Összes oldalmegjelenítés

2014. január 28., kedd

Kendeszáj

Mióta az egyik családtagunktól(köszi Gyula:) Paula nevezetű pudingot kapott, azóta kéri, így:
Anya, veszel nekem csíkos joghurtot?
Paulára gondolsz:)?
Igen, arra.
Nem tudom, hol lehet venni.
Anya, a gyümölcsös néni mellett van egy bolt, ott láttam!

Egy nap egy csokit kap(csokinak számít a túró rudi, Kinder tejszelet stb)
Apja este ad neki egyet.
Bocsi Apa, egy nap egy csoki!
(A "Bocsit"olyan hetykén mondja:)

Városligetben sétálunk. Menyasszonyt fotóznak. De szép hercegnő!

Anya, de finom az illatod, adhatok egy puszit?



2014. január 27., hétfő

Vinci 6 hónapos

Vinci 6 hónapos lett, a legnagyobb mérföldkő a hátról-hasra fordulás lett ebben a hónapban.
 Legnagyobb örömömre először akkor mutatta be, amikor Ronival volt és előtte látta őt konduktor.
Nagy fiú, túl vagyunk a védőnői státuszvizsgálaton is, 8 kg és 74 cm, azokat a ruhákat hordja, amiket KEndus 1 évesen, hamarosan eljön az idő és egy méretben járnak majd.
Jó étvágyú, áttértünk a 3 óránkénti szopira, emellett kezd kialakulni a nappali menetrend, három alkalommal kap szilárd táplálékot is. Reggel 8 körül alszik 30 percet, aztán 9 körül pürét kap, 11 körül alszik 1 órát, délben anyatej(ha szükséges, akkor közte folyadék: tea, gyümölcslé)14.30 körül ismét püré és 17.45 körül ismét szilárd kaja.
A gyümölcslevek közül az almalé(Kecskeméti nagy üveges, amit csak az utca végi Coopban láttam eddig) a favorit, volt idő,hogy mindent almával evett, erről kezdem leszoktatni. Cukkini főzelékhez már nem kapott almát és láss csodát megette.
Csirkét, pulykát, szálkamentes halat evett már, gyümölcsök és zöldségek közül is már sok mindent kóstolt: birsalmától kezdve a meggyig, zellertől- a petrezselyemig, széles a paletta. Etetésnél már előre dönti a fejét, hogy be tudjam kötni az előkéjét.
Mosolygós, vidám kisfiú, mindenkinek vidámságot, jókedvet varázsol a szívébe. Kendusra vezérként tekint, nagy a szeretet és az összhang köztük(bízom benne, hogy ez nemcsak addig tart, amíg Vinci nem tud tiltakozni). Tegnap Kendus szobájába leterítettünk egy nagy plédet, ott játszottunk, Kende kérésére autósat(ami abból áll, hogy sorba rendezzük, szervízeljük, kipróbáljuk őket) Vincinek is hozott néhány nagyméretű harckocsit.
Öltözködni után, ordít közben. Fázós, ezért 3 réteg mindig van rajta.
Muzikális: ha szól a zene, neki ritmusra jár a keze-lába.
Bevezettük a meseolvasást is ebéd körül, puha könyvet fog a kezében -általában állatosat és hozzá énekelek.
Most, hogy bejött a rossz idő már nem tud kint aludni a hidegben: a karomba ringatom(a kezeit az arca elé teszi ) a masszázsszékben(van egy kis kilengése) vagy a ringóban alszik a folyosón(azt is hamarosan végigéri).
Ha már nagyon fáradt akkor bömbizik vagy így jelzi, ha tele a pelus(a pisis pelust)sem tudja elviselni(de ez érthető)Éjszaka is két-három alkalommal kell pelust cserélni(csak győzze az Apja venni:), most Aldi saját márkás pelust használunk, 4-es méretet.

Jártunk konduktornál, aki tenyérmasszázst és új tornát javasolt, Adamo hintába már felül!Kicsit megkésett a mozgásfejlődése(ha a "nagykönyvet" vesszük alapul), de dolgozunk az ügyön. Napi háromszor 20 perc tornát szigorúan betartom.3 hét múlva kontroll a Gyerekklinikánál.
Fogzik, nyálas a ruhája, tömködi az öklét a szájába.
Szeretetgombóc.

