Összes oldalmegjelenítés

2013. április 30., kedd

Zitusék nálunk


Amikor az ember ritkán találkozik valakivel, akivel előtte évekig napi kapcsolatban volt, akkor a találkozás kezdetén elhangzik, hogy húúú, de nagy vagy, húúú de sokat nőttél.
Zitusra az egyetemi évek alatt "vigyáztam", örülök neki, hogy a jó kapcsolat, azóta is megmaradt. Nekem még mindig beugrik, amikor látjuk egymást, hogy milyen volt, amikor oviba járt, majd suliba került, most pedig már középiskolás. Tényleg a "gyerekeken" lehet leginkább látni az idő múlását.

Talán már 2 hete annak, hogy nálunk jártak. Kendussal vártuk őket, sütöttünk nekik egy gyors, finom magvas cookie-t. Kendus csak "Itusnak" hívta őt és azóta is emlegette, hogy homokozott vele, aszfaltkrétával rajzoltak. Esténként locsolásnál mondja, hogy a petúniának is adjunk vizet, amit Itus hozott.
Olyan jókat tudok Edivel is beszélgetni, egy hullámhosszon vagyunk.
 Az illedelmes fiam az ajándékok átvétele után mindent megköszönt:)

2013. április 29., hétfő

Vinci baba

Ovilátogatáskor az óvónéni megkérdezte Kendustól, hogy fogják a tesóját hívni.
Ő válaszolt: Vinci(Vince)
Erre az óvónéni: Ricsi?!Szép neve van!
(Kendus, kicsit hangosabban és akaratosan): Nem Ricsi, hanem Vinci!!

Csepeli Mama hosszan fejtegette, hogy milyen szép a Bence név.....
Mire többször elmondtuk, hogy nem Bence, hanem Vinci lesz.
(Gondolom, még barátkoznia kell vele)

A nevének jelentése: győztes.
Kendének felvetettem pár nevet, többek között a Vincét is. Kérdeztem, hogy melyik tetszik neki(nem ő dönti el, de mérvadó a véleménye) azt mondta, hogy a Vinci név.
A tornán utánunk karatésok jönnek. Ülök, várok Kendére miközben egy fiú a lépcsőről ledobja mellém a tornazsákját és lecsúszik a korláton. Ránézek a tornazsákra, rajta a neve: Varga Vince:)

A legújabb infók másodszülöttemről.
28 hetesen: 1400gr (mondták, hogy nem lesz kis súlyú), hosszú kezei és lábai vannak. Csak a talpa 6 cm, igazi kis jeti! Aktív és mosolygós, a vizsgálat alatt(30 perc)végig fülig ért a szája. A pofija(fülében "Dunakanyar, mint nekem, hosszú haja van) abszolút az enyém, a teste az apjáé(szerencsére).
A lába a fejénél, igazi kis akrobata. Már denevérpózban.
Minden rendben vele:)

2013. április 27., szombat

Ovilátogatáson

Május első hetében van az óvodai jelentkezés (nálunk).

A körzetes óvoda több szempontból nem teszik,ezt most nem részletezem, helyette kinéztem kettő másikat.
Az egyik 2 saroknyira van tőlünk, de közigazgatásilag már Soroksárhoz tartozik,  a vezető óvónő nem árult zsákbamacskát, mondta, hogy csöppnyi(semmi) esélyünk arra, hogy felvegyék, mert sok a gyerek. A környékünkön ezt tapasztalom, hogy erre nem fogy, hanem nő a népesség.Kihalni nem fogunk. Nem adom fel, a remény hal meg utoljára én azért bepróbálkozom.

A másik favorit a kerületben van, közel hozzánk,(két gyerekkel is egy 20 perc séta alatt ott lennék) kertvárosi övezet, jó levegő, alig van arra autóközlekedés, falusi idill érezhető.
Nincs nyílt napjuk, telefonos egyeztetés után egy kedves barátunkkal(lánya októberi, Kendus decemberi)ellátogatunk az oviba.
Kedvesen fogadtak, az óvónéni végigvezetett a szobákon(akivel találkoztunk, beszéltünk mind kedvesen viszonyultak hozzánk) Rend és tisztaság mindenhol, a legtöbb csoportban Anyák napjára készültek , egy csoport tízóraizott, egy pedig lent volt az udvaron, ami tágas és sok játék volt. A csoportok átlagosan 22-27 fősek, kérdeztem az integrációról, egy hallássérült kislány van. Nincs saját konyhájuk, rendelik az ételt(Pensio közétkeztetés), megoldható, hogy Kendus laktózmentes ételt egyen, nem jelent problémát.
A szobák galériásak. A csoportok vegyesek, ennek az előnyére még nem jöttem rá(az iskolában sem egyszerre tanulnak a 8 és 12 évesek matematikát), de a legtöbb oviban ezt preferálják.

Kendus az első percben feltalálta magát, illemtudóan levette a cipőjét és ment játszani és a játékokat(rögtön megtalálta a babkocsit és a takarító szettet), amikor átmentünk egy másik szobába elpakolt maga után.. Az óvónéni kezét megfogta, szót fogadott neki. (mondták is, hogy önálló, nem lesz gond a beszoktatással). A gyerekekhez leült az asztalhoz. Mindenkivel kommunikatív, barátságos volt. Bemutatkozott, amikor kérdezték, akkor elmondta még azt is, hogy fogják hívni a testvérét.

Sajnos elszomorítottak. Kendus december 5-én tölti a harmadik életévét, ez azt jelenti, hogy szeptembertől veszik be az oviba:( ha esetleg üresedés lenne, pl: valaki elköltözik, akkor szólnak. Jelentkezni mindenféleképpen fogunk.

