koncentrálni kellett.
Minden kifogott hal visszakerült a medencébe, utána két dobozból lehetett ajándékot választani.
Kendus kb. 15 Auchan-s korongot választott(Angry Birds, Spongya Bob van rajtuk), apróság, neki óriási örömöt szerzett. Minden horgászat után egy ajándék járt.
Vininek Zoli segített, ő kinderfigurát választott. Sok 'kacattal'lettünk gazdagabbak, mondtam, hogy jövőre visszavisszük tombola felajánlásnak:)

Kipróbálták a célbadobást, készítettek forgót,
fociztak.
Kende leendő óvónénijének bemutatkozott, E. néninél 'okosító'játékokat lehetett kipróbálni. A fiúk leültek egy építőjátékhoz(sajnos a nevére nem emlékszem), a lényege az volt, hogy időre a kártyán szereplő kockavárat fel kellett építeni(színre, alakzatra is figyelni kellett)

Nagyon büszke voltam Vinire, mert nem pisilt be!Egyedül ment az ovis wc-re. Valamiért vonzó neki a kis budi, a logopédián sem hagyhatjuk ki, hogy ne menjünk el a gyerek wc-hez. Nagyobb táskával járok, kell a váltás ruhának hely.

Vinci lelkesen tapsolt a néptáncosoknak. A színpadon folyamatos műsor ment: karate, komolyzenei bemutató, akrobatika, birkózás,
mesejáték, tánc. Az arcfestés nem érdekelte őket(Vinci egyébként sem szereti, ha az arcához nyúlnak, Kende szerint 'dedós', pedig tavaly még tombolt nála a Pókember láz), a tetoválós részleget is elkerülték.
Állatsimogató részt is kialakítottak: a nyuszikon, csibéken kívül egy kígyót is hoztak!
Megkóstoltuk a büfé kínálatát is: sajtos-tejfölös lángost, kávét, sütit, üdítőt. Persze vittem magammal pogit, müzlit, almalét-az is elfogyott.


Nem hagytuk ki a tombolát sem. Egy kivételével mind nyerő volt, sőt a fődíjat is mi hoztuk el!
Nyertünk mesekönyvet, matricákat, sárkányt, kozmetikai szereket a fődíj pedig a Közlekedési Múzeumba egy családi belépő volt!Amikor kimondták a számunkat az öröm mellett hangosan megfogalmaztam, hogy "azt a múzeumot bezárták!"Végül kiderült, hogy a Műszaki Tanulmánytárra szól a belépő:)
Kende egyedül nem mert felmenni a színpadra a díjakért, olyan kis félénk.

Sokat szaladgáltunk, Zoli 10.30 után hazajött Vinivel ebédelni, aludni, Kendussall mi zárásig maradtunk!Hab a tortán, hogy 9-kor volt kapunyitás, ami nekünk sokkal ideálisabb, mint a 10 óra.