2014. január 26., vasárnap

Ringatón

Fontosnak tartom a zenei nevelést(is), az én fiaim muzikálisak, ha szól a zene-lehet Halász Judit vagy pop zene vagy mulatós, a fiúk beindulnak. Kendus pörög, jobbra-balra lépeget(tánctechnikája nagyban hasonlít az Apjáéra), Vincinek a lábai és a kezei egyszerre járnak.
Kendussal jártunk Kerekítőre a könyvtárba és Ringatóra a Csilibe, jól el vagyunk kényeztetve,mindkettő közel van. A foglalkozások felépítése ugyanolyan: van ölbeli játék, mondóka, ringatózás, éneklés, móka és kacagás.
Amikor Kendus elkezdett kúszni, mászni mindig meg akarta fogni a hangszereket(az első karácsonyra kapott egy körtemuzsikát, ami azóta is napi használatban van), Vinci még csak nyálcsurgatva figyel.
Komoly pofival, ritka
A Kerekítő legnagyobb előnye, hogy kevesen voltunk és családias volt a hangulat, na meg a könyvtár!Már 1 évesen beírattam Kendus a könyvtárba, rendszeres látogatók vagyunk.
A Csiliben sokan voltak, időnként feszélyezett a tömeg, de akik ott voltak, legtöbbjüket már ismertem innen-onnan.
Most, hogy hétfőn Vincivel elmentünk Ringatóra feltűnt, hogy a három időpont helyett már csak kettő van és sokkal kevesebben vagyunk. Talán nincs rá keret vagy igény, kevesebb a gyerek?!
Vincivel is szerettem volna baba-mama tornára járni, de nem volt rá elég jelentkező és nem indították, pedig olyan jó volt!Megismertem Anyákat, akiknek Kendussal egykorú babájuk van, van olyan ismertség, amiből azóta barátság lett(Hannáék)és mindig van közös témánk.
Vinci a foglalkozás elejétől a végéig mosolygott, kacagott, hallhatóan jól érezte magát, a mosolyt a közvetlen közelében másra is ráragasztotta. Nagyon élvezte!
Volt egy két év körüli kisfiú, aki megállt előttünk és csak szemeztünk, de mindezt úgy, hogy fél órán keresztül állt előttem és nézett:), olyan cuki volt!
Sajnos a Kerekítő és a Ringató is egy időpontban van:(, felváltva fogjuk látogatni!

2014. január 22., szerda

Kendeszáj

Anya és Csinti Csonti vagyok, Vinci Pufóka!

Az ő feladata, hogy kivigye a pelust a kukába.
Anya, mi van benne?
Pisi
Olyan nagy, biztos van benne kaki is!

Anya, énekeljük azt a dalt, amibe szőke lányok vannak!
(Weöres Sándor: Tavaszköszöntő)
"Szőkék legelébb, aztán feketék, végül barnák és a maradék!"

Pókember mánia van az oviban.
Kéri, hogy vegyek neki pókembert.
Válasz: Nincs pénzem.
Ad választási lehetőséget: 1. Kérj Apától!:)
                                       2. Menj be a boltba, ott adnak neked pénzt. Azzal menj el a Pókember boltba és Ennyi!:)

Árulkodik. Délután mindig annyira saras a ruhája, mintha iszapbirkózáson venne részt.
Miért nem vigyázol a ruhádra?
Bence belelökött a szökőkútba!
Hol van szökőkút?
Mi építettük, sárból az udvaron!

Dorissal, nagytestű plüss kutyával akar futni.
Mondom neki, hogy erre most nincs szükséged.
De, nagy szükség van rá!

Képzavar: mécsesre rétest mond.
"Boldog, aki él" helyett Boldog a kilátás" (még mindig Weöres)

2014. január 21., kedd

Vince első névnapja

Így kell csinálni
Jééé!
Vincének a mai nap ünnepeljük a névnapját, sőt ma lett 6 hónapos másodszülött hercegem!
Tegnap Zoli gondosan becsomagolta az ajándékát, ami egy sütifaló kincsesbödön.
 Kendus rajzol neki, annyira édes, jószívű nagyfiam van, hogy a rajzát telerakta szivecskés matricával!
"Nagyon szeretem a tesócskám!" Mellesleg megemlítette, hogy az ő Tami babája is ma fél éves:)
Vincinek tegnap azt javasolta a konduktor, hogy a kezét, vállát erősítsem. Szöszmötöljön dolgokkal.
A csomagolást inkább bekapta, mint szöszmötölt vele.
Sütifaló zenél is, azt kimondottan élvezi, de a formákat Kendus rakosgatja(még)
Reggel készült képek:

Vincinek rajzolta

Közös használatban a Sütifaló

2014. január 20., hétfő

Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

Már többször tervben volt, hogy elmegyünk, de valahogy soha nem jött össze.
Trixi sorozatban jelent meg :Lili és Berci cirkuszosat játszik, mióta ez a füzetecske megvan, azóta rendszeres esti program, hogy cirkusz van a szobában. Kendus a kanapéra ültett minket, állatok is a nézőtéren és kezdődik az attrakció, ami annyiból áll, hogy ő ugrál és meghajol. mi meg tapsolunk:)Bónusz műsorszám a vetődés, olyan Kendésen. Takarók képezik a porondot!