Ha már ott voltunk, akkor megnéztük a bölcsit is(év bölcsije lett a kerületben)érdeklődtem a vezetőnél, hátha bölcsibe beveszik szeptembertől. Közlékeny, kedves volt, DE! amikor meglátta a pocakom, közölte: Ja, Anyuka babát vár?!Akkor nem vesszük be a gyereket. Azt kell bevenni, akinek az anyukája megy dolgozni.
Ami érthető, de úgy éreztem, hogy megbélyegzett, azt hiszem ezt hívják negatív diszkriminációnak.
Kendus a beszélgetés alatt a kapott építőkockából várat épített. Itt is elmondták, hogy ügyesen játszik, hamar(rögtön) feltalálja magát.
Mindig büszke vagyok rá(mert az én fiam a legokosabb, legügyesebb a világon), de aznap délelőtt még büszkébb voltam rá.

Kipp-kopp kalapács játék

Az egyik kedvenc társasjátékunk. 5 éves kortól ajánlják, de már egy ideje használjuk. Fejleszti a koncentrációt, kézügyességet. Színeket, formákat is lehet  vele tanulni és még annyi mindent................


Annyit fejlődött az értelme, hogy csak kapkodom a fejem

Az utóbbi időben Kendus sokat változott, időnként elcsodálkozom, hogy milyen okos gyerek:)
Egyedül felveszi a benti cipőjét, kinti szandiját, kéri is, hogy ne segítsek, megoldja ő egyedül.(illemtudó: az oviban leült a szőnyeg mellé és levetette  cipőjét, pedig nem mondtam neki, ha ajándékot kap -mindegy, hogy mit, azt sűrűn megköszöni) Öltözni is próbál, na ott még elkel a segítség, pl: a rövid póló fejrészébe dugja a kezét.

Teljesen önállóan eszik/iszik. A főétkezésnél még rákerül az előke és az ölébe a konyharuha(ami később a szennyesbe megy)de így is többször cserélünk egy nap ruhát.

Dumagép, mindenről mesél, szerepjátékozik(legújabb, hogy ami néptáncon történik, azt eljátssza, pl: "Akinek dobom a labdát, mondja a nevét", dobja a plüssállatoknak és az autóknak is. Az autókat sorba rakja és versenyezteti őket, elviszi szervízbe, már most több autómárkát ismer, mint én.
Sokféle állatot ismer, szoktunk úgy labdázni, hogy gurítjuk egymásnak és állatneveket mondunk, ami egyszer elhangzott, azt már nem lehet ismételni.
Hosszú mondókákat, verseket, dalokat mond fejből(akár a maga és a környezete szórakoztatására is)
Mostanában elkezdte mondani, hogy : "BIBIBI", különféle szövegkörnyezetben használja, szerintem töltelékkifejezés és nagyon menőnek gondolja magát(az is), amikor mond valamit és mondja mellé, hogy bíbíbíbí.
Elkezdett "költeni", főleg nevek mellé tesz vicces jelzőket(családtagok neveit költi át), pl: Lili-Mili, Zsaklin-Aklin, Öcsi-Pöcsi(, hogy nem tanítottam neki az tuti), nem is tudom, honnan veszi. A családtagok remélem nem veszik szívükre, egyébként is KEndus csak kedveskedni akar, de az Öcsém viccesen megjegyezte, hogy majd pár év múlva lejátsszák:)

Most, hogy itt tavasznyár és sokat kint vagyunk az udvaron, ahonnan alig lehet behozni. A homokozót még mindig szereti, alagutat, várat épít, a formákba belerakja a homokot és kiönti. Ami újdonság, hogy a múlt héten észrevettem, hogy megette a homokot. Kérdezem tőle, hogy finom?Nem, Anya, büdös. Akkor meg miért eszed?(erre nem jött válasz). Öntözi a virágokat, de két kaspóból(amiből még nem hajtott ki semmi)kiszedi a virágföldet és összekeveri a homokkal, ennek nem örülök.
Motorozik, futóbiciklizik, száguld az elektromos motorral is. A talicskába belepakolja  kinti játékait és cipeli őket. Úgy vettem észre, hogy a kinti (új)hintáját nem szereti, lehet, hogy rossz helyen van és nincs benne biztonságérzete.

Leszokott a verekedésről, csapkodásról. Ha fáradt, akkor hisztizik. A lányokkal továbbra is incselkedik(főleg a korosztályával), nem szereti, ha "anyáskodnak"felette, ha egy kislány puszit akar neki adni vagy ölelni akarja. Nekünk, a családnak, barátoknak már cuppanós puszit ad.
Gyerektársaságban hamar feltalálja magát, közvetlen, barátságos és úgy tapasztaltam, hogy őt is könnyen befogadják.

A szobatisztaság projekt áll vagyis szól, ha dolga van van mikor sikerül a wc-ig eljutni és van,amikor nem. Természetesen mindig kap dicséretet, mert mindig szól, de van amikor már késő. Ma pl a wc-n voltunk 10 percenként, a kaki előjeleit hallottam, de amikor már szólt és rihantunk, akkor két szobán keresztül potyogtak a földre a kakik. Pfúj...takarítás közben a hányás keringetett. Ja és belelépett a szandijával az egyik gumóba:(


2013. április 24., szerda

Szemészeten

Kontrollon jártunk a Heim Pál kórház szemészetén. Időpontra érkeztünk és szerencsére nem is kellett sokat várni.  5 nappal a vizsgálat előtt kapta az Atropin szemcseppet reggel-este.

A kórház egyik fele le volt zárva, rengeteg ember(jórészt türelmes gyerekek)várta, hogy sorra kerüljön. Hőség volt, ablakok zárva, levegőztető nincs.(A levegő állott szagú, így szaporodnak igazán a bacik) Csecsemők, újszülöttek a földön a hordózóban, mert nincs elég ülőhely. Tényleg olyan, mint egy indiai közkórház(pedig csak a tévében láttam).

