Összes oldalmegjelenítés

2013. június 30., vasárnap

Kendeszáj

Mesélte az emlékeit, ami Szilvásváradhoz köthető.
"Ott a forrásban volt egy folyó"

Csak velem tud elaludni, akár azt is megvárja, hogy lezuhanyozzak. Hozza a székét, leül a zuhanykabin elé.
Kértem, hogy amíg megszárítom a hajam, addig bújjon be az ágyába és ott várjon.
Erre ő: "Anya, ne idegesíts már!!"
(Kérdezem, ezt a szót  kitől hallottad???Apától...)

Leparkolunk. Előttünk egy Lada.
Anya, előttünk egy Alburg!
Micsoda?
Alburg, Anya!
(vagyis Wartburg, hát egy időszakból származnak)

Lovagol. Kéri őt Csaba bácsi, hogy nézzen fel az égre és mondja el,hogy mit lát.
"Nem tudok felnézni, süt a nap, nem hoztuk el a hemüvegem!"

Kritizálja a vezetési stílusomat:
"Anya, ilyen sebességgel nem lehet menni!"

2013. június 28., péntek

Fő az egészség! - Töltött cukkini

Néhány blogger bejegyzéseit rendszeresen olvasom. Van, aki barát, közeli ismerős és van, akit csak virtuálisan "ismerek" és szeretem a bejegyzéseit.
Ilyen többek között az Aludj csak, én álmodom blog írója.

Meghívott egy játékra, amelynek a lényege az, hogy az általam elkészített egyik egészséges étel  receptjét írjam meg. 2-3 további bloggert is hívjak játszani(sokszor tanácstalanok vagyunk, hogy mit főzzünk, így van, honnan ötletet meríteni)
Sajnos fotót nem tudok most feltölteni (később pótolom) és további 2-3 bloggernek sem tudom továbbadni a fonalat(vagy pocakosak vagy pici babásak vagy..., de bízom benne, hogy ezzel nem bántok meg senkit)

Töltött cukkini hozzávalói:
-4 cukkini (félbevágjuk, kikaparjuk a magjait), alaposan megtísztitjuk
- egy nagyobb tonhalkonzerv
-kis tejföl
-4 paradicsom
-4-5 kanál rizs
-só, bors, oregánó

1. Miután a cukkinit előkészítettük és a rizst megfőztük enyhén sós vizben, akkor hozzáadjuk a tonhalkonzervet(mehet a leve is), a felszeletelt paradicsomot, tejfölt.
2. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval
3. A sütőben 180 fokon 25 percig készre sütjük.
Nagyon finom!Gyors és laktató, viszonylag olcsó!

Hogy mitől egészséges?
A cukkini tele van vitaminnal(akkor készítjük, amikor szezonja van), a hal(okosít, nem hizlal), a rizs(legjobb a rizottonak való rizs vagy a jázmin rizs, a paradicsomot is akkor vegyük, amikor szezonja van.

2013. június 26., szerda

Betűk

Boldog vagyok, hogy szereti a könyveket, szeret könyvtárba, könyvesboltba menni!
A képen Clifford kalandjait olvassa. Egy kutyusról szól:)
Ha egy gyerek látja, hogy a szülei(a mi esetünkben az anya)szívesen, gyakran, rendszeresen olvas, akkor a lurkó előtt már van egy pozitív követendő példa.
A könyv nálam előbbrevaló, mint a tv vagy a mozi, net.
Elalvás előtt és után is könyvet vesz Kendus a kezében.

A mostani kedvencek-néhány már a könyökömön jön ki és kérdezem is tőle, hogy nem uncsi????
Anna, Peti, Gergő odavissza. Saját példányunk nincs, a könyvtárban létezőt, már többször hazahoztuk(most, hogy nyári szünet van, be is raktározott belőle). Nekem nem igazán jön be(de nem is az a lényeg és a szakirodalom is alátámasztja, hogy mennyire jó dolog az ismétlés, bizonyos határokon belül:))
A nyelvezetét megértik a gyerekek(olyan gyér a szókincse-szerintem-)minden mondat azzal kezdődik, hogy Anya, Apa, Anna, Peti és Gergő, olyan mindennapi történeteket mesél el Bartos Erika, amik bárkivel megtörténhetnek. De!ez az Anya, egy szuperanya!Mos, főzz,süt, takarít, varr, kirándulni mennek a gyerekkel, kreatívkodik, nem veszekszik(ritkán)és a gyerekek mindent első vagy második szóra megértenek és teljesítnek:)

A másik-harmadik kedvenc egy sorozat: Mi micsoda Mini . Kukucskálós, ismeretterjesztő, érdekes és jók az illusztrációk is.
Ravensburger, Scolar kiadó könyvei: amik Kendus korosztályának szólnak, eddig mindegyik nyerő volt!