Hannáék idén voltak, jól érezték magukat, majdnem 1 éves Sárika is tapsolt.
Szabad volt a vasárnapunk, elmentünk. A kezdési időpontokkal nem vagyok kibékülve, nagyrészt gyerekes családok mennek cirkuszba. 11, 15, 19ó indul a buli. 11 óra azért nem jó, mert közel az ebéd, aztán alvás. 15 óra azért, mert még lehet, hogy alszik a gyerek/ha mégsem, akkor nemrég ébredt, uzsi, mosakodás és aki nem lakik a Cirkusz közelében még oda is kell érni(Városligetben nehéz parkolóhelyet találni), 19óra a fürdés ideje. Na jó, persze lehet kivételeket tenni. Nekünk a 16 óra lenne az ideális:)

15 órai kezdésre mentünk, jegy nélkül. Jegy tuti, hogy van, teltházzal nem mennek műsorok. Azzal csak ott szembesültünk, hogy ez a cirkuszfesztivál utolsó napja, ilyen a formánk:)Végül lett jegyünk, Kendus az ölünkben, 4 éves kor alatt-ha ezt vállalja az ember-,akkor díjtalan a kisgyerekek belépése. Végül a zenekar alá kaptunk jegyet, nem túl magason. Kendének a zenekar, az elefántok és a Pókember tetszett legjobban:)
Vinci Judit Mamánál maradt. Kendus azt szerette volna, ha visszük magunkkal, nem értette, hogy Vinci miért nem jöhet, még egy kis sírás is volt a tesó után. Utólag úgy gondolom, hogy jöhetett volna. Láttam hasonló korú babával szülőket.

A műsor valóban fantasztikus!Érdemes megnézni, nincs semmi erőlködés, buta poén benne, a bohóc (osztrák volt)sem olyan,mint régen. Lehetett rajta jóízűeket  nevetni.
Állatok közül csak elefántok és lovak voltak, szó sem volt "állatkínzásról", persze az elefántoknak jobb helyük van a szavannán(Balin is turistákat cipeltettek velük). A szünet alatt lehetett körbe-körbe menni az elefántokon(jó pénzért, egy kör 2000ft!).
Az egyik hajlékony guminő produkcióján még a szánk is tátva maradt, a Pókember(Brazíliából jött)kikötés, biztosítás nélkül járkált a kupolánál fejjel lefelé(a kezünk izzadt, féltettük).
Kínai fiúk egymás hátán, rúdon, kötélen magabiztosan ugráltak. Román csajszi szaltokat vetett a levegőbe.
A konferanszié fiú szépen artikulált(annyira ritka)volt, hogy énekelt is(az sem volt rossz)
Minden nagyon szuper volt, bent hőség, folyt rólunk a víz, ezt leszámítva csak ajánlani tudom a cirkuszt!

2014. január 19., vasárnap

Edináék nálunk

1 évben egyszer jön össze(a gyerekek betegségei többször átírták a tervezett dátumot), hogy eljöjjenek hozzánk, várjuk őket, készülök, aztán olyan gyorsan elrepül a nap. Nyáron, ha Szécsényben töltünk 5 hetet(építkezés miatt), akkor 2-3 naponta bandázunk. Legutóbb 2011-ben volt ilyen.
Edina a gimiből barátnőm, szerencsésnek tartom magam, hogy ő és a másik barátnőm, Ziával a barátság egy életre szól. Ha régen beszéltünk is egymással, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, sok a közös vonás bennünk.

Ebéddel vártam őket, a menü: egybefasírt szezámos krumplival, naranccsal töltött csirke kuszkusszal, párolt zöldséggel, diós tortával.
A kuszkusz Edina férjének és kislányának nem jött be, de Edinának igen!(mondom, hogy sok közös van bennünk, pl az ízlésünk:)
Eleinte a gyerekek nem találtak egymásra, Kendus féltette a játékait, irigykedett, nem engedte, hogy Letti bármihez is hozzáérjen, mindig az kellett neki, ami a másiknál volt. Letti pár könyvvel félrevonult, a könyvek őt is teljesen lekötötték. Kendus nyúzta Lettit, hancúrozni akart vele, rámászott, dögönyözte.
Az együttjátszás nem jött össze. Lettike iskolás, Kendus ovis, mások az igények. A pisis/kakis pelus kidobásárt ment a harc vagy vitáztak azon, hogy ki dobja be a műanyag flakon gyűjtőbe az üres palackokat.
 Ha vendégek vannak vagy mi együnk vendégségbe, akkor necces az ebéd utáni alvás. Letti partner volt abban, hogy lefeküdt velünk a nagyágyba és úgy tett,mintha aludna:), Kendus nehezen, de elaludt kb, 2 órát szundított.

Vinci napközben viszonylag jól aludt-kint a ringó babakocsiban:)
Mosolyával, huncutságával elbűvölte Edinát.