Egy nagyon kedves régi kollégámmal találkoztam, akivel jót beszélgettünk. Ők már 7 előtt ott voltak(az intézet még zárva volt, de így sem voltak benne az első ötben, érkezési sorrendbe hívták be a betegeket a bőrgyógyászatra, ahová ők jöttek)

Elkísért Zoli is minket, ami nagy könnyebbség. Kende észrevette az egyik vitrinbe a plüss állatokat, teljesen lekötötte őket, úgy is, hogy csak nézni szabad.
A vizsgálaton nem volt együttműködő. A gép, amibe bele kellett volna nézni, nem tette. A doktornő(aki a körülményekhez képest nagyon kedves volt)kérdezte, hogy az ábrás vizsgálatot megcsináltuk-e a múltkor. Nem emlékeztem ábrás vizsgálatra. Aztán dioptriákat vett elő, segítségként hívta az egyik asszisztenst, aki zenélő gyerekbolondító játékokat vett elő. Arra figyelt, de pár perc után már tudtunkra adta, hogy ő menne haza. A vizsgálat alatt végig az ölemben ült, mocorgott. Amikor a doktornő tudta vizsgálni, akkor mondta, hogy most "Jó". +1,5 mért az egyik szemére, a másikra +0,5. Szemüveget egyelőre nem igényel, de folyamatosan kontrollra kell járni.

Délelőttünk Noelékkal

Pontos tervünk még nem volt, hogy délelőtt hova, merre megyünk és mit csinálunk, abban biztosak voltunk, hogy kinti programot szervezünk , Noel és Noémi is jön velünk.
Nyitásra elmentünk a Harmónia házba, Soroksárra. Nincs tőlünk messze(földút vezet oda, de kint van a Budapest tábla:). Az egész úgy épült fel, hogy a tanyasi állatvilágot mutatja be. Szombaton van a családi nap, amikor előadás és vezetés is jár a belépő mellé. Mi hétköznap mentünk, de már jártunk ott, így csak az ismerkedés, állatsimogatás maradt.
A bejárat mellett van egy kis halastó, a fiúk közelről megcsodálták, aztán rohantak a lóhoz(aki betegnek tűnt) és a szamárhoz. Kendus nagyon közvetlen az állatokkal, etetni, simogatni akarja őket vagy rosszabb esetben kergetni, mint az emut.
A malacoknak bedobálták a szalmát, nem érdekelte őket, hogy a malac nem szereti a szalmát, ráadásul Kendus úgy gondolta, hogy biztosan nagyon éhesek, ezért két marokkal szórta be a szalmát, így került a malac fejére is.
Megengedték, hogy a ketrecből vegyünk ki nyuszit(ezt Kende meg sem hallotta, már önállósította magát)és nyitotta a ketrec ajtaját.
Valamiért tartok a kecskéktől, akik a bárányok mellett voltak. Emlékszem legutóbb is kiugrott az egyik, én meg ahogy csak bírtam szaladtam a másik irányba gyerekkel a hónom alatt. Most is kiszökött, de bátor voltam és nem fogtam menekülőre:)

Miután itt végeztünk, állatkakisan, koszosan átmentünk az Újtelepi nagyjátszóra.
Szeretem a játszóteret, mert takarítják!Máshol még ezt soha nem tapasztaltam. Vízcsap van, ahol lehet kezet mosni, a kukákban szemeteszsák van és a játékokat is takarítják, a területen söpörnek. Aznap délelőtt is kint voltak a közmunkások és nem lazsáltak, hanem dolgoztak. A területen több pad is és árnyékot adó fák vannak(már csak a wc hiányzik)
Itt van egy nagy kalózhajó, amit keresztül-kasul meg lehet mászni, nagyobb gyerekeknek találták ki. Ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Csúszdáztak(Kendus azokra a csúszdákra, amikre nem lépcsőn, hanem pl. kötelen kell felmászni még nehezen megy, segíteni kell neki, mert mindig elbambul és beesik a lyukba) hintáztak, motoroztak a fiúk
. A játékok Eu kompatibilisek, olyan, ahol a 3 éves és a 10 éves is jól érzi magát, tud tombolni.
Kendusnak ha valami megtetszik, ami nem az övé, akkor a másodperc tört része alatt képes azt sajátjának tekinteni és foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, ez történt Noel motorjával is.
Mondanom sem kell, hogy az ebéd utáni alvással nem volt probléma.


2013. április 20., szombat

Duna parton

Délelőtt és délután is sokat vagyunk kint a levegőn, szívjuk magunkba a sok D vitamint, az arcbőrünknek már szép színe van. Nagyon kellett már a jó idő.
Ha már neki nem volt ott a sapkája, helyette a kapucnit vette fel a fejére

Tegnap uzsi után Andiékkal lementünk az erzsébeti Duna partra(ők ott laknak, nem kellett messzire menniük).  Integettek a
Gondoltam, hogy milyen jó lesz Kendus bicózhat, nem kell mindig az autókra figyelnem,(de csalódtam, mert a vártnál nagyobb volt a forgalom) a kisemberem még mindig meggondolatlanul közlekedik. Volt időszak, amikor hatott rá, ha elkiabáltam magam, hogy autó és megállt, de mostanában úgy tesz, mintha nem hallaná. Soha életemben nem csináltam olyan sprinteket, mint most nagy pocakkal. Nagyon résen kell lennem.

Kendebende elvette Lili sapkáját, először azt mondta, hogy kipróbálja, majd a fején hagyta és közölte, hogy az az övé és futott vele. Lili szomorúan, kétségbeesve nézett utána..Hiába mondtam, hogy nem az övé és egyébként is egy lányos sapka van a fejeden, igazából az incselkedés hajtotta. Jókat nevetett magában. Ezt többször eljátszotta délután. A másik, hogy nemcsak a sapkát nyúlta le Lillitől, hanem a futóbicóját is. Ideig-óráig volt csak izgalmas a másik holmija, aztán letette valahol és szaladt az övéhez.
A találka elején még baráti volt kettőjük viszonya, aztán este 6 körül már Kendus bedurvul: kavicsokkal, kisebb kövekkel dobálta Lillit. Jól leszidtam és kapott a kezére is(amikor fejbe dobta a kislányt), de egy perc után már az sem érdekelte, elindultunk hazafelé.