Észrevettem, hogy már a rajzok, illusztrációk mellett leköti maga a szöveg is. Felismeri a K, A, E, J, M, L, T betűket. Az eddigi tapasztalat, hogy a számok annyira nem érdeklik,mint a betűk. Számol(10-ig angolul is)20-ig, de van,amikor 13 után 15 jön. Ha rajzolunk, akkor kéri, hogy közösen írjuk rá a rajzlapra a K betűt.

A toplistán van még Gazdag Erzsi meseboltja, Nagy Natália könyvei, Weöres Bóbitája, Tesz-vesz város, Maszat történetek, Thomas, Caillou könyvek.
(Olvastam Varró Dani legújabb könyvét: Nem, nem, hanem címűt, nekem nem jött be)

2013. június 24., hétfő

36 hetes pocak

A kis vigyori
A múlt heti kánikulát kevésbé díjaztam. A többszöri zuhany sem segített.
Fizikailag nehezebben bírom, egy felmosás  vagy egy játszóterezés kész kihívás.
11kg pluszban.
Vinci aktív focista.

A képek a Kopaszi gáton készültek. 17.15 után indultunk el, addig nem lehetett kint kibírni. A játszótéren nem tudom mi okból két gyerekre rácsapott(ő sem tudta megmondani, hogy miért. Valamilyen feszültséget akart így levezetni?!), ezután a gáton végighajtott motorral.
Kendust fogni kell, mert simán bemenne a Dunába, nincs veszélyérzete 


2013. június 22., szombat

Kendeszáj

Anya, ha felnövök, akkor lány leszek?

Már júliusi névnapra és szülinapra készülünk, saját keszítésű ajándékokkal.
Festettünk is, vízfestékkel és ecsettel. Az ecsetet Kendus belemártja a festékbe és a szemét pingálja.
"Anya kifestem a szemem, ahogy te szoktad."

Mostanában kezd rájönni, hogy nincs Papája. Tudja, hogy Judit Mama az én anyukám, dédi a Mamám.
Kérdezi tőlem, az apjától, Judit Mamától, hogy "te apukád jól van?"
(már most mik érdeklik. A következő kézműves projekt egy családfa készítése lesz, fotókkal)

Fürdünk együtt. Mondom neki, hogy mossa meg a mogyoróit is.
"Anya, inkább kiveszem őket és megeszem, jó?!"


2013. június 21., péntek

Először

Kendus megkapta a kullancs elleni utolsó oltását, először történt, hogy nem sírt, nem kellett lefogni, nem kellett hozzá legalább 3 személy, hanem hősként, bátor nagyfiúként viselkedett.
Minden orvoslátogatás előtt beszélünk arról, hogy mi fog vele történni(még akkor is, amikor egészséges tanácsadásra megyünk)
A doktornéninél játékok vannak a polcokon, a szekrényben. Kendus kedvencei a vonatok, műanyagból és szivacsból is talált már magának. Alig lehet kimenni vele a rendelőből, mert hamar feltalálja magát és játszik a vonatokkal. Már látom rajta, hogy nem egy rettenetes helynek fogja fel az orvosi rendelőt és ebben sokat segített a doktornéni személye.

