Összes oldalmegjelenítés

2014. szeptember 29., hétfő

14 hónapos Vince

Már 14 hónapos a kisebbik fiam, nem lehet vele betelni, cukipofa!22-es cipőt hord, 86/92-es ruhákat, méretei alapján nem egy tipikus 14 hónaposnak felel meg.

Nagyon huncut, tudja már, hogy mikor csinál olyat, amiért nem dicsérjük meg, hanem rászólunk. Eddig elsírta magát, ha valamit nem kapott meg vagy valamit nem engedtünk, amit szeretett volna, most már a szemünkbe röhög!(Mi lesz itt később???)Ezután elszáll a haragom.
Nem engedem neki pl: ,hogy a wc-be nyúljon(nem is értem miért tetszik ez neki, anno Kendusnál is központi hely volt a budi, ott aztán képes 10 percig is elbabrálni a piszoár csapjával vagy a wc szűkítővel)

Ha elég neki az étel, akkor fogja a maradékot kacag egyet és leszórja a földre(nyilván a hangyákra gondol)Jó kis porszívóm van, minden étkezés után előveszem(vagy el sem rakom)
Apró falatkákat egyedül eszi, inni egyedül iszik még cumisüvegből(ha nem kéri, akkor sem teszi le, hanem kifröcsköli a tartalmát), kanalazással próbálkozunk. Az ételt előszeretettel keni szét a fürtös haján. 2-3 naponta reggeli után hajmosás van.
Szerencsére jóétvágyú, nincs vele gondom. mindent megeszik, kivéve a zöld ételeket(kelbimbó, saláta, brokkoli, zöldborsó, petrezselyem)már mondja, hogy hama-hama(ez nála annyit jelent, hogy éhes vagyok).
Különleges, reform ételeket is gyakran készítek, azt is eszi: múlt héten sült zöldségek(sárgarépa, karfiol,gomba, paprika, paradicsom) voltak tofuval, meg sem rágta azzal a 2 fogával, csak úgy csúsztak le neki a falatok, nyelte,mint kacsa a nokedlit. Favorit még mindig a hal, főleg a füstölt lazac(tudja,mi a jó)
Mindent rág, szájba vesz. Kb. 5 hónapos kora óta mondom, hogy fogzik, ahhoz képest 2 alsó foggal rendelkezik.(Ebben is rám hasonlít, nekem még van tejfogam)

Legújabb tudománya: felmászik Kende autós ágyára és fejjel próbál lejönni. Már esett, volt sírás, kb. 2 perc múlva ismét felmászott. Volt, hogy a radiátorba koccant a buksija, kicsit pityergett,de újból visszament.
Tesójától látta a hűtőmágnes pakolást, imádja!Szoktak rajta vitázni, de Kendus okos és enged.

Mozgása: tárgyakba kapaszkodva lépeget, főleg ismerős környezetben. Így is mindent elér, amit akar.

A babakocsit kezdjük hanyagolni, nem akar benne ücsörögni, helyette a triciklit használjuk. Ha nem alszik éjszaka, akkor behozzuk az előszobába és általában ringatva visszaalszik. A kimerültség jele nála az izzadás, halántéknál erősen verejtékezik(ilyet még babánál nem láttam)Ha alszik, akkor nyugodt kiegyensúlyozott, ha nem ,akkor türelmetlen, ordít 1000 decibellel.
Még most sem állíthatom, hogy kiforrott napirendünk van, de próbálom betartani az evés-alvás idejét.
Autóban utazni továbbra sem szeret.

Szereti a könyveket, papírlapos könyveket óvatosan lapozgat. A meséket türelmesen, érdeklődve végighallgatja, zenére jár a popsija, édes, nem csak zeneszámra, hanem ritmusos versre is beindul. Járunk Ringatóra/Kerekítőre(mikor melyikhez van kedvem)és Mini Manó tornára. Ezektől jól kifárad és borítékolható az alvás.
Csepphintát, libikókát, alagutat mindennap elővesszük.

Mondja, hogy Ajaja(ez lennék én), Apa, Baba.
Esti program a peluscsata(kisebbet üt, mint a párna)és akkorákat kacag, hogy csak, na!

2014. szeptember 28., vasárnap

Madárhét

Kendus szeptembertől középső csoportos lett.
Tavaly jelprojektben(így hívták az óvónők)dolgoztak. Ez annyit jelent, hogy minden gyerek jelével foglalkoztak egy teljes héten át. Vagyis az én fiamnak autó a jele, akkor autós mondókát tanultak, autót rajzoltak, autós játékkal játszottak(autós memória kártyával kártyáztak), autós mesét hallgattak. Vagyis minden az autóról szólt.Év elején az első szülőin ismertették velünk ezt, szeptemberben felosztották a jeleket, mi április környékén kerültünk sorra, akkor már Kendus nem betegeskedett.
Amikor a mi hetünk volt, akkor várták(másnál is)a szőlői ötleteket, javaslatokat. Itthonról lehetett bevinni autós játékot és bármit, ami Kendussal függ össze, csak rá jellemző. A blogot 6-8 havonta beköttettem,egy ovis előtti időszakról szólót vitt be+aranyköpéseit is külön írom egy szép füzetbe, azt is bevitte, de a kedvenc játékait is.