Délután nagyot sétáltunk, Kendus motorozott( időnként megállt a szívem, amikor a járda szélén, közvetlenül az út mellett megállt.)Ordítottam, ahogy a csővőn kifért: Kende, Járda!!! Kende, Állj!!!Kende, Útszéle!!!!
Tényleg próbára teszi a tűrőképességemet!Útközben a kutyákat hergeli, ha ráugatnak még ő van felháborodva:)
A séta célja a levegőztetés, Kende kifárasztása és egy Lidl látogatás volt. A Lidlben a gyerekek még a pénztár előtt jóízűen elfogyasztották a csokis rudat.
Letti segített babakocsit tolni, még, jó, hogy Kendus motorral jött, mert ő is szeret babakocsit tologatni.
Edináék sok házi finomsággal halmoztak el minket: savanyúságot, hurkát, kolbászt, szalonnát, lekvárt, befőttet kaptunk!Köszönjük szépen!!!Kár, hogy messze vannak és nem tudunk gyakrabban találkozni!

2014. január 15., szerda

Habparty

Habparty kicsiben,nálunk a nagy bugyogós kádban:)
Mindketten imádnak pancsolni. Vinci is már a nagyobb kék kádban fürdik, továbbra is bent a hálóban. Félek, hogy amíg a fürdőtől eljutunk a szobáig megfázik.
Kendus inkább fürdéspárti,mint zuhanypárti.
Este fürdés előtt kérdezi: "Anya csücsülve fürdünk vagy állva?"
Szeánszunk azzal kezdődik, hogy finom illatú sót teszek a vízbe(habzó sót) és miután tele a kád jöhetnek az állatkák, vödrök, flaskák.
A habból lesz habszakállam, készül habfagyi és habsüti is. Kb. 40 percig áztatjuk magunkat, közben mindig engedünk egy kis meleg vizet.
Általában heti egyszer fürdünk, a többi napokon gyors zuhany. Egyre ügyesebben zuhanyzik egyedül.(mérföldkő: fürdés előtt egyedül vetkőzik le!)
Már alig várom, hogy ketten fürödjenek, legyen közös móka.

Oltás

Vinci oltást kapott, ami azért újdonság/nagy szám, mert elmaradoztunk a szurikkal.
Vagy náthás volt a kincsem vagy köhécselt vagy zöld trutyi jött a nóziból, sosem volt ideális az időpont, eddig.
Már múlt héten szerepelt a naptárban, indulás előtt melegnek éreztem a tenyerét(nála a tenyere jelzi a hőemelkedést, a dokinéni mondta, hogy régen is a gyerekek tenyerét vették alapul. Kendusnak a fülcimpája vörösödik hőemelkedésnél, láznál)aztán jól éreztem, hőemelkedése volt, amit a fogzás produkált nála, elhalasztottuk.
Kapott második Prevenart, plusz Diftéria, Tetanusz ellen. Rota ellen nem oltattuk be(Kendust sem), helyette inkább kullancsra és agyhártyára fizetünk be:)
Hős volt, még a szúrás alatt is dobta a mosolyokat a dokinéni felé, mindenkit elcsábít a sármos mosolyával.
Hazajöttünk alapból kapott egy Germicid felet. Utánaolvastam, már kaphat egészet is, éjszakára magas láza lett, egészet kapott és nappal is többször ment 38 felé a hője.
Furcsa volt, hogy alszik!!Tulajdonképpen felébredt, szopizott, ivott és már aludt is.Mióta elkezdtük a hozzátáplálást tegnap volt először, hogy nem fogadott el pürét(pedig isteni zöldséglevest kapott volna), helyette ivott legalább 1 litert(24 óra alatt). Zoli Németországból hozott különleges Hohes C-t(nálunk olyat még csak a Müllerben láttam), bejött Vincinek, úgy szívta magába, mint a szivacs.
Torna közben a lábamon
2 óránként ismét cicizett(én meg ettem megállás nélkül, állandóan éhes voltam). A jobb mellből nem ömlik a tej, ott dolgoznia kellene, de nem teszi, lusta. Ha a jobb cicit kapja hamarabb, akkor sír. Rögtön, azonnal azt akarja, hogy spricceljen a tej.
Ma reggelre már hőemelkedése sem volt, evett, nem aludt,  visszatért a régi Vincim.