Jó döntésnek bizonyult a gyerekorvos váltás. Kendus az előző orvosnál mindig ordított. Lehet, hogy a maszk és a rideg környezet miatt, de hiszek benne, hogy a gyerekek sok mindent megéreznek, ráadásul kicsiKende nagyon érzékeny. "Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan"
Van olyan ember, akinek a nyakába ugrik-rövid ismeretség után és öleli és van olyan, aki eljön hozzánk és azt mondja, hogy menjen haza(pedig "szeretettel"közelít felé, Kende mégis érzi, hogy valami hátsó szándék van a kedvességben)

2013. június 20., csütörtök

Kendeszáj

Egy hosszabb séta alkalmával hangzott el a következő monológ:
- Anya elfáradtam a sétában, inkább futok egy gyorsat:)

Pancsolás

Csábos mosoly

 
Cukorfalat
Bemártja a vízbe a kalapját, aztán hűsítőként a fejére teszi

Pihenés
A szája alatti sebet(roller okozta)folyamatosan kaparja:( 


2013. június 19., szerda

Óvónénik családlátogatáson

Múlt héten volt a szülői, már ezen a héten eljöttek az óvónénik családlátogatásra.
Szeptemberi kezdéssel vették fel a közintézménybe  Kendust, januári kezdést kértem, de rugalmasak. Felvetődött bennem, hogy mi lenne, ha márciusban kerülne nagyobb közösségbe(kevesebb betegség, Vinci már nagyobb, könnyebben tudnám beszoktatni és valamennyire kialakulna már az immunrendszere), mondták, hogy beszéljem meg a vezetővel.
Lesznek családi napok nyár végén, amire szeretnénk elmenni és bármikor be lehet menni ismerkedni, játszani.

A dadus nem jött, de a két óvónéni igen. Vártuk őket sok szeretettel, gyümisalit és kókuszgolyót készítettünk a kis kuktámmal vendégvárónak.
Kapott egy kiskacsa bábut, ami jelképezi, hogy a kiskacsa csoportba fog kerülni.
Kendussal közösen nyitottunk ajtót, szegénykém várta a gyerekeket is az oviból:)
Beszélgettünk, játszottunk a lurkómmal. Az óvónénik kedvesek, közvetlenek , barátságosak voltak. Azt gondolom, hogy jó kezekbe fog kerülni az elsőszülöttem.
Kende megmutatta a könyveit, játékait és énekelt (a mostani kedvenc katonadalokból egy remixet), mondókázott. Többször elmondták, hogy mennyire szépen beszél, kommunikatív:)
Dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor azt mondták, hogy 4 éves fejlettségi szinten van.(ő lesz a legkisebb a csoportban)

Kifelé menet mondták az óvónénik, hogy meglátogatják szomszéd Pankát is.
Kendus mutatta az irányt, beszámolt arról, hogy van kutyájuk(akit Dorisnak hívnak és nem kell tőle félni)és elmondta Panka családtagjainak a nevét is.

2013. június 17., hétfő

Itt a nyár

Kendus életében kb. a 4. adag fagyit fogyasztotta el a hétvégén a sarki cukrászdában.
Málna fagyit választott , valamiért úgy gondolta, hogy a tölcsér nem ehető és kukában a helye, nem hagyta meggyőzni magát(egyébként is tud harcolni az igazáért),közbeléptem és megkapta Vinci:)

Ha nyár, akkor ballagás és esküvők időszaka. Esküvőre augusztusban vagyunk hivatalosak.
Gergő elballagott az általános iskolából.
                          

30 fok feletti hőségben jól jön a hideg vizes pacsálás, akár medencéből, akár szökőkútból.


Az életritmusunk, biológiai óránk a mediterrán népekéhez hasonlít. Este 8-kor még kint vagyunk az udvaron, 12 után szieszta, 4 körül ébredés...

2013. június 16., vasárnap

Látogatás Lulu babánál

Hiszek benne, hogy a gyerek válassza a nevét, ez igaz Kendusra is.
Vezéralkat, nincs mit rajta szépíteni, lobbanékony, bátor, keresi a kalandokat.
Vinci neve győztest jelent!Bízom benne, hogy az élet minket igazol.
Lulu, is annyira Lujzás baba.

Mosolyog mindenkire, gügyög, gagyog és óriási szemeivel szemléli a környezetét.
Már 3 hónapos, eddig a nagyobb tesója, Ricsike volt beteg vagy Lulu taknyosodott be, ezért késtünk a babalátogatással, de most mindent bepótoltunk.