Idén nem jelprojektben dolgoznak, hanem bizonyos tematikák szerint. A múlt hét például a madárhét volt. Minden a madarakról szólt. Ismertebb fajtákról tanultak játékosan. Ma délután a Duna parton sétáltunk, Kendus teljes extázisba került, amikor látott felszállni egy madarat vagy amikor madártollat találtunk.
Egyébként a faliújságra kiírják, hogy az adott időszakban mit várnak a szülőktől, mire gyűjtenek. Madárhétre vittünk madártollakat(amit mi is kaptunk a tavalyi Ludas Matyi jelmezhez Edina barátnőmtől),hangoskönyvet, amin versek vannak(Cinege cipője), Nagy Natália: Delfint keressünk c cd-n is vannak madaras versek, NG-ből képeket(nem vágtam, mert gyűjtöm, csak bevitte Kendus).
Nagyon jó a szülői közösség(szülők újítottuk fel a csoportszobát), 4-5 gyerek kivételével mindenki vitt valamit. az egyik csoporttárs bevitte a papagáját.
Ovi után gyakran bandázunk a közeli játszótéren, kb. 15-20-an!

Az ovi környékén voltak kirándulni, madárlesen.
Kendus azt mondja, hogy nem sok madarat láttak(csak galambot)
Origamiból készítettek madárcsőrt, só-liszt gyurmából madarat,


madaras verset tanultak.
Új játékot játszottak, madárhangon kellett válaszolgatniuk.Ez nagyon bejött a fiamnak.




Pénteken sütöttek(ez már nem kapcsolódott a madarakhoz), diós kevert sütit. Ezt is élvezte, itthon is sütögetünk együtt. Szeret a konyhában segíteni, szívesebben jön és kavar, önt, méricskél, mint a ruháit/játékait pakolja össze.(Az oviban be kell vetniük az ágyat, ő mondta az óvónéninek, hogy nem csinálja, mert itthon is én szoktam)A ruhahajtogatást is próbálom neki tanítani, de nem köti le:)

Jövőhéten az ősz lesz terítéken. Az egyik legjobb dolog az őszben a lehullott falevél.

2014. szeptember 25., csütörtök

Névnapos

Mióta Ő van, azóta kiemelt fontosságú esemény lett nálunk a névnap!Úgy gondolom, hogy különlegesen szép, ritka neve van, ami illik hozzá!Ismeretlenek gyakran megjegyzik, hogy milyen szép neve van én meg csak bólogatok, olyan szép a neve, mint, amilyen a viselője!
Múlt hét szombaton szűk családi körben, Roni szülinapjával együtt megköszöntöttük.
Kérése volt többek között, hogy a Tescós hűtőmágneseinek számát bővítse, több ugyanolyan darabja van.
Miráéktól elcsaklizott kettőt, barátok tudják, hogy gyűjti és kapott párat. Albumunk nincs, csak a hűtőre tapasztjuk, ott alakzatokat rak ki belőle(kreatív), vagy színek, sportok szerint rendezgeti.
Tegnap még ovi előtt begyúrtam a mazsolás keksze tésztáját, vele együtt sütöttük, formáztuk ki. (Magába a mazsolát is szereti, tesója is)Nem várta meg, amíg kihűl, forrón benyomott vagy 5 kekszet és reggelire is azt ette.
Oviban énekeltek neki a csoporttársak.
Ha újságoshoz megyünk, akkor megnézi a Pókemberes, Verdás, Repcsis gagyi képregényeket, matricás füzeteket, de eddig soha nem vettem neki.
Ócskák és drágák.
Névnapja alkalmából kapott egy Pókemberes újságot, amihez ajándékként egy pisztoly volt mellékelve. Leírhatatlan volt az öröme!!Vigyázz rá, Vinci elől  jól elrakta. Olvastam belőle neki, hát a sztori is olyan semmitmondó bugyutaság.
Mondja, hogy ő Pókember és a csoportban Bence és Csabi is azok, ők a legyőzhetetlenek!