Autószerelő

Arról már többször írtam, hogy a háztartásban az egyetlen segítségem: Kendus
Szívesen felmos, kezébe veszi a porszívót és nem ódzkodik tőle, amikor azt használni kell, külön válogatja velem a szennyes ruhát, beteszi azt a mosógépbe(kis segítséggel, de el is indítja), törölgeti a mosogatógépből kivett edényeket.
A főzésben/sütésben is számíthatok rá. Bár, ha ketten készítünk el egy ételt, akkor garantált a felmosás, söprés is, de megéri. Annyira akarja és igyekszik, több dolgot tud a konyhában,mint az apja. Tudja hol kell keresni a lisztet, búzadarát, lekvárt, fűszereket. Zolinak  szöveges és képes útmutató kellene hozzá.
Jól látható az ő műanyag csavarhúzója:)

Nemcsak nekem, hanem az apjának is lelkesen segít. Van egy kis szerszámosládája(csavarhúzókkal és miegymással)ezt használja kint leggyakrabban.
A rendszámtáblát simán felrakja a helyére az  apja jobb keze. Egy kis ezermester.

2013. április 19., péntek

"..majd a nagyok felhúzzák...."

mondta ezt Orsi néni a tornán, a szövegkörnyezetet pontosan nem tudom már leírni, de a lényeget igen.
A tornán az új gyerekek szülei két-három alkalommal bemehetnek, egyébként a szülők a "kispadon" várakoznak.
Kendussal már nem vagyok bent, az első alkalommal voltam csak, mert érdekelt és látni szerettem volna, hogy mit csinál a kisemberem.

A héten lábizom, boka,  erősítés, fejlesztés volt. A teremben parketta van és a lurkók mezítláb vannak, amitől egy kicsit tartottam-nehogy felfázzon, elég volt abból tavaly nyáron- Kendus az extrán befelé dőlő bokái miatt benti cipőnek ortopéd szandált használ, évszaktól függetlenül.
Orsi néni megnyugtatott, hogy meleg a parketta("ez még igazi parketta"), de úgy jöttem ki a teremből, ha Kendus szól, hogy fázik a talpa, akkor a zoknit húzza a lábára. Ezzel nem volt probléma, jéghidegek voltak a talpacskái, de nem mondta, hogy fázna.

A foglalkozás vége előtt 10 perccel mondta Orsi néni, hogy kér egy Kende anyukát.
Bementem, mondta, hogy Kendus piszkálja/bántja a lányokat(akik egyébként idősebbek tőle)és nem mindig a feladatra koncentrál. Sajnos azt már én is tapasztaltam, hogy a lányokat piszkálja/bántja(ma pl. Halápi Lili fejéhez dobott egy nagyobb kavicsot), a fiúkkal nem próbálkozik. Amikor ez szóba kerül, akkor azt mondja, hogy ő csak csikizi a lányokat:)
A feladatokra pedig tényleg csak félfüllel figyelt és félig hajtotta végre azokat.
Pedig annyira jó kis izomerősítők voltak, pl: mezítláb felvenni egy rongyot(bal-és jobb lábbal)egy zsámoly belsejébe dobni, aztán kifelé mutatnak a lábujjak és kötélen mászni, állatos szőnyegre ugrani és azt utánozni, amit az állat csinál..stb. Kendus a rongyokat kézzel belerakta a zsámolyba, minden második szőnyegre rálépett , de a további kért feladatot nem teljesítette.

Az óra végén elmondta Orsi néni, ha idősebb fiúhoz állítja Kendét, akkor azok húzzák magukkal.
Van egy másik kisfiú aki fél évvel idősebb tőle(Kende a legfiatalabb)az anyukája mondta, hogy a két gyerek között különbség az, hogy az övé bölcsis és elsőre végigcsinálja(huncutkodás nélkül)a feladatokat. Kendus legutóbb nem tudott a feladatra koncentrálni és alkalmazkodni a kívánalmakhoz. Ehhez hozzátartozik, hogy előtte kb. 50 percet aludt, a megszokott 2 óra helyett és délutánra láttam rajta, hogy másnapra taknyos lesz.

Júliusban heti két alkalommal lesz Zuglóban torna, Orsi néni vezetésével. Kendus szereti, ha Zoli elvállalja(szóbeli ígéretet már kaptam), akkor rendszeresen fogunk oda is járni.

2013. április 18., csütörtök

Halász Judit koncert

A koncert előtt már tudtam, hogy Zoli nem tud velünk jönni, a jegyünk már hónapokkal ezelőtt(azt hiszem januárban lett vásárolva), ezért megkértem Ronit, ha tud jöjjön velünk és jött.
Kell is a segítség, mert Kendus hihetetlenül aktív-én már kevésbé tudom felvenni vele a tempót-. Először a hangfalra mászott fel(még a koncert kezdete előtt), közben is többször megtette. Aztán próbálkozott a színpaddal.(oda szerencsére nem jutott fel). Nagyon bevállalós.
Mágnesként vonzza őt a színpad...oh mi lesz belőle...
Balatonkenesén a szálloda melletti parkban volt egy nyár óta otthagyott/felejtett színpad, amikor kiszúrta magának,rohant fel a lépcsőn, zene nem volt, de elkezdett táncolni. Olyan cuki a mozgása, kicsit még darabos, de ahogy mozgatja a karjait és a popsiját rázza, zabálnivaló.