A fiam élvezte Ricsike óriási(majdnem faltól-falig érő) rácsos ágyát(Kende már egy ideje kanapén, aztán cimbis ágyon alszik). Leginkább az jött be neki, hogy labdákat gyűjtött maga mellé és,mint kapus elkaptam azokat. A gyerekszoba kincsi között felelt egy kombájnt, teherautót, dömpert, bébitaxit(nem a mérete) és alig akart hazajönni.
Ricsike is hancúrozott és elérkezett nála (is) a szégyenlős időszak. Kendus ritkán szégyenlős.
Viki cookies gyúrással szerette volna lekötni a srácokat, de Kendust a játékok jobban lekötötték(itthon úgyis kuktáskodik eleget:)
A csokis kekszek finomak lettek(Ricsike nyersen is tesztelte őket)és abba a kategóriába tartozik nálam a cookies, hogy nem lehet abbahagyni, nehéz neki ellenállni:)

2013. június 14., péntek

Kossuth Lajos azt üzente....

A kezével üti a ritmust:)
Soha nem lehet elég korán elkezdeni: képről felismeri Kossuth Lajost, Széchenyit, Rákóczit és Gábor Áront!

2013. június 12., szerda

Első szülői értekezlet

Utáltam szülői értekezletet tartani, biztos, hogy hosszúra nyúlt,a  szülők szidták valamelyik kollégám vagy a rendszert vagy a sulit vagy egymást. A lényeg:  rosszindulat, bántás, meg nem értés. A szülői napokig rányomta a bélyegét a hangulatomra, közérzetemre.

Az ovis szülői 16.30-ra volt meghirdetve, előtte kötelező ebédfizetés. Kendus csak januárban kezdi az ovit, gondoltam, hogy előtte fél évvel nem fizetünk ebédet, januárban egyébként is mindent emelnek.(a szülőin rákérdezett a vezető, hogy ki nem fizetett ebédet, feltettem a kezem, indokoltam, hogy miért nem, erre ő azt mondta, ha nem fizetek, akkor nem tartja fent a helyet a gyereknek. Lehet az összeget görgetni januárig, majd visszaadják. Akkor miért fizessek, ha úgyis visszaadják?! Zoli felpattant és kifizette)
 Az ebédszállító cégnek utánanéztem a NÉBIH honlapján, nem bizalomgerjesztőek a kaják, sőt az óvónéni is megjegyezte , hogy szükséges a szülők által bevitt havi vitaminpótlás, mert olyan gyér a menü.

Miután elkezdődött a kiskacsa csoport szülői értekezlete, előtte volt egy közös nagy szülői. Itt inkább formaságokról volt szó, házirend , anamnézis lap átvétele.

Lehetett jelet választani, mire az asztalhoz értünk, már a legtöbb fiús jelre lecsaptak. Az egyik jófej szülőtárssal elcseréltem a pöttyös labdát autóra, mégis testhezállóbb,ráadásul bogárhátúra hasonlít a járgány.
A dadus és az óvónénik is szimpatikusak, kedvesek voltak. Az egyik óvónéni tapasztaltabb, 33 éve van a pályán, a másik most jön vissza 6 év gyes után, ráadásul Zoli ismeri, mert előtte ő volt Erikának és Balázsnak a magánoviban az óvónénije.
24 gyerek lesz egy csoportban, ami szerintem sok. Nem vegyes csoport, hanem kiscsoport, ahol Kendus a legfiatalabb, a legtöbb gyerek otthonról jön, kb. 5 gyerek jön bölcsiből.
Programok lesznek, a kezdést és a beszoktatást illetően is nagyon rugalmasak. Aug. végén lesz 3 nap családi nap, ahol lehet a hellyel és a többiekkel ismerkedni.
Sajnos az önkormányzat anyagilag egyáltalán nem támogatja az intézményt, ezért mindent a szülőknek kell vinni. (ebben is partnerek voltak a szülők, jó, hogy már az elején ennyire összetartóak)
Szomszéd Panka is a csoporttársa lesz Kendusnak.

Összességében sokkal jobb volt az első benyomás, mint amit vártam. Meglátásom szerint a legjobb csoportba került Kendus.

2013. június 11., kedd

Mozgalmas hétvége

Kendus már reggeli előtt szokta kérdezni, Anya ma hova megyünk?
Szeret menni,(így lett szoktatva, két állandóan úton lévő szülő mellett nem várhatunk tőle mást)  nem otthonülő típus, programot könnyű találni, de már az állapotom miatt nem egyszerű(35.hét).