2014. szeptember 24., szerda

Vasárnap délelőtti tánc

Annyira jó, hogy már Vinci is jön velünk olyan helyekre,mint pl, a táncház.
Minden hónapban egyszer van a Csiliben táncház, a talpalávalót a Téka együttes húzza. Van közben tánctanítás, mese, hangszerek ismertetése és zene, zene, zene.
Mi, szülők is beállunk a körbe és figyeljük(én ügyetlenkedem)és próbálom követni a tánctanár lépéseit, kéréseit. Néha azért sikerül jobb lábat emelni a bal helyett vagy előre menni és dobbantani nem pedig rogyasztani.Így kívülről nézve, elég vicces látvány lehetek, Kendusnál gyakran fáziskésés van, de olyan lelkesen csinálja, hogy öröm nézni.
Kendus teljesen önállóan öltözik és választja ki a ruháit, nem hagyja magát befolyásolni, ezért szerintem nem az alkalomhoz illő kollekcióban ment(Nike, focis felsőrész, de nem is ez a lényeg)
Balra Sári, jobbján Larissa(ovis társ)

Amin csodálkozom az az, hogy max. 10-en vagyunk(300ft a belépő, tehát nem az ára miatt és nem hiszem, hogy a vasárnap délelőtti időpont helyett más időpont ideálisabb lenne), talán nincs rá igény?
Kb. 2,5 éves volt Kendus, amikor jártunk néptáncra, ott sokan voltak. Vagy zavarja a szülőket, hogy be kell állni a körbe táncolni?Semmi sem kötelező, de a gyerek szívesebben csárdásozik, ha Anya vagy Apa fogja a kezét.(Nálunk Zoli kategorikusan kijelentette, hogy ő bizony nem vesz részt ebben, csak szemlélődik, legalább volt, aki futott Vini után)Vince hol a kör közepén ült, hol székekbe kapaszkodva járt, a végére jól elfáradt, hol táncolt velem(másnapra leesett a tantusz, miért van nekem a karomba izomlázam)


Az együttes vezetője olyan régivágású pali, látni rajta, hogy bölcsész:)
Bemutatta nekünk(és megszólaltatta) a kobozt, a tekerőlantot, brácsát, hegedűt, furulyát, gitárt. A gyerekek szájtátva figyelték és hallgatták.Okosodtak. Minden hangszeren rajta volt a magyar szalag.
Tanultunk egy új népdalt is, de tánc közben együtt énekeltünk az énekesnővel.
Az összejövetel végén hallottunk egy mesét a boldogság titkáról(fejből mondott mese volt, sok improvizációval), megkérdezte a gyerekeket, ha lehetne választaniuk két zsák közül, akkor azt a zsákot választanák, amiben arany van vagy, amiben a boldogság titka. A gyerekek egyöntetűen a zsák aranyat választották.
Ott volt egy régi ismerős is(Manó tornáról ismerjük Sárit és a Mamáját), hát Sárit teljesen megbabonázta Kendus. Csak fogta a kezét és nézte és nézte, odabújt hozzá!Kapott Kendus tőle csokit is. Csak lestem.

2014. szeptember 22., hétfő

Roni szülinap, Kende névnap

Roni kerek szülinapját ünnepeltük szombaton, 20 éves lett a húgom.(Rohan az idő...)
Kendus kétségbeesett, hogy ő mit fog Roninak ajándékozni, hiszen nekünk egy szem barbink sincs, de sajnos pónink sincs.  Úgy gondolta, hogy autót  nem adhat neki, a lányok(szerinte) annak nem örülnek. Annyira jószívű a drágám(tényleg tiszta Apja), hogy mindenkinek(ovistárs, ismerős, barát, szomszéd) ajándékot csomagol/visz. Ajándékozás az egyik szeretetnyelve.
Hogy mentsem a menthetőt, festettünk pár képet és a családi fényképalbumból a legfrissebb fotókkal gazdagítottuk.
Természetesen kapott tortát is. Az ünnepelt ragaszkodott a barátunk(aritorta.blogspot.com)lúdláb tortájához(tavaly is azt kért), akkor is az utolsó morzsáig mind elfogyott.
A vendégeknek készítettem gyümölcssalit,  mellé bolti finomságok közül lehetett még választani(Aldis gyümölcsös, csoki puszedli-nálunk mindent visz, Zoli Németországból hozott különleges nasikat)Édesszájú családunknak egyáltalán nem hiányzott a sós íz.

Kende névnapja csütörtökön lesz,de mindig együtt tartjuk Roni szülinapjával.
Ajándékát illetően több elképzelésem is volt(határt csak a pénztárcám szab).
Csiliben múlt héten volt börze és szembejött velem egy 76 darabos házépítő készlet(nagyon hasonlít a legóhoz/duplóhoz, de nem az), a 76 darabban vannak figurák is. Hibátlan a játék, telitalálat volt.
Ma ovi után is házat építettünk, legalább három félét, nem maradnak meg sokáig, mert Vinci hurrikán letarolja őket.
Nem tartom magam jó kézügyességűnek, pl. varrni  nem tudok(kudarcaim után feladtam),  azonban szívesen olvasom kreatív anyák blogját. Egyik kedvencem: kiflieslevendula.blogspot.com
A csajszi eszméletlenül jó dolgokat hoz létre. Időnként előfordul, hogy megnézem/elolvasom és rádöbbenek, hogy pofon egyszerű,(mégis mutatós) amit csinál.
Tőle jött az ötlet, hogy kartondobozból Thomast készítek Kendusnak.
Már a második lépésnél kifogott rajtam Thomas, de nem adtam fel, végül elkészült.
Kicsit nyomi lett,(Krisz szerint felismerhető) de szerethető és Kendusnak nagyon tetszik, dominót pakol bele(a teteje nyitott lett)