A koncert felépítése ugyanolyan volt, mint az előzőnek, még a számok közötti összekötő szöveg is szó szerint megegyezett azzal, ami a cd-n van.
A gyerekek lelkesen tapsoltak, énekeltek, táncoltak.
Feltűnt, hogy a lányok lazábban kezelik(már ebben a korban is a tánc kérdést, a fiúk csak álldogáltak a színpad előtt, a lányok riszálták magukat)

Kendus több lányt próbált táncba hívni. Szegénykémet kikosarazták, a kiszemelt lányok(volt nagyjából vele egykorú és idősebb is) egyáltalán nem foglalkoztak vele, megfogta a lányok kezét, akik vagy lerázták vagy otthagyták őt. Előfordult, hogy az egyik kislány rácsapott a kezére, pedig Kendus csak annyit tett, hogy megfogta a kezét és mondta neki, hogy gyere táncolni:(
Néptáncon a fiúk a lányokkal táncolnak, ha nem egyenlő a nemek aránya, akkor a szülővel.
Szerintem neki furcsa volt, hogy a lányok fogták egymás kezét és neki nem jutott lehetőség.
Ennek ellenére mégis talált valakit, aki partner volt a tánciban. Jóval idősebbnek nézett ki ,mint Kende. Egy idő után észrevettük, hogy a kislány már unja Kendus társaságát, de sokáig kitartott mellette.
A koncert végén keksszel köszöntük meg neki, hogy együtt táncolt a fiammal.

2013. április 17., szerda

Balatonkenesén nyaraltunk II. rész

Kendus napjában többször mondja, hogy menjünk Balatonkenesére az uszodába és a játszóházba, ahol a pötyivel és a piros motorral játszottunk. A Balatonkenese szót olyan sajátosan ejti ki, hogy csak mi a szülei értjük meg:)

Közelben van Veszprém, az egyik délután elmentünk a várba és a környékére kirándulni. Eddig Veszprémben én csak egyszer jártam, Zoli is csak célirányosan autóért ment oda. Kb. 1,5 éve voltunk ott az állatkertben, kalandosan jutottunk el anno Veszprémig(kb. 3 óráig mentünk, "fedezzük fel országunkat" jeligével), már akkor mély benyomást tett ránk a város. Az állatkert is csodaszép, az állatokat nagyobb területen tartják, mint a fővárosban(legalábbis ránézésre úgy tűnt), a vár és környékéről gyönyörű a kilátás és a régi épületek előtt is szájtátva álltunk.
Hétköznap délután rajtunk kívül két szerelmespár volt csak a várban, turista nem.
Kendus séta közben szólt, hogy kakilnia kell. A nyilvános wc persze zárva, étterem nem volt, egy cukrászdát találtunk, ahová bekérezkedtünk (pelenkázórészt 5 után bezárják és nem nyitják ki, nem tudom milyen elgondolás alapján), mire wc-re jutottunk, Kendus már bekakilt, de ügyesen szólt, hogy KELL neki.
Veszprémben is, mint a környéken több helyen is tapasztaltuk, felújítások vannak/voltak.
A sétát a kiskrapek mindig jól bírta, este vacsi után, általában már 8-kor aludt. Volt, hogy vittük a futóbicót is magunkkal, de volt, hogy a saját lábán jött.
A negyedik napon ismét előkerült a térkép és kinéztük, hogy merre tovább. Fülére mentünk.
Ezen a kis településen is egy XIII. századi templom van, amit csak előzetes bejelentkezés után nyitnak ki. Kívülről megnéztük és a falu friss, tiszta levegőjén sétáltunk.
Anya karkötője nélkül egy lépést sem tesz:)
Megkérdeztünk egy helyi földművest, hogy van -e valami látványosság a faluban vagy a környékén. Erre ő viccesen megjegyezte, hogy a kocsma, a templom és a kisbolt:) Ja mi kiegészítettük azzal, hogy a gólya is, ami a fészkében kelepelt.
A fent említett földművesnek két traktorja volt, mindkettőt közelről megcsodálta Kendus.

Olyan jól éreztük magunkat, kipihenve jöttünk haza. Utána három napig tele voltunk energiával.
Mi mindig hagyunk nyomot magunk után. Balatonkenesén maradt KEndus focista köntöse. Még aznap este, amikor hazajöttünk észrevettem, telefonáltam a szállodába és mondták, hogy postázzák. Még nem érkezett meg, de várom, mert szeretjük.

2013. április 14., vasárnap

Balatonkenesén nyaraltunk I. rész

Az ismert oldalon vettem két kupont a Hotel Marina Portba, Balatonkenesére. Egyszerre kettőt, mert olcsó volt és összevonható. Így hétfőtől-péntekig csak lógattuk a lábunkat és kirándultunk a környéken.

Elindulásunk napja Zoli szülinapja volt, még nem kapcsolt ki teljesen, ezért történhetett meg az, hogy az M1-es autópálya közepéről visszafordultunk, mert nem lett a ház bezárva.
A kulcsom a szomszédnak leadva, beriasztóztam, kapu bezárva, de a bejárati ajtó nem. Még jó, hogy beszélgetés közben rákérdeztem: "Ugye bezártad az ajtót??"
A szálloda baba/gyerekbarát. Játszóház bent, játszótér kint. Az étterem nem nyújtott nagy gasztronómiai élményt, de a helyszín (szobánk a Balatonra nézett), a wellness mindenért kárpótolt. Kendust ki kellett húzni a medencéből, ha tehette volna, akkor reggeltől-estig benne ázik, azaz úszik.
Az úszógumink az utolsó napra feladta a szolgálatot
Szerencsénk volt az időjárással, kora reggel köd, aztán tavaszias napsütés.
Kendus minden reggel úgy ébresztett, hogy indulunk az uszodába. Még tegnap is ezzel drukkolt elő. Villanyt felkapcsolja és sorolja a programokat:)

Balatonfűzfőn megnéztünk egy Árpád-kori templomromot
és csodáltuk a szebbnél-szebb ingatlanokat. Közelben van Tihany
is, oda is elmentünk. Kendus imádkozott a templom előtt(kicsit összevissza, de tudja a Miatyánkat),
ami már zárva volt, mire odaértünk. A településen folyamatos fejlesztések vannak.
Olyan szép idő volt, hogy lehetett a szökőkútból fröcskölni a vízet
Nyílt egy Levendulaház, ahová szerettünk volna bemenni, de délután 5kor, amikor még nincs szezon, minden zárva van. Kendus minden éjszakát átaludt, jól kifáradt estére. Azt hiszem vele együtt Zoli is, mert ő volt a soros, hogy fusson a fia után:)


2013. április 13., szombat

Mostanában

Kendus szereti a szívószálas üdítőket. Ha utazunk valahová, akkor kap ilyet. Az utóbbi időben annyira rákapott a szívószálas üdítőkre, hogy itthon is követeli a poharába a szívószálat és nem akar önállóan inni.
Kérdeztem tőle, hogy szerinte az oviba ki ad neki szívószálat a vízhez?
Válasz: óvónéni!