Pénteken délelőtt elintéztünk egy gyors bevásárlást. Már ő teszi be a 100-ast a bevásárlókocsiba(feléri), betolja a boltba és rohan, hogy egy tejes kiflit magához vegyen és elkezdje enni(akkor is, ha előtte evett. Ezzel csak az a baj, hogy egy egész kifli után nem eszik főtt ételt)
Délután Nóri szülinapi bulijába voltunk hivatalosak. Nóri kerek évfordulót ünnepelt. Kendust nem feszélyezi, ha idegen helyen van, rögtön feltalálja magát. Ugrált az ágyon, plüssöket pakolt egyik szobából ki-másikba be, Darwint simogatott, huncutkodott.

, az árvíz miatt most nem a Hajógyári szigeten, hanem a Flórián tértől nem messze.Nóri elhalmozott minket finomságokkal. Több ajándékkal jöttünk haza, mint amennyivel mentünk. Kendus külön kapott Szentkirályi sütőtöklevet, Kubut, Dörmit, DVD-t, mesekönyvet(mintha az ő bulija lenne:)
Igazán elkényeztetett  minket!(Köszi, Nóri!)

Szombaton babalátogatóba voltunk hivatalosak, de a nagyobb testvér betegsége miatt ezt későbbre toltuk. Helyette kitaláltam, hogy szép idő lévén,menjünk el a Gyerekszigetre(tavaly is olyan jó volt)e rendezik meg. Mire az Árpád hídhoz értünk, addigra leszakadt az ég, zuhogott az eső, lehűlt a levegő. Gondoltam, ha már útra keltünk, akkor menjünk el az Aréna Plázába, együnk egyet a KFC-be(amit Kendus imád.)
Aznap BMW nap volt az Arénába, gondoltak a gyerekekre is, akik kisautókon, motorokon, bébitaxihoz hasonló járműveken egy kisebb pályán vezethettek. Roni is aktívan kivette a részét a motorozásban:)
De, jó ez a járgány!
Ha Kendus időnként elakadt vagy nem úgy ment az autó, ahogy ő szerette volna(dühös lett)és Roni segített neki.


Vasárnap délelőtt elmentem a Csili babaruha/játék börzéjére(1 órát voltam távol), addig a keresztszülei szórakoztatták a kishercegem a vonatos játszótéren.
S, mint Superman
Kendus már szobatiszta, de Lacikák tartottak attól, hogy mi lesz, ha Kendus mégis bepisil, netán bekakil. Megnyugtatásként beraktam egy váltás ruhát a tízórai és a víz mellé. A fiatalok elmondásuk alapján abban fáradtak el, hogy nézték Kendét, mennyit mozog, fut, nála nincs megállás.(kivéve, mikor alszik)

Este Noelék hozták át az esküvőjükre szóló meghívót. A fiúk eljátszottak időnként egymás mellett, majd egymással is. Néha Kendus önzősége, főnökösködése  miatt közbe kellett lépnem, de jól elvoltak.
Művészpalánták

Ha valaki azt gondolná, hogy ezek után, mint a karikacsapás ment az esti és a délutáni alvás, az sajnos téved:(

2013. június 9., vasárnap

Lehet ezt überelni?

Olyan rosszcsontságokat csinál mostanában a kisemberem, mint:
- verekedés, csapkodás
-kutyakaja megkóstolása, kutyaszar vizsgálata
-szappan betunkolása a lefolyóba(előtte szakszerűen eltávolítja a dugót)
- megengedi a vizet a mosdóban,(vagy a kerti csapot) bizonyítva, hogy képes Dunát csinálni
-felmászik a kanapéra a nyitott ablak mellé a második emeleten
-kakaó kiöntése az asztalra, aztán elmaszatolása (tintapaca kísérlet kakaóval:)
-beül az autóba és próbálja indítani
- kavics"hegy"tetejére felmászik és onnan legurul
- az általam leszedett ribizlit poénból többször kiönti a földre
-autó elé kiszalad
- ismeretlen kutyákhoz benyúl , előfordult, hogy a pofiját is bedugta a kerítés között