Gyönyörűen sütött a nap szombaton. Miután degeszre ette magát mindenki, kimentünk az udvarra. A gyerekek(Lili és Kende)beültek a Matizba és szerepjátékoztak benne, mire nem jó a kisautó?:)Hol az egyik, hol a másik volt a sofőr. Addig Öcsi rótta  bicajjal a köröket Vinivel(mondták, hogy mennyire nehéz lehet két gyerekkel bicózni(mondták, de nem próbálták ki, egy is elég volt nekik)
A fészerből előkerült a fiúk jármű flottája(bébitaxitól a pótkerekes bicajig)mindent kipróbáltak.
Este mégis hisztisen telt, Vini nem akart aludni, Kende dvd-ni szeretett volna..........nehezen tudtuk őket ágyba parancsolni.

2014. szeptember 20., szombat

Kendeszáj

Tudod hogy hívják Sani(Chanelnek hívják az oviban, valójában Kiara, de az anyukájának tetszik a Chanel név, így mutatja be a kislányát)tesóját?
Dzsulió!!

Még nyáron történt, de most eszembe jutott:
Vince kapaszkodás nélkül szeretett volna kijönni a homokozóból, nagyot esett.
Közben telefonáltam, Krisztivel beszéltem.
Kende: Ez azért történt(mármint a homokozóból való kiesés), mert nem a dolgodat végzed!

Lili annyira csalódott volt, hogy nem nyert a dombolán!

2014. szeptember 19., péntek

Röjtökmuzsalyon pihentünk

Barátoknak mondtuk, hogy pár napot Röjtökmuzsalyon töltöttünk, erre ők: Mucsaröcsögére mentek??Az meg merre van?
Tényleg egy eldugott kis falu, Soprontól 20km-re. A faluban 2 utca van, az egyik zsákutca és a kastélyon kívül(ahol megszálltunk nincs más látnivaló)
Évekkel ezelőtt bezárták a vízimalmot és a vendégfogadót. Felfedező sétánk alatt egy kápolnát néztünk meg.(ritkán miséznek benne)

Délelőtt 10-kor indultunk és 14-re értünk a szállásra. Ebédelni egyszer álltunk meg, az út alatt Vinci ezer decibellel ordított, nehéz mellette nyugodtan vezetni, az útra figyelni. Végig szakadt az eső, azt hittük már soha nem láttunk Napot. Amilyen mákunk van, hazafelé gyönyörű napsütésben jöttünk.
A 85-ös út felújításában is gyönyörködtünk.
Az esős idő ellenére kimentünk a szállodából, nem győztük a csupasz csigákat kerülgetni(Kende felszedegette őket, de sikerült meggyőzni arról, hogy kint jobb nekik a szabadban,mint bent a szobába)

A kastélyszálloda gyönyörű(Magyarország első wellness szállodája),
1770 körül épült.(Idén került egy osztrák cég tulajdonába, előtte 14 évig egy magyar nő vezette. Persze volt több arisztokrata család érdekeltségébe is tartozott, volt gyerekotthon is-mint a legtöbb kastély az 50-60-as években)
 A parkja óriási, ősfás,  rengeteg gesztenyét, tobozt  szedtünk a Kacsa csoportnak:)
Ad munkát a kertészeknek, akik jól végzik a dolgukat, szépen rendben van tartva. A csapból is ásványvíz folyik(Szidónia víz), lakosztályban laktunk(nem kellett ráfizetni a kuponra, mert nem volt teltház)Rajtunk kívül nem volt magyar. A pincér viccesen megjegyezte: "itt mindenki magyar, csak külföldiül beszélnek)
Több szökőkútnál álltunk meg bambulni(Vini odavan a szökőkutakért), Kendussal megnéztük a konyhakertet(már sok fűszernövényt felismer).
Zoli fejfájása sajnos beárnyékolta az ottlétünket. A fiúkkal próbáltam hasznosan kihasználni az időt és a lehetőségeket, játszótereztünk
, fürödtünk. Ismét tettünk egy kísérletet arra, hogy Vincét bevigyük a vízbe, de ismét ordított, majd kiugrott a szíve, már a víz látványától rosszul van, pedig nem érte kellemetlen élmény.
A kiszolgáló személyzet kedves(minden este kaptunk meleg tejet éjszakára, mióta Vinci nem szopizik, tejet iszik elalvás előtt)
Gondoltak a gyerekes szülőkre: nagymedence mellett-ami 29 fokos volt-járókát tettek és játékokat(Vinci itt sem maradt el, csak kézben), a gyerekmedence tiszta, csúszdás, doboznyi játékot raktak ki, hintát, kockákat.A wellness részleget is csak mi használtuk!
Kendust nehezen lehet kiimádkozni a vízből. Este,amikor megkérdeztem, hogy mi volt a mai napban a legjobb, akkor azt mondta: "Amikor beleugrottál a vízbe és elsüllyedtél!"Illetlen dolog tudom, de olyan jól esett beleugrani a vízbe!
Biciklit biztosítanak túrázáshoz.
Konyhájuk nem nyerte el a tetszésünket(pl: fogas ízetlen, olyan,mintha kivette volna az ember a fagyasztóból és ráteszi a tányérra, fűszerezés nélkül vagy grillzöldség: rengeteg vöröshagyma odaégetve)