2014. január 13., hétfő

Hannáéknál

Vinci harcol a babával
Hannáék elköltöztek Erzsébetről, Vecsésre. Nem messze tőlünk, de egy olyan részen laknak, amit a GPS még nem ismert fel. Leleményesen rendőröket kérdeztem, merre van az arra.
Családias, barátságos helyen élnek.
Játék
Az elindulás nehézkesen ment megint: pisilni kell, bekakilt Vinci-szokása szerint, akkor amikor már overálban, hacukában, bundazsákban hordozóban a teraszon vár minket. Ő készül el leggyorsabban.
A lurkók játszottak, eleinte egymás mellett, majd hazaindulás előtt 10 perccel már együtt is. A vita a pónilovakon ment. Kendusnak persze a rózsaszín kellett vagy a csillámos vagy éppen az, amelyiket Hanna féltve őrzi. Próbáltuk egy ideig ész érvekkel győzni őket, hogy van ezer más szebb, jobb játék, de mindig azon az egyen ment a vita. Mi is vittünk a pókemberes táskába játékot, amikhez a drága nagyfiam teljesen kisajátított.(Pókember mánia van az oviban-én teljesen rosszul vagyok tőle, aki nyomatja a pókembert a csoport vezére, Cs. Tegnap akciósan vettem Pókemberes budi papírt, azóta Kendusnak ha kell, ha nem wc mellett üldögél/áll)
Itt repül a kismadár!!!!!!!!!
Vinci megérkezés után kint aludt a jó levegőn. miután felébredt, nézelődött, hasra került, játékokat kapott.
Betti finom brownie-t készített, Kendus repetázott belőle.
Nagyon jól éreztük magunkat.
Tényleg jó volt!!
Betti szupi képeket csinált:

Nézelődik
Vincivel
Sárika is örült nekünk

Itt már nagy az egyetértés

2014. január 12., vasárnap

Autók

Kendus nemcsak autókkal és fiús játékokkal játszik. Van babája(Tami), plüss állatkák, házikó(amiben a szerelés mellett almapürét készít-mindent egy kalap alatt:), amikor kisebb volt szerettem volna neki egy kiskonyhát, aztán elvetettük, segítsen inkább nekem, csinálja nagyba a konyhai teendőket:)
Persze, ha kapna egy kiskonyhát, biztosan örülne neki!(majd talán az új szobájukba)

Autóit kosarakban, dobozokban tároljuk(Balázstól örökölte a legtöbbet). Általában azt játssza, hogy sorba rendezi őket: nagyság szerint, gyorsaság szerint és gurítja őket. Garázst épít jengából, könyvekből autópályát, szervízbe viszi őket, szereli és tele tölti a tankot. Felelősségteljesen mindenre gondol!

Vinci is részt vesz már az autózásban!(a maga módján).
Annyi autó van, hogy kevés a szőnyegen a hely, ezért felkerülnek az ágyra is. Vinci hasal és Kendus sorba állítja neki az autókat. Annak nem igazán örülök, hogy a szájába is veszi őket és megnyalogatja(amit Kendus előzőleg a parkettán tologatott).
Komoly. Kendus kezén még rajta van a kötés
Talán 1 év múlva már Vinci is aktívan fogja tologatni a járműveket.

2014. január 11., szombat

Szélsőséges

Rájöttem, hogy Kendus babakorában mennyire elkényeztetett engem, egyáltalán nem volt sírós, nem volt hasfájós, evett 3 óránként és aludt. Így ment egészen 6 hónapos koráig, aztán már többet volt ébren,nézelődött, mosolygott, elkezdte felfedezni a körülötte lévő világot. Kendus mindent megevett, a nyúltól kezdve a lazacig mindent. Vinci édesszájú, a zöldségpüréhez is almát teszek, ha azt akarom, hogy egyen.(én is és Zoli is édesszájúak vagyunk)

Vinci is úgy próbálkozik a forgással, mint Kende(valami közös), megfordul és az egyik keze a mellkasa alatt marad.
Vinci teljesen más. Vagy mosolyog és fülig ér a szája vagy sír, igazából köztes állapot nincs. Mostanra ráállt arra, hogy délután 5-8 ig bömbizés van műsoron. Az oka valószínű a fogzás. Ott tartunk, hogy már kézben sem alszik el, megfeszíti magát és nem lehet vigasztalni, marad az előszobában lévő ringó babakocsi. Erőteljesen, ütemesen:), kell tologatni benne.

Mindkét fiúnak van egy láthatatlan radarja. Vinci érzékeli ha már az ágyához közelítek vagy valahová le szeretném tenni(aludni, szemet pihentetni), ahogy vízszintesbe kerül ordít.
Kendus radarjaival érzékeli, hogy a felnőtt tiszta szívvel közeledik hozzá(v hátsó szándék vezérli), megérzi, hogy milyen az ember lelke.
Mióta Kendus ovis lett, egyre jobban anyás, mindent csak velem(már Zolival nem megy ki a piacra, csak ha én is megyek, nem megy el vele sétálni, csak ha megyek), az a szerencse, hogy az éjszakai pisijárathoz elkísérheti az apja(közben szoptatok, akkor nehezen tudok egyszerre két helyen is lenni)

2014. január 8., szerda

Szálka

Kendus hétfőn oviba ment(hosszú idő után). Délután egy szálkát vettem észre a tenyerébe, kapargatta magának, mert zavarta. Próbálkoztunk itthon kiszedni, csipesszel, zsíros krémmel kentük és zacskót húztunk rá éjszakára(népi praktika). Bíztunk benne, hogy egy kis szálka nem tréfál meg minket, de nem így lett. Reggelre még rosszabb lett a helyzet, bedagadt a tenyere és a szálka körül piros duzzanat volt.
Na ennek a fele sem tréfa, Andi javasolta, hogy menjünk az Ady Endre úti sebészetre, nem kell várni, ügyes a sebész.