Mostanában egyre gyakrabban sunyin elbújik és úgy kakil, nem szól. Tudja, hogy mikor kell a dolgát végeznie. Arra gondoltam, hogy ultimátumot adok (magamnak), májusban leveszem róla napközben, akkor is, ha házon kívül van dolgunk. Várok(vártam) a jó időre, amikor már nem fázik fel és akár a szabadban is végezheti kisdolgát(ha sétálunk vagy nincs a közelben wc)

Azt mondja, hogy nekem két fiam van. Az apja és ő(hát van benne igazság)
Apa az ő barátja(is)és én vagyok az anyukája, akit Varga Melindának hívnak.
Azt még nem tudta összerakni a fejében, hogy ha Judit Mama(az én anyukám)Varga Judit, az apja Varga Zoli és a keresztapja Varga LAci(aki az én unokatestvérem), akkor én miért nem Varga vagyok???

A kisbabákhoz pozitívan, kedvesen áll hozzá. Ha valahol síró hangot hall, akkor mondja, hogy ő megy és megvigasztalja a kisbabát. Lilinek van egy babája, akit hordozóban lehet sétáltatni. Kendus lecsapott rá.

Továbbra is inkább szétpakolni szeret, de azt nagyon. Ma is ráléptem az egyik kisautóra, ami a súlyom alatt kettétört.(mentségem, hogy többször kértem pakoljon el az ajtóból legalább...műanyag volt)
Ha jó passzban van, akkor ebéd után összepakol maga után. Segíteni szívesen segít a házimunkában és a főzésben is.

Zoli 44 éves

Múlt hét szombaton megünnepeltük Apát. Akinek április 8-án volt a szülinapja, de azóta mindennap meghallgatom, hogy neki szülinapja van...........jó neki, hogy már egy hete tart. Szereti magát ünnepelteti, ez van:)

Kendus rajzolt neki, csináltattam egy díszbögrét természetesen a mi fotónkkal és kapott tortát,  aszalt gyümölcsöt is.
Itt volt Erika és Balázs is.
A tortáját, ami somlói torta volt Évi készítette, aki nem végzett cukrász, de a sütik, torták alapján akár az is lehetne.
A tűzijátékon kívül minden ehető volt rajta!
Évi figyelt arra, hogy Kendus tejcukros, mértékkel fogyaszt nem laktózmentes terméket is(ha mégis többet iszik/eszik nem laktózmenteset, akkor a háta közepéig kakás), még a tojás is bio volt a tortában. Kértem, hogy csak 6 szeleteset csináljon, mert hétfőn elutazunk, de kb. 22 szeletes lett. Jutott Judit Mamának, Roninak és a szomszéd Pankáéknak is belőle.(emellett reggelire is ettünk belőle)
Kendus annyira cuki volt, énekelt az apjának. Beraktam Halász Judit Boldog szülinapot számát és énekelt, táncolt.

2013. április 7., vasárnap

Vasútmodell kiállítás és játszóház

Azt vettem észre, hogy a Kösziben sűrűn , érdekes, szórakoztató gyerekprogramok vannak. Ami még nekünk tetszik az az, hogy megfelelő időpontban.(Nem 11-kor kezdődnek, ebéd előtt, alvás időben, hanem délután 16, 17 órakor vagy délelőtt)

Kendus első kirándulása a Vasúttörténeti Parkba vezetett, talán a vonatokhoz való vonzódása ide is köthető:), persze Thomasnak is nagy szerepe van abban, hogy a mai gyerekek rajonganak a vonatokért.

A kiállításon a játszóház mellett több vasút terepasztal is volt(villamos és autóbusz közlekedéssel), Lego város működő vasutakkal, Playmobil vasutak.  Az utóbbiakhoz nem lehetett hozzányúlni csak szemmel csodálni őket. Ezt Kendus nehezen értette meg, leleményes a drágám a" kordon "alá mászott és már megérintette a járműveket.
A játszóházban favonatokat és tologatható Thomas vasutat lehetett kipróbálni.
Mondanom sem kell, hogy mennyire élvezte!Erikáék is jöttek velünk, Zolinak "időben"haza kellett jönnie, volt sírásrívás távozáskor.

2013. április 6., szombat

Fürdéshez készülődve

Kendus imád a nagykádban fürdeni, a bugyogást nem kapcsoljuk be, mert még kicsi hozzá, a habos , sok vizet és a rengeteg játékot, műanyag flakonokat szereti. Legutóbb az Ikeában felkapott egy virág spricelőt, ami feltétlenül szükséges a fürdéshez:)

Miközben folyt a víz én romokat takarítottam a szobájában, ő pedig tett-vett a fürdőben. Csörömpölésre lettem figyelmes, mondtam is (de nem cselekedtem, csak a szám járt)félhangosan az apjának, hogy szerintem a wc kefével játszik. Ezt onnan gondoltam, hogy amikor elkészült a fürdőnk, akkor az apja(aki csak kicsit sznob), vett egy puccos wc kefét. Szép fürdőbe elengedhetetlen kellék a krómozott wc kefetartót...anélkül nem lenne olyan, amilyen. Megjegyzem, hogy pár hónap alatt a wc kefetartó elkezdett rozsdásodni vagy legalábbis hasonló foltok vannak rajta. Nem érte meg az árát.