Hazafelé megálltunk Pannonhalmán Tamáséknál.
Finomat ettünk, megnéztük a telküket, jót beszélgettünk. Köszönjük a vendéglátást!A kezdeti összecsiszolódás után, a fiúk együtt játszottak.
Kendus egy kis szarka. Elfelejtettem megnézni indulás előtt a zsebeit: itthon mutatta már csak, hogy egy Tescós hűtőmágnest és egy kis figurát hazahozott.





2014. szeptember 14., vasárnap

Kendeszáj

Kérdezik tőle, hogy hány éves.
Kende: öt!(a nyomaték kedvéért megmutatja a kezén is)
Kendus, te nem öt éves vagy, hanem 3,5!
Ne má Anya!!
Ne szóljál!

Készülődök a fürdőben.
Kendus: "Meddig vakarózol?"

Tudod milyen leves volt az oviban?
Kalóc!
Milyen?
Szerintem palóc.
Ja, tényleg, palóc!

Ismerősöknek mondogatja, hogy elköltözünk.
Én nem tudok róla.
De, Anya, azt mondtad, ha nyerünk a lottón elköltözünk!
Hová?
Azt nem tudom.

2014. szeptember 12., péntek

Segítő kezek



Legó kiállítás

Kökiben Legó bolt nyílt, fiaim legnagyobb örömére.
Már Vinci is rakosgatja a duplot, ha nem jön össze elsőre neki, akkor hamar feladja, rakosgatja az elemeket a dobozba. Egyébként is szeret dobozból ki-be pakolni. Legjobb fejlesztőjáték a legó.
Kendus képes egy délelőttön át autópályát, garázst, házikót, állatkertet..stb. építeni. Nem marad meg sokáig a remekmű, mert Vinci lerombolja(Kendus erre hamar begurul)
A boltban kinézte magának ahogy ő mondja a Minjago-t, ami 7 éves kortól ajánlott.(Nem kell sokat gondolkoznunk a karácsonyi ajándékon)
 A legót aranyárban mérik, állítólag lesz egy rész a boltban, ahol használtan(remélem kilóra:)lehet játékot, elemeket venni. A legóasztalnál sorba kellett állni, türelmetlenkedtek a gyerekek.
A kiállítás nem volt nagy szám, a fiúkat a Star Wars(Apjuk kedvence)szereplőkkel lefotóztam.
Miután mindent megnéztünk, amit lehetett kipróbáltunk, energialevezetésnek felmentünk a tetőkerti játszótérre.
Őt sem könnyű utolérni
Kendus simán felmegy a kisebb mászófalon, felpattan a hintára, libikókára. A szemmel is nehezen tudom követni ép merre jár.
Vincénél továbbra is a csúszda a sláger.
Zoli nem sokáig bírta a játszótéri kiképzést:)

2014. szeptember 10., szerda

Hárman a bicilkin


Focisuli

A családban senki nem rajong a fociért(kivéve a keresztapját és Gyulát), Zoli és én sem nézem, nem ismerem a szabályokat, játékosokat, még a vébéről sem tudok semmit(mert nem érdekel)
Vince egyértelműen rajong a lasztiért, gurítja, dobálja. Kendus is szívesen labdázik, focizni én szoktam vele.

Egyik kedves ovistársa elhívott minket egy ovis focisuliba. Megkérdeztem Kendust, hogy mit szól hozzá. Hát persze, hogy volt kedve menni.
Kinézetre Kendus volt a legfiatalabb. Béla bácsi(edző) kedvesen fogadott minket. Célja az, hogy szeressék a focit a fiúk(volt 1 lány is, fiútesóval együtt), nem élsportolókat nevel,  a mozgás öröméért csinálják a gyerekek.
60perces az edzés, a bemelegítés futással kezdődött(mivel mással:), Kendus imád futni!!Csak rá jellemző a futástechnikája(olyan Forrestes, Roni mindig megjegyzi: "Hogy lehet így futni?)
Volt lábtorna, sok-sok játék és a végén lazítás.
Többször ittak a lurkók(ivás szünetet tartottak, 1 percre).
Nem voltak csapatokba szedve a gyerekek, hanem párban rúgták a bőrt, egyénileg rúgtak kapura(na ez Kendusnak nem ment, szegénynek még a kapuig sem ment el a labdája, nem rúgta elég erősen)és volt sok-sok játék.
Egy tőlünk távolabbi(de még kerületi)iskolában volt az edzés. Kendus még soha nem volt iskolában, mikor beléptünk a tornaterem folyosójára, megkérdezte tőlem: "Anya, mi ez a büdös szag?"Ez kisfiam a tornateremből és az öltözőkből jön.