2013. június 8., szombat

Felvételt nyert az oviba

Kendus felvételt nyert a Vörösmarty úti oviba. Az óvoda fantázianevét nem tudom, körzetileg oda tartozunk, de nem oda kértünk felvételt(az űrlap megjegyzés rovatában hosszan indokoltam is). Röviden: a másik ovi(Közt. téri)szellemisége sokkal közelebb áll hozzám, más az ételbeszállító(NÉBIH, egy laktózérzékeny, finnyás gyereknél ez fontos szempont)oldalán lehet a közétkeztetőkről olvasni, családiasabb az általam választott, kedvesen fogadtak a nyílt napon, minden kérdésemre válaszoltak és a legfontosabb: Kendus a Vörösmarty oviban végig fogta a kezem, még a másikban felszabadultan játszott, jól érezte magát.

Szeptembertől akár mehetne is, decemberben tölti a hármat. Kiskacsa csoportba került, ahol állítólag "prémium"gyerekek vannak összeválogatva,  gyerekbarát, lelkes óvónénivel.  Örülök, hogy a szomszéd Panka is ebben a csoportba  került.
Ami a szeptemberi kezdés ellen szól: Vinci akkor max 8 hetes lesz, csecsemő még, beszoktatni nem szeretném Kendust a csöppséggel. Elsősorban a hazahozott betegségektől tartok, sajnos van tapasztalatom benne, hogy milyen egy gyerekkel betegen és kórházban lenni. Másodsorban nem szeretném, hogy úgy érezze Kende, hogy hirtelen le lett passzolva, megszületett az tesója és Anya már egy idegen nő kezei közé engedte.
Többen azzal érvelnek, hogy szüksége van a kortárs gyerekek társaságára, közösségre és nekem is könnyebb egy gyerekkel, mint kettővel. Meglátásom szerint 3 éves kora után igen is fontos, hogy napi szinten legyen csoportba,óvodába.
Alternatívaként felmerült, hogy 9-11ig legyen bent, de úgy érzem, ha egyszer ovis, akkor ne csak 2 órára legyen ovis, hanem egész nap. Nem biztos, hogy a 2 óra távollét megoldás lenne. Az oviba autóba kell ülnünk, gyalog baromi messze van.
Ha szeptemberben nem kezd, akkor marad az év eleje, január. A betegségek csúcsidőszaka. Akkor már Vinci immunrendszere erősebb lesz, majdnem 6 hónapos lesz már.
Kedden lesz szülői értekezlet, ahová elmegyek. Kérték, hogy már júniusban fizessük be az ebédet(8000ft), ez kicsit nonszensz.
Hiszek benne, hogy nincsenek véletlenek, valamiért Kendusnak mégis a Vörösmartyba kell járnia oviba. Nézem a jó oldalát, ha velem bármi történik  és nem tudok érte menni, akkor tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Akár Roni vagy Anya is el tud érte szaladni.
Egy lehetőség, nem kell elvetni, büszke vagyok rá, hogy 2,5 évesen felvételt nyert az oviba, tudom, milyen nagy a túljelentkezés. (1 hétig tartott a beiratkozás, Panka második nap délelőttjén  74. gyerek volt, aki beiratkozott)

"Az első három év a legfontosabb. Ezt mondja legalábbis a tudomány-és ezt látszik megerősíteni a tapasztalat is. Elfogadtak-e minket magzati korunktól-és mi elfogadjuk-e a gyerekeinket. Olyannak, amilyenek. Tudunk-e segíteni nekik, hogy azzá legyenek akik, magukkal hozott egyszeri én-struktúrájuk szerint?
Igen nem tudunk visszaemlékezni első három évünk legnagyobb részére, a tudta számára zárva maradnak ezek az emlékek. Körülbelül addig tudunk visszamenni, amikor beszélni kezdtünk és már én-t mondtunk magunkról. És mégis: ami ebben a három évben történt, az kihat--kihathat-egész életünkre, hozzájárulhat egészségünk és betegségeink alakulásához, rokon-és ellenszenveink fellángolásához, értelmi és érzelmi képességeink alakulásához."
(Vekerdy: Nagy családkönyv)