Délután a sebészetre mentünk az oviból.(mondtam az óvónéninek, hogy megyünk a sebészetre) Tényleg nem kellett várni, a dokibácsi egy kedves öregúr még viccelődött is Kendussal. Először próbálkozott szálkacsipesszel, de nem jött ki. Egy kicsit vágni kellett(pont odanéztem:(, próbáltam Kendét is rávenni arra, hogy szemezzünk, de ő végignézte. Nem sírt, egyszer felkiáltott. Egy igazi hős, én nem bírtam volna, jól tűri a fájdalmat(születése óta szadizzák a drágámat)
Mikor kiléptünk viccesen mondta Kendus, hogy van benne még egy szálka...........a kisujja hajlatában. Bekopogtunk, megmutattuk. 

Másnapra visszarendeltek, Kendus kapott egy szép kötést a kezére, a ráadás szálkával semmi teendőnk nincs, mert kilöki magától a szervezet.
Tegnap Kendusnak valaki levette a kezéről a kötést az oviba!!!Kende nem kért meg senkit, hogy vegyék le(büszke volt rá), kérdeztem, hogy ki vette le, de azt mondta, hogy az a néni "akinek össze van nyomva az arca".  Az egyik óvónéninek herpeszes vagy ekcémás vagy tudomisén milyen a bőre.Hm. Több nevet említettem, de azt mondta, hogy nem tudja annak a néninek a nevét, aki levette a kötést róla(szóvá tenném neki)

Tegyük fel, hogy aki levette a kötést a kezéről a jószándék vezérelte. De miért tette??Ha gipszben megy a gyerek, azt is leveszik róla?Ennyire buta az a felnőtt, aki ezt tette?Kendust semmiben nem gátolta a kötés, ugyanúgy tudott enni/pisilni/játszani.
Nem poénból volt bekötve a keze, szóltam, hogy sebészetre megyünk, szakszerűen volt bekötve(nem olyan házi tákolmány,mint amilyet én csinálok)
Visszamentünk a sebészetre és  mondtam a dokinak, hogy valaki megelőzte őt az oviban. 
Az oviban nem szóltam, annyi mindent szóvá tettem az utóbbi időben, ezt kihagyom. Változni nem fog a helyzet.
Kendus a kezére már nem kapott újabb kötést(minek, úgyis egy idióta leveszi), szépen gyógyulgat neki.


2014. január 7., kedd

Kendeszáj

A nappaliban a falvédő mögött sajnos bepenészedett a fal. Levettük, Öcsi kifestett.
Kendus próbált neki segíteni, pl a frissen festett falra fúrni egy lyukat a játékfúróval(mert milyen jól mutatna):)
Megyünk a Határ úton. Kendus mondja, de szépek azok a házak, biztosan mind Öcsi festette:)

Erősítem benne, hogy milyen jó hely az ovi, mennék én is.
Anya, te nem jöhetsz, te olyan kicsi vagy!Nézd meg a tükörben magad!Oda csak nagyok járhatnak:)

Állatos mese után beszélgetünk arról, hogy mi borítja a madarak testét.
Az emberek testét mi borítja, Kende?
Válasz: szőr!
Olyan szőr,mint,ami Apán van:)

Vinci nevet


2014. január 5., vasárnap

Gondolatok, vívódások

Kendus decemberben kb. 4-5 napot járt oviba. Szülinapján, Mikuláskor, Karácsonykor tuti volt, aztán persze beteg, itthon gyorsan gyógyul, szerencsére nem súlyos.