Vince egy percre nem állt meg(nem is tudom hogy képzeltem, majd ül az ölembe?!), mászott ezerrel és részt akart venni mindenben, ment a labdák után, labdaszedőnek már jó!Kiszedte a hálókból a tartalék labdákat. Elvittem őt a terem egyik végébe, hogy onnan másszon a labdák után(jót nevetett rajtunk a többi szülő), ezt vagy harmincszor megcsináltam. Arról nem volt szó, hogy én is edzésen leszek:)
Nem zavarta, hogy a feje felett repkednek a labdák, engem annál inkább. Végül kapott ő is egy focit, de neki mindig a nagyoké kellett. Itthon boltnyi készletünk van labdából: kicsi, közepes, nagy, bőr, puha, mintás, márkás, gumi.
Az edzőnek mondtam, hogy jövünk legközelebb is, de a kisebbiket hozom magammal, ha nem gond.
Megértő volt(neki is 2,5 éves a fia), azt mondta jövőre várja Vincét(is) a csapatba!
Este nem kellett nagyon altatni őket!

2014. szeptember 9., kedd

Rekord

Tegnap napközben 4 órát aludt Vince egyhuzamban!
Ilyen még sosem volt(de remélem jó szokását még gyakorolni fogja a jövőben)
:)
Kerekítő után találkoztunk egy pajtival, elkísértük őket haza.
Miután befordultam az utcánkban már aludt!Az ebédet kihagyta(ha jól emlékszem ilyen sem volt még), de séta közben alaposan tízóraizott.
A sok nappali alvásnak megvolt a böjtje: éjszaka 3 után felébredt, ébresztett minket is, kb. 5 után aludt vissza.

2014. szeptember 8., hétfő

Kétszer két óra

Ennyit hagytam Vincét kettesben  Zolival.
Csak szokják egymás társaságát.
A hét elején orvoshoz kellett mennem. Az a szerencsém, hogy az unokatestvérem a háziorvosom, szerencsétlenségemre Zuglóban rendel, autóval csúcsidőben is 1 óra, amíg odaérek. A megbeszélt időpontra nem értem oda(köszönhetően az útfelbontásoknak), de a bejárat előtt találkoztunk. Megkaptam az allergiámra, asztmámra a recepteket. Kb. 4 évig teljesen tünetmentes voltam, hála a várandóságnak, szoptatásnak, szülésnek. Vége a szoptatásnak, vége a jó világnak. Tombol az allergiám.
Zoli elvitte sétálni Vincét, egészen a közeli kiserdőig. Egy biztos, abban ő elfáradt, de a gyermek nem.
Hazajöttek, ő teljesen kidőlt, Vincit berakta a kiságyba(hátha ő is kidől), de nem. Ekkor jöttem haza, Vini magyarázott az ágyban, már a rácsvédőt kikötötte, takarót, párnát kidobta.
Peluscsere, itatás nem volt(hát azt nem mondtam, gondoltam én naiv, az majd eszébe jut)
Tanulság: mindent le kell írnom, egy útmutatót kell készítenem Vinihez.

Második alkalommal Kendust elvittem úszni, Vini itthon maradt.
Már a kapuban vártak-ez gyanús volt-, Vincének két új tetkója lett a fején és szivárványszínekben pompázott/ik a buksija.
Arra a kérdésemre, hogy mi történt, Zoli úgy válaszolt, hogy jobb, ha nem tudom. Az udvaron történt valami, nálunk minden beton. Nem lett agyrázkódása, puklis a feje. Apjuk azzal nyugtatott, hogy még ebben a korban "olyan rugalmasak!"
Mellettem is megtörténik a baleset, mégis érzékenyen érintett.


2014. szeptember 7., vasárnap

Szeptemberfeszt a Népligetben

A Népliget valamiért nem az a hely, ahová sétálni, csavarogni, játszóterezni, kikapcsolódni megy az ember.
Olvastam a Szeptemberfeszt programjáról, elnyerte a tetszésem, így a szombat délutánunkat ott töltöttük.(Apjuk itthon maradt dolgozni)

Roni, Dédi is jöttek velünk. Dédiben Kende emberére lelt, bármit szeretett volna, Dédi ment és vette/fizette. Kivéve azt a bizonyos "golyót",amit nem kapott meg, mert nem árulták sem a Népligetben, sem az aluljáróban(bezzeg hazafelé egy boltnak álcázott kocsma előtt lehetett "golyót venni)Golyót automatából lehet venni(talán 200ft és semmirekellő apróság van benne. Egyszer kapott ilyet az Apjától a Medveparkban, azóta arról álmodozik, hogy lesz neki még egy.)