2013. június 6., csütörtök

Hannáék nálunk

Meglátogattak minket Hannáék, jött Sári baba és Betti is.
Kendus már türelmetlenül várta az érkezésüket, nagy szó, de előtte összepakolta a játékait is(ha én mondom, hogy kitöröm a duplóban vagy az autókban a nyakam, ha elesek, az nem igazán izgatja).
A ribizlibokrokon lévő bő termés felét leszedtük és vendégvárónak ribizlis joghurtos-kevert sütit készítettünk,(egyidősek a gyerkőcök, de Kendus úgy gondolta, hogy neki etetnie kell Hannát) csak asszisztálnom kellett, mert a kiskuktám aktívan részt vett az elkészítésben.
Szakadt az eső, amikor hívtak, hogy elindultak villamossal, mi kimentünk autóval eléjük.
Az első 15 percben Kendebende produkálta magát és előjött az ördögpalánta énje. Megmutatta Hannának hogyan kell a a nagyágyon ugrálni és vetődni, kalapáccsal az ajtóban lévő üveget ütni, vagy szék tetejére állni és onnan nagyot ugrani.
Jó volt látni, hogy Sári babához milyen jólelkűen közeledik, ha sírt, akkor odaadta az autóját vigaszként(Sári baba még nem tudja megfogni, de a szándék a lényeg), előkerült Vinci játszószőnyege, amin Sárika nézelődött, Kendus pedig hordta oda neki a plüssöket. Persze egyszer-kétszer Kendus hangosan kiabált vagy ordított, de Sárika nyugodt baba lévén nem ijedt meg az erősebb hangoktól.
Még délelőtt megbeszéltük, hogy nem lesz irigy fiú, ez ideig-óráig működött is, aztán mindig az kellett neki, ami Hannánál volt. 1-2 perces hisztik után nem bírt magával a drágám és elkezdte az erejét fitogtatni. Ezután döntöttünk úgy, hogy elmegyünk sétálni,
szerencsére a nap is kisütött. A furikba csigákat gyűjtöttek a gyerekek(Kendus ma egyet megkínzott)és motoroztak.
Egyre nehezebb a tempót felvenni vele, hiába kiabálok, hogy ne menjen le a járdáról, ő mintha nem hallaná rohamtempóban gurul le az úttestre, sprintelek, futok utána, de be kell látnom, hogy most ő a gyorsabb. A szidás ilyen esetben nem használ, egy energiabomba, délelőtt és délután is menni kell vele.
Hazajöttünk még saraztak egy kicsit az előkertben a lurkók, felmásztak a kavicshegyre, ribizlit legeltek.

2013. június 5., szerda

Kendeszáj

Arról már sokszor írtam, hogy Kendus rajong a járművekért. Többféle repülőt felismer képről(hála a Scholar kiadó Repülők című könyvének), legalább 5 traktor típust/márkát, kapott Adéltól még a télen egy traktoros naptárat, abból tanulta őket, az autók a génjeiben van. Ha építkezés mellett haladunk el, akkor az ottlévő darus kocsik típusa után érdeklődik nálam(aki analfabéta vagyok a témában)
Bevásárláskor, parkolás után végigmondja a logó alapján az autómárkákat, amik mellett leparkoltunk.
A Ford Connect típusú gépjárműnél megszólal: Anya, ez egy Ford Konnektor:)

Olyan a kis agya,mint egy szivacs!Mondókákat, verseket, népdalokat is rengeteget tud, mostanában átkölti őket és kendehalandzsázva előadja, erre nem vagyok vevő, de hihetetlen menőnek érzi magát:)
"Egy: megérett a meggy, kettő: csipkebokor vessző, három: te vagy az én párom"kiszámolót mondja, amikor arra lettem figyelmes, hogy az ötnél: leszakad a köd helyett azt mondja öt: beszállt a köd:)
(Az autók itt is visszaköszönnek, mert ugye oda szállunk be:)

2013. június 2., vasárnap

Eső előtt, eső után

Amikor délután elindultunk a Duna partra bicózni, előtte már leesett egy jó nagy adag jég, dörgött, villámlott. Az 5 perces út alatt kisütött a nap(a szivárványt hiányoltam), szerintem Kendus még soha nem látott.