Kendus a wckefét belerakta a kád habos, sós vízébe, sajátos módon sterilizálta.
Így nem fürödtünk benne tegnap, hanem maradt a zuhanyzás(Kendus nem szereti). Miután ketten
Még Vinci meg sem született, de KEndus már igényli a szopipárnát, az etetőszékben való étkezést és időnként viccesen kéri a cumit is.
(Kendus és én)ágyba kerültünk, fáradságra, gyengeségre hivatkozva Zolira maradt a kád takarítása.(semmilyen háztartási munkát nem végez, csak "végszükség"esetén, szökőévente egyszer kipakolja a mosogatógépet.
Bombázott a kérdéseivel, hogyis szoktam a kádtakarítást csinálni????hol a fertőtlenítő??Hol a szivacs???
Reggel megnéztem és csillivilli lett. Ezt a tevékenységét szokássá is fejleszthetné....

Tegnap esett az eső és hangulatom, kedvem sem volt kidugni az orrom a házból. Találtam a kamrába egy kartondobozt Játékváros lett belőle. KEndus kérte, hogy csináljunk mélygarázst a dobozból.
Ragasztópisztolyom nincs, ez elmaradt, de így is szép lett.

2013. április 5., péntek

Látogatás Sári babánál és Hannánál

Februárban született Papp Sára, Hanna húga.
Hanna, Kendus kisbarátja. Az ismeretség a baba-mama tornához köthető. Kendus és Hanna között 1 hónap a korkülönbség.
A gyerkőcök és mi is Anyák vártuk már a találkozást. Kendusnak elfelejtettem bekészíteni a kölnijét, de Hanna nem feledkezett el a csokitojásról és a nyusziról. Beléptünk és a fiam mondta Hannának: "Hoztam neked tulipánt!!!"
 Ügyesen , együtt játszott a két lurkó, amíg beszélgettünk és babáztam egy kicsit. Furcsa volt ismét egy csöppséget a kezemben tartani.
Hanna engedékeny volt és minden játékot szívesen odaadott Kendusnak(aki annyira felfedezte a terepet, hogy Hanna ágya alól is kipakolt), annyira jól érezte magát, hogy nehezen(hiszti közepette)indultunk haza és kicsit csúsztunk az ebéddel is.

Könyvajánló

A címe: Üdvözöllek a gyereked agyában
Szerzők: Dr. Sandra Aamodt-Dr. Sam Wang
Olvasmányos, időnként tudományos, nagyon élvezhető!

"Még ha a szülő nem is tudja tökéletesen szabályozni, milyen lesz később a gyereke, a nevelés mégis sokat számít. Ami a legfontosabb: a szülő és a gyerek közötti bensőséges kapcsolat igencsak megtérül. Gyermekünk későbbi boldogulása sokban függ attól, hogyan törődtünk vele a növekedése folyamán. Másodszor, gyerekeink otthoni viselkedése azon múlik milyenek az otthoni szabályok, s hogyan szerzünk ezeknek érvényt. Ez erős hatással lesz közös családi életünkre, és később gyerekünk saját családjára is. Harmadszor, megtaníthatunk gyerekeinknek egy sor olyan képességet, aminek majd hasznát veszi felnőttkorban, kezdve a főzéstől, a pénzen való bánáson át egészen az autószerelésig. Arra is lehetőséget adhatunk, hogy felfedezze, milyen szenvedélyben leli örömét.
Amikor szülői nevelésre gondolunk, az ne azt jelentse, hogy ízlésünknek megfelelő személyt akarunk faragni a gyerekünkből, hanem sokkal inkább segítsünk felfedezni azokat a sajátos képességeit és kedvteléseit, amelyek jól megférnek benne a világ többi részével."

2013. április 4., csütörtök

Apró lábak tornája

Kendus kinőtt a Menő Manó tornából, ezért kerestem neki másféle mozgásos foglalkozást a közelünkben.
A Kösziben találtam, ami kocsival elérhető távolságban van,amikor keresgéltem és összefoglaltam magamnak, hogy milyen tornát is szeretnék, akkor ilyenre gondoltam, mint az apró lábak tornája.

A torna prevenciós, tartásjavító, fejlesztő, játékos.
3 éves kortól van hirdetve, a foglalkozásvezető kérdezte, hogy bölcsis vagy otthon van....(utálom ezt a kérdést). Otthon van és közösségbe jár, igazi közösségi ember a kisfiam. Tud alkalmazkodni, csapatjátékos, együttműködő, a figyelme könnyen leköthető, kreatív játékai vannak, be tud illeszkedni idegen környezetbe, dumás.
Azt gondolom, hogy a torna szempontjából másodlagos, hogy bölcsis vagy közösségbe jár. Ennél jóval fontosabb (szerintem), hogy viszonylag későn kezdett el járni, hogy laza az izomtónusa, hogy befelé dőlnek a bokái......
A foglalkozásvezető elmondta, hogy az elején eldől, hogy járhat-e a csoportba KEndus vagy sem. Amikor elmentünk rajtunk kívül volt még egy újonc, ő 2,5 éves fiú volt. Mindkét fiú átment a rostán:)
Várják jövő héten is őket és ő is mondogatja, hogy az "újtornára" megyek Anya.
Annyira láttam Kendén, hogy koncentrál(időnként a szája is tátva maradt), meg akar felelni. Minden feladatot ügyesen végigcsinált, persze volt,amiben segíteni kellett neki(pl: kézzel támaszkodik, popsit felemeli). Apró labdák gyűjtése és a kúszás a rúd alatt tetszett neki legjobban, a végén jutalomként járt a matrica is. Tényleg minden testrészét átmozgatta és jól érezte magát.