November vége-december eleje óta nem szeret oviba menni, egyenesen utál. Ha szóba kerül, hogy holnap ovi és várják a "kiskacsások"az óvónénik, akkor sírni kezd.
A háttérben több minden lehet: többször említi, hogy Zs. néni kiabál, nála Kende bepisil(pedig 2,5 éves kora óta teljesen szobatiszta, éjjel-nappal. A bepisilés nem(csak)alvásnál fordul elő, hanem délelőtt játékidő/foglalkozás közben/alatt. Zs. néninek nem mer szólni, ha pisilnie kell. Fél tőle. Volt, hogy elsírta magát fogmosás közben(Zs. néni mondta, hogy nem tud önállóan fogat mosni. Megjegyzés: itthon elektromos keféje van, megy neki egyedül is a fogmosás, de segíteni kell.
Decemberben azt mondta Kendus, hogy Zs. néni szólt neki, hogy ne menjen oviba....még jó, hogy itthon arról áradozok, milyen jó hely az ovi. Ellenem beszél az óvónéni.Kérdezem Kendét, miért mondta ezt Zs. néni?Mert sok a beteg gyerek.....
Mint minden gyereknek neki is fontos a dicséret és a sikerélmény. Kell, hogy motiválja, ösztönözze arra az óvónéni, hogy aktívan részt vegyen a foglalkozásokon.(Ha eddig aktív volt, most azt látja az óvónéni, hogy Kendus sír az ajtóban, akkor ne hagyja, hanem hívja játszani)
A legdurvább az volt, amikor pár szót váltottam Zs. nénivel és Kendus kirohant az ovi bejárati ajtajához(ha tudott volna, kiszökik)
Sokat gondolkodom a jövőn. Ha ez folytatódik, akkor Kendus lelkileg tönkremegy, nem lesz ovis, mert pszichoszomatikusan is betegségeket produkál.
Várom a változást, a problémát jeleztem.
Emellett megy egy kemény hatalmi harc, már ilyen kis korban is klikkesedne a gyerekek. Cs. a központi figura a csoportban. "Pankát elvette tőlem Cs., már Panka sem a barátom". "Most mi lesz velem?"Szomorú ezt hallani, hogy neki nincs a csoportban barátja.(pedig egy közvetlen, vidám, barátságos, kedves kisfiú)
B tervként felmerült az oviváltás is.

Vinci 5 hónapos, de igazából nem fordul hasról-hátra. Előfordult már, hogy megtette, mert a feje átlendítette. (Kendus 7 hónaposan kezdett forogni). Oldalra fordul mindkét irányba. Ha tornáztatom, akkor befeszíti a lábait. Próbál felülni. Az Adamo hintába felhúzza magát ülő helyzetbe. Hason nyúl a játékokért, "repülő pózban" van, mindkét kezét használja. Játékkal motiválni lehet, hogy kússzon, nyúljon előre, elég kitartó.
Lehet, hogy azért nem forgolódik, mert nagy súlyú baba?!

2014. január 4., szombat

Normafa

Újév első napján felmentünk a Normafához.
Pontosan 2,5 fokkal volt hidegebb,mint nálunk.Szürke, ködös, nyálkás volt az idő, latyakos a talaj, volt,ahol elsüllyedt a babakocsi kereke, de mi nem adtuk fel a sétát:) (közben elismerő pillantásokat vetettem azokra, akik elfutottak mellettünk)
Pár évvel ezelőtt, amikor télen nagy hó volt, akkor többször felmentünk szánkózni a Normafához. Most a "szánkózós helyen" tábla tiltja azt.
Ez az elindulás 2 gyerekkel egy örökkévalóság. Komolyan mondom több időbe tart itthon elkészülni, felöltözni, bepakolni, 3 réteget hacukát magunkra húzni és kocsiba pattani, mint az ott töltött idő. Indulás előtt teázás, szopi, Kendus eszik-iszik, wc-re megy, állatkák hoz. Ha megérkezünk, akkor babakocsit kivenni, összerakni, fellépőt rátenni, gyerekeket ki-bepakolni(pedig csak ketten vannak, de néha olyan,mintha hárman lennének:)
Már útközben mondta Zoli, hogy alig van benzin a tankba. Egy dizájnos Mol kútnál tankoltunk. Kendus mondta, hogy ő is akar menni az Apjával, kér egy sütit a kúton(a legdrágább helyen, még jó, hogy otthon evett előtte 20 perccel)A kutas mondta, hogy január elsején nincs süti, menjünk vissza másnap:)
Ez az evészet is nagyüzemben megy nálunk.
Mindig éhesek a fiúk. Mi lesz, ha kamaszok lesznek?!Az én feladatom az állandó főzés/sütés/bevásárlás/pakolás/mosogatógép kezelés. ÁÁÁÁÁ
Végre felértünk a Normafához, ahol Zoli megjegyezte, hogy ő kajaillatot érez. Erre Kende: ÉN is! Keressük meg, honnan jön az illat!Egy lángosos-réteses bodegát találtunk(az előző évszázadból ottmaradt:), rétest kapott mindenki. A rétes tésztája a legolcsóbb mirelit fajtából, a töltelék ellensúlyozta , mert finom és bőséges volt.
Miután csupa sár lett a babakocsi, ruhánk, kellően kutyaszaros a cipőm, hazajöttünk.

2014. január 3., péntek

M5 Kalandpark-Játszóház

Még szilveszter előtt voltunk az M5 Kalandpark- Játszóházba. Valahogy tavaly kimaradtak a játszóházas délelőttök. Legutóbb Kende Zolival volt, úgy augusztus elején. Hőség volt, Vinci újszülött volt még, Kende tombolhatott kedvére, akkor a Lurdyban voltak. Az apjának annyira az nem jött be(de nem is az a lényeg), mert szerinte nem túl biztonságosak a játékok,zavarta a tömeg.