Belegázolt az összes létező pocsolyába, amit keresnie nem kellett, mindenhol az volt,  persze az a legjobb, ha a gumicsizma (milyen jó találmány, mióta önállóan közlekedik,mindig vettünk neki gumicsizmát és jó szolgálatot tett) szára is vizes lesz , ha a nadrágjából is csavarni lehet a vizet és bónuszként  megmosta a bicót a pocsolyába(amire utána természetesen ráült). Most kicsit sajnáltam, hogy nincs a popsija alatt egy vastag rétegű, meleg pelus, de bízom benne, hogy a felfázást sikerül mellőzni.
Nem tudom, hogy miért olyan jó buli teljes gőzzel a vízbe hajtani....ezek után már csak azt díjaztam volna jobban, ha egy száguldó autó lefröcsköl minket. Pár kaviccsal" kacsáztunk" a mélyebb pocsolyákban, a Duna part nagy részén óriási kátyúk vannak, ennek most Kendus kifejezetten örült.
Amíg kint voltunk ismét leszakadt az ég, spuriztunk haza, akkor már annyira eláztunk, hogy a sapkájából, ruhájából (Kendusnak volt esőkabátja)csavarni lehetett a vizet.
Hazajöttünk és vettünk egy habos, meleg fürdőt.

Lovaglás


2013. június 1., szombat

Móron

Móron találkoztunk Krisszel, Kokóval és Kiarával.
3-4 hónapos lehetett Kendus, amikor utoljára nálunk volt Kriszti(és megállapították, hogy Kiara már a pocakjában van).
Krisztivel a koleszban szobatársak voltunk, az élet úgy hozta, hogy ők Németországban élnek és még nem láttam Kiarát élőben, már nagyon vártam a találkozást!Többször emlegettem már Kiarát és Krisztit is(látta őket skype-n Kendus), van egy kedvenc repülős hangoskönyve, amit unásig meséltem már neki és tudja, hogy Kiara küldte neki.

Sajnos az idő ellenünk volt, hideg, szeles őszies nap volt május 30-án, ezért játszóterezni nem tudtunk menni, de az autóból is láttuk, hogy a városban felújították a parkot és a játszóteret. Az odafelé úton Kendus annyira bealudt, hogy a nyála is csorgott.

Együtt ebédeltünk a lovas étterembe, ahol most is nagyon finom volt az ebéd. Az ételeket gyorsan hozták, gyerekeknek külön tányérban a sült krumplit, amit a másodperc törtrésze alatt elfogyasztottak. Amikor a gyerekek befejezték az ebédet kaptak egy lapot, amin lehetett színezni, gyerekbarát hely!
Mi Kendussal sajtos-tejfölös fokhagymás pulykát ettünk, amikor meglátta a drágám, mondta, hogy most lángost eszünk:) (Szereti a lángost és mindent ami sajtos, tejfölös, túrós)
Kifelé jövet ki kellett próbálni a játéklovat és megnéztük az étterem melletti négylábúakat is.

Ebéd után még futottak pár kört az étteremben a gyerekek,aztán elmentünk Kriszti sógorához. Jó volt látni, hogy hiába az 1 év korkülönbség a gyerekek között, rögtön megtaláltak a közös hangot, Kiara is hasonlóan aktív, fürge, jókedvű,  barátságos, mint Kendém.
Kendus lecsapott Kiara futóbicójára, ami annyira csajos, hercegnős, hogy még ilyet itthon nem láttam és a mérete is meghökkentett, kb. már 1 évesen lehet használni. A másik játék, amire a fiam rögtön rátapadt a játék laptop volt. Itthon is van neki hasonló(uaz a gyártó),amit a Hádában szereztem be neki.
Kokóval hancúrozott KEnde, fel-le dobálta, felmászott rá, csikizte őt, amit ha Kende partnerére talál, akkor nehezen hagyja abba:)

Kende kapott két kukucskálós könyvet és egy felhúzhatós fajárgányt. A kukucskálós könyv telitalálat volt, sajátunk eddig nem volt, de a könyvtárban létező összeset már kikölcsönöztük, most a "repülős"van soron(amit a Scolar  kiadó adott ki, de a Revensburgernek is van hasonlója).
Már vannak német nyelvű könyvei és angol nyelvű játékai, amiket imád!

Köszönjük a vendéglátást, bízom benne, hogy hamarosan látni fogjuk ismét egymást!