Dédi korához képest fitt, de a délelőtti egészségügyi séta teljesen lefárasztotta. Amíg eljutottunk a Gyerekbirodalomhoz, addig többször megálltunk pihenni. Dédi soha nem indul el otthonról üres kézzel. A fiúk a pihenőpontokon mindig kaptak valami nyalánkságot, Dédi táskájában sok finomság lapult. Ittak Kubut(én nem veszem), ettek tejszeletet(én nem veszem), gumicukrot(én nem veszem).
Unokák kaptunk sajtos-tejfölös lángost, kürtőskalácsot:)Leültünk egy sörpadra, egy kedves, segítőkész társaság mellé.(3 nő, 1 férfi)Vincére ránézett a pasi és sírva fakadt, ordított. Továbbra is tart az idegenektől, távolságtartó. Amikor Kendus ennyi idős volt és rá rámosolyogtak, akkor ő ezt mosollyal viszonozta, addig Vince sírva fakad,
kevés az az ember, akit bizalmába fogad és közvetlen lesz vele. Később próbált az ismeretlen férfi csevegni, játszani Vincével, de lekonyult a szája és sírni kezdett. Megjegyezte, hogy nem hasonlítanak a fiúk, tényleg tesók?Hihetetlen!

Kendus még soha nem volt ugrálóvárban.
Valamiért én nem díjazom, itt is koszosnak és balesetveszélyesnek tűnt. (lehet, hogy ez az én parám)Először nem mert lecsúszni a csúszdáról, de itt volt két felnőtt a gyerekek között és segítettek neki. Aztán annyi bátorságot érzett magában, hogy hassal is csúszott. Tovább is bent maradt a kelleténél. Vince is szemmel tartotta a tesóját.

Kendus kapott lufit, amit többször elengedett, végén kidurrant. Hazáig visított a lufiért, nem hitte el, hogy itthon is van lufi(oké, nem ugyanolyan, hanem szebb, de nem érdekelte, neki az kellett,ami kidurrant)



Felült kukásautóra,
tűzoltóautóra. Lehetett tűzet oltani is,
de olyan hosszú volt a sor, hogy nem vártuk ki a végét.
Megnéztük a Bringa bázist, a Múltidéző piacteret, a szakmák és mesterségek utcáját.
A Rock színpad mellett mentünk el, Vince minden szám végén megtapsolta a zenészeket. Annyira jól érezte magát, simán tombolt volna a rock színpad előtt. Zene terén (is)mindenevő, jöhet lakodalmas, jazz, népzene, rock, Halász Judit. Ha jó a ritmusa, akkor ő táncol, tapsol.




2014. szeptember 6., szombat

Induljunk már!!

Nem lehet vele betelni!

Napirendünk kezd kialakulni!Egy biztos, délelőtt alszik a drágám, 1-2 órát!Ebéd után pedig mindig csavargunk valamerre.A lényeg, hogy menjünk, mindenben benne van!
13 óra körül nincs senki pl. játszótéren(mert normál esetben a legtöbb gyerek ebéd után alszik, kivéve az enyém), ezért játszótérre hétköznap nem megyünk(hétvégén is csak Kendus miatt)
Babakocsiban ritkán marad el, triciklivel közlekedünk.
Látja, hogy készülődök és hozza már a cipőjét vagy a szekrényhez hív, amiben a cipőjét tároljuk.Ha menetre kész, odaáll az ajtóhoz és kiabál nekem, cuki pofa!És olyan nagy, nincs mérőszalagunk a falon, de a bejárati ajtónál kapaszkodva látom, hogy mennyit nőtt!Ő sem lesz alacsony pasi.

2014. szeptember 5., péntek

Festenek a fiúk

Kende kifestette a Bodonyban készített tálkát.
Ő már ecsettel és temperával dolgozik.
Továbbra is az egyik kedvenc elfoglaltsága a festés, rajzolás, színezés, gyurmázás.
Nem telik el úgy este, hogy valakinek (a héten mindennap Tündi néninek, a pedagógiai asszisztensnek)ne készítsen rajzot.
Már felismerhető az általa készített remekmű. Rajzolt fát, aminek volt törzse, koronája, mellé pedig levelet.
Vince első festése(ami inkább még csak maszatolás az arcon, haján, széken, ruhán, lapon)
Készítettem kézlenyomatot, emlékbe.
Kendusnál előbb kísérleteztem a festéssel.
 Vince megkóstolta a festékek ízét is, most van abban a korban, hogy mindent a szájába vesz.(egyébként is sok mindenre azt hiszi, hogy kaja:)

2014. szeptember 4., csütörtök

Kendeszáj

Hannáéknál voltunk Vecsésen vendégségben.
Hazafelé készülődünk, Hanna beszáll a két fiú közé az autóba, ő is jönni akar velünk.
Kende: "Nem baj Hanna, legközelebb hazacipellek!"

Bemegyünk Hannáékhoz és Kende kérdezi, ezt-meg ezt hazavihetem?(jólnevelt gyermek, megkérdezi mielőtt eltenné:)Ezt-meg azt nekem adjátok?
Két ugyanolyan labdát talál. Mondja Bettinek, hogy nektek úgyis kettő van, az egyiket nekem adjátok?
Betti nemleges válasza után, Kendus elszomorodott.(Sárika kedvenc két labdáját szúrta ki magának)
Andris(Hanna apukája)felajánlja neki, hogy annyi teniszlabdát választ, amennyit szeretne(Andris teniszezik)
Kende: "Anya, nekem nem kellenek Penny-s labdák!"