Az M5 Játszóház közel van hozzánk, Adélék gyakran mennek oda, elhívtak magukkal. Mi meg kaptunk a lehetőségen, Judit Mama szabadságon, így Vincit volt kire bíznom és ketten szórakoztunk.

A nagy sietségben elfelejtettem magamnak pótzoknit berakni, azzal kezdtük, hogy a belépő mellé vastag zoknit vásároltam(ami később vizes lett, mert a wc-ben állt a viz. Kifele menet jeleztem, kaptunk egy zoknit ingyen)
Nem mondható olcsó mulatságnak, felnőtt kísérőnek is fizetni kell, ha jól emlékszem 2 órára 2500ft hagytam ott. Így jobban megérte,mint ha percalapút veszek. Vannak játékok, amikre plussz zsetont kell vásárolni, pl: gokard, medencében hajókázás, autószimulátor.
A jövő pilótája
A gokardot Kendebende kiszúrta magának, költeni már nem akartam, kegyesen azt hazudtam, hogy szervizbe viszik őket, legközelebb működőképesek lesznek.

Játszóház elején van játékkonyha, bábszínház, plüssök, terepasztal vonattal(az utóbbi bejött Kendusnak,
sajna egyetlen egy vonattal kellett beérnie, többet nem találtunk.
Kipróbálta milyen hullámos úton mini autót vezetni.

Több óriás gumicsúszda közül lehetett választani, Kendus bátortalanul először velem próbált mindent. Krokodilos csúszdán Zsófival csúszott, de ott is félt bemenni a kroki szájába:)
Volt olyan ugrálóvár, amelyen volt csúszda, de az egyik lépcsőfok hiányzott.

Labirintusba klausztrófóbiámat leküzdve legalább háromszor végigmentünk(féltem, hogy a hengerek közé beszorulok, mint Micimackó, aztán lehet jót kacagni a nénin:)
A labirintus végén csúszda ,ami labdatengerbe vezetett.

Trambulinoztak a gyerekek. Vicces volt, hogy a négy trambulin közül mindegyik csak egyen akart ugrálni, energiát levezetni.
Adéllal

Ár-érték arányban nem a legjobb és a takarítónőnek gyakrabban kellett volna dolgoznia a gyerekek után, ezt leszámítva jól éreztük magunkat.
Motorral
 Kendus baromira igényli a kettesben töltött minőségi időt, ami érthető. Próbálok úgy tenni-venni, hogy legyen olyan óra/órák,amikor csak vele játszom.
Kendus utána nem aludt-pedig azt hittem, én naiv. Hisztizett ezerrel, kezelhetetlen, szemtelen és agresszív lett a kialvatlanságtól.(nehezen éltem túl az aznapot)

2014. január 2., csütörtök

Vinci 5 hónapos

Nő,mint a gomba. Szerintem nem átlagos méretekkel rendelkezik:)
74-es ruhákat hord és 8200 a súlya.
A kis bagoly
Ma voltunk háztűznézőben Hannáéknál, talán Sárikától egy kicsit nagyobb(Sárika februárban lesz 1 éves)
A haja hátul kikopott,mint egy vonalkód.
Vinci egyértelmű ismertetőjegye a mosolya.(Amit az anyjától örökölt:)Gyöngyözve kacag, olyan,mint amikor az ember gargalizál:) csikis a pocakja, imádja, ha a hajam hozzáér a kezéhez.
Ha nyugtalan, akkor a fürdésnél biztosan megnyugszik. A hordozható kád, aminek állványa van kezd kicsi lenni, végig éri a pufóka lábaival és fröcsköli a szuper laminált parkettára a vizet.(spéci német minőség, de víz nem érheti)
Hason kb. 20 perc után elfárad, ezt hangosan jelzi. Hátról oldalra fordul, hasról is volt már rá példa, de nem csinálja gyakran.
Továbbra is csak a levegőn alszik kint, komolyan az éjszakai alvás kész szenvedés(éjszaka azért mégsem toljuk ki őt a ringó babakocsiba....de már megfordult a fejünkben)
Kezd rátérni a 3 óránként cicizésre(első szava vagy a cici vagy a kaja lesz), állandóan éhes(mint a család férfi tagjai, Kendén, Zolin nem látszik, hogy folyamatosan esznek, de Vinci rám hasonlít ebben(is)és hurkás a combja.
Öltözködni utál.
Napirendjéhez továbbra is szigorúan ragaszkodik.
Amit eddig megkóstolt: alma, krumpli, sütőtök, gesztenye, fehérrépa, sárgarépa, őszibarack, ananász, pulyka, csirkemell, cékla, kölesgolyó.
Tárgyakat kézben tart, egyik kezéből áteszi a másikba.
Fogzik, nyálbandi. A fél keze mindig a szájában van.
Menni, csavarogni, tekeregni szeret. Társasági gyerkőc.
Ha táncolok vele: egyet jobbra-egyet balra, akkor mosolyog, röhög.