2013. április 3., szerda

Kedvesek az emberek

Történt a Lidlben, tegnap.
Bevásároltunk, amikor a kijáratnál eszembe jutott, hogy Kendus kért gyümölcslevet és nem vettünk, mert elfelejtettem.
Visszamentem, aztán szerencsére még a kassza előtt megnéztem a pénztárcám. Szembesültem vele, hogy összesen 180 ft volt benne....a kártyát nem akartam használni. Felhívtam Zolit, aki már az autóban ült, hogy jöjjön vissza, mert nincs pénzem. Kétszer elmondtam neki, mire leesett a tantusz, hogy 180 ft  van a tárcámban és 230 az üdítő.(mindezt normál hangerővel)
Mellettem volt egy fiú, olyan 20 év körüli, kicsit gengszteres kinézetű(de ne ítéljünk elsőre)odajött mellém és a kezembe adott 50ft, hogy tessék, itt van.
Kedvesen rá mosolyogtam és mondtam, hogy nincs rá szükségem, mert mindjárt jön a férjem és kipótolja a meglévőt.
Ő kérlelt, hogy fogadjam el, mert neki van:):):)
Hát , elfogadtam és sűrűn megköszöntem.

Máskor történt, hogy KEndussal az Aldiban vásároltunk és kérlelt vegyek neki rudit. Nem vettem, mert volt itthon.
Egy nyugdíjas bácsi hallotta a párbeszédünket és az autóhoz odahozott neki egy rudit:)
Hát , elfogadtuk és sűrűn megköszöntem.

Kendeszáj, Elkezdődött

a Miért? Mi volt ez? Hol van? korszak. Emellett  többször megjegyzi, hogy ezt vagy azt vetted. Nagykádban fürdünk közösen, készítem a fürdővízet. "Apa , vette a kádat a boltban, hurrá!"

Kendus élénk fantáziával rendelkezik. Kitalálta, hogy Dédi Mamának van egy kutyája, Feri kutya.Kérdezem, hogy milyen az a kutya? Válasz: piros.

Mérges vagyok, olvastam három mesét és még mindig húzza az időt. Mondtam neki, hogy most már nagyon mérges vagyok.
Erre ő is: Anya, én is mérges vagyok!
De mi az a mérges??

Képes rá, hogy alvás előtt teljesen egyedül minden játékot, könyvet, kockákat a helyére pakoljon.
Kimaradt egy-két autót, puzzle.
Anya ez kimaradt.
Jaj, bocsánat.

Néptáncosat játszik teljes átéléssel. A plüssök a párkányra kerülnek, dobja nekik a falabdát.
"Akinek dobom a labdát, az mondja a nevét"
"Zsiráfnak dobja, majd vissza Kendének"
"Kende dobja az elefántnak, az elefánt nem kapta el, a labda elgurult"

Még mindig csodálattal szemlélem a memóriáját. Kérdezi , hogy a Dédi háza hol van?
Szécsényben, Gábor Áron utca 4.
Legközelebb ismét előjön ezzel, mondom, hogy te is tudod, na hol lakik a Dédi?
Szécsényben, a Gábor utca 4-ben.
Kérdezi, hogy a barátok, rokonok, ismerősök hol laknak és a legtöbbet már tudja fejből.
Tudja, hogy nálunk és Judit Mamánál hányas villamos jár és Nórit a Határ útig vittük a metróig.

Szülinaposat játszik, ami úgy néz ki, hogy a textilpelusba becsomagol kavicsokat vagy matricákat és hozza, hogy Boldog szülinapot Anya vagy Boldog Meglepit Anya!
Tudja, hogy neki, az apjának és nekem mikor van a szülinapja.

Felismeri az újságban, könyvben a következő betűket: K(Kende betűje), A(Anya, Apa betű), V(Vinci betű), M(Mama betű), R(Roni betű), P(Peti betű), E(Erika betű).
Köszönhető a szivacsos játéknak(köszi Mirus), unaloműzésként a  párás üvegre szoktunk utazás során írni.
Hétvégén Szécsényben elmondta LAcinak, hogy milyen betűket (fel)ismer.
(reakció: miket nem tanítasz a gyereknek?a személyi számodat is tudja???:)

Bekakilt a pelusba. Kértem, hogy szóljon, ha kell és megyünk a wc-re. (Tudtam, hogy hamarosan kell, mert kakaót ivott és meghajtja), ennek ellenére szólt, hogy ő most kakil(t).
Kendus miért nem szóltál?
Anya, az orrod alá pukiztam:)

Ma a néptáncon a "gyertek haza libuskáim kezdetű játékot játszották"
"Gyertek haza libuskáim"!
"Nem megyünk"!
"Miért?"
"Félünk"
"Mitől"?
"Farkastól!"
"Hol a farkas?"
"Bokorban"!
"Mit csinál?"
"Fürdik"
"Miben?"
"Arany medencében!"
"Mibe törölközik?"
Erre Kende: törölközőbe:)

                           

Húsvétunk képekben

Finom reggeli várta a fiúkat, muffinformában sütöttem sonkát, hagymát, tojást és a tetejére sajtot tettem.  Ihletetadó Roni volt:) 

Ajándék várta kisKEndét. Először Cimbi autót találta meg, örült neki, de megjegyezte, hogy ő tesz-vesz város dvd-t kért. A második csomagban azt rejtette el a nyuszi. Mikor megtalálta, felkiáltott: "Hurrá!A nyuszi elolvasta a levelem!" 



Vasárnap Szécsényben voltunk. Dédinél az utazókiságyába akart aludni....és nem akart hazajönni
  
Laciéknál jól kifáradt a sok focizásban és a hancúrozásban
                                                                Itthon is talált csokitojást
                                        
Meglocsolta Julit, akinek a nagyszülei éltek a házunkban  


Lili dédijét, Zsaklint, Lilit sem hagyták elhervadni  
Csepeli Mamánál is járt a nyuszi

Judit Mama is kapott a finom kölniből:)

és Roni is!





Az ünnep úgy sikerült, ahogy elterveztük. Vasárnap Szécsényben, hétfőn vendégségben. Ami kimaradt és sajnálom, az az, hogy nem jutottunk el gyerekmisére:(