2014. szeptember 3., szerda

Szilva szombat Kétbodonyban


Törzsvendégeknek számítunk már a szilvafesztiválon, amit Kétbodonyban rendeznek meg augusztus utolsó szombatján.
Szép
Roni(húgom)Mamája, aki már a 87. évét tapossa(és makk egészséges, gyógyszert még soha nem szedett, maga kapálja a házhoz tartozó földet, az állatállománya már csökkent-disznó nincs-) szilvaszombat nagy vendégséget szervez(kb. 30 ember van nála), amire mi is hivatalosak vagyunk.
Dolgoznak a kezek
Hajnal 4-től főzött, sütött több fogással készült. Én a fiúkkal gulyáslevest ettem(ebből is volt kétféle: babbal és anélkül), sertéspörit főtt krumplival(saját termésből), céklával(saját termésből), mákos gombócót, diós nudlit és közben csipegettünk a zserbóból és a kekszes sütiből(tudunk enni)Zoli ivott a Mama szilvapáleszéből is, amit nem igazán bír(egyáltalán nem bírja a piát, sőt a Napon még ütősebb, délután szundított egyet)
Tavaly még részt vett a Mama a gombócfőző versenyen, idén már nem.
Mama Vincére ránézett és megkérdezte: "Tényleg nem lány?"

Kétbodony a Cserhát lábánál fekszik, egy gyöngyszem a település. Jó a levegő, tisztaság van mindenhol, gyönyörű a táj.(A faluba általában osztálykirándulásra, táborokba mennek. Pénteken az egyik barátunknál voltunk vendégségbe, mondtuk nekik, hogy Kétbodonyba megyünk szombaton. Tudták, hol van!Turisták inkább a szomszéd településre Bánkra mennek pihenni)
Elfogultság nélkül állíthatom, hogy Nógrád megye tényleg a legszebb megyénk!

Patchwork családunk
Felhőtlen pillanat 3 gyerekkel. Lili a hátamon(tesóm lánya), közben Vincét tologatom, Kende mellettünk

összeverődött a Mamánál, miután mindenki teletömte a bendőjét, elmentünk a focipályára, ahol a programok zajlottak.
Dédivel

Néztünk és kóstoltunk(itt is)szilvásderelyét.

A környékbeli falvakból jöttek nénik, fiatalok és főzték a gombócot, nudlit, derelyét(a hagyományos szilváson túl volt pl. marcipános, diós-rumos,narancsos), helyiek pálinkájával lehetett a gombócokra öblíteni.
Minden helyben készült
Legeltettem a szemem a szebbnél-szebb kézműves termékeken(Zoli azzal nyugtázta az egészet, hogy nincs szükségem kerámia szalvétatartóra vagy levendulás fűszertartóra, amíg nincs igazi konyhám...)
Itt nem árultak bóvlit, gagyit. Helyi sajtostól lehetett finom, különleges ízesítésű sajtokat venni, a helyi fazekas árulta a saját szépségeit, a helyi ékszerkészítőtől lehetett csecsebecsét venni. Kaptam ám gyöngyfából készült fülbevalót!(másnap Vince kitépte a fülemből, kell a gyerekes anyukának csüngő dísz a fülébe...)
Kendus leitta a felsőrészét, váltásnak csak pulcsi volt nálam, kapott egy traktoros felsőrészt(Nógrádban készített)
Kendus készített egy tálkát nekem!
Kiszáradt, de még nincs kifestve!

Mondták a "rokonok",barátok, hogy majd a jó bodonyi levegőn aludni fog Vince. Hát a túrót!Aludt valamennyit, de nem sokat.
Ő is érezte, hogy buli van és nem akar lemaradni semmiről.Vittünk triciklit neki

Így örökölte a tesójától, a kábel kilóg, ügyes kezű Apjuk ma megszerelte.
(a babakocsit mostanában gyorsan megunja), azzal raliztak a focipályán.

Voltunk a helyi állatkertben, ami több,mint egy sima állatsimogató, mert láttunk lámát, kengurut, mosómedvét, emut!
Kende már egy ideje szeretne háziállatot , itt is bepróbálkozott:"Anya, te a struccra allergiás vagy?"Ha nem,akkor hazavihetnénk egyet!

Természetesen vettünk tombolát(Kendénél dombola)és nyertünk!Nem a fődíjat(pedig arra pályáztunk, wellness volt), hanem egy nagy üveg szilvalekvárt Késő este értünk haza,a lekvárt Kende kinyittatta az apjával és ettek belőle, nehezen tudták abbahagyni.
Kende szerencsés, a tombolát is ő választotta ki.
Próbálkoztunk már lottózni is az ő számaival, de még nem jött be!Ami késik, nem múlik:)